Hírszolgálat

1956. november 02. 0:50 ● 06:48

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Budapesten hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint Nagy Imre miniszterelnök és megbízott külügyminiszter fontos bejelentést tett a budapesti szovjet nagykövetnek. Nagy Imre Andropov nagykövetet a délelőtt folyamán magához kérette, és közölte vele, hogy a kormány hiteles értesülése szerint újabb szovjet katonai alakulatok érkeztek Magyarországra. Követelte ezeknek a csapatoknak azonnali visszavonását. Nagy Imre a budapesti közlemény szerint kijelentette a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány a Varsói Szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg a kormány kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét. A kormány az ország semlegességének védelmére az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul, és kéri a négy nagyhatalom segítségét. A szovjet nagykövet Nagy Imre tiltakozását tudomásul vette, és megígérte, hogy kormányától haladéktalanul választ kér. A budapesti közlemény szerint a miniszterelnök a magyar fővárosban akkreditált valamennyi diplomáciai képviselet vezetőjét tájékoztatta a közte és a szovjet nagykövet között lefolyt találkozóról. Nagy Imre ugyanakkor táviratilag értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárát az eseményekről és a magyar kormány elhatározásáról. A közlemény szerint a miniszterelnök megkérte Hammarskjöld főtitkárt, hogy a kérdés tárgyalását soron kívül tűzze ki az ENSZ most megnyíló közgyűlésének napirendjére.

Az egyik nyugati hírszolgálati iroda New York-i keltezéssel is közölte, hogy a magyar kormány tájékoztatta az Egyesült Nemzetek Szervezetét a varsói paktumból való kiválásáról, és hogy szorgalmazta, hogy a négy nagyhatalom szavatolja Magyarország semlegességét.

Losonczy Géza helyettes miniszterelnök a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy a szovjet csapatok bevonulása magyar területre folytatódik. Beavatott helyen hozzátették – jelenti az egyik nyugati hírügynökség tudósítója –, hogy két páncélos divízió felvonulását figyelték meg. Andropov szovjet nagykövet a tudósító értesülése szerint azt mondotta Nagy Imre miniszterelnöknek, hogy csupán a szovjet csapatok átcsoportosításáról van szó, és azoknak nincs szándékukban, hogy támadjanak.

Nyugati távirati irodák magyarországi tudósítói is megerősítették a hírt, hogy észak-kelet felől ma délelőtt újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. Mint a jelentések megállapították, három órán át folyt ma reggel a szovjet alakulatok felvonulása a határon át. Páncélosok, ágyúk és teherautók érkeztek Záhonyon át Csap felől Magyarországra. Ugyanakkor az országban állomásozó szovjet alakulatok folytatták mozdulataikat Budapest környékén, ahol a város körül gyűrűt létesítenek.

A Magyar Távirati Iroda által az esti órákban kiadott egyik jelentés ugyancsak szovjet csapatmozdulatokról számol be Kelet-Magyarországon. A jelentés szerint az elmúlt éjszaka Debrecenben szovjet csapatok felvonulását figyelték meg. Az alakulatok a feltevések szerint Szolnok irányában haladtak tovább.

A református egyház országos intézőbizottsága megbízásából a budapesti rádió útján a Református Teológiai Akadémiának dékánja bejelentette különböző budapesti egyházférfiak és világi vezetők lemondását. Az országos intézőbizottság felszólította Péter János Tisza-vidéki református püspököt is, hogy haladéktalanul mondjon le. Bereczky Albert lemondását egészségügyi állapotára való tekintettel is óhajtják. A református egyház új hetilapot indít Reformáció címmel, Ravasz László püspök főszerkesztésében. A budapesti rádió a továbbiakban Ravasz László püspöknek a magyar néphez intézett szózatát közvetítette. "Az egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt, és a nemzeti becsület védelme alatt állott" – hangoztatta Ravasz László. A református egyháznak nincs hőbb imádsága, minthogy az is marad. Bűnbánattal vallja meg, hogy az egyház, mint földi intézmény, kényszerűségen felül is engedte magát megkötöztetni a vele halálos ellentétben álló politikai hatalom erőszakától és cselvetéseitől. Kéri a világ össze keresztyén egyházainak, különösen az Egyházak Világtanácsának és a Presbiteri Világszövetségnek testvéri segítségét arra, hogy nehéz helyzetéből a felismert igaz úton tovább haladjon rendeltetése felé.

Washingtonban vezető kormánykörökben a sajtó képviselői előtt úgy nyilatkoztak, hogy az Egyesült Államok kormánya minden bizonnyal több millió dolláros segélyben részesíti Magyarországot, mihelyt bebizonyosodott, hogy az ország ismét független. Washingtoni kormánykörökben utalnak arra, hogy Eisenhower elnök elmúlt éjjel mondott rádióbeszédében örömmel üdvözölte a magyar szabadságharcosok eddig elért vívmányait.

A pekingi rádió hivatalos nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a kommunista kínai kormány helyesléssel fogadta Magyarország és Lengyelország küzdelmét a demokráciáért és az ország függetlenségéért. A közlemény szerint teljes mértékben helyén valók voltak azok a magyar és lengyel követelések, amelyek a demokrácia, a függetlenség, az egyenlőség és a népek anyagi jólétének emelését szolgálhatják.

Az angol alsóház tegnap délutáni ülése igen viharos volt. A Munkáspárt azt szorgalmazta, hogy a kormány jelentse ki, hadat üzent-e Egyiptomnak, avagy sem. Az alsóház elnöke fél órára felfüggesztette az ülést.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az izraeli támadás ügyét az ENSZ közgyűlése elé terjesztette, amely rendkívüli ülést tart. Ennek során egy jugoszláv határozati javaslatot is megvizsgálnak, amely felszólítja az ENSZ-tagállamokat, hogy akár erőszakkal is, ha másként el nem kerülhető, vessenek véget a brit-francia hadműveleteknek.

Washingtonban közölték, hogy a közel-keleti helyzettel foglalkozó ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésén az Egyesült Államok ENSZ-küldötte mellett Dulles külügyminiszter is jelen lesz.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Információk

Adásba került1956-11-02 0:50
Hossz0:06:48
CímHírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3