XII. Pius pápa a magyarországi eseményekkel foglalkozó két enciklikája

Szignál

XII. Pius pápának a magyarországi eseményekkel foglalkozó két enciklikáját ismerteti Károly atya.

Az utóbbi hetek magyarországi eseményeivel kapcsolatban XII. Pius pápa két enciklikával hívta fel a világ figyelmét hazánk megsegítésére. Az első pápai enciklikát a szabadságharc első napjaiban, október 28-án hozták nyilvánosságra. A Szentatya ebben a fontos történelmi dokumentumban erkölcsi tekintélyének egész súlyával, félreérthetetlenül a magyar szabadságharc jogos követelései mellett foglalt állást. Leszögezte, az istentelen kommunizmus több mint egy évtizeden át az alapvető szabadságjogától fosztotta meg a magyar népet. Mérhetetlen anyagi és súlyos erkölcsi károkat okozott az országnak. És most pusztító fegyverekkel, idegen segítséggel próbálja elfojtani a nép jogos szabadságvágyát. A Szovjetunió és áruló magyar bérencei vérengzéséről a Szentatya határozottan kijelentette:

Értse meg mindenki, hogy a népek feldúlt rendjét nem lehet se öldöklő fegyverekkel, se az állampolgárok ellen alkalmazott erőszakkal, sem pedig a lelkeket megrontó hamis tanúkkal helyreállítani. Ez az eljárás súlyosan sérti az egyház, a polgári és keresztény lelkiismeret törvényeit. Vegye tudomásul mindenki, hogy a szabadság jogos vágyát a lelkekből kioltani nem lehet.

A Szentatya abban a reményben fejezte be enciklikáját, hogy a népeknek azok a felelős vezetői, akik eddig elnyomták a magyar népet, belátják bűnös tévedésüket, és lehetővé teszik, hogy a helyes értelemben vett jogrendet hazánkban helyreállítsák. Ez lett volna a józan ész és a lelkiismeret követelése, de egyúttal a sokat szenvedett magyar nép vágya is. A zsarnokokból azonban hiányzott a józan ész, a lelkiismeret és az államférfiúi bölcsesség. Az igazságos jogrend helyreállítása helyett újabb igazságtalanságra szánták el magukat. Az áruló magyar Júdásokkal egyetértve a Szovjetunió hadserege november negyedikén hajnalban jogtalan támadást intézett a semleges, békés Magyarország ellen. Erről az égbekiáltó gaztettről tudomást szerezvén, XII. Pius pápa azon nyomban újabb enciklikát bocsátott ki, amelyben az emberiség és a történelem előtt súlyosan elítéli a hazánk függetlensége és népünk szabadsága ellen törő szovjet megszállókat és magyar bérenceit. A Szentatya ebben az enciklikában szó szerint a következőket írta:

A magyarországi események mérhetetlen keserűséggel töltik el lelkünket. Tudomásunkra jutott, hogy Magyarország városaiban és falvaiban újra folyik a polgárok vére, amelyet jogos szabadságuk védelmében ontanak ki. Ez a tény nem csak a katolikusokat, hanem a világ szabad népeit is keserűséggel és fájdalommal tölti el. Határozottan kijelentjük, minden jogtalan vérontás, bárki kövesse el, súlyos bűn. Ismételten figyelmeztetjük a népeket és a társadalmi osztályokat, hogy az igazi béke alapja az igazságosság és a szabadság. Isten szava azonban, amelyet Kainhoz intézett: „Testvéred vére hozzám kiált a földről!” ma újra megismétlődik. Ma a magyar nép vére kiált az Istenhez a földről, aki, mint igazságos bíró, az egyes bűnöst gyakorta csak halála után bünteti. A történelem tanúsága szerint azonban a népek vezetői és az egyes népeket igazságtalan cselekedeteikért már ezen a földön felelősségre vonja.

XII. Pius pápa figyelmeztetése november ötödikén, egy nappal a szovjet támadás után hangzott el. A Szentatya az emberi jogrend és erkölcsi törvények nevében odakiáltotta a Kreml gonosztevőinek és áruló magyar bérenceinek, hogy a magyar nép ellen indított újabb támadásuk jogtalan, erkölcstelen, súlyos bűn, és minden ártatlanul kiontott csepp vérért felelniök kell. A pápa figyelmeztetése azonban nemcsak a jogtalanul támadó Szovjetuniónak, hanem a szabad világnak is szól. A történelmi jelentőségű enciklika szokatlanul erős kifejezéseiből és stílusából kiérződik, hogy a szabad világ késlekedő magatartása a Magyarországot ért igazságtalan támadással szemben a pápát mélyen elszomorította. A Szentatya, akiről köztudomású, hogy született diplomata, és a nemzetközi politikai kérdéseket mindig a legnagyobb körültekintéssel, óvatossággal, jóakarattal szokta kezelni, ebben a tragikus történelmi pillanatban félretéve a diplomáciai stílus finomságait, nyíltan kijelentette: „Ma a magyar nép vére kiált Istenhez a földről.” Vigyázzanak a népek, és felelős vezetői, mert aki nem akarja meghallani ezt a kiáltást, nem siet igazságtalanul megtámadt testvéreinek segítségére, súlyos mulasztást, igazságtalanságot követ el, amiért a történelem tanúsága szerint az Úristen, már itt a Földön meg szokta büntetni a népeket és vezetőit.
Kemény figyelmeztetés ez, melyhez hasonló ritkán hangzott el pápa ajkáról a történelem folyamán. A szabad világ népei megértették a helyzet komolyságát. Megértették a figyelmeztetést. A nép világszerte megmozdult. Hatalmas tömegek tüntettek. A magyar néppel együtt a szabad világ népei is követelték a szovjet gyilkosok azonnali kivonulását Magyarországról. És követelik hazánk függetlenségének helyreállítását is, a titkos, szabad választásokat. Vért, élelmet, pénzt, orvosságot, kötszert, ruhát gyűjtenek a magyar szabadságharcosoknak és sebesülteknek. A felebaráti szeretetnek, a természetes segítőkészségnek ilyen megnyilatkozását a világ még nem látta. A kisember, a fiatal diák, a kereskedő, gyáros, munkás és paraszt egyformán megérti, hogy a magyar népnek ugyanolyan joga van a szabadsághoz és függetlenséghez, mint a franciáknak, a belgáknak, vagy az angoloknak. A nép világszerte megérti, hogy a magyar szülőknek ugyanúgy Isten adta joga gyermekeik neveléséről, legjobb lelkiismeretük szerint gondoskodni, mint a német, az olasz, vagy az amerikai szülőknek. A magyar munkást ugyanúgy megilleti az igazságos munkabér, amelyből saját magát és családját emberhez méltó módon eltarthatja, mint a svéd, holland, vagy angol munkást. A népek világszerte tudatára ébredtek annak, hogy az emberiség egy közös családot alkot, melynek ugyanazok az alapvető jogai és céljai, függetlenül attól, hogy ki hol lakik, milyen nyelvet beszél, mi a foglalkozása, vagy milyen vallást követ. XII. Pius pápa figyelmeztetése azonban nem csak a népekhez, hanem azok vezetőihez is szól, akikben ezekben a napokban a magyar nép, és velük együtt maga XII. Pius pápa és a világ szabad népei is csalódtak. Pedig hányszor figyelmeztette a Szentatya az államférfiakat és politikusokat kötelességeikre. Hányszor hangoztatta előttük, a szabad világ népei addig nem érezhetik magukat biztonságban, míg a világ másik részében a népek százmilliói szenvednek rabszolgasorban. Hányszor lelkére kötötte a pápa a népek felelős vezetőinek, hogy az emberi méltóság, a közös emberi jogok, a szolidaritás és felebaráti szeretet parancsa arra kötelezi őket, hogy a kommunista rabságban szenvedő népek felszabadulását minden erejükkel elősegítsék. De ami késik, az nem múlik. A felzúdult világközvélemény lényegesen meggyorsítja az eseményeket, és a magyar szabadságharc el fogja érni a célját. Ebben a nagy küzdelemben az egyház változatlanul mellettünk áll. Jogos követeléseinket elárulni soha se fogja, mert szilárd meggyőződése, hogy emberi életünket ezen a földön csak az Isten adta jogrend megdönthetetlen alapjaira építhetjük. Ennek viszont elengedhetetlen feltétele a mi szabadságunk és hazánk függetlenségének biztosítása.

Szignál

XII. Pius pápának, a magyarországi eseményekkel kapcsolatban kiadott két enciklikáját ismertette Károly atya.