A Pünkösd utáni 24. vasárnap szentmiséjének szertartása
1956. november 04. 11:10 ● 19:31
Fábián Károly00:00 | 00:00 |
A műsor leirata
Kedves hallgatóink! A Pünkösd utáni 24. vasárnap szentmiséjének szertartását közvetítjük. A szentbeszédet páter Varga László jezsuita atya mondja. A Magyarországot ért jogtalan támadásra való tekintettel mai szentmisénket felajánljuk édes hazánkért, szenvedő népünkért, szabadságunk és függetlenségünk hősi védelmezőiért. Kérjük a Mindenható Istent, segítsen győzelemre vinni az igazság ügyét.
Mise
Kedves Testvéreim! Szabadító örömben telt el a mindenszentek napja, s azt hittük, hogy a következő hónapoknak csak kezdete volt az a nap. Ma reggel pedig egyszerre dermedtség, dermesztő rémület vett erőt az egész országon és az egész magyar népen, mikor megtudtuk a rémséget, ami végbement és végbemegy. Mintha nekünk szánták volna ezt a mai evangéliumot. Mintha századokkal ezelőtt, amikor a szertartásnak a menetét kitűzték, valaki azt akarta volna, hogy most olvassák fel ezt a szót: Ne féljetek, ti kicsiny hitűek! Valaki azt akarta, hogy most olvassák ezt az emberi szót, amelyik az Istenhez fordul: Uram, nem látod, hogy elveszünk? Ha valaha, kedves Testvéreim, ma kell aztán megtelnünk egészen isteni bizalommal. Az elmúlt években sem emberi bizalmat hirdettünk. Akkor is a Spes Divina volt a jelszavunk. Kiben bízhattunk volna? Csak az élő Istenben! Nem látjátok, hogy az ő karja most se rövidült meg? Nem tudjátok, hogy nekünk a reménykedés, Testvéreim, akkor is, amikor a legvadabb viharban vagyunk, akkor is, amikor a halál ölébe hullani készülünk, akkor is ez a reménykedés nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelességünk! A második isteni erény nemcsak erény, hanem parancs is egyúttal. Úgy bízzál az Istenben, amilyen hatalmas az Isten! Nem tudjuk azt, kedves Testvéreim, hogy ez az Isten, aki kezében tartja ezt a parányi földgolyóbist, hogy ez az Isten, aki kezében tartja a szentek és a hóhéroknak a szívét is, hogy ez az Isten, ez maga a végtelen erő, akinek az erejéhez képest minden földi hatalom, a most támadó hatalom is nevetséges nádszál, mert pozdorjává törhet bármilyen pillanatban. Gondoljunk most arra, hogy ennek az Istennek az irgalmassága is végtelen. Gondoljunk most arra, hogy az Isten maga a végtelen jóság, akiben tehát az erő, a fizikai erő és a jóság egyetlen egységbe olvadnak össze. S azután, hogy ez a mi Istenünk végtelenül becsületes és megígérte, bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Az Istent az ő szava kötelezi. Ha te kényes vagy abban, becsületesnek tartsanak, akkor ne felejtsd el, hogy az Isten végtelenül kényes arra, hogy őt hűségesnek tartsák. Ki tartotta meg a magyarságot eddig, mondjátok meg! Nem papok állították, hanem a nemzetnek a nagy látnokai, a művészi, a költői látnokai. Olyan ez a Magyarország, mint az égő csipkebokor a Hárán pusztában. Mindig lángban áll, és sohasem hamvád el. Isten jelenléte ez!
Képtelenség elgondolni szinte, hogy tizenegy század után van még magyar nép, van még magyar államiság, van még magyar nemzeti erő, amelyet
a legutóbbi időkben is, de leginkább a szenvedésnek, a néma szenvedésnek az igájában mutatott meg ez a mi drága népünk. Tehát látjátok, mennyi okunk van a bizalomra! Ha valaha, akkor most kell még inkább bíznunk, mint az örömnek a szabadító napjaiban. De azt se felejtsük el, hogy az embereknek is cselekednők kell. Mert most annyira kiéleződött a helyzet, hogy most az egész emberiségnek döntenie kell a jövőjéről. Valami káprázatos nagy lett ez a bonyodalom. S talán azért jött ez a bonyodalom, hogy az egész emberiségnek a figyelmét arra irányítsa, arra az igazságra, hogy hiába építed a várost, ha az Isten nem építi veled. Hiába vigyázod az éjszakát, ha az Isten nem őrködik veled. Nem gondoljátok azt, emberek, hogy ez a végtelen Mindenhatóm, akire annyian fittyet hánynak, akivel annyian ujjat húztak, akivel annyian tengelyt akasztottak, és odáig mentek, hogy fölöslegesnek is nyilvánították a létét ezek a nyomorult kis emberpondrók, nem gondoljátok, hogy éppen most, a rémületnek az óráiban, amikor a legnagyobbak is kicsinyek és reszketnek, akkor akar az Isten láthatóvá lenni? Nem gondoljátok azt, kedves Testvéreim, hogy az Isten éppen ilyenkor mutathatja meg a hatalmát? Ami-kor az emberek már derékig állnak a vízben, amely elnyelni készül őket, akkor is még azt hiszik, hogy az Isten nem törődik velük, s akkor rimánkodnak hozzá.
Ebben a helyzetben vagyunk, a végső órában. Ennek a korszaknak talán a végső órájában, tehát ne aggódjatok, magyarok, szertelenül! Világos, hogy a rémség és az aggodalom teljesen érthető ilyen borzalmas reggelen, de ne hódítsa meg a lelketeket, ne fékezze le a szíveteket, ne bénítsa meg az erőtöket ez a rémület, mert az Isten láthatóvá akar lenni éppen ezekben az órákban és ezekben a napokban. Az egész történelem színe előtt, nemcsak a barátai, ha-nem az ellenségei színe előtt is, amikor már reszket a nép. Most már csak az Isten segíthet ezen a nyomorult emberiségen. Ne féljetek, segíteni fog. Ne féljetek, nyugodtan merem mondani, hogy még nincs befejezve a történelem, ha pedig nincs befejezve, akkor ti, magyarok, ti is benne élni fogtok. Kérjük a csodát is! Az igazi kereszténynek ez egy fontos jellemvonása. Hiszünk a csodákban! Csodák állandóan történtek, és történnek máma is, és most kérjük az Istent, ha úgy tetszik neki, vagy más módja is van megmenteni bennünket, megmenteni ezt az elnyomorult emberiséget, amelynek a sorsával most össze van kapcsolva a mi sorsunk, tegyen csodát, ha úgy tetszik neki! Az első csoda volna, fölvilágosítani az ellenségeinknek a koponyáját, hogy lássák be, micsoda halálos ütést mérnek most, amikor a mi népünket vágják, micsoda halálos ütést mérnek most önmagukra. Milyen halálos ütést mérnek most a saját hitelükre. Nem látják be azt, hogy mostan ugyanazt cselekszik, amit a részvényesek cselekszenek? Nem látják be azt, hogy egy népnek a jogos szabadságharcát tiporják el? Ők, akik folyton azon kardoskodtak, és azzal akartak a világon egyeduralomra szert tenni, hogy minden szolganépet fölszabadítanak, most ők azok, akik a saját maguk szavait meghazudtolják! Micsoda esztelenség tőlük, öngyilkos cselekedet ez. Milyen kár, nem látják be a mai vezetőik
az ellenségnek, hogy az a nép, amelyet ők ellenünk irányítanak, kormányoznak, az a nép nem akarja az öldöklést, az a nép barátságban akar élni a magyarral. Nem hallják, vették észre tegnap este, a hercegprímás úr megmondotta, barátságban akarunk élni az orosz néppel. Nem volna jobb neki egy barátságos szomszéd Magyarország? Micsoda őrültség ez! Azt mondják, ők a világ hatodrésze, de még több. Hát minek kell nekik a mi kis tenyérnyi Magyarországunk? Miért nem tudnak boldogok lenni nélkülünk? Fiát ennyire gyöngék? Ezzel vallják be a gyöngeségüket, hogy a magyar búzára, a magyar földre, a magyar alumíniumra, arra a kicsike kis magyar szénre, arra is szükségük van? Hát ilyen koldusok ők? Kérem az élő Istent - ez lesz ennek, ezeknek a napoknak az első nagy csodája, ezeket az igazságokat világítsa be az ellenségeinek a szívébe, és én Titeket is, mindnyájunkat, édes Testvéreim, csak arra kérlek: most kell győzni a bizalomnak és a reménységnek! Most kell a szívünkben akkora bizalmat kelteni az élő Isten, a Seregek Urának a hatalma iránt, hogy a mi bizalmunk olyan határtalan legyen, amilyen végtelen az ő jósága és irgalma és hűsége a maga szavának megtartásában.
Ámen.
Hiszek egy Istenben...
Mise
Kedves Testvéreim! Szabadító örömben telt el a mindenszentek napja, s azt hittük, hogy a következő hónapoknak csak kezdete volt az a nap. Ma reggel pedig egyszerre dermedtség, dermesztő rémület vett erőt az egész országon és az egész magyar népen, mikor megtudtuk a rémséget, ami végbement és végbemegy. Mintha nekünk szánták volna ezt a mai evangéliumot. Mintha századokkal ezelőtt, amikor a szertartásnak a menetét kitűzték, valaki azt akarta volna, hogy most olvassák fel ezt a szót: Ne féljetek, ti kicsiny hitűek! Valaki azt akarta, hogy most olvassák ezt az emberi szót, amelyik az Istenhez fordul: Uram, nem látod, hogy elveszünk? Ha valaha, kedves Testvéreim, ma kell aztán megtelnünk egészen isteni bizalommal. Az elmúlt években sem emberi bizalmat hirdettünk. Akkor is a Spes Divina volt a jelszavunk. Kiben bízhattunk volna? Csak az élő Istenben! Nem látjátok, hogy az ő karja most se rövidült meg? Nem tudjátok, hogy nekünk a reménykedés, Testvéreim, akkor is, amikor a legvadabb viharban vagyunk, akkor is, amikor a halál ölébe hullani készülünk, akkor is ez a reménykedés nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelességünk! A második isteni erény nemcsak erény, hanem parancs is egyúttal. Úgy bízzál az Istenben, amilyen hatalmas az Isten! Nem tudjuk azt, kedves Testvéreim, hogy ez az Isten, aki kezében tartja ezt a parányi földgolyóbist, hogy ez az Isten, aki kezében tartja a szentek és a hóhéroknak a szívét is, hogy ez az Isten, ez maga a végtelen erő, akinek az erejéhez képest minden földi hatalom, a most támadó hatalom is nevetséges nádszál, mert pozdorjává törhet bármilyen pillanatban. Gondoljunk most arra, hogy ennek az Istennek az irgalmassága is végtelen. Gondoljunk most arra, hogy az Isten maga a végtelen jóság, akiben tehát az erő, a fizikai erő és a jóság egyetlen egységbe olvadnak össze. S azután, hogy ez a mi Istenünk végtelenül becsületes és megígérte, bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Az Istent az ő szava kötelezi. Ha te kényes vagy abban, becsületesnek tartsanak, akkor ne felejtsd el, hogy az Isten végtelenül kényes arra, hogy őt hűségesnek tartsák. Ki tartotta meg a magyarságot eddig, mondjátok meg! Nem papok állították, hanem a nemzetnek a nagy látnokai, a művészi, a költői látnokai. Olyan ez a Magyarország, mint az égő csipkebokor a Hárán pusztában. Mindig lángban áll, és sohasem hamvád el. Isten jelenléte ez!
Képtelenség elgondolni szinte, hogy tizenegy század után van még magyar nép, van még magyar államiság, van még magyar nemzeti erő, amelyet
a legutóbbi időkben is, de leginkább a szenvedésnek, a néma szenvedésnek az igájában mutatott meg ez a mi drága népünk. Tehát látjátok, mennyi okunk van a bizalomra! Ha valaha, akkor most kell még inkább bíznunk, mint az örömnek a szabadító napjaiban. De azt se felejtsük el, hogy az embereknek is cselekednők kell. Mert most annyira kiéleződött a helyzet, hogy most az egész emberiségnek döntenie kell a jövőjéről. Valami káprázatos nagy lett ez a bonyodalom. S talán azért jött ez a bonyodalom, hogy az egész emberiségnek a figyelmét arra irányítsa, arra az igazságra, hogy hiába építed a várost, ha az Isten nem építi veled. Hiába vigyázod az éjszakát, ha az Isten nem őrködik veled. Nem gondoljátok azt, emberek, hogy ez a végtelen Mindenhatóm, akire annyian fittyet hánynak, akivel annyian ujjat húztak, akivel annyian tengelyt akasztottak, és odáig mentek, hogy fölöslegesnek is nyilvánították a létét ezek a nyomorult kis emberpondrók, nem gondoljátok, hogy éppen most, a rémületnek az óráiban, amikor a legnagyobbak is kicsinyek és reszketnek, akkor akar az Isten láthatóvá lenni? Nem gondoljátok azt, kedves Testvéreim, hogy az Isten éppen ilyenkor mutathatja meg a hatalmát? Ami-kor az emberek már derékig állnak a vízben, amely elnyelni készül őket, akkor is még azt hiszik, hogy az Isten nem törődik velük, s akkor rimánkodnak hozzá.
Ebben a helyzetben vagyunk, a végső órában. Ennek a korszaknak talán a végső órájában, tehát ne aggódjatok, magyarok, szertelenül! Világos, hogy a rémség és az aggodalom teljesen érthető ilyen borzalmas reggelen, de ne hódítsa meg a lelketeket, ne fékezze le a szíveteket, ne bénítsa meg az erőtöket ez a rémület, mert az Isten láthatóvá akar lenni éppen ezekben az órákban és ezekben a napokban. Az egész történelem színe előtt, nemcsak a barátai, ha-nem az ellenségei színe előtt is, amikor már reszket a nép. Most már csak az Isten segíthet ezen a nyomorult emberiségen. Ne féljetek, segíteni fog. Ne féljetek, nyugodtan merem mondani, hogy még nincs befejezve a történelem, ha pedig nincs befejezve, akkor ti, magyarok, ti is benne élni fogtok. Kérjük a csodát is! Az igazi kereszténynek ez egy fontos jellemvonása. Hiszünk a csodákban! Csodák állandóan történtek, és történnek máma is, és most kérjük az Istent, ha úgy tetszik neki, vagy más módja is van megmenteni bennünket, megmenteni ezt az elnyomorult emberiséget, amelynek a sorsával most össze van kapcsolva a mi sorsunk, tegyen csodát, ha úgy tetszik neki! Az első csoda volna, fölvilágosítani az ellenségeinknek a koponyáját, hogy lássák be, micsoda halálos ütést mérnek most, amikor a mi népünket vágják, micsoda halálos ütést mérnek most önmagukra. Milyen halálos ütést mérnek most a saját hitelükre. Nem látják be azt, hogy mostan ugyanazt cselekszik, amit a részvényesek cselekszenek? Nem látják be azt, hogy egy népnek a jogos szabadságharcát tiporják el? Ők, akik folyton azon kardoskodtak, és azzal akartak a világon egyeduralomra szert tenni, hogy minden szolganépet fölszabadítanak, most ők azok, akik a saját maguk szavait meghazudtolják! Micsoda esztelenség tőlük, öngyilkos cselekedet ez. Milyen kár, nem látják be a mai vezetőik
az ellenségnek, hogy az a nép, amelyet ők ellenünk irányítanak, kormányoznak, az a nép nem akarja az öldöklést, az a nép barátságban akar élni a magyarral. Nem hallják, vették észre tegnap este, a hercegprímás úr megmondotta, barátságban akarunk élni az orosz néppel. Nem volna jobb neki egy barátságos szomszéd Magyarország? Micsoda őrültség ez! Azt mondják, ők a világ hatodrésze, de még több. Hát minek kell nekik a mi kis tenyérnyi Magyarországunk? Miért nem tudnak boldogok lenni nélkülünk? Fiát ennyire gyöngék? Ezzel vallják be a gyöngeségüket, hogy a magyar búzára, a magyar földre, a magyar alumíniumra, arra a kicsike kis magyar szénre, arra is szükségük van? Hát ilyen koldusok ők? Kérem az élő Istent - ez lesz ennek, ezeknek a napoknak az első nagy csodája, ezeket az igazságokat világítsa be az ellenségeinek a szívébe, és én Titeket is, mindnyájunkat, édes Testvéreim, csak arra kérlek: most kell győzni a bizalomnak és a reménységnek! Most kell a szívünkben akkora bizalmat kelteni az élő Isten, a Seregek Urának a hatalma iránt, hogy a mi bizalmunk olyan határtalan legyen, amilyen végtelen az ő jósága és irgalma és hűsége a maga szavának megtartásában.
Ámen.
Hiszek egy Istenben...
Információk
Adásba került | 1956-11-04 11:10 |
Hossz | 0:19:31 |
Cím | A Pünkösd utáni 24. vasárnap szentmiséjének szertartása |
Műsorkategória | Egyházi műsor |
Szerkesztő | Fábián Károly |