Nemzetközi sajtószemle

A bécsi és az összes osztrák újságok három-négyoldalas cikkekben a mélységes megrendülés hangján számolnak be a magyarországi eseményekről.

A Bild-Telegraf mai száma New York-i munkatárásnak beszámolóját közli az ENSZ tegnapi Közgyűléséről, és külön cikk méltatja Ausztria állásfoglalását, amely az amerikai határozatot magáévá tette. Kiemeli, hogy az ENSZ fennállása óta sem közgyűlésen, sem a bizottságokban nem hangzott el olyan felháborodott és éles beszéd, mint amelyet Lodge, az Egyesült Államok képviselője mondott, az egész világ elé tárva Szovjet-Oroszország barbár eljárását. Ugyancsak ezekben a termekben eddig nem hallott súlyos szavakkal bélyegezte meg a Szovjet kétszínűségét és embertelenségét a kanadai külügyminiszter és Olaszország képviselője. A szükséget szenvedő, hős magyar nép mellett nyolc ország küldötte nem mert kiállani. A vörös diktatúra terrorja alatt élő nyolc ország népének túlnyomó nagy többsége azonban Magyarországgal érzett.
A Bild-Telegraf másik, Washingtonból keltezett tudósítása James Hagertynek, Eisenhower elnök sajtótitkárának nyilatkozatát közli, aki bejelenti, hogy Eisenhower újabb lépéseket tesz a magyar kérdésben. A DPA washingtoni jelentése szerint, a washingtoni külügyminisztérium különbizottsága újból órákig mérlegelte azokat az intézkedéseket, amelyeket az Egyesült Államoknak tennie kell, ha a Szovjet nem törődik az Egyesült Államok határozatával, és a Vörös Hadsereget nem vonja vissza Magyarország területéről. A DPA értesülése szerint, Washington erre az esetre úgy a diplomáciai összeköttetés, mint a gazdasági kapcsolatok megszakításával készül válaszolni Moszkvának.

A Neuer Kurier első két oldalán az osztrák-magyar határról közöl megrázó tudósításokat. Vezető cikke így kezdődik:
A szabadságáért és függetlenségéért harcoló magyar nép kezéből a huszonötszörös túlerő kiütötte a fegyvert. Az egész szabad világ elmúlhatatlan kötelessége, hogy úgy az otthoni, mint a menekült magyarok nélkülözéseit és szenvedéseit enyhítse. A tegnapi napon hajnaltól a késő esti órákig tartott a magyar menekültek özönlése Nyugat-Németországon át Burgenlandba. A szovjet haderő a nyugati magyar határ nagyobb részét már lezárta ugyan, de kereken tízezernyi magyar, legtöbben asszonyok, gyermekek mégis megtalálták az utat a biztonságba és a szabadságba. Az új vasfüggöny néhány nyílása elég volt arra, hogy a menekülők végeláthatatlan karavánja tehergépkocsikon, gyalogszerrel, szekereken átvergődjék a határon. Végig a burgenlandi határvonalon az osztrák belügyminisztérium népjóléti osztályának, a Vöröskeresztnek, a Szövetségi Hadseregnek autóoszlopai várták a menekülteket, hogy födél alá vigyék és ellássák őket.
Kemény férfiakat láttam könnyezni - írja a másik tudósítás a határról -, nemcsak azért, mert családjuktól elválni kényszerültek, hanem mert elveszett hazájuk vérrel kivívott szabadsága. Vasárnap hajnalban a soproni határsávban is mindenféle járműveken indult meg a menekülők hömpölygése. Rozoga személyautónak engednek utat, benne két-három éves gyerekek, akiknek kabátkájára, szvetterjére cédulákat varrtak, amelyekre a szülők nevét, címét és a gyermek nevét írták. Klingenbachban és a többi osztrák határvárosban a lakosság sorfalat áll az utcán és a menekült magyarokat kávéval, teával, szendvicsekkel és gyümölccsel vendégeli meg. A menekülők szűkszavúak. Nem a halálfélelem hajtott ki házainkból bennünket, hanem a félelem attól, hogy együtt kell élni az oroszokkal - mondották. A határsávon még látni kisebb csoportokban piros-fehér-zöld karszalagos civileket, szuronyos puskával, kézigránáttal, akik 1000-1500 méterre az osztrák határtól halálra szánva várják az orosz patrujokat. Katonás rendben fiatal fiúk csapata közeleg. Soproni egyetemi hallgatók és középiskolás diákok. Sopron szombaton délután négy órakor elesett. A gyermekarcú hősök könnyes szemmel adják le az osztrák szövetséges hadsereg egy szakaszának fegyverzetüket: géppisztolyokat, puskákat, kézigránátokat és egy halom muníciót. Osztrák katonák beszélik, hogy a nickelsdorfi állomásról november 4-én tisztán lehetett látni azt a csudálatos harcot, amelyet 14 fiatal magyar hős vívott a hegyeshalmi vámhivatal birtokáért egy orosz zöld parolis csendőrszázaddal. Déltájt még az oroszok egy lépéssel se jutottak előbbre, mire fehér-zászlós parlamentereket küldtek, akik megadásra szólították fel a fiatalokat. A parlamentereket puskatussal kergették vissza. Amikor az orosz tankok az éj sötétjében megközelítették a vámházat, a 14 szabadsághős 400 métert visszavonult az úttestre, de a vámház lámpáit égve hagyta. Hajnalig tartott a lövöldözés. Az oroszok reggel nyolckor törtek be az üres vámházba, ahol egyetlen fegyvert sem találtak. A tizennégyek, miután kilőtték utolsó patronjukat, visszavonultak Sopron irányában. Senki sem tudja mi történt velük. Soha nem felejtem el a magyar hősöket, azokat a fiúkat és lányokat, családapákat és családanyákat, akik a budapesti körutak barikádjain harcoltak az utolsó töltényig, és most itt vonulnak el előttem a burgenlandi országúton, és nem tudnak másra gondolni, és nem akarnak másról beszélni, mint a vérbe fojtott szabadságról és az elhagyott hazáról. És előttünk az alkonyatban a vasfüggöny, azon a határon, amely évszázadokon keresztül két európai népet nemhogy elválasztott volna, de összekötött. És ez a határ most már nem Európának és a civilizációnak, de a legsötétebb Ázsiának és a barbarizmusnak, a XX. század gyalázatának jelképe. Magyarország újra néma. Egyedül maradt. Égbekiáltó szörnyűség, hogy ez ebben a korban megtörténhetett. Mikor a Szovjet már réges-régen tudta a Magyarországon való rajtaütés óráját, meghívta a magyar kormánytisztviselőket, hogy tárgyalásokat folytassanak a vörös csapatok visszavonulásáról. És ezt a kétszínű, nemtelen játékot nem is polgári politikusokkal, nyugati ügynökökkel folytatták, hanem a magyar népi demokrácia kommunista miniszterelnökével, a kommunista Nagy Imrével.
Bécsi lapszemlénket a Bild-Telegraf vezércikkével fejezzük be:
A Nyugat pedig tartson számadást haladéktalanul önmagával! - írja az osztrák napilap. - Ha a Szovjetunió a koegzisztencia legdúsabb virágzása idején kész arra és képes arra, hogy néhány nap alatt fegyveres túlhatalmával eltiporjon egy szabadságszerető országot, akkor a Nyugat legyen kész és képes arra, hogy ezt az áldozat-országot néhány nap alatt kimentse az uzurpátor véres markából. Ha a Szovjetunió mindenhol, ahol éppen kedve tartja, kénye-kedve szerint szikrákat szórhat a lőporos hordóba, anélkül, hogy világháborút robbantana ki, úgy a Nyugatnak hasonló helyzetet kell teremtenie a maga számára, ha egy hatalom Európában a hunok nyomdokába lép. És ha egy hatalom a hunok nyomdokaiba lép, akkor zárassák ki az emberi társadalomból. Akkor a Nyugatnak kötelessége, hogy a nemzetközi kommunizmust a törvényeken kívül helyezze, mint a hidegháború jéghideg idején. Akkor szűnjék meg nyugati politikusoknak és gazdasági embereknek, parlamenti tagoknak moszkvai utazgatása és a szabad kultúra képviselőinek a koegzisztenciája, és nyugati ország ne adjon beutazási engedélyt szovjet-orosz színházaknak, baletteknek és turistáknak. A gyilkosok - gyilkosok maradnak, ha vigyorgásuk közben a hófehér fogaikat mutogatják is, ha tökéletesen táncolnak a lábujjhegyükön, ha a sportokat kitűnően művelik is. A Nyugat egyedül akkor teljesíti kötelességét a szabadságért, a nemzeti függetlenségért és Európáért legázolt Magyarországgal szemben, ha a Rákóczi úton elesett magyar hősök mellére csokrot tűzhet, azzal a szalaggal, amelyre fel vagyon írva: Nem haltatok meg hiába.