Rendkívüli riportsorozat a magyarországi események visszhangjáról - a nyugati fővárosokban működő tudósítóink jelentései

1956. október 28. 13:20 ● 13:59

Konkoly Kálmán
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Kedves Hallgatóink! Folytatjuk rendkívüli riportsorozatunkat.
Közöljük a nyugati fővárosokban működő munkatársaink legújabb jelentéseit a magyarországi események nyugati visszhangjáról.
Mindenekelőtt hallgassák meg Dulles külügyminiszter tegnap elmondott beszédének összefoglalóját!

Az ígéreteket, amelyet a második világháborúban a népek felszabadításra tettek, Kelet-Európában súlyosan megsértették. Nem tartották tiszteletben az ENSZ alapokmányát sem. A hazafiúi érzés, és az emberek szabadságvágya azonban olyan erő, amely végül is széttöri a szolgaság vasbilincseit. Ennek most drámai bizonyságát látjuk Magyarországon, ahol a hős magyar nép szembe néz a vörös tankok ágyútüzével. Ezek a hazafiak szabadságukat még életüknél is többre becsülik. Mindazoknak, akik szabadságukat békében élvezik, kötelességük minden rendelkezésükre álló eszközzel támogatni azt az ügyet, amelyet a magyarok ma életüket adják. A rab népeknek tudniuk kell, hogy Amerika továbbra is támogatni kívánja őket, tudniuk kell, hogy Amerika gazdasági erejével segítségükre siet, amint termelésük ismét saját, és nem egy idegen kizsákmányoló hatalom érdekeit szolgálja. Ezt a segítséget Amerika nem fűzi sem politikai feltételekhez, sem katonai szövetséget nem keres ezen az úton. Az Egyesült Államok egyetlen célja, hogy a magyar és a többi kelet-európai népet ott lássa ismét egy új, boldogabb és választófal nélküli Európában.

Dulles amerikai külügyminiszter ezek után még a következőket hangsúlyozta:
"Meg vagyunk róla győződve, hogyha ezek a népek most visszakapják függetlenségüket, mérhetetlenül megszilárdul a béke Európában. Azok, akik most a szabadságért vérüket adják, nem halhatnak meg hiába."

Dulles külügyminiszter tegnap elmondott nagy jelentőségű beszédének ismertetése után hallgassák meg most New York-irodánk legújabb jelentéseit!
Tegnapi riportjainkban hírt adtunk már róla, hogy a magyar nép megsegítésére megmozdult az osztrák, a svéd, a svájci és több más európai Vöröskereszt.
New York-i irodánk közli, hogy Amerikában is megindult a segítési akció megszervezése.
A mozgalom élére a nagy munkásszervezetek álltak. Jelszavuk, vért és pénz a magyar hősöknek. Szerte Amerikában a rádiók naponta többször is megismétlik felhívásukat az Egyesült Államok néphez, hogy adjanak vért a magyar hősök számára.
Amerika valamennyi templomában minden felekezet papjai a szószékről szólítják fel a népet véradásra. A hívek a hős magyar népért imádkoznak. Az egyik washingtoni templomban a pap így szólította fel híveit a segítésre:
"Segítsetek, mert a magyar hősök a legszentebb szabadságeszmékért küzdenek! Adjatok vért azoknak a hősöknek, akik vérüket a világ minden szabadságszerető népéért hullatják!"
Indiana államban a mai napon megszólalnak minden felekezet, minden templomának harangjai, Magyarországért való könyörgésre szólítva a híveket.
A különböző amerikai egyesületek és szervezetek nem csak adományokkal, hanem egyéb módon is igyekeznek a magyar ügy szolgálatába állni. A New Yorkba székelő Nők a Szabad Európáért mozgalom vezetősége táviratot intézett Henry Cabot Lodge-hoz az ENSZ amerikai fődelegátusához. Kérte, járjon el az ENSZ főtitkáránál és sürgesse, hogy az Egyesült Nemzetek nemzetközi bizottságot küldjön Magyarországra.
Nyilatkozott Knowland szenátor, a Republikánus Párt szenátorainak vezetője. Többek között a következőket mondta: "A magyar nép megmutatta, hogy látható vezér nélkül is, Hunyadi nélkül is, de Hunyadi szellemében képes erre a példátlanul nagy harcra."
Az amerikai magyarság mindenfelé tömeggyűléseket kezdeményez, hogy tiltakozzék a szovjet jogtalan beavatkozása ellen. A gyűlésekhez és tüntetésekhez mindenütt nagy amerikai tömeg csatlakozik.
New Yorkban újabb tüntetés volt Egyesült Nemzetek mellé kirendelt szovjet delegáció székháza előtt. Tegnap délután az amerikai magyar szövetség tüntetett az ENSZ New York-i palotája előtt, követelve, hogy a magyar ügyet azonnal tűzzék a világszervezet napirendjére. Ma délutánra a washingtoni Fehér ház előtt terveznek tüntetést. Ma délután a legnagyobb amerikai magyar városban Clevelandben is tüntetés lesz a Kossuth-szobor előtt. A rendezők több mint ötvenezres tömeg megjelenését várják. Tüntető tömeggyűléseket rendeznek Pittsburghben, Los Angelesben, Chicagóban, Philadelphiában és a többi nagy amerikai városban is, hogy tiltakozzanak a szovjet által Magyarországon rendezett vérfürdők ellen.
Az amerikai nagy televíziós állomások felvevőkészülékei ott vannak minden tüntetésen, és közvetítik a tiltakozó tüntetéseket egész Amerika népének az Atlanti óceántól a Csendes óceánig.
Hallgassák meg most New York-i tudósítónk részletes beszámolóját a szombat délután New Yorkban lezajlott nagy tüntetésről!
Tegnap délután egy órakor a rendőrség kénytelen volt leállítani a New York-i Első Avenue forgalmát. A sugárúton hatalmas magyar tömeg vonult az Egyesült Nemzetek palotája elé. A járdákat nem sokára ellepték a New York-i járókelők, akik közül sokan csatlakoztak a tüntetőkhöz. A többiek sorfalat alkotva meghatottan figyelték, mi történik. Miközben a tüntetés egyik szervezője az egybegyűlt újságírókat tájékoztatta, a tömeg táblákat, és magyar nemzeti színű, valamint fekete zászlókat hordozott körül az ENSZ palotája előtt. A táblák felirata követelte, hogy a magyar ügyet haladéktalanul vigyék az ENSZ bizottsága elé.
A tüntetés már félórája folyt és a tömeg nem mozdult. Ellenkezőleg! Mind többen és többen gyűltek össze. Egyszerre csak autó kanyarodott a palota elé. A benne ülők örömtől sugárzó arccal kiáltották ki a tüntetőknek: "A magyar ügy az ENSZ elé kerül!" Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és Franciaország kormányai közös beadványban kérték, hogy a magyar ügyet még ma tárgyalja a Biztonsági Tanács. A lelkesedés, amely ezt a bejelentést követte, leírhatatlan volt. A tüntetők megkapták a választ követeléseikre, de mégsem távoztak az ENSZ palota elől. A tömeg a késő délutáni órákig együtt maradt, izgatottan tárgyalva a várható sorsdöntő eseményeket. Lelkesen éltették Eisenhower elnököt és az amerikai kormányt, akik a magyar nép segítségére siettek.
E pillanatban érkezett a hír New Yorkból, hogy ma éjjel a Rockefeller Plaza teréről, ahol minden ENSZ tagnemzet zászlója külön árbocon lobog, ismeretlen tettesek letépték a vörös csillagos piros-fehér-zöld lobogót, helyette vörös csillag nélküli magyar zászlót tűztek ki, amely most is ott lobog New York szívében.
New York-i jelentéseink után hallgassák meg most londoni munkatársunk beszámolóját az angol fővárosban tegnap délután lezajlott tüntetésről! A Londonban élő magyar asszonyok tegnap délután nemzeti viseletben vonultak végig a belváros utcáin. Nemzeti színű lobogót vittek, olyant, amilyen a Magyarországról érkező fényképeken látható. Középen, ahol a vörös csillag volt, lyukkal. Az asszonyok angol nyelvű táblákat vittek ezzel a felírással: "Kérem, segítsenek a magyarokon!" A forgalom leállt, a járókelők sorfalat alkottak a járdákon, amerre a magyar asszonyok elvonultak. Az asszonyok, miután végigjárták a belváros utcáit, a rendőrségre mentek, és a mai napra nagyszabású tüntetésre kértek engedélyt.
Londoni tudósítónk azzal a hírrel fejezte be telefonjelentését, hogy tegnap óta az angol főváros nagy lengyel kolóniájának minden templomában imádkoznak a magyar felkelőkért.
Most hallgassák meg római tudósítónk mai híreit! A mai vasárnapon 10 órakor a római olasz és magyar Actio Catholica a híres Santa Maria in Campitelli templomban könyörgő istentiszteletet tart a magyarországi szabadságharc győzelméért. Az olasz fővárost ellepték a falragaszok, amelyek a lakosságot a magyar nép melletti tüntetésekre szólítják fel.
Milánóban Montini érsek Genovában Lercaro kardinális mondanak ma nagymisét a magyar ügyért.
Az olasz és a Vatikáni Rádió tegnap este felhívást intézett az olasz lakossághoz, hogy adjanak vért a magyarországi harcok hősi sebesültjeinek.
A római iskolákban a tanárok előadást tartanak a diákoknak a magyar eseményekről, és példaképül állítják eléjük a magyar ifjúságot. Az olasz egyetemi ifjúság olasz önkéntes hadsereg szervezését követeli, mert együtt akar harcolni a rabszolgaság és az elnyomás ellen küzdő magyarokkal.
Nyilatkozott Bacardini az olasz frontharcosok egyik vezetője, a Idea Italiana lap főszerkesztője a legnagyobb olasz katonai kitüntetés tulajdonosa. Többek között ezeket mondta: "Minden olasz frontharcos nevében szívből kívánom, hogy a magyar nép visszaszerezze függetlenségét és szabadságát. Reméljük, hogy a nemzet, amelyik mindig olyan nemes szerepet viselt az európai civilizáció történetében, visszakergeti a kommunizmust a Kárpátokon túlra."
Egy érdekes olasz újsághír: A Giustizia közli, hogy Saragat az olasz szociáldemokrata párt vezetője táviratot kapott a moszkvai rádiótól. A szovjet rádió azt kéri Saragattól, mondjon véleményt az orosz-olasz kapcsolatok kiszélesítésének lehetőségéről. Saragat az olasz szociáldemokrata párt vezetője a legerélyesebb formában visszautasította ezt a közeledési szándékot. Kijelentette, hogy szó sem lehet az orosz-olasz kapcsolatok kiszélesítéséről, amíg az elnyomott magyar és többi kelet-európai nemzet vissza nem nyeri teljes függetlenségét.
Riportunkat XII. Pius pápa nagy jelentőségű apostoli körlevelének ismertetésével zárjuk. A Szentatya felhívta a katolikus egyház minden püspökét, imádkozzanak a kelet-európai népekért, különösen Magyarországért, hogy igazságon és szabadságon alapuló béke legyen úrrá a földnek ezen a részén. XII. Pius pápa körlevele többek között ezeket mondja: "Ha egy nép belső rendje megbomlik, azt nem lehet fegyveres erővel az ország lakossága ellen alkalmazott erőszakkal helyreállítani. Nem alkalmasak erre azok a hamis elméletek sem, amelyek a lélek rombolására az egyház jogainak megsértésére, a keresztény lelkiismeret megrontására irányulnak. A szabadságvágyát külső erőszakkal örökre elnyomni nem lehet".
A Szentatya megemlékezett arról, milyen mélységesen hű hitéhez a magyar nemzet, amint ennek az Eucharisztikus Kongresszus idején maga is tanúja volt. Körlevelét így fejezte be: "Bizonyosak vagyunk abban, hogy az istentelen kommunizmus nem tudta és nem tudja kiszakítani az emberek lelkéből ősei hitét. Kérjük a katolikus egyház püspökeit, imádkozzanak a világ minden táján az elnyomott nemzetekért."

Szignál

XII. Pius pápa apostoli körlevelének ismertetésével befejezzük rendkívüli riportunkat.
Óráról órára közöljük a nyugati világ legjelentősebb híreit a magyarországi eseményekkel kapcsolatban.

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-28 13:20
Hossz0:13:59
CímRendkívüli riportsorozat a magyarországi események visszhangjáról - a nyugati fővárosokban működő tudósítóink jelentései
MűsorkategóriaTudósítás
SzerkesztőKonkoly Kálmán
Műsor letöltése MP3