Ifjúság hangja

Most az ifjúsági rovatok Párizsból visszatért szerkesztője, Vér Károly szól a forradalmi magyar fiatalsághoz.

Szignál

Ifjú barátaim! Szabadságharcosok! Tűzszünet van, a pesti rádió ellentmondásos hírei szerint, és még sincs tűzszünet. Nincs, mert a nemzet még kint áll a barikádokon, a valóságos és szellemi barikádokon egyaránt, változatlan elszántsággal harcol függetlenségéért és szabadságáért. Én itt megszégyenülten állok egy szabad, békés földön állomásozó rádió mikrofonja előtt és tudom: nincs jogom, senkinek sincs joga biztatásokat küldeni és tanácsokat adni egy harcoló nemzet ifjúságának. A felszólaláshoz a belső felhatalmazást ilyen időkben csak az a szabadságharcos lelkület adhatja meg, amely ha kell, a fegyveres áldozatot is vállalni tudja népünk történelmi harcában. Erre nekem és nekünk nem ad módot a gondviselés. És ezért nem biztatást és nem is tanácsot, egyedül csak a harctéren kívül álló józanabb áttekintését szeretném átadni a szabadságharcosoknak. Ha csupán egyetlen gondolatom értő és észrevevő fülekre talál, akkor a jövőben talán elkerülöm a lelkiismeret hosszú és keserű furdalását.
Ifjú barátaim! Szabadságharcosok! Ezt el kellett mondanom, mielőtt hozzátok beszélek. Ezt el kellett mondanom népünk hős fiainak, akik egyetlen hét alatt a világ elismerését és csodálatát vívták ki nemzetünknek. És ezután hadd mondjam meg, hogy a szabadságharc fegyveres részét már megnyertük. Nem az országban nyertük meg, ahol még áll a harc és pusztítanak az idegen hordák, hanem a nagyvilág közvéleménye előtt. Ez a közvélemény mellettünk sorakozott fel Japántól Argentínáig, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, és - amint a Biztonsági Tanács ülésén kiderült - még egy független kommunista ország, még Jugoszlávia is a szabadságharcosok legfőbb követelése, a szovjet csapatoknak Magyarországról való távozása mellett foglalt állást. Ilyenformán úgy érzem, ma már le lehet írni, hogy a Szovjetuniót, ha ez a mindenre elszánt hatalom el akarja kerülni nyugati testvérpártjainak elkerülhetetlen szétbomlását, ha nem akarja kivívni a világ megvetését, és végül, ha tovább is hirdetni, reklámozni óhajtja a koegzisztenciát, nos, akkor a Szovjetuniót a világ közvéleménye előbb-utóbb majdnem bizonyosan csapatainak magyarországi kivonására fogja kényszeríteni. Ez ma már nem távoli illúzió, hanem közeli valóság. De van egy feltétele. Az, hogy a félig megnyert szabadságharc és különösen a forradalmi fiatalság továbbra is egységes maradjon, továbbra is egységesen hangoztassa a nemzet három legfontosabb követelését, és csak akkor tegye le a fegyvert, ha ezeket már teljesítették. Az első követelés, amint ez a szabadságharc első hetében világosan megfogalmazódott: Moszkva vállaljon nemzetközi kötelezettséget az ENSZ-ben arra, hogy a magyar hazafiak elleni megtorló akciót azonnal és véglegesen megszünteti, csapatait Magyarországról záros határidőn belül kivonja. A második követelés: a megalakítandó új magyar kormány forduljon az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, és kérje nemzetközi bizottság kiküldetését a fegyverszünet ellenőrzésére. Végül a harmadik követelés: a kormány ne rádiójában, hanem ugyancsak nemzetközi fórumokon ismerje el, hogy a nemzeti forradalom szabad választásokra vonatkozó követeléseit, beleértve a nemzetközi ellenőrzést is, teljesíti és megengedi a szabad szervezkedést. Addig pedig, amíg ezek a követelések meg nem valósulnak, a szabadságharcosok vezetőiből koalíciós kormányt alakít, a rend fenntartását a városi és falusi nemzeti tanácsokra bízza és kijelenti, hogy az új koalíciós kormány belügyminisztere a magyar népfölkelők közül kerül ki.
A nemzeti forradalom tudja, hogy csakis akkor teheti le a fegyvert, ha ezeket a követeléseket ilyen formában, tehát nemzetközi biztosítékokkal megerősítve teljesíti. Miféle biztosíték lehet erre, amikor köztudomású, hogy Magyarország jövendő státusa nemcsak a magyar kormány belügye, hanem a nagyhatalmak és elsősorban a Szovjetunió magatartásának következménye is. A washingtoni magyar követ viselkedése és Szoboljevnek az ENSZ-ben elhangzott beszéde, valamint Zsukov nyilatkozata éppen azt bizonyítja, hogy Nagy Imre kétségbeesett ígérgetéseit a nemzetközi fórumok előtt se a pesti kormány, se a Szovjetunió nem akarja vállalni. Ilyenformán egyszerűen és világosan felelőtlen ígérgetésről lehet szó csupán, amellyel a kormány mindenáron ki akarja csalni a felkelők kezéből a fegyvert, még az előtt, hogy biztosítékokkal alátámasztott kötelező ígéreteket tenne. Ez pedig magyarul annyit jelent, kedves barátaim, hogy a magyar szabadsághősök hiába győztek, a mártírok hiába haltak meg, a katonai győzelmet politikai síkon, tehát a béke arcvonalán, Moszkva hű szekértolói jól ismert taktikai fogásokkal akarják vereséggé változtatni. Jelszavuk most így hangzik: a hatalmat megtartani mindenáron, ezért a hatalomért most igazán nem nagy ár a Kossuth-címer elismerése vagy Rákosi és Gerő válogatott becsmérlése.
Amíg ez az aljas és megtévesztő politikai harc folyik, addig az országban, különösen a szabadságharcosok kezén levő területeken, máris megindult a szabad demokratikus szervezkedés. A nagy múltú, régi demokratikus ifjúsági szervezetek új életre ébrednek. A MÉTOSZ és a MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolák Egyesült Szövetsége még a fegyverek eldördülése előtt megalakult, és kivívta az elismertetést. De arra van szükség, és ez a folyamat, hála Isten, mindenütt megindult az országban, hogy a volt KALOT, a Magyar Cserkészszövetség, az EPOSZ, a NISZ, a KIE, a SZIM, a SZIT, a FISZ, a KMDSZ, szóval mindazok az ifjúsági mozgalmak újjászülessenek, amelyek a demokrácia eszményeit vallva alakultak meg a második világháború után, az ENSZ Alapokmányának szellemében, és amelyeket a sztálinisták számoltak fel. Ezek az ifjúsági mozgalmak valóban képviselték, és újjáalakulva is képviselik a magyar fiatalság politikai elképzelésének minden árnyalatát, a demokratikus jobboldaltól egészen a nemzeti kommunista baloldalig tagjai és hívei voltak ezeknek az ifjúsági szervezeteknek. Felelős vezetőségük és hatalmas önkéntes tagságuk volt. Mi lehet az akadálya újbóli megalakulásuknak? A demokráciát hirdető kormány miért nem szorgalmazza életre-hívásukat? A különböző ifjúsági szervezetek felállítása sürgős és lényeges nemzeti feladat. Azt mondtam, hogy nemzeti feladat, és ezt nem véletlenül mondtam.
Ezeknek az újjáalakuló ifjúsági szövetségeknek ugyanis első és legfontosabb kötelessége félretenni minden politikai és világnézeti különbséget. A szervezkedő ifjak között vannak szociáldemokraták és kereszténydemokraták, liberálisok és nyugati szocialisták, Labour-pártisták és parasztpártiak, sőt nemzeti kommunisták. Vannak nyugatimádók és nyugatgyűlölők is. De most mindez nem fontos. Gondolom, addig, ameddig a nemzeti forradalom nem vívta ki a szabadságharc három leglényegesebb, nemzetközi biztosítékokkal alátámasztott követelését, addig félre kell tenni mindent, ami megoszt, és követelni kell mindent, ami egyesít. Úgy hiszem, hogy a szabadságharcban világosan megfogalmazódott három követeléssel minden demokratikus ifjúsági szervezet, sőt, ha a rádiójának hinni lehet, maga a pesti kormány is egyetért. Ma tehát ez kell legyen az ifjúság programja, és addig, amíg e követeléseket nem teljesítik, addig a forradalom nem adhatja ki kezéből se a puskát, se az általános sztrájk fegyverét. Az alakuló ifjúsági szövetségeknek ma az a dolguk, hogy hangot adjanak a három nemzeti követelésnek, és minden erejükkel segítsék a harcoló és a sztrájkoló testvéreket.
Igen, barátaim, így látja ezt egy magyar, aki a harcosok közül hiányzik, messziről nézhet csupán, és éppen ezért nem tarthat rá igényt, hogy javaslatait elfogadják. Legföljebb csak könyöröghet a meghallgattatásért, és ha meghallgattatok, fiúk, lányok, akkor ezt megköszönöm, és nem mondok mást búcsúzóul, minthogy a magyar józanság és a magyarok istene legyen veletek!

Az ifjúsági rovatok Párizsból visszatért szerkesztője, Vér Károly szólt a szabadságharcos magyar ifjúsághoz.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!