Munkásrovat

Szignál

Kedves hallgatóink, munkásrovatunk következik!

Szignál

Ebben a rovatunkban mindennap tájékoztatást adunk magyarországi munkáshallgatóinknak az őket érdeklő legfontosabb és időszerű eseményekről. Bemutatjuk a szabad világ dolgozóinak életét, és megkísérelünk hangot adni azoknak a követeléseknek, amelyeket valódi szakszervezetek és elemi szabadságjogok hiányában a magyar munkás nem hozhat nyilvánosságra.
Mai adásunkban Lovas László a sztálinizmus gyakorlati felszámolásának kérdéseit fejtegeti. Vajon szakított-e a rendszer az elmúlt idők gyakorlatával a munkavédelem terén? Mi a véleménye elfogulatlan külföldi szakértőknek a magyar dolgozók munkakörülményeiről? Kérjük, hallgassák meg a most következő fejtegetéseket.

Tárgyilagosan meg kell állapítani, a sztálini múlt felszámolása terén Magyarországon is történt egy és más, főleg politikai vonatkozásban. Rákosi bukása, a Rajk-csoport számára rendezett dísztemetés-sorozat, a Titonál tisztelgő engesztelő küldöttség, és Nagy Imre visszavétele megannyi jele a változó időknek. A kérdés csak az, mennyiben jelent mindez kézzelfogható eredményeket munkásszempontból? Még egyszerűbben, miben és mennyire javul mindettől a dolgozó sorsa? Az, hogy valamivel szabadabb lett a hang, hogy saját hibájukat, mulasztásaikat, az orvoslásra váró bajok tömegét szinte hivalkodva most ők maguk is feltárják, még nem jelenti azok tényleges megszüntetését. A leglényegesebb kérdésekben a bérek, az árak, egyszóval a megélhetés vonalán szinte változatlan Sztálin leghűségesebb tanítványának kizsákmányoló politikája. A lakáskérdés, a nyugdíjkérdés semmivel sem lett jobb, amióta népi demokratikus berkekből is hangoztatják, hogy a jelenlegi állapot tart. Tény, hogy a munkaverseny, mint szó alig szerepel, de maga a fogalom továbbra is ott kísért az irgalmatlanul felsrófolt normák mögött. Budapesten most folynak az úgynevezett Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottságának a tanácskozásai. A hivatalos jelentés szerint még vitára is került a sor, megoszlottak a vélemények a magzatelhajtás kérdésében. Kétségtelenül súlyos probléma ez, amelyet éppen a rendszer kétbalkezes gazdaságpolitikája, a nyomasztó lakásviszonyok, és az egyre súlyosbodó megélhetési gondok tettek időszerűvé. De vajon ez legyen a kizárólagos gondja annak a testületnek, amelynek feladata az ország szociális és egészségügyi viszonyainak megjavítása lenne? Miért nem szerepel a napirendjén többek között például a munkavédelem kérdése? Talán ezen a téren nincs szükség törvényhozási, főleg pedig azonnal végrehajtandó gyakorlati intézkedésekre? Miért hallgatták el például Magyarországon azokat a tanulságokat és tárgyilagos bírálatokat, amelyek a legutóbb megtartott balesetvédelmi nemzetközi értekezleten éppen hazánkkal kapcsolatban is elhangzottak?

A balesetvédelmi megbízottak európai uniója a hó elején tartotta közgyűlését Bécsben. 14 európai ország 350 kiküldöttje vett részt ezen a nemzetközi összejövetelen. Ott voltak a vasfüggöny mögül is. A magyarországi szakszervezet is képviseltette magát.

Mondani sem kell, hogy a szak kiküldöttei rózsás színekben ecsetelték az otthoni balesetvédelmi megbízottak munkáját, s azokat az intézkedéseket, amelyekkel a népi demokrácia biztosítja dolgozói életét és testi épségét. Mindez nem akadályozta meg azonban a külföldi szakembereket bizonyos kényes kérdések felvetésében.

A vasút- és építkezésügyi munkavédelmi megbeszélések során a francia delegátus megkérdezte Bonta János magyar mérnöktől, alkalmazzák-e már a magas építkezéseknél a munkások biztosítására a perlon- vagy nejlonból gyártott és rendkívül jól bevált védőköteleket. Bonta kénytelen volt beismerni, hogy Magyarországon nem készítenek ilyen kötelet, külföldről pedig azért nem hozhatják be, mert erre a célra a Magyar Nemzeti Bank nem ad valutát.

A baleseti szakértők azonban nemcsak kérdéseket tettek fel, beszámoltak személyes tapasztalataikról is. Voltak köztük ugyanis, akiket tanulmányútra nemrégiben meghívott a magyarországi kormány, és akik az ilyenkor bőségesre nyújtott eszem-iszom közepette sem feledkeztek meg a valóság pontos megfigyeléséről.

Mantucco, olasz delegátus például beszámolt arról, hogy júliusban Magyarországon járt. Megmutatták neki a sztálinvárosi építkezéseket is. Megütődve tapasztalta, hogy még ennél a mintaépítkezésnél is mennyire elhanyagolják a munkásvédelmi intézkedések betartását. A betonozási munkákon dolgozóknak nincs gumicsizmájuk, nem hordanak védőszemüveget a kőtörőgépek mellett, sőt porálarccal sem látták el őket.

Se szeri, se száma azoknak a cikkeknek és előadásoknak, amelyeket odahaza a szilikózisról, erről a tüdőt roncsoló, gyógyíthatatlan foglalkozási betegségről írnak és tartanak. Nos, a porálarc nélkül dolgozó kőtörők előbb-utóbb prédájává válnak ennek a szörnyű nyavalyának. De a rendszer gondoskodik arról is, hogy ne kelljen a szeretett dolgozónak évekig kínlódnia.

Az olasz kiküldötteknek feltűnt, hogy a budapesti csatornaépítkezésnél a bemutatott kőbányai munkahelyen közel 5 méteres mélységben csak szakaszos bútolással biztosítják a munkásokat a földbeomlás ellen. A jelenlévők élénk helyeslése közepette mutattak rá, hogy mindez ellentmond a legelemibb biztosítási követelményeknek. A magyar kiküldött kénytelen volt elismerni ennek a megállapításnak a helyességét is, és azzal védekezett, hogy ezt a bútolási módot a fahiány miatt engedélyezték az állami vállalatoknak.

A munkáséletet biztosító támfa behozatalára persze nincs fedezet. Fontosabb célra kell a külföldi pénz, például olyan fényűzési cikkek vásárlására, amelyeket csak a kivételes magyar állampolgárok, a kommunista nagyságok szükségleteit szolgáló zárt boltokban lehet kapni. Nem azért álszakszervezet a SZOT, hogy az ilyesmit szóvá tegye. Bezzeg a nyugaton lényegesen más a helyzet!

Az Osztrák Vas- és Fémipari Munkások Szakszervezete emlékiratban figyelmeztette az iparügyi hatóságokat arra, hogy egyes vasfüggöny mögötti országokból származó gépekről hiányzik a munkásvédelmi felszerelés, így a magyarországi gyártmányú RF 5 mintájú radiálfúrógép, és az RL 2500 mintájú lemezhajtó-gép nincs ellátva az előírásos balesetvédelmi berendezéssel.

Pedig Magyarországon, legalábbis papíron, működik egy úgynevezett Munkásvédelmi Tudományos Intézet is. Talán arra jó lesz, hogy hivatalos bizonylatban igazolja, nem csupán az exportra gyártott hazai gépekről hiányzik a balesetelhárító készülék. Minderről – ismételjük – a legtisztább sztálinista hagyományok útmutatása szerint odahaza hallgatnak. Az események, a magyar munkás félreérthetetlen magatartása mutatja majd meg, hogy mindez nem megoldás.

Szignál

Munkásrovatunk hangzott el. Lovas László fejtette ki, hogy a munkásvédelem terén is szakítani kell a sztálinista módszerekkel.

Zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Szignál