08:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 03. 8:00 ● 10:09

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19, 25 és 31 méteres rövidhullámon. Kedves hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 8 órát jelez.

Tárogató

Kedves hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közép-európai idő szerint tegnap este 22 óra 40 perckor összeült, hogy Magyarország szabadságharcának ügyével foglalkozzék. Az ülésen Nasrollah Entezam, Irán képviselője elnökölt. Nyomban az ülés megnyitása után Szoboljev szovjet küldött emelkedett szólásra és tiltakozott a magyar ügy tárgyalása ellen, hangoztatva, hogy annak napirendre tűzése ellen fog szavazni. A Biztonsági Tanács ennek ellenére úgy döntött, hogy a hivatalos megfogalmazás szerint Magyarország helyzetének ügyét napirendjére tűzi. Tíz szavazat esett e döntés javára, egy ellenében. A Szovjetunió tehát egyedül maradt. Az elnök ezután felkérte Szabó János követségi titkárt, hogy Magyarország képviselőjeként foglaljon helyet a tárgyalóasztal mellett. Nemzeti Kína képviselője nyomban megjegyezte, vajon Magyarország igazi képviselője van-e jelen? "Meg lehet-e a bizonyosság bennünk, hogy az ide meghívott személy valóban a magyar kormányt képviseli?" - kérdezte.
Közel egy órán át tartó vita után a Biztonsági Tanács függőnek nyilvánította a megbízatás ügyét azzal, hogy Szabó János részt vehet az ülésen, de megbízatásának tisztázásáig nem szólalhat fel. Ezután kezdődött az érdembeli vita, amelyet Lodge amerikai küldött vezetett be annak hangsúlyozásával, hogy a Biztonsági Tanácsnak becsületesen foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, mit tehet az ENSZ most nyomban, hogy hathatósan segíteni tudjon a szabadságharcát folytató bátor magyar népnek. "A magyarországi helyzet ugyanolyan veszélyekkel fenyeget, mint az egyiptomi válság" - mondotta az amerikai küldött. "A béke és az igazság elveinek érvényesítését nem lehet egyszerre csupán egy földrajzi területre korlátozni. Mindenekelőtt el kell jutnunk ezúttal addig a megállapításig," - folytatta Lodge nagykövet - "hogy a Szovjetunió fegyveres erőinek bevetése a magyar nép ellen az egész világot megbotránkozással tölti el. A derék magyar nép megszerezte minden szabad nép megbecsülését szerte a világon. A szovjet csapatok visszatérése Magyarországra az elmúlt napok folyamán legalábbis homályossá tette a helyzetet, ha ugyan nem éppen baljóssá" - mondotta Lodge nagykövet. Idézte a pár nappal ezelőtt elhangzott szovjet bejelentést, amelyben némi készség nyilvánult meg arra, hogy Moszkva újra fontolóra vegye csapatainak Kelet-Európában való állomásozását és egységeinek visszavonását Magyarországról. "Tegnap azonban jelentéseket kaptunk sokkal nagyobb figyelmet igénylő fejleményekről" - mondotta Lodge, idézve Nagy Imre tiltakozását a magyarországi csapatmozdulatok ellen: "Semmiképpen sem tekinthetünk el ettől a megkereséstől," - hangoztatta az amerikai küldött - "az események olyan gyorsan peregtek, hogy Magyarország nem tudott új képviselőket küldeni New Yorkba." Az amerikai küldött nyilván azokra a jelentésekre célzott, amelyek szerint szovjet csapatok megszállták a magyar repülőtereket. "E sötét háttérre gondolva annál fontosabbnak tűnik, hogy meggyőződést szerezzünk arról, vajon Magyarország igazi megbízottja útján van-e képviselve ezen az ülésen." Lodge nagykövet után Kuba képviselője emelkedett szólásra. "Egészen világos," - hangsúlyozta - "hogy a Szovjetunió csapatokat vonultatott fel annak megakadályozása végett, hogy a magyar nép lerázza bilincseit. Ennek az állapotnak feltétlenül véget kell vetni, mert az egész emberiség szégyene!" - mondotta a kubai küldött. Javasolta, hogy a Biztonsági Tanács fogadjon el olyan határozati javaslatot, amely felhívja Moszkvát, hogy vonja ki valamennyi Magyarországon tartózkodó csapatát, ismerje el a magyar népnek azt a jogát, hogy szabad választások megtartásával dönthessen jövőjéről. Javasolta továbbá, hogy a Biztonsági Tanács küldjön ki különbizottságot a tanács utasításainak végrehajtására, amely utasítások Magyarország politikai függetlenségét biztosítsák. Kanada, Peru, Franciaország és nemzeti Kína küldöttei szólaltak fel a vita további során.
A francia küldött arra hívta fel a figyelmet, hogy abban az esetben, ha a Biztonsági Tanácsban vétó miatt nem lehetne a helyzetnek megfelelő határozatot hozni, azonnal össze kell hívni az ENSZ rendkívüli közgyűlését a magyar ügyben. A továbbiakban Lodge amerikai küldött felolvasta Eisenhower elnök nyilatkozatát, amelyben felajánlja, hogy 20 millió dollár értékű élelmiszert küld haladéktalanul Magyarország megpróbált népének.
Szoboljev szovjet küldött beszédében többek között ezeket állította: Magyarország helyzete már stabilizálódni látszott, amikor ellenforradalmi bandák kerekedtek felül. Ez megváltoztatta a helyzetet. Az új szovjet csapatok Magyarországra való bevonulásáról szóló értesülések minden alapot nélkülöznek - mondotta a szovjet küldött.
Ezután Hammarskjöld főtitkár a Biztonsági Tanács tudomására hozta, hogy Nagy Imre újabb megkereséssel fordult a főtitkársághoz. Ez megerősíti, hogy további szovjet csapatok hatoltak be Magyarországra és pillanatnyilag Budapest felé haladnak. Elfoglalnak vasúti állomásokat és kocsikat. Ezt Hammarskjöld főtitkár hozta a nagyhatalmak tudomására. Nagy Imre táviratának ismertetése után Franciaország küldötte más jelentéseket idézett a magyarországi csapatmozdulatokról.
Szoboljev ekkor megjegyezte, hogy nem kell minden jelentésnek hitelt adni. A Biztonsági Tanács New York-i idő szerint este 9 órakor azzal fejezte be ülését, hogy ugyancsak New York-i idő szerint ma délután 3 órakor folytatja a magyarországi helyzet megvitatását.

Nagy Imre második táviratát hivatalosan is közzétették az ENSZ főtitkárságán. A megkeresés már ismertetett szövegén túlmenően a következőket tartalmazza: A magyar kormány felkéri a nagyhatalmakat, ismerjék el Magyarország függetlenségét. Kéri továbbá, hogy a Biztonsági Tanács utasítsa a szovjet és a magyar kormányt a tárgyalások haladéktalan megindítására.

Az Egyesült Államok bécsi nagykövetsége közölte, hogy a budapesti amerikai követ ma hajnalban visszaérkezett állomáshelyére. A magyar határon szolgálatot teljesítő osztrák hatóságok tegnap este jelentették, hogy szovjet erők visszatartottak több, Budapestről Bécs felé utazó nyugati újságírót és az amerikai követség személyzetének hozzátartozóiból álló csoportot. Osztrák részről úgy értesültek, hogy a külföldi újságírók és diplomaták hozzátartozói Magyaróvárott töltötték az éjszakát. Az amerikai külügyminisztérium Washingtonban erélyesen tiltakozott a budapesti diplomaták hozzátartozóinak visszatartása ügyében. Zarubin szovjet követ biztosította Murphy külügyi államtitkárt, hogy haladéktalanul érintkezésbe lép Moszkvával és gondoskodik az ügy orvoslásáról.

Pineau francia külügyminiszter tegnap éjszaka befejezte londoni tárgyalásait Eden miniszterelnökkel a szuezi válság ügyében és visszatért a francia fővárosba. A brit miniszterelnök a mai nap folyamán beszámol az alsóházban Pineau külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről. Politikai megfigyelők úgy tudják, hogy a soron kívül összehívott alsóházi ülésen
Eden részletesen kifejti az angol-francia erőknek a közel-keleti viszályba való beavatkozásáról alkotott felfogását. A legutóbbi brit-francia hivatalos közlemény szerint a két hatalom légiereje a Nílus-delta vidékén egyiptomi kaszárnyaépületeket és katonai raktárakat bombázott. A légelhárítás igen erős volt, de a bombázókötelékek veszteség nélkül tértek vissza Ciprus és Málta szigetére, valamint a Földközi-tengeri repülőgép-anyahajókra.

A hajnali órákban az izraeli kormány közzétette a Gáza megadásáról szóló hivatalos közleményét, amelyben a gázai terület főkormányzója a feltétel nélküli megadást ismeri el. Az izraeli kormány szóvivője tegnap éjszaka úgy nyilatkozott, hogy a kormány hajlandó felvenni a tárgyalásokat a Nasszer kormánnyal annak érdekében, hogy elérhetőek legyenek mindazok a célok, amelyeket az Egyiptom ellen folytatott négynapos háború sikerei elősegítettek.

Moszkvában közölték, hogy az ENSZ Közgyűlés november 12-én kezdődő rendes ülésszakán Sepilov szovjet külügyminiszter vezeti a szovjet küldöttséget.

Ezzel kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük. Legközelebb 9 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-03 8:00
Hossz0:10:09
Cím08:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3