06:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 03. 6:00 ● 09:48

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves hallgatóink! Néhány másodperc múlva, 6 órakor megszólal tárogatónk hangja. "Szól a kakas már, majd megvirrad már."

Tárogató

Kedves hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közép-európai idő szerint tegnap este 22 óra 40 perckor összeült, hogy Magyarország szabadságharcának ügyével foglalkozzék. Az ülésen Nasrollah Entezam, Irán képviselője elnökölt. Nyomban az ülés megnyitása után Szoboljev szovjet küldött emelkedett szólásra és tiltakozott a magyar ügy tárgyalása ellen, hangoztatva, hogy annak napirendre tűzése ellen fog szavazni. A Biztonsági Tanács ennek ellenére úgy döntött, hogy a hivatalos megfogalmazás szerint Magyarország helyzetének ügyét napirendjére tűzi. Tíz szavazat esett a döntés javára, egy ellenében. A Szovjetunió tehát egyedül maradt. Az elnök ezután felkérte Szabó János követségi titkárt, hogy Magyarország képviselőjeként foglaljon helyet a tárgyalóasztal mellett. Nemzeti Kína képviselője nyomban megjegyezte, vajon Magyarország igazi képviselője van-e jelen? Meg lehet-e a bizonyosság bennünk, hogy az idehívott személy valóban a magyar kormányt képviseli-e - kérdezte. Az elnök azt válaszolta, hajlandó elismerni Szabó Jánost hivatalos képviselőként mindaddig, amíg kormánya másképpen nem intézkedik. Ezután Lodge, amerikai küldött szólt hozzá az ügyrendi kérdéshez. Azt kívánta, Szabó János mutassa be megbízólevelét, hogy meggyőződhessünk, hogy valóban a magyar kormány képviselője. Hammarskjöld főtitkár képviseletében ekkor megjegyezték, Magyarország arról értesítette az ENSZ-et, hogy a közgyűlés sürgős ülésére más képviselőt küld. Az elnök azt javasolta, hogy Szabó János képviselői minőségét ismerjék el mindaddig, amíg megbízatása tisztázódik. A titkárság megbízottja megjegyezte, hogy Nagy Imre táviratot intézett november 1-jén az ENSZ-hez és közölte, hogy Magyarországot Szabó János képviseli a közgyűlésen. Arra nem volt idő, hogy megbízatásáról hivatalosan gondoskodjanak. Közel egy órán át tartó vita után a Biztonsági Tanács függőnek nyilvánította a megbízatás ügyét azzal, hogy Szabó János részt vehet az ülésen, de megbízatásának tisztázásáig nem szólalhat fel.
Ezután kezdődött az érdembeli vita, amelyet Lodge amerikai küldött vezetett be annak hangsúlyozásával, hogy a Biztonsági Tanácsnak becsületesen foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, mit tehet az ENSZ most nyomban, hogy hathatósan segíteni tudjon a szabadságharcát folytató derék magyar népnek. A magyarországi helyzet, mondotta Lodge, ugyanolyan veszélyekkel fenyeget, mint az egyiptomi válság. A béke és az igazság elveinek érvényesítését nem lehet egyszerre csupán egy földrajzi területre korlátozni. Mindenekelőtt el kell jutnunk ezúttal addig a megállapításig - folytatta Lodge nagykövet, hogy a Szovjetunió fegyveres erőinek bevetése a magyar nép ellen az egész világot megbotránkozással tölti el. A derék magyar nép megszerezte minden szabad nép megbecsülését szerte a világon. A szovjet csapatok visszatérése Magyarországra az elmúlt napok folyamán legalábbis homályossá tette a helyzetet, ha ugyan nem éppen baljóssá - mondotta továbbá az amerikai küldött. Idézte a pár nappal ezelőtt elhangzott szovjet bejelentést, amelyben némi készség nyilvánul meg arra, hogy Moszkva újra fontolóra vegye csapatainak Kelet-Európában való állomásozását és egységeinek visszavonását Magyarországról. Tegnap azonban jelentéseket kaptunk sokkal nagyobb figyelmet igénylő fejleményekről - mondotta Lodge, idézve Nagy Imre tiltakozását a magyarországi csapatmozdulatok ellen. Semmiképpen sem tekinthetünk el ettől a megkereséstől - hangoztatta az amerikai küldött, az események olyan gyorsan peregtek, hogy Magyarország nem tudott új képviselőket küldeni New Yorkba. Az amerikai küldött nyilván azokra a jelentésekre célzott, amelyek szerint szovjet csapatok megszállták a magyar repülőtereket. E sötét háttérre gondolva annál fontosabbnak tűnik, hogy meggyőződést szerezzünk arról, vajon Magyarország igazi megbízottja útján van-e képviselve ezen az ülésen. Lodge után Kuba képviselője emelkedett szólásra. Egészen világos, - hangsúlyozta - hogy a Szovjetunió csapatokat vonultatott fel avégett, hogy megakadályozza a magyar népet bilincseinek lerázásában.
Ennek az állapotnak feltétlenül véget kell vetni, mert az egész emberiség szégyene - mondotta a kubai delegátus. Javasolta, hogy a Biztonsági Tanács fogadjon el olyan határozati javaslatot, amely felhívja Moszkvát, hogy vonja ki valamennyi Magyarországon tartózkodó csapatát, ismerje el a magyar népnek azt a jogát, hogy szabad választások megtartásával dönthessen jövőjéről. Javasolta továbbá, hogy a Biztonsági Tanács küldjön ki különbizottságot a tanács utasításainak végrehajtására, amely utasítások Magyarország politikai függetlenségét biztosítsák. Kanada, Peru, Franciaország és nemzeti Kína küldöttei szólaltak fel a vita további során.
Ezután Lodge amerikai küldött felolvasta Eisenhower elnök nyilatkozatát, amelyben felajánlja, hogy 20 millió dollár értékű élelmiszert küld haladéktalanul Magyarország megpróbált népének.
Szoboljev, szovjet küldött, beszédében többek között ezeket állította. Magyarország helyzete már stabilizálódni látszott, amikor ellenforradalmi bandák kerekedtek felül. Ez a helyzetet megváltoztatta. Az új szovjet csapatok Magyarországra való bevonulásáról szóló értesülések minden alapot nélkülöznek - mondotta a szovjet küldött.
Hammarskjöld főtitkár ezután a Biztonsági Tanács tudomására hozta, hogy Nagy Imre újabb megkereséssel fordult a főtitkársághoz. Ez megerősíti, hogy további szovjet csapatok hatoltak be Magyarországra és pillanatnyilag Budapest felé haladnak. Elfoglalnak vasúti állomásokat és kocsikat. Ezt Hammarskjöld főtitkár hozza a nagyhatalmak tudomására. Nagy Imre táviratának ismertetése után Franciaország küldötte más jelentéseket idézett a magyarországi csapatmozdulatokról. Szoboljev ekkor megjegyezte, hogy nem kell minden jelentésnek hitelt adni.

A Biztonsági Tanács New York-i idő szerint este 9 órakor fejezte be ülését azzal, hogy ugyancsak New York-i idő szerint ma délután 3 órakor folytatja a magyarországi helyzet megvitatását.

Budapesten tegnap este közleményt adtak ki, amely szerint a kormány a nap folyamán három szóbeli jegyzéket intézett a Szovjetunió budapesti nagykövetéhez. Az első jegyzékben a kormány megállapítja, hogy minden erőfeszítést megtett a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok visszarendelésére. Lépései azonban hiábavalóknak bizonyultak, sőt a szovjet csapatok tovább folytatták előrenyomulásukat, több egység pedig Budapest köré vonult fel. Mindennek következtében a magyar kormány november elsején felmondotta a Varsói Szerződést. A jegyzék ezután hangsúlyozza, hogy a magyar-szovjet viszonynak a magyar semlegesség tiszteletben tartásán, valamint a teljes egyenjogúság, a szuverenitás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén kell alapulnia. A magyar kormány ennek érdekében javasolja, hogy ezeknek az elveknek az alapján azonnal tárgyalások induljanak meg a két kormány megbízottai között, a Varsói Szerződés felmondásának végrehajtásáról, különös tekintettel az országban állomásozó szovjet csapatok haladéktalan kivonására. A kormány ezekre a tárgyalásokra kijelölte delegációját: Losonczy Géza, Kővágó József, Márton András, Farkas Ferenc és Zentai Vilmos személyében. A magyar kormány által a budapesti szovjet nagykövethez intézett második jegyzék a Varsói Szerződés felmondásának és a szovjet csapatok kivonásának katonai vonatkozásával foglalkozik. Azt javasolja, hogy a szovjet csapatok kivonását előkészítő vegyes bizottság november másodikán kezdje meg munkáját a budapesti országgyűlés épületében. A vegyes bizottság magyar tagjait a kormány Erdei Ferenc államminiszter, valamint három katona, Maléter Pál, Kovács István és Szücs Miklós személyében jelölte meg. A harmadik jegyzék ismét tiltakozik a szovjet csapatok magyarországi hadmozdulatai ellen. A jegyzék megállapítja, hogy nemcsak az elmúlt napok alatt, hanem november 2-án is újabb szovjet egységek lépték át a határt. A szovjet csapatok benyomulásuk során birtokba vettek vasútvonalakat és vasúti állomásokat. Ugyanakkor Nyugat-Magyarország területén is keletről nyugat felé szovjet csapatmozdulatok tapasztalhatók.

Kedves hallgatóink! Híreink közlését ezzel befejeztük. Legközelebb 7 órakor mondunk ismét híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-03 6:00
Hossz0:09:48
Cím06:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3