A müncheni egyetem diákjainak tüntető nagygyűléséről

1956. november 01. 7:20 ● 13:51

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! A müncheni egyetem német diákjai ma hatalmas arányú tüntető nagygyűlést rendeznek Münchenben, hogy kifejezzék a magyar szabadságharcosokkal érzett szolidaritásukat és barátságukat. Rádiónk erről a nagygyűlésről helyszíni közvetítést ad.

Már itt is vagyunk az egyetem nagytermében, ahol körülbelül ezer fiatal diák, lelkes arcú német diákok gyűltek össze, hogy tüntessenek, barátságuknak és együttérzésüknek tanújelét adják. A nagygyűlés ünnepi szónoka gróf Stauffenberg, a müncheni egyetem tanára, a Hitler elleni merénylő, a tragikus módon kivégzett Stauffenberg gróf testvérbátyja, aki amint látom, éppen meg is érkezik már a terembe és a szónoki emelvény felé tart. Az ünnepi szónok beszédét, vagy legalábbis annak jelentősebb részeit fordításban fogjuk azonnal kedves Hallgatóinkkal közölni.

(német nyelvű szöveg)

Fiatal, lelkes arcú német diák áll először a szónoki emelvényre, köszönti a megjelenteket és ismerteti azokat az okokat, amelyek a mai nagygyűlés összehívásához vezettek.

Nem nézhetjük részvétlenül ezt a hatalmas megmozdulást mi sem - mondja a fiatal diák. Mindnyájan tudjuk, hogy diáktüntetésekkel kezdődött a felkelés. Összejöttünk itt azért, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar szabadságharcosokkal.

Most pedig Stauffenberg fog néhány szót intézni a diáksághoz. Gróf Stauffenberg a müncheni egyetem tanára lép a szónoki emelvényre.

Halk mennydörgés hallatszott a közeli országból, az alig néhány száz kilométerre tőlünk fekvő Magyarországról. Ezer év óta él a magyar nép Németország szomszédságában. Most azonban valóban az ifjúság spontán és igazán spontán megnyilvánulása áll előttünk. Összejöttek azért, hogy megemlékezzenek a meghalt és halódó magyar diákokról és katonákról. E lelkesedésnek egy hihetetlenül hatalmas hulláma öntötte el az egész országot, városunkat, amikor tudomást szereztünk erről a hatalmas megmozdulásról. A magyar nép szabadságszeretete már 1948-49-ben, Kossuth idejében is megnyilvánult - folytatja beszédét gróf Stauffenberg, majd történelmi visszapillantást vet a szabadságharc eseményeire. Áttér ezek után a mostani események méltatására. Emelt hangon jelenti ki, hogyha értesüléseink nem csalnak, Budapest ma már egy szabad nép, szabad fővárosa. A magyar nép győzött!

Lelkes tetszésnyilvánítás szakítja itt félbe a szónokot. A hallgatóság a német egyetemi diákság szokása szerint percekig veri a padokat, így ad kifejezést lelkesedésének.
Megemlíti ezután a szónok az 1953. június 17-i német felkelést, amikor a németek is megkísérelték az idegen uralom lerázását, de megmozdulásukat vérbe fojtották. A magyar felkelésben a zsarnok hatalom az egész néppel találta magát szemben, egy meghalni is kész néppel. Arra pedig még a szovjet sem mert vállalkozni, hogy az egész népet kiirtsa. Meg kellett hátrálnia. A magyar események minket, németeket közvetlenül érintenek. E harc kimenetelétől függ a mi életünk és szabadságunk is - folytatja a nagygyűlés szónoka. Magyar szomszédunk még akkor is világtörténelmet csinált volna, ha harca nem járt volna sikerrel. És nem csak egyes férfiak, hanem a magyar nép egésze írta ezt a világtörténelmi szakaszt. Gróf Stauffenberg végül Goethe híres szavait idézi:

"Innen és ma a világtörténelem új korszaka indult el, és ti is ott voltatok."

Önöknek, ifjú embereknek, a lelkesedés nem csak joga, hanem kötelessége is. De én, az idős ember sem volnék méltó arra, hogy Önöket tanítsam, ha nem lelkesednék Önökkel együtt.
Ezekkel a szavakkal fejezte be gróf Stauffenberg hatalmas lelkesedéssel fogadott beszédét.

Most a müncheni egyetem egy fiatal magyar hallgatója, Kibédi Varga Ödön lép az emelvényre. Rövid, nagy tetszéssel fogadott beszédében megköszöni a német diákok együttérzésének impozáns megnyilvánulását és megígéri, hogy a magyar diákság sohasem fogja elfelejteni német diáktársai részvétét és meleg szeretetét.

Egy német diák most német fordításban felolvassa a magyar diákoknak, a miskolci szabadságharcos rádió útján a szabad világ diákjaihoz intézett üzenetét. Ezt az üzenetet kedves Hallgatóink nyilván odahaza is hallották, így azt most nem ismételjük meg.

Stain bajor államminiszter, a menekültügyek intézője lép most az emelvényre. Azzal kezdi beszédét, szívből reméli, hogy a magyar menekültektől hamarosan szívélyes búcsút vehet a bajor nép. Azzal az ígérettel búcsúzik majd tőlük, hogy az itt maradó menekülteket bármely néphez is tartozzanak, barátokként és jövendő szövetségesekként fogják kezelni. Hálásak vagyunk a magyaroknak - mondotta - és nem irigyeljük nagyszerű eredményeiket, mert azok egy napon a mi eredményeink is lesznek.

Az egyik diákvezér most felolvassa a nagygyűlés nyilatkozatát, amelyben a bajor ifjúság mélységes együttérzéséről tesz bizonyságot. Semmiféle önkényuralom sem tarthat sokáig, ezt bizonyítják a magyar események. Élesen elítélik a brutális szovjet beavatkozást, amely mérhetetlen szerencsétlenségbe döntötte a magyar népet. A bajor diákság teljes szolidaritást vállal a szenvedő magyar néppel, meleg barátságáról és mély részvétéről biztosítja a magyar diákságot. Végül adakozásra szólítja fel a megjelenteket. Mélységesen megható jelenettel fejeződik be a nagygyűlés. A diákvezér felszólítására a gyűlésen megjelent közel ezer diák feláll és egy perces megilletődött csenddel adózik az elesett hősök emlékének.

Kedves Hallgatóink! A nagygyűlés lezárta után sikerült néhány szót váltanom Kibédi Varga Sándor egyetemi tanárral, aki évek óta működik a müncheni német egyetemen, mint az egyetem professzora. Most megkérem Varga Sándor professzort, intézzen egy néhány szót az itteni magyar emigránsok nevében az otthoniakhoz.

"Magyar Testvéreim! Ebben a pillanatban alig jutok szóhoz, amikor arra gondolok, hogy testvéreimet üdvözlöm a határon túl, a hazában, Magyarországon. Meg kell mondanom nektek, az első pillanatban, hogy a ti reményeitek a mi reményeink, a ti gondjaitok, a mi gondjaink, a ti szenvedéseitek a mi szenvedéseink. Ez az érzés soha el nem hagyott bennünket az alatt a 12 esztendő alatt, amióta Magyarországot elhagytuk, és hisszük, hogy eljön az idő, hogy kezet fogtunk egymással, új munkára indulva egy boldog, szabad Magyarország felépítésére. Úgy legyen."

Kedves Hallgatóink! A müncheni egyetem diákjainak tüntető nagygyűléséről adtunk helyszíni közvetítést.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-01 7:20
Hossz0:13:51
CímA müncheni egyetem diákjainak tüntető nagygyűléséről
MűsorkategóriaTudósítás
Ismétlések
1956-11-01 7:20
Megjegyzésvégén nincs szünetjel azért rövidebb
Műsor letöltése MP3