Keresés |
00:00 | 00:00 | |
A műsor leirata
Szignál
A világ tükre című rovatunk következik.
A Szovjetunióban járt francia küldöttség egyik tagja érdekes cikket írt tapasztalatairól, megfigyeléseiről a New Readers című amerikai szakszervezeti lapban. Ezt a cikket ismertetjük mai műsorunkban. A beszámoló címe: Egy nap a szovjet gyárban.
A gyár a szovjet élet alkotósejtje. Úgy véltük, a szovjet gyárlátogatással megismerhetjük a szocializmusnak nevezett szovjet gyakorlat működését is. Kilátásaink igen kedvezőek voltak, mert megígérték, hogy a francia szocialisták küldöttségét egy 12 ezer munkást foglalkoztató élüzembe, a Kaganovics Művekbe irányítják. Elkészítettük hát a programot: beszélgetés és találkozás a gyár munkásaival, a szociális és kulturális tevékenység vizsgálata, közös ebéd a munkásokkal a gyári étkezőben. Úgy véltük, hogy a francia és szovjet munkás találkozása nyomán kialakul valamilyen emberi kapcsolat is.
Ezek voltak a tervek. Azonban egészen más volt a valóság. A találkozás és beszélgetés munkások nélkül folyt le a gyárigazgató szobájában. Amikor kimentünk az üzembe, minden küldött mellé vezetőt adtak, és az üzembiztonságra való hivatkozással nem engedték meg, hogy üzemidő alatt a dolgozókkal beszélgessünk. Reméltük, hogy legalább az ebédidő alatt találkozhatunk, hiszen az ebéd a gyári étkezőben lesz. Valóban így volt, de egy órával az üzemi étkezés befejezése után egy elkülönített sarokban, fehér abrosszal, porcelán edényekkel terítettek, füstölt lazacot, kirántott csirkét és egyéb finomságokat adtak ebédre. Kiderült, hogy a munkások sohase kapnak ilyen ételt.
Akármerre mentünk, mindenütt láthatatlan függöny vett körül bennünket. Meglátogattunk egy diákotthont, ahol véletlenül éppen nem voltak diákok, de példás volt a rend és a tisztaság. Meglátogattunk egy állami birtokot is, de parasztot egyet se láttunk. Ezek is véletlenül éppen a távolabbi ….. Hogyan tudhattuk volna meg, miként gondolkozik a szovjet polgár, ha csak igazgató és az üzem vezető emberei voltak körülöttünk.
Meg kell mondanom, hogy a gyárigazgató nem volt rabszolgahajcsár típus. Fiatal, életerős, intelligens, és minden mondatából érezni lehetett, hogy ismeri az üzemet. Minden kérdésre azonnal, gondolkozás nélkül válaszolt, kissé majdnem gépiesen. Főnök volt a maga kis üzemében, akinek a minisztérium írja elő az árakat, a béreket, a kiadásokat, a tervet és a módszereket.
Azt mondták, hogy 1955. augusztusa óta a gyárigazgatók nagyobb önállóságot élveznek. A XX. Pártkongresszus hozott határozatot a bürokrácia felszámolására. Kimondották, hogy az igazgatónak joga van a bérek és a normák megállapítására a minisztérium megkérdezése nélkül. Azon kívül szabadon eladhatja az áru egy részét. Kiderült azonban, hogy végre kell hajtani a központi terveket, és eladni csak azt lehet, amely azon kívül megmarad. Szóval gyakorlatilag az igazgatói önállóság még mindig csak malaszt.
A reform nem korlátozza az igazgató hatalmát a ….., találtunk ugyan egy úgynevezett szakszervezeti bizottságot, de ennek semmi beleszólása nincs az ügyek menetébe. Nálunk otthon a francia üzemi tanácsok a szakszervezettel karöltve például elrendelhetik a sztrájkot is. A Szovjetunióban a sztrájkjog is ismeretlen fogalom.
A gyárban sétálva tetszetős, modern épületek mellett elhanyagolt, sötét műhelyek álltak, de a falon mindenütt jelszavak, ilyenek: elszakíthatatlan a kötelék a párt és a munkásosztály között, teljesítjük és túlteljesítjük a havi tervet, és ehhez hasonlók.
Nem tetszett nekünk, hogy a műhelyekben asszonyok és lányok oly nehéz terheket cipeltek, és a nálunk Franciaországban szokásos munkaruha helyett utcai ruhákban végezték a munkát. Valószínű nem volt pénzük másikra. Néhány ember neve szerepelt a normateljesítők között, pedig a munkások 80 százaléka, vagy talán többen is normában dolgoztak, és keresetük legnagyobb része pótlékokból adódott. Az igazgató állítása szerint az átlagbér körülbelül 900 rubel havonta, a szakmunkások azonban időről-időre megkeresnek 1800-at is.
A francia delegációban volt néhány ember, aki tudott oroszul. Ők tolmács nélkül kérdezték a munkásokat. Kiderült, hogy sokan alig keresik meg az 500 rubelt. Akadt néhány asszony, aki csak 300-at keresett. Ez bizony nagyon kevés, még akkor is, ha 3 vagy 5 rubelért ebédet lehet kapni a gyári konyhán.
Ingyenes a gyári óvoda, a könyvtár és az esti képzés. Az ilyen esti tanfolyam a szakember-utánpótlás legfontosabb forrása. A kérdés azonban hiányos. Este egy ilyen átképzős mérnökkel együtt ültem vacsorához.
Tulajdonképpen nem sokat lehet látni egy gyárból egy óra alatt. Nehéz véleményt alkotni a munka minőségéről, a termelésről, a műhelyviszonyokról. Az úgynevezett automata részlegben csak egy órát időztünk. Az egymás mellé állított gépek hosszú sora gyönyörű látvány, de amikor kimentünk a másik ajtón, a korszerű gépek műhelye után az utána következő műveleteket elavult gépek, fáradt emberek végezték. Furcsa látvány gép… közelében erőlködéstől izzadó munkásokat látni. A műhelyben több mint 80-an dolgoztak. A módszerekből következtetve a termelékenység nagyon alacsony. Nyilván alacsony a bér is. Elmaradt berendezések mellett nem lehet sokat fizetni. Nem is tagadták, hogy az alacsony bérek egyenlítik ki a termelési költségeket. Az ilyen megtakarítás emeli az önköltséget. A francia viszonyokkal összehasonlítva a bér rendkívül alacsony, alacsonyabb, mint az általunk eddig felkeresett amerikai, svéd, indiai, argentínai vagy török üzemek bármelyikében. Ennek ellenére a gyárigazgató büszke volt az eredményekre. Nem tudhatta, hogy látogatásunk napján a párizsi szovjet nagykövet kijelentette, hogy a francia munkás életszínvonala magasabb szovjet kollégáinál. A Kaganovics Művek munkásai azonban nem tudnak összehasonlítást tenni Párizzsal vagy Detroittal.
Körutunk utolsó állomásaként egy munkásgyűlésen felszólalt a francia szocialista, André Philip, küldöttségünk egyik tagja. Rögtönzött beszédben ecsetelte a francai dolgozók létküzdelmét, elmondotta néhány sztrájk történetét, ismertette, hogyan kötnek kollektív szerződést a szakszervezetek, és tárgyalnak közvetlenül a gyárak vezetőivel. Közben a helyemről a munkások arcát figyeltem, és megpróbáltam kiolvasni a tekintetekből, hogy mi a véleményük az elmondottakról. Szívből, lelkesen tapsoltak, amikor André Philip arról beszélt, hogy a francia munkásnak joga van sztrájkolni, és él is a sztrájk jogával. Tapsoltak akkor is, amikor a kollektív szerződés ismertetésénél szóba kerültek a különféle eredmények. Azonban egyetlen tenyér se verődött össze akkor, amikor André Philip az államosításokról, a bankok és kulcsiparok állami kezelésbe vételéről beszélt. Lehetséges, hogy a szovjet munkásnak nem tetszik az államosítás? Ottani formájában biztosan nem.
Sajnos a francia szocialista delegációnak nem volt alkalma többé munkásokkal beszélni. Nem tudtuk véleményükről megkérdezni őket. Talán nincs is kialakult véleményük, hiszen nem ismerik azt a világot, amiből mi jöttünk, nem ismerik a szabad munkások eredményeit.
Szignál
A világ tükre rovatunkban a szovjet …. beszámolóját fordítottuk magyarra.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.
A világ tükre című rovatunk következik.
A Szovjetunióban járt francia küldöttség egyik tagja érdekes cikket írt tapasztalatairól, megfigyeléseiről a New Readers című amerikai szakszervezeti lapban. Ezt a cikket ismertetjük mai műsorunkban. A beszámoló címe: Egy nap a szovjet gyárban.
A gyár a szovjet élet alkotósejtje. Úgy véltük, a szovjet gyárlátogatással megismerhetjük a szocializmusnak nevezett szovjet gyakorlat működését is. Kilátásaink igen kedvezőek voltak, mert megígérték, hogy a francia szocialisták küldöttségét egy 12 ezer munkást foglalkoztató élüzembe, a Kaganovics Művekbe irányítják. Elkészítettük hát a programot: beszélgetés és találkozás a gyár munkásaival, a szociális és kulturális tevékenység vizsgálata, közös ebéd a munkásokkal a gyári étkezőben. Úgy véltük, hogy a francia és szovjet munkás találkozása nyomán kialakul valamilyen emberi kapcsolat is.
Ezek voltak a tervek. Azonban egészen más volt a valóság. A találkozás és beszélgetés munkások nélkül folyt le a gyárigazgató szobájában. Amikor kimentünk az üzembe, minden küldött mellé vezetőt adtak, és az üzembiztonságra való hivatkozással nem engedték meg, hogy üzemidő alatt a dolgozókkal beszélgessünk. Reméltük, hogy legalább az ebédidő alatt találkozhatunk, hiszen az ebéd a gyári étkezőben lesz. Valóban így volt, de egy órával az üzemi étkezés befejezése után egy elkülönített sarokban, fehér abrosszal, porcelán edényekkel terítettek, füstölt lazacot, kirántott csirkét és egyéb finomságokat adtak ebédre. Kiderült, hogy a munkások sohase kapnak ilyen ételt.
Akármerre mentünk, mindenütt láthatatlan függöny vett körül bennünket. Meglátogattunk egy diákotthont, ahol véletlenül éppen nem voltak diákok, de példás volt a rend és a tisztaság. Meglátogattunk egy állami birtokot is, de parasztot egyet se láttunk. Ezek is véletlenül éppen a távolabbi ….. Hogyan tudhattuk volna meg, miként gondolkozik a szovjet polgár, ha csak igazgató és az üzem vezető emberei voltak körülöttünk.
Meg kell mondanom, hogy a gyárigazgató nem volt rabszolgahajcsár típus. Fiatal, életerős, intelligens, és minden mondatából érezni lehetett, hogy ismeri az üzemet. Minden kérdésre azonnal, gondolkozás nélkül válaszolt, kissé majdnem gépiesen. Főnök volt a maga kis üzemében, akinek a minisztérium írja elő az árakat, a béreket, a kiadásokat, a tervet és a módszereket.
Azt mondták, hogy 1955. augusztusa óta a gyárigazgatók nagyobb önállóságot élveznek. A XX. Pártkongresszus hozott határozatot a bürokrácia felszámolására. Kimondották, hogy az igazgatónak joga van a bérek és a normák megállapítására a minisztérium megkérdezése nélkül. Azon kívül szabadon eladhatja az áru egy részét. Kiderült azonban, hogy végre kell hajtani a központi terveket, és eladni csak azt lehet, amely azon kívül megmarad. Szóval gyakorlatilag az igazgatói önállóság még mindig csak malaszt.
A reform nem korlátozza az igazgató hatalmát a ….., találtunk ugyan egy úgynevezett szakszervezeti bizottságot, de ennek semmi beleszólása nincs az ügyek menetébe. Nálunk otthon a francia üzemi tanácsok a szakszervezettel karöltve például elrendelhetik a sztrájkot is. A Szovjetunióban a sztrájkjog is ismeretlen fogalom.
A gyárban sétálva tetszetős, modern épületek mellett elhanyagolt, sötét műhelyek álltak, de a falon mindenütt jelszavak, ilyenek: elszakíthatatlan a kötelék a párt és a munkásosztály között, teljesítjük és túlteljesítjük a havi tervet, és ehhez hasonlók.
Nem tetszett nekünk, hogy a műhelyekben asszonyok és lányok oly nehéz terheket cipeltek, és a nálunk Franciaországban szokásos munkaruha helyett utcai ruhákban végezték a munkát. Valószínű nem volt pénzük másikra. Néhány ember neve szerepelt a normateljesítők között, pedig a munkások 80 százaléka, vagy talán többen is normában dolgoztak, és keresetük legnagyobb része pótlékokból adódott. Az igazgató állítása szerint az átlagbér körülbelül 900 rubel havonta, a szakmunkások azonban időről-időre megkeresnek 1800-at is.
A francia delegációban volt néhány ember, aki tudott oroszul. Ők tolmács nélkül kérdezték a munkásokat. Kiderült, hogy sokan alig keresik meg az 500 rubelt. Akadt néhány asszony, aki csak 300-at keresett. Ez bizony nagyon kevés, még akkor is, ha 3 vagy 5 rubelért ebédet lehet kapni a gyári konyhán.
Ingyenes a gyári óvoda, a könyvtár és az esti képzés. Az ilyen esti tanfolyam a szakember-utánpótlás legfontosabb forrása. A kérdés azonban hiányos. Este egy ilyen átképzős mérnökkel együtt ültem vacsorához.
Tulajdonképpen nem sokat lehet látni egy gyárból egy óra alatt. Nehéz véleményt alkotni a munka minőségéről, a termelésről, a műhelyviszonyokról. Az úgynevezett automata részlegben csak egy órát időztünk. Az egymás mellé állított gépek hosszú sora gyönyörű látvány, de amikor kimentünk a másik ajtón, a korszerű gépek műhelye után az utána következő műveleteket elavult gépek, fáradt emberek végezték. Furcsa látvány gép… közelében erőlködéstől izzadó munkásokat látni. A műhelyben több mint 80-an dolgoztak. A módszerekből következtetve a termelékenység nagyon alacsony. Nyilván alacsony a bér is. Elmaradt berendezések mellett nem lehet sokat fizetni. Nem is tagadták, hogy az alacsony bérek egyenlítik ki a termelési költségeket. Az ilyen megtakarítás emeli az önköltséget. A francia viszonyokkal összehasonlítva a bér rendkívül alacsony, alacsonyabb, mint az általunk eddig felkeresett amerikai, svéd, indiai, argentínai vagy török üzemek bármelyikében. Ennek ellenére a gyárigazgató büszke volt az eredményekre. Nem tudhatta, hogy látogatásunk napján a párizsi szovjet nagykövet kijelentette, hogy a francia munkás életszínvonala magasabb szovjet kollégáinál. A Kaganovics Művek munkásai azonban nem tudnak összehasonlítást tenni Párizzsal vagy Detroittal.
Körutunk utolsó állomásaként egy munkásgyűlésen felszólalt a francia szocialista, André Philip, küldöttségünk egyik tagja. Rögtönzött beszédben ecsetelte a francai dolgozók létküzdelmét, elmondotta néhány sztrájk történetét, ismertette, hogyan kötnek kollektív szerződést a szakszervezetek, és tárgyalnak közvetlenül a gyárak vezetőivel. Közben a helyemről a munkások arcát figyeltem, és megpróbáltam kiolvasni a tekintetekből, hogy mi a véleményük az elmondottakról. Szívből, lelkesen tapsoltak, amikor André Philip arról beszélt, hogy a francia munkásnak joga van sztrájkolni, és él is a sztrájk jogával. Tapsoltak akkor is, amikor a kollektív szerződés ismertetésénél szóba kerültek a különféle eredmények. Azonban egyetlen tenyér se verődött össze akkor, amikor André Philip az államosításokról, a bankok és kulcsiparok állami kezelésbe vételéről beszélt. Lehetséges, hogy a szovjet munkásnak nem tetszik az államosítás? Ottani formájában biztosan nem.
Sajnos a francia szocialista delegációnak nem volt alkalma többé munkásokkal beszélni. Nem tudtuk véleményükről megkérdezni őket. Talán nincs is kialakult véleményük, hiszen nem ismerik azt a világot, amiből mi jöttünk, nem ismerik a szabad munkások eredményeit.
Szignál
A világ tükre rovatunkban a szovjet …. beszámolóját fordítottuk magyarra.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.
Információk
| Adásba került | 1956-10-19 18:51 |
| Hossz | 0:08:57 |
| Cím | A világ tükre |
| Műsorkategória | Tudósítás |