Budapesti fiatalok üzenetei a határról

Szignál

Kedves Hallgatóink, budapesti fiatalok keresték fel a Szabad Magyarország Hangja munkatársát, és a határról küldik üdvözleteiket az ország minden részén harcoló szabadságharcosokhoz. Valamennyien visszaindulnak megint, amint teherautóikat megrakták kötszerrel, orvossággal és egyéb nélkülözhetetlen anyaggal. Ők szemtanúi voltak az eseményeknek, és időközben már biztosan meg is érkeztek a küldeménnyel. De hallgassák meg őket, mint mondanak élményeikről, hogyan ítélik meg a helyzetet!

Ezek a fiatalok nemcsak azért jöttek, hogy sürgős segítséget vigyenek haza, hanem azzal a meghatározott céllal, hogy a Szabad Magyarország Hangján keresztül üzenhessenek hazafelé és a szabad világba. Valamennyien a szabadságért harcoló magyar nép követei. Elsőnek egy fiatal egyetemista áll a mikrofon elé, gyűrött ruháján látszik, hogy napok óta nem vetette le. A szemei vérbe borultak az álmatlanságtól, szakálla is már dúsan feketéllik, de mindez mellékes most. Hallgassák meg, hogyan ítéli meg ő a helyzetet:

Magyar Fiatalok! Emlékezzetek vissza, egy héttel ezelőtt ott voltunk a Parlament előtt. Vártuk Nagy Imrét, azt akartuk, hogy ő legyen a magyar miniszterelnök. Emlékezzetek vissza, mikor kilépett az erkélyre. Azt mondta. "Elvtársaim!". Óriási fújozás volt, és nem hagytuk beszélni. Másodszor is kezdte. Akkor sem hagytuk beszélni. Azután azt mondta, hogy "Kedves magyar barátaim!". Hagytuk beszélni. De nem azt a, ezt a beszédet vártuk tőle. Már akkor tudtuk, hogy a kommunisták lába alól a talaj kicsúszott. Mi, szabad, független Magyarországért harcolunk és harcoltunk idáig. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni Nagy Imrétől és társaitól, kommunista társaitól! Emlékezzünk vissza: mi azér' akartuk Nagy Imrét, s azér' akartuk az ő miniszterelnökségét, mert benne láttuk a három évvel ezelőtt megindult szabadságmozgalmunkat. Szabadságjogokat akartunk többet. De miután látjuk azt, hogy fegyverrel a kezünkben mi már biztosítani tudjuk azt, hogy egy szabad, független, önálló Magyarországot ki tudunk vívni, mert ki kell vívnunk, most már nem kívánunk megalkudni Nagy Imrével. Nagy Imréék azt akarják, hogy restaurálják a pártot. Ők próbálnak engedményeket adni. Próbálnak belemenni az ifjúság követeléseibe. Most már a mai Szabad Nép Kossuth-címerrel jelent meg. A katonaságnál bevezették azt, hogy ne legyen elvtárs, hanem bajtárs megszólítás. Magyar fiatalság! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni Nagy Imrétől! Nagy Imréék és a párt azt akarja, hogy ők továbbra is maradjanak. Be akarják mocskolni szabadságharcunkat. Be akarják mocskolni ezt a szent háborút. Magyar fiatalok! Gondoljatok arra, hogy a szabadságharcunk most már legyőzhetetlen. Az egész világ velünk van. Ne engedjétek befolyásolni magatokat olyan irányba, hogy előbb letennétek a fegyvert, és azután menjenek ki a szovjet csapatok! Most már beláttuk azt, tudjuk, tudatában vagyunk annak, hogy tudjuk magunkat tartani.
Mi győztünk! Mi diktálunk. Nagy Imréék belemehetnek kisebb alkudozásokba, de a magyar nép függetlenséget, önálló Magyarországot akar. Követeléseink a következők: a szovjet csapatokat Budapestről, s az egész ország területéről azonnal vonják ki. Kettő: legrövidebb időn belül nemzetközi ellenőrzéssel általános, szabad és titkos választásokat Magyarországon. Ezen a választáson a kommunisták is indulhatnak. Addig is, míg a nemzetközi ellenőrzéssel végrehajtott választások megindulhatnak, magyar fiatalok, ne felejtsétek, Nagy Imréék azt akarják, hogy az ÁVÓ-t leszerelik, de a rendőrséghez osztják be. Ennek az a célja, hogy az ellenőrzést továbbra is a kezükben akarják tartani. Ne felejtsétek azt, hogy ez is egy kibúvó. Továbbra is meg akarják tartani hatalmukat. Ha a fegyveres harcot nem is folytatjátok pillanatnyilag, az ellenőrzést ne hagyjátok kicsúszni a kezetek közül! Ne felejtsétek! Jelszónk ez legyen: nem alkusz..., alkuszunk a kommunistákkal! Mi győztünk, mi diktáljuk a feltételeket! A legfontosabb az, hogy a legrövidebb időn belül nemzetközi ellenőrzéssel megtartsák a szabad választásokat.
Én azért jöttem ki a szabad világba, hogy tájékoztassam a szabad világot a magyar nép szabadságharcáról. Én ott harcoltam köztetek. És most visszamegyek, és tájékoztatlak benneteket, hogy az egész világ velünk van! De legyünk tudatában annak: nem alkuszunk a kommunistákkal! A mi szabadságharcunkat nem hagyjuk beszennyezni. Jelszónk: nem alkuszunk a kommunistákkal!

Ezt üzeni egy orvostanhallgató, akinek legfőbb gondja ebben a pillanatban, hogy a gyógyszerek és kötszerek minél hamarabb a budapesti segélyhelyekre kerüljenek.
A csoport másik tagja egy fiatal katona. Zubbonya szakadt, sáros, vörhenyes haja napok óta nem látott fésűt. Most hallgassák meg az ő üzenetét:

Én, aki eddig a hadsereg tagja voltam, azért jöttem ki, hogy szabadon szóljak hozzátok. A hadsereg mellettetek van! Az a néhány, aki rátok lő, az még nem a hadsereg. Mint ahogy az a néhány kommunista, aki fölülről benneteket irányít, és hazud nektek, az nem a nép. Ne higgyetek nekik! Most megyünk vissza, viszünk nektek kötszert, gyógyszert. Továbbra is ott leszünk köztetek. A harcnak még nincs vége. Folytatni fogjuk tovább! Alkudni nem fogunk, nem engedünk! A hadsereg mimellettünk van, és a néppel együtt küzd azért a szent célért, amelyért már olyan sokan áldozták a vérüket. Fiúk! Kitartunk a végletekig, míg meg nem valósítjuk azt a szabad Magyarországot, amelyért 12 éven keresztül álmodtunk. Csak ezt akartam mondani.

Most lány áll a mikrofon előtt. Ő is Budapestről jött, és oda megy vissza. Lehet, hogy valamikor törékeny és félénk volt, de az események erőssé és fáradhatatlanná tették. A bátyját elvesztette a harcban. Most legfőbb célja, hogy a rászorulókon segítsen. De hallgassák meg őt, magát.

Kikerültem a szabad világba, és alkalmam van arra, hogy Bécsből szóljak hozzátok. Szeretném elmondani hat napos tapasztalataimat, az utóbbi napokban mit szereztem. Amikor a forradalom - hogy ezzel a szóval éljek - a szabadságharc megkezdődött nálunk, az első nap a rádiónál kilőtték mellőlem a bátyámat. Elhatároztam, hogy össze fogom szedni a sebesülteket az életem kockáztatásával is az utcán. Minél előbb gyógyuljanak meg, és ha kell, vissza tudjanak állni újra a harcba. Ez a szabadságharc nem veszhet el. Láttam kisgyerekeket, általános iskolás fiúkat fegyverrel a kezükben. Olyanokat, akik talán két héttel ezelőtt még játékpuskával játszottak otthon, és most lőtték azokat, akik a népre tüzeltek. Csodálatos. Az embernek könnybe lábad a szeme, amikor látja ezt a lelkesedést. Ilyen szabadságharcot semmilyen idegen hatalom segítségével leverni nem lehet soha. Hiába jöttek be az oroszok Magyarországra! Nem lehet bekötni még az orosz katonáknak se a szemét. Úgy hozták ide őket, hogy nem is tudták, miről van szó, a parancs az volt: lőjék a népet! Nem egy kulturált nép, mégis észrevették, hogy kikre tüzelnek, tudták, hogy azok a gyerekek harcolnak, azok nem lehetnek fasiszták. Ezeket a gyerekeket most nevelték, a kommunista rendszerbe. Azért jöttünk ki a Szabad Európa Rádióhoz, hogy elmondhassuk nektek, hogy mi a valódi helyzet Budapesten. A Kossuth Rádiónak az a célja, hogy félrevezesse a vidékieket, és buda..., a budapestieket elszigetelje. Nem lehet most hagyni Budapestet! Ne higgyetek a Kossuth Rádiónak! Időt akarnak nyerni arra, hogy megerősödjenek és leverjék a szabadságharcunkat. Ez a vér, ez a sok vér nem folyhatott hiába. Most már nekünk győznünk kell! Kimentem Szentendrére pár nappal ezelőtt, mert a Tétényi úti kórházban nem volt kötszer. Kértem az ottani katonaságot, adjanak nekünk kötszereket, hogy be tudjuk kötni a sebesülteknek a sebeit. Nem akartak adni. A nép segítsége kellett hozzá. Hogyha félnénk, akkor levernének bennünket. Az egész országnak össze kell fogni, és nem szabad hallgatni arra, amit ők mondanak. Bemondták a rádióba, hogy a mieink megadták magukat különböző helyeken. Mi, akik a mentőkkel ott jártunk az utcákon, a saját szemünkkel láttuk, hogy ez nem igaz. Ebből is látszik, hogy milyen gazok tudnak lenni, hogy még a mentőket, minket is lőttek. Mellőlem is kilőtték az orvost. Azt az orvost, aki két napon keresztül pihenés nélkül szedte össze és kötözte be a sebesülteket.
Mi nem azért jöttünk ki ide a Szabad Európához, hogy itt maradjunk. Azért jöttünk ki, hogy kötszert, gyógyszert vigyünk haza Magyarországra. De addig is, amíg itt vagyunk, üzenünk nektek: ne hagyjátok magatokat! Az a tengernyi vér nem folyhatott hiába! Ezt a forradalmat leverni nem lehet. Nekünk győzni kell. Ne hagyjátok a budapestieket! Ne várjátok azt, hogy ők győznek, és ti már csak éljenezni fogtok. Segítsétek Budapestet! Minden emberre szükség van most ezekbe a nehéz napokban. Ha valamennyien összefogunk, legyőzhetetlenek leszünk!

A következő fiú alig 18 éves. A múlt hét elején még iskolába járt, a szabadságharc azonban férfivá avatta. Helytállt a többiekkel, az idősebbekkel, a munkások és parasztok fiaival. Megkérdeztük, mit akar, mit vár ettől a forradalomtól. Így válaszolt:

Én egy budapesti gimnázium tanulója vagyok. Minket már ez a rendszer nevelt, és próbáltak minket kommunistává nevelni. Az igazságot azért nem lehetett előlünk elrejteni. Ide figyeljetek srácok! Ezentúl tinektek nem kell azt a sok marhaságot, maszlagot tanulni, amit mi 12 éven át undorral vettünk be! Megváltozik az egész! De nem alkuszunk! Az utolsó csepp vérig kell harcolni az igazságért! Szabad országot akarunk, és azt akarjuk, hogy mindenki szabadon mondhassa véleményét, és az igazságért harcolunk. Srácok! Mi nem politizálunk, mi azt akarjuk, hogy ne orosz nyelvtannal és marxista maszlagokkal nyúzzanak minket, hanem olyan dolgokat tanuljunk, amelyeknek az életben hasznát vesszük.

Akad ebben a csoportban egy osztrák lány is, aki az események kitörésekor éppen budapesti nagyanyjánál tartózkodott. Lehet, a papírforma szerint osztrák, de érzéseiben és cselekedeteiben magyar. Ő az egyetlen a fiatalok közül, aki kint marad, hiszen osztrák állampolgárként nem is tudna visszamenni. De fogadalmat tett, hogy Bécsben is a magyar szabadságharcot támogatja. Önként vállalkozik arra, hogy segít a gyűjtésben, részt vesz a csomagolásban, és ha kell, házról házra járva szerzi meg mindazt, amire a nélkülözőknek szüksége van. Hallgassák meg, mit mond magyarországi élményeiről:

A szüleim itt élnek Ausztriában, és három héttel ezelőtt kaptam az engedélyt, hogy a nagyanyámat, aki Magyarországon él, Pesten meglátogassam. És az események által ott szorultam, és elmondom, hogy útközben miket tapasztaltam. És az osztrák követség által aztán sikerült nekem átjönni a határon. Hát én kint voltam Sztálin téren, és egy nagy tömeg állt, és mindenki kiabálta: "Le a Sztálin-szoborral!" Azután jöttek emberek és dobtak kötéllel, és ráncigálták a szobrot, de a szobor nagyon masszív volt, és nem tudták lehúzni. És a gyerekek, kisgyerekek álltak mellettem, és azok is kiabálták: "Le Sztálinnal!". És ekkor jöttek - nem tudom honnét - emberek, akik le, elolvasztották a szobrot, és akkor elkezdett lassan dőlni, és az emberek még mindig ordítoztak, és aztán húzták kötéllel és nagy zajjal leesett a szobor.
A budapesti utcákon pedig, mikor a páncélok vonultak, sok tömeg volt, és a gyerekek is ezeket a Molotov koktélokat - nem tudom mi volt benne, valami benzin vagy nem tudom mi - dobálták a páncélok elé. És az oroszok reszketve kiszálltak a páncélokból és átadták a magyaroknak a páncélt, és ott álltak, és semmit sem csináltak miellenünk. Sose felejtem el ezt a képet, mikor az oroszok ott álltak és reszkettek, és vizet kértek, és féltek a magyaroktól. A saját életükért féltek, és hát én kimentem Budapestből, és odaérkeztem Magyaróvárba. És mikor én Magyaróvárra érkeztem, akkor nekem mesélték, a tömeg elmondta, hogy mi történt.
A tömeg odaállt, és a rendőrségtől követelte a kommunista rendőrségtől, hogy vegyék le a kommunista csillagot és erre föl a kommunista fő átölelte a tömegségnek a vezetőjét, és erre föl a kommunista meg a másik kezével egy gránátot dobott a közönségbe. És a többiek, kommunisták elkezdtek lőni. A követség erre föl hazament, és otthon kerestek vésőt vagy kalapácsot, minden szerszámot, amit a kezükbe kaptak, és mentek a kaszárnyában és kikeresték az embereket, akik lőttek, és kicipelték, és agyonverték, meg lenyakazták és felakasztották.
Ott voltam Magyaróváron a temetésnél. Táborba feküdtek a halottak. Ott volt egy apa, aki a gyerekét még a kezébe tartotta. És úgy lőtték agyon az apát a gyerekkel, és nem tudták a gyereket az apától elvenni, mert úgy fogta az apa a gyereket. Egy szörnyű egy látvány volt. Az emberek el voltak tépve. Ott feküdtek gyerekek, akiknek a lábuk hiányzott, meg a kezük. És ott voltak külföldi új..., újságírók, akik ezt látták és sírtak. Az asszonyok meg gyerekek sírtak. Egy szörnyű kép volt mindenesetre. A temetésen üvöltötték a, üvöltötték az emberek, hogy nem akarnak többé kommunizmust, és hogy az oroszok menjenek ki Magyarországból, és hagyják békén őket!

Még többen is szeretnének szólni, de már indul az autókaraván, az elejéről már megadták a jelt. Még hamar megkérdeztük az egyik nagy gépkocsi vezetőjét, hogyan látja a helyzetet. Ezt üzeni a magyar szabadságharc küzdő tagjainak:

Én gépkocsivezető vagyok. Ma délben indultam fél 12-kor Budapestről. Onnan, ahol a szabadságharcunkat vívják még most is a fiatalok. A Práter utca és környékéről, onnan indultam el azért, hogy gyógyszereket és sebkötözőket és hasonló dolgokat vigyek, és hogy a Szabad Európával fölvegyem a kapcsolatot, és találkozhassak azokkal a személyekkel, akik nekünk a becsületes és őszinte szavakat adják ki, hogy tudomást szerezzünk mindazokról, amit nálunk úgynevezett kacsa hírekkel és úgynevezett dolgokról, hogy a Szabad Európában csak úgy beszélhet az ember, hogy eléje teszik a papírt és fölolvassa. Hát kérem, én meggyőződésből beszélek, itt minden riporter kinn van a teremből, most őszintén és szabadon beszélhetek hozzátok.
Én nem azért jöttem ki, hogy itt maradjak, hanem azért jöttem ki, hogy rajtatok továbbra is segítsek, és ne higgyetek semmiféle olyan hazugságnak, amit a kormány, a jelenlegi kormány beadott nektek. Gyerekek! Tartsatok ki a végtelenségig! Együtt harcoljunk, és együtt küzdjünk a további és a boldogabb és a szebb jövőért. Ennyi hozzászólásom volt az egész.

Megszólaltak néhányan a Budapestről érkezettek közül, hogy a Szabad Magyarország Hangján keresztül üzenjenek hazafelé és a szabad világnak. Nyugat felé vállaltuk az üzenetek közvetítését, és szerény erőnkkel is hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy megértse a szabad világ. Magyarországon szabadságharc folyik, idegen elnyomók elleni küzdelem. Ebben a harcban egységes az egész nemzet minden hűséges fia.

Szignál

Kedves Hallgatóink, budapesti fiatalok nyilatkozatait hallották.

Zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!