12:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 11. 12:00 ● 14:19

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19 és 25 méteres rövidhullámon.
Pontos időjelzést adunk. Az első harangkondulás 12 órát jelez.

Déli harangszó

Szól a harang Budapesten, Rómában, Bécsben, Kölnben, Párizsban, mindenütt, ahol a kereszténység templomot épített és harangot kongat ebben az órában. Hirdeti a nándorfehérvári győzelem emlékét, egy maroknyi nép örök és világraszóló dicsőségét. 500 éve annak, hogy Nándorfehérvárnál Hunyadi János serege megállította az áradatot, amely a kereszténység szellemét és erejét fenyegette. A keresztény világ erre emlékezik minden délben, ezt a győzelmet köszöni meg Istennek és a nándorfehérvári seregnek a déli harangszó. A harc, amelyben Hunyadi félezer évvel ezelőtt világraszóló győzelmét aratta, ma is áll. Első vonalában ma is a magyar nép harcol, és ezekben az ünnepi pillanatokban áhítattal gondol a hősökre, akiknek az útját járja.

Déli harangszó

Himnusz

Déli harangszó

Kedves hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hírszolgálata következik.

A fővárosból a ma délelőtti órákban érkező jelentésekből az a kép alakul ki, hogy a szabadságharcosok a főváros külső kerületeiben, valamint a romos házakban és pincékben tovább folytatják ellenállásukat. A Budapest területéről kiszorult nagyobb ellenálló csoportok Nyugat felé tartanak. A szovjet csapatok Komárom megyében igyekeznek útjukat állni. A főváros a huszadik napja tartó harcok után a súlyos rombolások és a pusztulások képét mutatja. A szovjet harckocsik ágyútüze következtében rengeteg ház megrongálódott, vagy teljesen elpusztult. A tél küszöbén a családok ezrei váltak hajléktalanná.
Egy Nyugatra érkezett svéd újságíró jelentése szerint a szovjet csapatok a várost közepes kaliberű ágyúkkal lőtték. Súlyos károkat okozott a harckocsik és a szovjet mozsarak tüze is. A szovjet ágyútűz következtében szórványosan több ház kigyulladt. Az elmúlt napokban keletkezett tüzeket azonban sikerült eloltani. A főváros lakosságát élelmiszer és a tüzelőhiány fenyegeti. A gyárak nyersanyag és fűtőanyag hiánnyal küzdenek. A Kádár-klikk a főváros lakosságát most úgy igyekszik megnyugtatni, hogy ígéretet tesz a Nagy Imre kormány számos célkitűzésének megvalósítására. A Kádár-klikk a szovjet csapatok pusztítását azzal igyekszik megindokolni, hogy a szovjet csapatok beavatkozása nélkül a Nagy Imre kormány kezéből is kicsúszott volna a hatalom. A Kádár-féle kommunista csoport ma is bevallja, hogy a szovjet csapatok jelenléte nélkül nem tudná megtartani a hatalmat.
Vidéken a harcok egyre inkább partizánháború jelleget öltenek. Szolnok megyében nyolc-tíztagú partizáncsoportok működnek, és igyekeznek elvágni a szovjet csapatok utánpótlását. Bács-Kiskun megyében folyamatban van a partizánharc. Nagykanizsa, Kaposvár és Győr térségében a szovjet csapatok nagyobb fölkelő csoportokkal ütköztek meg. A Mecsekben és a Komló körüli erdőkben a szovjet csapatok harcban állnak az ellenállókkal. A szovjet agresszoroknak nem sikerült megtisztítani az erdőket az ellenálló csoportoktól. A Bükk és a Mátra erdőségeiben a szabadságharcosok folytatják a makacs ellenállást. A vasúti teherforgalom néhány fővonalon megindult. Egyes autóbuszjáratok ugyancsak közlekednek. A mai, vasárnapi munkaszünet nincs érvényben.
A budapesti rádió megismételte a katonasághoz intézett parancsot, hogy a honvédek ne hagyják el laktanyájukat. A megyei és járási tanácsok képviselőinek egy-egy kiküldöttjéből megalakult háromtagú rögtönítélő bíróságok tegnap megkezdték működésüket. A Kádár-klikk utasította a megyei, járási és községi tanácsokat, hogy ahol a rögtönítélő vérbíróságok még nem indultak meg, haladéktalanul gondoskodjanak azok felállításáról.

Az ENSZ rendkívüli Közgyűlése tegnap este elhatározta, hogy sürgősnek minősíti a magyar ügy tárgyalását, és a magyar problémát átteszi az ENSZ holnap kezdődő rendes Közgyűlésének napirendjére. A határozat mellett 53 ország foglalt állást. A kommunista blokk 9 országa a javaslat ellen szavazott, 8 tagállam pedig tartózkodott a szavazástól. A rendkívüli Közgyűlés által elfogadott javaslat kimondja, hogy a magyar kérdésnek elsőbbséget kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy a magyar kérdés egyéb napirendi pontoktól függetlenül bármikor tárgyalható. Kuznyecov, helyettes szovjet külügyminiszter megpróbálta elgáncsolni a határozat megszavazását. Kuznyecov azzal érvelt, hogy a nyugati nagyhatalmak a magyar ügynek a rendes Közgyűlés napirendre tűzésével el akarják téríteni a figyelmet a közel-keleti problémáról.
Lodge amerikai küldött azzal torkolta le a szovjet delegátust, hogy Nagy-Britannia és Franciaország már eleget tett a Közgyűlés felszólításának. Szeretnénk tudni - mondotta Lodge, vajon a Szovjetunió hasonlóan civilizált magatartást tanúsít-e?
Menon, indiai küldött hangoztatta, hogy az ENSZ főtitkárának minél előbb be kell terjesztenie jelentését a magyar helyzetről. Remélem - mondotta Menon, Budapesten megadják az engedélyt ENSZ megfigyelők működésére Magyarország területén. Remélem azt is, hogy a magyar nép a jövőben a saját maga által választott úton haladhat.

New Yorkban megindult a külügyminiszterek gyülekezése a holnapi Közgyűlésre. 35 ország külügyminisztere érkezik a világszervezet székhelyére. A külügyminiszterek azonnal tanácskozásokat kezdenek a magyarországi és a közel-keleti kérdés megoldására. Az ENSZ főtitkárságán az a vélemény alakult ki, hogy a külügyminiszterek közvetlen megbeszélései nagyobb eredménnyel járhatnak, mint bármely más diplomáciai lépés. ENSZ politikai körökben hangoztatják, hogy a Világszervezet tagállamai folytatják fáradozásaikat, és állandó nyomást gyakorolnak a Szovjetunióra a magyar kérdés kedvező rendezése érdekében. Az ENSZ rendkívüli Közgyűlése már három alkalommal túlnyomó többséggel határozatot hozott, amelyben felhívták a Szovjetuniót csapatai azonnali kivonására Magyarországról. Az ENSZ tagállamok továbbá azt kívánják, adják meg a magyar népnek a jogot, hogy szabadon dönthessen kormányzati formájáról. A Közgyűlés továbbá megbélyegezte a Szovjetuniót a magyar nép rabszolgasorsba döntése miatt, és felszólította Moszkvát, hogy azonnal engedje be a Nyugat élelmiszer és gyógyszerszállítmányait Magyarországra.

Hammarskjöld az ENSZ főtitkára azt az értesülést kapta Budapestről, hogy a magyarországi kommunisták jelenleg mérlegelik az ENSZ kívánságát, amely szerint megfigyelőket küldenének ki az országba. Hammarskjöld november nyolcadikán jegyzéket küldött Budapestre, amelyben ENSZ megfigyelők beengedését kívánja Magyarországra. A Világszervezet főtitkára tegnap megismételte kívánságát. Az ENSZ Rendkívüli közgyűlése már hétfőn határozatot hozott ENSZ megfigyelők kiküldésére, Magyarország területére.

Tegnap újabb 1500 magyar menekült érkezett Ausztriába. A nyugati magyar határon várakozó vöröskeresztes karavánok tegnap sem kaptak beutazási engedélyt. A Nemzetközi Vöröskereszt most küldeményeinek egy részét Jugoszláviába irányítja, hogy a gyógyszer és élelmiszer egy része kerülő úton eljuthasson Magyarországra.

Tizenegy magyar tengerész, aki a Debrecen nevű magyar teherhajón teljesített szolgálatot, a bejruti amerikai nagykövetségen bejelentette, hogy nem tér vissza hazájába és menedékjogot kér az Egyesült Államoktól. A tengerészek a sajtó képviselői előtt hangoztatták, hogy a magyarországi szovjet agresszió elleni tiltakozásképpen nem térnek vissza hazájukba.

A lengyel kormány rendeletet adott ki, amelynek értelmében a jövőben magánosok birtokában is lehet külföldi pénznem. A kormány eddig tilalmazta külföldi pénznemek birtoklását. Azok a személyek, akik külföldi valutával rendelkeznek, az idegen pénznemeket házépítésre, üzletek nyitására, vagy ruha- és élelmiszervásárlásra fordíthatja. A lengyel sajtó sürgeti, hogy szabályozzák a zlotyi és a külföldi pénznemek átváltási árfolyamát. A lapok szerint a jelenlegi árfolyam nem reális, és kedvezőtlen azok számára, akik külföldi valuták birtokában vannak. A lengyel kormány elrendelte, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a politikai biztosok intézményét a hajókon. Lengyel tengerészek a jövőben idegen hajókon is vállalhatnak szolgálatot. Varsóban bejelentették továbbá, hogy nyolc szocialista vezetőt, akiket 1948-ban száműztek a politikai életből, most rehabilitáltak.

Az ENSZ közel-keleti rendőri erejének előőrsei, 50 dán katona az éjszaka megérkezett Nápolyba. A katonákat egy amerikai szállító-repülőgép szállította a dél-olasz kikötőbe. A dánok hétfőn a svájci repülőtársaság személyszállító gépén tovább utaznak Egyiptomba. Ma reggel egy amerikai csapatszállító gépen 52 norvég katona érkezett Nápolyba. A norvég katonák a már éjszaka Nápolyba érkezett dánokkal együtt holnap folytatják útjukat Kairóba.

Kedves hallgatóink! Híreink közlését befejeztük. Legközelebb 13 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-11 12:00
Hossz0:14:19
Cím12:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3