19:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 27. 19:00 ● 10:23

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! Bejelentjük, hogy adásunk a 31 méteres rövidhullámon 22 óra 35 percig szünetel. Műsorunkat tovább folytatjuk a 13, 16 és 19 méteres rövidhullámon.
Most pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 19 órát jelez.

Tárogató

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

New York. A nyugati hatalmak a Szovjetunió magyarországi beavatkozásának ügyét még a mai nap folyamán az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztik. A nyugati hatalmak az ügyet a sürgősség kimondásával viszik a világszervezet elé. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint Dulles külügyminiszter ma beszédet mond, amelyben a magyarországi eseményekkel foglalkozik. Washingtoni jelentés szerint Murphy helyettes külügyminiszter ma délben magához kérette a budapesti kormány washingtoni képviselőjét, Kós Pétert, aki a washingtoni magyar követség első titkárának kíséretében kereste fel az amerikai helyettes külügyminisztert. A külügyminisztérium szóvivője részleteket nem közölt a megbeszélésről.

Budapest. A magyar fővárosban egész nap tovább dúltak a harcok. Harcokat jelentettek Győrből, Szolnokról és az ország több más városából is. Miskolcon munkásbizottság vette át az ügyek vezetését, Győrött és Pécsett – Ausztriába érkezett utasok szerint – továbbra is a szabadságharcosok vannak túlsúlyban. Az osztrák távirati iroda jelentése szerint szabadságharcosok erős osztagokkal tartják megszállva a határvidéket Hegyeshalom és Magyaróvár között. A munkásság mindenütt sztrájkol. Egy Miskolc hullámhosszán jelentkező adó bejelentette, hogy tegnap diákküldöttség erélyesen követelte a rendőrkapitánytól néhány ártatlanul elfogott diák szabadon bocsátását. A rendőrkapitány az egyik nemzeti színű zászlós diákcsoportra, amely a rendőrség épületében esetleg fogva tartott diákok után akart kutatni, felelősségre vonta. Amikor a diákcsoport nem hátrált meg, a rendőrkapitány utasítást adott a rendőröknek tűzfegyverük használatára. Amikor egy kézigránát szilánkja hullott a nemzeti színű zászlóra, és a diákok közül többen megsebesültek, a diákok a rendőrkapitány elé vonultak, elfogták őt, és felelősségre vonásban részesítették. A miskolci hullámhosszon jelentkező adó megjegyezte, hogy így bűnhődtek meg azok, akik fegyvert használtak a miskolci szabadságharcosok ellen. Egy ideiglenes dunántúli rádióállomás a dunaföldvári hídnál dúló tegnapi heves harcokról számolt be. Az új rádióállomás figyelmeztette a szabadságharcosokat, hogy ne adjanak hitelt a rendszer ígéreteinek.

A heiligenkreuz- és rábafüzesi átjárónál ma délben a magyar határőrök levették a vörös csillagot a határőrség épületéről. Szentgotthárd utcáin mintegy 700 ember Kossuth-nótát énekelve tüntetett a szovjet önkény ellen. "Szabad Magyarországot! Ki a szovjet csapatokkal az országból!" – kiáltották a tüntetők. "Szabadságot Nagy Imre nélkül!" kiáltások hangzottak el.
Bécsből jelentik, hogy Jennersdorfnál mintegy 1000 magyar polgári személy lépte át a határt, és osztrák területre érkezett.

Bécs. Az osztrák vöröskereszt felhívással fordult Bécs lakosságához, hogy jelentkezzék minél nagyobb számban a legközelebbi véradóállomáson önkéntes felajánlásukkal a magyar sebesültek megsegélyezésére. A svéd vöröskereszt vezetősége elhatározta, hogy azonnal repülőgépet indít útnak Stockholmból Bécsbe vérátömlesztési anyaggal és kötszerekkel a budapesti sebesültek számára. A szállítmányokat a bécsi svéd követség gépkocsijain fogják Budapestre szállítani.

A Svéd Vöröskereszt a stockholmi rádión felszólította a svédeket, hogy azonnal kezdjenek gyűjtést a magyarok megsegítésére.
A müncheni és római Caritas gyűjtést rendezett a magyar sebesültek megsegítésére. A Bajor Vöröskereszt már útnak is indított köt- és gyógyszereket Bécs felé. A Holland Vöröskereszt egyelőre 100 ezer forintos, a Svájci Vöröskereszt pedig 30 ezer svájci frankos segélyösszeget szavazott meg a magyar sebesültek megsegítésére szánt köt- és gyógyszerek vásárlására. Nagy mennyiségű gyógyszert küldött Budapestre a varsói kormány is. A küldeményben vérátömlesztéshez szükséges vérplazma, kötszer és számos egyéb gyógyszer érkezett. A Nemzetközi Vöröskereszt értesítette a Magyar Vöröskeresztet, hogy a különböző vöröskereszt-szervezetek nagy mennyiségű gyógyszersegítséget ajánlottak fel Budapest lakosságának.

New York. Mint már adásunk elején közöltük, a nyugati hatalmak a Szovjetunió magyarországi beavatkozásának ügyét még a mai nap folyamán az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztik. Az ügyet a sürgősség kimondásával viszik a világszervezet elé.

Brüsszel. "A világ közvéleménye vegye tudomásul, ha Közép- és Kelet-Európában nem lennének szovjet csapatok, a Moszkva által ez országokra ráerőszakolt kormányok ma már nem lennének hatalmon" – hangoztatja kiáltványában a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, kifejezvén szolidaritását a szabadságharcot folytató magyar munkássággal. A szövetség kiáltványában 54 millió munkás nevében követeli, hogy a szovjet csapatokat haladéktalanul vonják ki Magyarországról, és a többi közép- és kelet-európai országból.

London. A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége felkérte a szabad országok kormányait, hogy ítéljék el a magyarországi szovjet beavatkozást. A szövetség 54 millió tagja nevében követeli az oroszok eljárásának elítélését, és szabad választásokat a megszállott országokban.

Az egész nyugati sajtó mély együttérzéssel ír a magyar szabadságharcról.
A Daily Mail és Daily Telegraph szemtanúk beszámolója és Budapesten tartózkodó tudósítója jelentése alapján foglalkozik az eseményekkel, és drámai részleteket közöl a szovjet páncélosok vérengzéseiről.
A Daily Mail tudósítója Budapestről való eltávozása után Győrött is szemtanúja volt az elnyomottak és elnyomók között lefolyt csata nyomainak. Győrött a halálos és sebesült áldozatok száma több százra tehető. A négy órán keresztül tartó csatát a szabadságharcosok nyerték meg, az ávósok - amennyiben nem pusztultak el - fejvesztetten menekültek. Később szovjet csapatok jelentek meg a város határán, és hangszórókon közölték, hogy bekerítették a várost. A fegyverletételre történt felszólításuk eredménytelen maradt. A szabadságharcosok oldalán küzdő magyar katonák a győri polgárok ezreinek támogatásával felvették a harcot, amely még tartott, amikor az angol tudósító folytatta útját az osztrák határ felé.
A Daily Telegraph megjegyzi, hogy Budapesten polgárháború tombol. Ebben a harcban a magyar főváros 90 százalékban kommunistaellenes érzelmű lakosságának hős képviselői azokat támogatják, akik a szabadságért teszik kockára életüket. A tudósító szerint a budapesti szabadságharc élén a diákság, munkásság és a magyar katonai erő tekintélyes része áll. Elsősorban a Kossuth Akadémia tisztjei és tisztjelöltjei álltak maradéktalanul a szabadságharcosok oldalára.

A nyugat-berlini sajtó is első helyen a magyarországi szabadságharccal foglalkozik.
A berlini Morgen Post megállapítja, hogy a szovjet csapatok beavatkozása olyan helyzetet teremtett Magyarországon, amely kötelességgé teszi az Egyesült Nemzetek Szervezete számára, hogy a legsürgősebben foglalkozzék a szerencsétlen ország sorsával. A magyar nemzetnek felkelésében megnyilvánuló segélykiáltását a világszervezetnek nem szabad figyelmen kívül hagynia.
A Tagesspiegel leszögezi, hogy minden további golyó, amelyet a Magyarországon egymással szemben álló két fél puskájából kilő, a szovjet vezetők lelkiismeretét terheli, mert a magyarországi polgárháborúnak már régen vége lenne, ha a szovjet csapatok nem avatkoznak az ország belügyeibe.

Párizs. A francia fővárosban akkreditált népi demokratikus követségeket tankok őrzik, mert a magyar szabadságharcosok mellett tüntető francia tömeg felháborodásában meg akarta ostromolni a követségi épületeket. Az Arc de Triomphe alatti ismeretlen katona síremlékéhez ma délután magyarországi szimpátiatüntetés céljából nagygyűlést hirdettek meg.

Berlin. A kelet-berlini Humboldt Egyetem hallgatói nagygyűlést tartottak. Ezen Ulbricht lemondását, a kormány sztálinista politikájának megváltoztatását, és demokratikus reformtervek megvalósítását követelték. A nagygyűlésen ezrekre menő diákság azt kívánta, hogy tartsanak tömeggyűlést a magyar szabadságharcosok iránt érzett rokonszenvük és támogatásuk kinyilvánítására.

New York. Mint már adásunk elején közöltük, a nyugati hatalmak a Szovjetunió magyarországi beavatkozásának ügyét még a mai nap folyamán az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztik. Az ügyet a sürgősség kimondásával viszik a világszervezet elé.

Kedves Hallgatóink! Híreink közlését most befejeztük. Legközelebb 20 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Információk

Adásba került1956-10-27 19:00
Hossz0:10:23
Cím19:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3