A hét arcképe

A hét arcképe című adásunk következik. Ebben a műsorunkban az elmúlt napok legérdekesebb közéleti szereplőivel foglalkozunk. Ma az olasz Kereszténydemokrata Párt most befejezett őszi kongresszusával kapcsolatban a párt főtitkáráról, Amintore Fanfaniról beszél munkatársunk Kova Kálmán.

Az elhunyt nagy olasz államférfi De Gasperi sasfészkében Trentóban a dolomitok tövén napokon át tanácskozott az általa alapított olasz kereszténydemokrata párt. A nagy őszi konferencia tengelyében a párt főtitkárának Amintore Fanfaninak beszámolója állt. 3 órás beszédében tájékoztatta az olasz politikai élet legtekintélyesebb tényezőjét, a kereszténydemokrata pártot az időszerű kérdésekről. Fanfani beszámolójának általános és átütő sikere volt. Megjegyezték róla, hogy a 3 óra során egyetlen közhelyet sem mondott, és mindvégig lebilincselte hallgatóságát. Kevés politikus van a világon, akiről két ilyen dicséretet egyszerre el lehet mondani. A beszámoló ugyanakkor Fanfani személyes sikerévé vált. Kétségtelen, hogy súlya és tekintélye a trentói tanácskozások óta tovább nőtt.
Sikerének titka egyéniségében rejlik, amely származása folytán alakult ki benne. Fanfani Toscanában született, abban a tartományban, amelynek fémjelzését a Firenze-Siena-Pisa háromszög adja, és amelynek népe markánsan különbözik Olaszország minden más tartományáétól. A toscanaiakat a felsőfok jellemzi. Itáliában ők a legműveltebbek és a legirigyebbek, legintelligensebbek és legravaszabbak. Állandóan marakodnak egymás közt. Éppen ezért rossz katonák külső ellenséggel szemben, de remek harcosok a belpolitikai küzdelmekben.
Ez a toscanai származás határozza meg Fanfani egyéniségét épp úgy, mint politikai útját. 1908-ban született. Államtudományi doktorátusa után 28 éves korában már a Szentszívről elnevezett milánói egyetem közgazdasági professzora. A fasizmus utolsó éveiben Svájcba emigrált. Lausanne-ban és Genfben tanít tovább, ott internált honfitársai főiskolás tanfolyamain. Bármilyen furcsán hangzik magyar fülnek, de az igazi demokráciában, mint a példából is kitűnik, a főiskolások továbbképzéséről is gondoskodnak az internáló táborokban. Az összeomlás után Fanfani hazament. Minden lelkesedését és tudását a szervezés alatt lévő Kereszténydemokrata Párt szolgálatába állította. 1946-ban már képviselő, és ugyanebben az évben De Gasperi második kormányának munkaügyi minisztere. Tárcáját megtartja, három '47-es és a '48-as kormányátalakítás idején is. Ezt követően a hatodik De Gasperi kormányban földművelésügyi, a nyolcadikban pedig belügyminiszter. Néhány hónapig miniszterelnök is volt. Azóta minden idejét és erejét pártja szolgálatába állította. A párt ennek folytán rendkívüli módon megerősödött, és ugyanilyen mértékben fokozódik Fanfani politikai súlya.
Pályája során megmarat annak, aminek született, vérbeli toszkán. Barátai nevetve mondják róla, hogyha egy íróasztalt kap, annak lapját pár óra múlva már elborítják a tervek, feljegyzések, memorandumok, és sok más iromány. Munka közben toszkán módra a felsőfokok embere. Nem ismer sem féket, sem korlátokat.
Pár évvel a háború után munkaügyi miniszter korában elkészítette a róla elnevezett híres lakásépítési tervet. A terv és végrehajtása messze túlhaladták tárcája kereteit és súlyos hatásköri sérelmet jelentettek Tupini építésügyi miniszter szempontjából. Fanfani ezt észre sem vette. Elsöprő lendületével keresztül vitte a terv megvalósítását, amely 7 év alatt 1 millió 200 ezer új lakást jelent az olasz népnek, 406 milliárd líra értékben.
Következő terve megint csak más miniszterek hatáskörébe tartozott volna. Kiindulópontja a munkanélküliség leküzdése, kétségtelenül munkaügyi probléma, de ahogyan ezt Fanfani tárcája körében megvalósította az már megint csak inkább a földművelésügyi miniszterre tartozott. 1,2 millió hektárnyi földterületet alakítanak át termőterületté Fanfani második terve értelmében. Tárcájára a terv megvalósításából összesen annyi tartozik, hogy annak keretében nagyobb munkanélküli tömegekkel fát ültetnek a kijelölt területeken.
Ezekkel a tárcaközi kalandozásaival Fanfani olyan életet és élénkséget teremtett a kormányon belül, mint az a csuka, amelyet a halastavak tudósai a kövér, ellustult pontyok közé bocsátanak, hogy irgalmatlan módon felélénkítsék őket. Nos ilyen csukája volt a kormánynak Fanfani és azóta is az maradt az olasz belpolitikai életben.
Ezt a tulajdonságát nagy példaképe és mestere De Gasperi szintén ismerte és értékelte. Bölcs államférfi létére azzal is tisztában volt, hogy bizonyos mértékig korlátok közé kell szorítani. Ezért hagyta meg olyan kedves következetességgel Fanfanit a politikai szempontból aránylag szürke munkaügyi miniszterségben. Egyszer szóba került, hogy őt kellene kinevezni iparügyi miniszterré, aki hatáskörben, lehetőségekben és politikai súlyban természetesen lényegesen többet jelent. De Gasperi bölcs mosollyal utasította el a tervet, és így szólt.
Ha Fanfani megkapná ezt a miniszterséget, egy reggel azon venném észre magam, hogy mikor bemegyek a hivatalba ő ül az én miniszterelnöki székemben az íróasztalomnál.
A politikai életben Fanfani ízig-vérig toszkán maradt. Ugyanez személyi tulajdonságai tekintetében is.
Alaptulajdonsága, hogy mindenki között, megint csak felsőfokban, ő a legfáradhatatlanabb. A háború után reá tartozott az olasz bérviszályok elsimítása, amelyek ezekben a nehéz években egymást érték. Fanfani, mint munkaügyi miniszter mindegyiknél erősebbnek bizonyult. Magához kérette a szemben álló érdekelteket, és addig hagyta őket beszélni, vitatkozni, míg az összes érvek, ellenérvek kimerültek, a pörösködők pedig berekedtek. Egy ízben 40 órás tanácskozást tartott dolgozószobájában, egyetlen óra vacsoraszünettel. Amikor az érdekeltek egy óra leteltével holtfáradtan visszajöttek, tovább vitatkoztatta őket. Aztán, mikor mindenki elhallgatott, a miniszter felugrott íróasztala tetejére, és ellenállhatatlan erejű beszédében onnét diktálta a kölcsönös megegyezés feltételeit. A jelenlevők megadóan mindent elfogadtak.
Ugyanilyen kitűnő taktikus a politikai élet alapvető kérdéseiben. Nézete így hangzik:
A demokratikus pártoknak az a kötelességük, hogy a szociális kérdéseket a lehető leggyorsabban gyökeresen megoldják. Ígéretekben és szónoklatokban nem óhajtunk versenyt futni a kommunistákkal, akiknek egyetlen trükkje, hogy ezzel éltetik az elégedetleneket. Míg ők vörös paradicsomról ábrándoznak a tömegek felé, mi megteremtjük a demokrácia keretében népeink ideális életfeltételeit.
Fanfani mindezt most a trentói kongresszuson 3 órás beszédében bebizonyította, nem a közhelyek és szólamok embere. Amit mond, annak aranyfedezete van. A tiszta meggyőződés, a dinamikus erő, és a politikai tehetség. Fanfani tisztán látja céljait, és azokat hiánytalanul szolgálja. De nem csak hiánytalanul, eredményesen is. Aránylag rövid idő alatt például másfél millióra emelte a Kereszténydemokrata Párt taglétszámát. A párt ereje és tekintélye pontosan olyan ugrásszerűen emelkedik, ahogyan azt Fanfani de Gasperi sírjánál tartott beszédében megjósolta. Ugyanakkor kijelentett ezt is:
Végső győzelmünk után ide fogunk zarándokolni ehhez a sírhoz.
Hogy erre a győzelemre sor kerül-e, azt ma még senki sem tudja, de ha sor kerül, akkor a zarándoklat élén Fanfani mármint a jövő vezető olasz államférfija fog haladni.

A hét arcképe című sorozatunkban az olasz Kereszténydemokrata Párt főtitkáráról Amintore Fanfaniról beszélt munkatársunk, Kova Kálmán.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!