Kossuth Lajos írásaiból

Kedves hallgatóink! A nemzet mai nehéz óráiban Kossuth Lajost idézzük. E rövid műsorban azt szeretnénk bemutatni néhány szemelvénnyel, hogyan gondolkodott és hogyan érzett Kossuth Lajos a nemzeti függetlenség kérdésében. Ezek a kossuthi gondolatok, amelyek Irataim az emigrációból című művéből valók, a nemzet megmaradásának hitét és jövendőjének tudatát idézik ma ugyanúgy, mint születésük pillanatában.

Nemzetem nem halhat meg a szenvedések alatt, melyek reá mérettek. A magyar kérdésnek történelmi alapja is van, jogi alapja is van, földleirati, népességi, politikai, számtani alapja is van. És e kérdés Európa szabadságának, Európa hatalmi súlyegyenének érdekeivel kapcsolatos. Ily kérdések belekiáltanak a világtörténelem logikájába. E kiáltást ideig-óráig az erőszak elfojthatja, de a kérdést ki nem törölheti az események számlakönyvéből, hová azt a történelem írta be. E kérdés helyet fog magának követelni Európa függő kérdései között mindaddig, amíg vagy jog vagy igazság szerint meg nem oldatik, vagy a nemzet róla maga le nem mond.

Kossuth az emigráció kötelességeire utalva így ír:

A magyar emigrációra számkivetésében a rendületlen hazafiság tevékenységének szent kötelessége vár. Élő tiltakozást kell képeznie a magyar haza állami életének eltiprása ellen Isten és világ előtt. Fennen kell lobogtatnia a zászlót, melyet névtelen félisteneinknek font, szeretettől izmosult karja enyészhetetlen dicsfénnyel vett körül, és amelynek bukása gyászoló megdöbbenést keltett a világ népeinél. Fenn kell tartania a magyar kérdést a világtörténelem azon kérdései között, amelyek annak elmészetétől megoldást követelnek, az erkölcsi világrendet kormányozó örök törvények örök igazsága szerint. Jelképeznie kell a magyar nemzet politikai vallásának ama hitágazatát, hogy ha a hármashegy országunk címerében mártírok vérével áztatott Golgotává lett is, mint volt már többször ezelőtt, a kereszt, amely e Golgotán emelkedik, most sem a sír fejfája, hanem a feltámadás jelvénye.

Kossuth Lajos arról a megdöbbenésről is beszél, amely a világ népeit elfogta a magyar szabadságharc kegyetlen és vandál orosz leveretése miatt. Erről a nagy emigráns a következő igazolt és ma is időszerű gondolatot vetette papírra:

Mindinkább tért kezdett nyerni az európai kormánykörökben is azon igazság elismerése, hogy a magyarországi események nem tartoznak az addig nem bírt népjogok kivívására intézett forradalmi rázkódtatások rovatába, amelyek azon időben Európán végigzúgtak. Be kezdték látni, hogy minálunk nem a nemzet csinál forradalmat az országló hatalom ellen, hanem az országló hatalom kelt fel egy oly törvényes állapotnak fegyveres erővel való felforgatására, amely diplomáciai kötéseken alapult, és az európai közjog integráns részét, az európai egyensúly egyik tényezőjét képezte. Mindezeken felül pedig hatalmasan kezdett nyilatkozni igazságos ügyünk mellett a mívelt világ közvéleménye. Bátran merem mondani, miszerint alig van eset a világ történelmében, hogy egy nemzet szabadságharca nagyobb rokonszenvet keltett volna fel világszerte, mint a miénk. De mi el voltunk zárva a világtól. E rokonszenv melege nem hatolt el élethalál küzdelmet vívott nemzetünk szívéhez, és én azon nyomasztó érzéssel fogtam kezembe a hontalanság vándorbotját, hogy az elhagyatottság gondolatja nyitotta meg a tért a fondorkodásokra az önbizalom azon aláásására, amely bukásunknak kútfejévé lőn.

Ezt mondja Kossuth Lajos a nemzet akkori elzártságáról és önnön nyomasztó élményeiről. Majd így folytatja:

Hazafiúi kötelességemnek tekintettem tehát azon lenni, hogy a magyar szabadság ügye iránti érdeklődés oly gyökeret verjen a szabad népek közvéleményében, miszerint attól ne lehessen tartani, hogy ha a magyar nemzet újra kitűzné hazájának vérrel áztatott földjén a szabadság zászlaját, az elhagyatottság érzete újból erélyét elzsibbassza. Feladatom aránylag könnyű volt, mert készen találtam a lelkesedést és fokozott rokonszenvet, amelyet névtelen félisteneink világszerte felköltöttek. És készen találtam a fájdalmas részvétet is, amellyel nemzetem meg nem érdemlett bukása, és bukására következett mártíromsága, az emberiség szívét megrázkódtatá. Én e rokonszenves érdeklődést készen találva, feladatomnak tekintettem azt a magyar ügy jogi oldalának, igazságának és hazánk határain messze túlterjedő fontosságának megismertetésével állandóvá tenni. És én azt hiszem, állandóvá lett.

Kossuth Lajos így fejezi be a magyar függetlenség és szabadság szempontjából ma különösen időszerű gondolatmenetét:

A nyugati népek és az óceánon túliak át voltak hatva annak érzetétől, hogy a magyar szabadságharc az első perctől, de különösen az orosz intervenció közbelépése óta, hazánk határain messze túl kiható európai érdekű volt. Hogy a mi harcunkban, miként én magam is mondám Szegeden, Európa szabadságának harca vívatott. Mindezek oly fontosságot adtak a magyar nemzetnek, hogy mondhatom, egy idős testvér tekintélyével lett felruházva a szolidáris európai szabadság családjának táborában, kire mindenki bizalommal, reménnyel tekintett. Egy megtakarított forintja ez a múltnak, amely - ha a jelenben kiesett is a forgalomból - a jövendőben még értékre juthat. A magyar nemzet életrevalóságának óriási relevációja 1848-49-ben, melynél a sikerhez csak egy kissé több kitartás hiányzott; annyit mindenesetre eredményezett, hogy mind a hatalmak politikájában, mind a népek érzelmeiben, nemzetünk még bukásában is azon életerős tényezők közé lőn sorolva, amelyekkel az európai történelem fejleményeinél számolni lehet, és számolni kell.
Kossuth Lajos erről így ír:

Legyen távol örökké e nemzettől a szerencsétlenség, hogy akár megrettenésből, akár szeretetből vagy ragaszkodásból a szabadság és a függetlenség elvét a legkisebb részben is feláldozza. Egy nemzetnek nem halandó ember, de maga a mindenható Isten sem adhat oly jótéteményt, amely megérdemelné, hogy érte díjul szabadságát adja. A népfelség alapján kívül pedig nincsen szabadság! A honalapító ősök Magyarországot önálló, független államnak alapították, mint ilyet szent örökségül bocsátották át az utódokra, és az ezeréves történelem hagyományai által táplált kegyelet ezen szent örökség iránt kiirthatatlan gyökeret vert a magyar nemzet szívében. Ez a nemzet alkalmazkodó természetű. Sokat képes megbocsátani, sokat felejteni és sok lemondásba beleszoktatható, de azon aspirációkról soha, semmi körülmények közt nem fog lemondani, hogy hazája az legyen, amivé első szent királya berendezte, legyen önálló, független állam. A magyar nemzet számolgatva - talán túlzottan is számolgatva - a fennforgó körülményekkel lehet várékony ez aspirációjának megvalósítása körül. De magáról az aspirációról, amíg csak létezik, soha, soha semmi körülmények között le nem mondhat! Lélektani lehetetlenség, hogy lemondhasson, mert ez volt annyi vész és vihar által szorongatott ezeréves fennmaradásának talizmánja, és ez jövőjének életfeltétele is.

Kedves hallgatóink! Kossuth Lajos írásaiból idéztünk ma is időszerű részleteket.