Szemtanúk beszámolói

[Kedves hallgatóink! Szemtanúk beszélnek, rendkívüli riportsorozatunkat hallják. A magyarországi szabadságharc szemtanúi, a nyugati lapok munkatársai izgalmas és érdekes riportokban számolnak be élményeikről.] Ezekből olvasunk fel részleteket hallgatóinknak.

Szignál

Amerika világhírű sajtóügynöksége, az Associated Press munkatársa a magyar forradalom első napjától Budapesten tartózkodott és élményeiről naplószerűen napról-napra számolt be. E napló október 23-án kezdődik, és 28-án vasárnap jegyzi föl az utolsó fejleményeket. Október 23-áról a következőket jegyezte fel naplójában:

Amidőn Gerő, aki éppen Belgrádból tért vissza, két órára a diákok felvonulása után kijelentette, hogy a szocializmust minden ellenség ellen megvédjük, egész Budapest lakossága felháborodva mozdult meg. Hogyan kezdődtek a harcok? Még nem tisztázódott teljesen. De az izgatott tömeg akkor vesztette el a türelmét, amidőn a rádióleadó állomást akarta megszállani és kiküldöttei, akik a rádió épületébe bementek, nem tértek vissza. "Be akartunk vonulni a rádióba, hogy a világot az igazságunkról értesítsük" - magyarázta nekem egy fiatalasszony, mialatt a könnyfakasztó gáztól csorgó könnyeit törölgette.
A Sztálin téren lejátszódó jelenet inkább egy óriási népünnepélyhez hasonlított. Este tíz órakor végre sikerült a tömegnek a nyolc méter magas Sztálin-szobrot talapzatáról lerángatnia. Csak két óriási csizma maradt a szobor talapzatán és a tömeg az egyik csizmába beledugta a magyar nemzeti lobogót. A diktátor bronztestét föltették egy teherautóra és körülhordozták a város főutcáin. A November 7-nek nevezett téren már megunták ezt a terhet cipelni, és a földre dobták.
Se a tüntetők, se a nyugati lapok munkatársai még mindig nem tudták, hogy a hadsereg kinek az oldalán áll. Az újságírók kérdéseire a tüntető fiatalság azt magyarázta, hogy a katonaság a felkelők mellett áll. Ebben a pillanatban egy páncélos osztag a rádió épülete előtt állt meg, a tömeg üdvrivalgással üdvözölte és a katonák ugyancsak elragadtatva integettek vissza a tüntetőknek. Néhány fiatalember felugrott a páncélos kocsikra, feltűzte rájuk a magyar zászlót, és a katonák nem tiltakoztak ellene. Itt állok a tömegben és hallom, amint fiatal fiúk, fiatal lányok örömrivalgással ünneplik a katonákat és átkokat szórnak a rádió épületében elbújt ÁVH-sok fejére. Ezek az egyenruhás titkosrendőrök erre megjelentek az épület ablakában és gázbombákat dobtak a tömegre. Egy-egy ablakból géppisztolylövések dördülnek el.

Az Associated Press munkatársa október 24-éről a következőket jegyzi fel naplójában:

Az éjszaka folyamán Hegedüs miniszterelnök lemondott és a helyét Nagy Imre veszi át. Nagy Imre kihirdeti az ostromállapotot, és a felkelőknek ultimátumot küld a fegyverletételre. Az oroszok is beleavatkoznak a küzdelembe.
Éjjel két órakor körüljártam a várost. Óriási tömeg tolong az utcákon, és az utcasarkokon kis katonacsoportok ácsorognak, mindegyik élén egy tiszt. Bárkivel beszélek, mindenki megerősíti, hogy a katonák az ő oldalukon állanak. Ezen az éjszakán hallottam először, hogy a katonák géppisztolyokkal és munícióval látták el a diákokat.
Amint a kormány tudomásul adta, hogy segítségül hívta a szovjet csapatokat a forradalom valóságos háborúvá alakult át. Reggel négy órakor vonultak be az első szovjet csapatok a városba. Budapest olyan, mint egy megszállott város. Az utcákon harckocsik láncai csörögnek. Sűrű ritmusban kattognak a géppuskák, és a mellékutcákból fegyvergolyók sivítása hallatszik.
Buda valamivel csendesebb. Csak a Gellért-hegy barlangja körül gyülekezik egy felkelő csoport, amelyet egy szovjet helikopter üldözött a Gellért-hegy lábáig. Az üzletek Budán is zárva vannak. Autóbuszok, villamosok és taxik nem közlekednek, és csak egy-egy személykocsi szalad végig az utcákon.

Október 25-e. Nagy Imre bejelenti, hogy azonnal tárgyalásokat kezd Moszkvával, hogy az orosz csapatokat az ország területéről visszavonják.

Csütörtökön, október 25-én reggel itt-ott már látni egy-egy autóbuszt, itt-ott egy villamos is feltűnik, de még gondolni sem lehet arra, hogy a munkások és az alkalmazottak munkahelyükre szállíthatók legyenek.
Az összes hidakat szovjet páncélosok zárják el a forgalomtól. Megszámoltam, több hídon fél tucat harckocsi áll. Milyen nagyságú szovjet csapatokat hoztak fel Budapestre, még nem állapítható meg. A parlament épülete előtt több mint 50 orosz harckocsit számoltam meg. Feltűnő, hogy a szovjet-orosz katonák többsége 17-18 éves fiatalemberekből áll. Bár ugyanezt mondhatom a felkelőkről is, hiszen ezeknek is nagy többsége fiatal gimnazista, egyetemi hallgató vagy egészen fiatal munkás.
Délutánra a Parlament egész környéke csatatérré változott át. Szovjet páncélosok kíméletlenül tüzelnek az összegyűlt tüntetőkre, akiknek egyetlen fegyvere a piros-fehér-zöld zászló.
Este 10 órakor körülbelül 2000 férfi és asszony vonult el az amerikai követség épülete előtt. Az épületre kitűzött amerikai zászlónak hurrázva integettek, kalapjaikat lobogtatták és itt-ott feljajdult egy kiáltás: miért nem segíttek? Ekkor valami egészen meglepő történt. Két óriási szovjet páncélos kocsi vonult a Parlament elé. A kocsiból fiatal szovjet katonák integettek barátságosan a tömeg felé. Ez akkor volt, amidőn a felkelők egy háromtagú delegációt küldtek be a Parlamentbe, hogy a miniszterelnökkel tárgyaljon. Mialatt a küldöttség visszatértére vártak, többen hangosan kiabálni kezdték: Engedjétek szabadon a foglyainkat! Az oroszok még mindig barátságosan mosolyogtak, de nem engedték, hogy bárki is a Parlament bejárata felé közeledjen. Ezalatt én egy szomszédos ház kapualjában húzódtam meg és egyszerre csak hallom és látom, hogy az előbb még barátságosnak látszó szovjet páncélos tüzelni kezd a tömegre. Ebben a pillanatban három felfegyverzett orosszal teli gépkocsi gurult a páncélos mellé és ők is tüzelni kezdtek a fegyvertelen emberekre. Hogy mennyi halottja volt ennek a szörnyű és embertelen cselekedetnek, nem tudtam megállapítani, mert amint később újból a helyszínre mentem a halottakat már eltakarították. Az egyik szemtanútól, aki a tér északi részén bújt el, azt hallottam, hogy 250-300 halottja volt ennek a gyalázatnak. Egy másik szemtanúval is beszéltem, aki azt állítja, hogy a tüzet nem a barátkozó harckocsi legénysége nyitotta meg, hanem egy egyenruhás ÁVH-csoport.
Ezt a szemtanúk mesélik, de én, aki a helyszínen voltam, kijelentem, hogy a téren egyetlenegy magyar ruhás katonát sem láttam, csak orosz páncélosok szovjet legénysége tüzelt a tömegre.
E sorokat Budának egy csendes helyén írom, de folyton hallom a Pesten kattogó fegyverek lármáját - írja az amerikai sajtóügynökség szemtanú-munkatársa. A csütörtöki napról való feljegyzései végén hozzáteszi: Mindenkinek a gondolata Amerika és Anglia felé száll, és az emberek folyton azt kérdik tőlem, hogy az Egyesült Nemzetek miért nem küld segítséget a magyar szabadságharcosoknak. Egész nap óriási tömegek gyűlnek össze az angol és amerikai követségek épülete előtt. A követek az épület ablakából vagy erkélyéről szólnak a néphez és próbálják az izgatott tömeget megnyugtatni. E szavak vezérfonala az, hogy egyelőre csak az a kötelesség hárul reájuk, hogy kormányaikat hűen tudósítsák az eseményekről.

Október 26, péntek. Magyarország nagy része a szabadságharcosok kezében van. A magyar hadsereg majdnem egészében melléjük állt.

A Parlament és az Astoria szálloda környéke, ahol tegnap még véres harcok folytak, ma elhagyatottan áll. A belvárosban azonban nem szűnt meg teljesen a küzdelem, időnként gépfegyverkattogást és puskaropogást hallok. A valóságos helyzetről ma már nehéz képet adnom.
Amíg tegnap, csütörtökön szabadon mozoghattam, addig ma minden sarkon feltartóztatnak, igazoltatnak és megtiltják, hogy tovább menjek.
Budán tanúja voltam egy küzdelemnek, amely egy maroknyi fiatal fiú és leány és 6 szovjet harckocsi között folyt le. Ezek a fiatalok csak kézigránátokkal és néhány Molotov-koktéllal voltak felfegyverkezve és egy öreg ház kapualjában barikádozták el magukat. Amidőn a tankok az utcán elvonultak, egy sovány, vörös hajú fiatal leány kiugrott a kapualjból és a menet utolsó kocsijára dob valamit. A következő pillanatban hatalmas robbanás rázza meg a levegőt és látom, amint a leány visszarohan a barikád mögé. Azt is láttam, hogy ez a megtámadott kocsi szétszaggatott láncokkal, mozdulatlanul, mint egy óriási hulla fekszik az utca közepén.
Sok ehhez hasonló jelenetről mesélnek nekem a szemtanúk. Nem mehetek mindenhová, mert képtelen vagyok szabadon közlekedni. Különösen Pesten állítanak meg lépten-nyomon, és állandóan átkutatnak, nincs-e fegyver nálam.
Sajnos az élelmiszerhiány elviselhetetlen. Egy-egy pék és élelmiszerüzlet előtt több száz méter hosszúságú sorokban várják az emberek, hogy valamit vásárolhassanak. Dicséretére váljék Budapest lakosságának, sehol sem látom, hogy fosztogatnak. A belvárosban rengeteg üzlet kirakatát összetörték a fegyverek. Az áru ott fekszik a kirakatban, de senki sem nyúl hozzá.
Az Astoria szállodát a szovjet katonai parancsnokság kiüríttette és beköltözött. A Bristol szállodában, ahol a külföldiek laknak, még 24 órára van élelmiszer. Percenként érkeznek hozzám a hírek, amelyeket már alig lehet ellenőrizni. Így ma délután egy mindig hiteles hírekkel rendelkező újságíró kollégám azt jelenti, hogy Rajcsányi László, a kardvívás magyar olimpiai bajnoka az utcai harcokban elesett. Estére a külföldi újságírók szerkesztőségének telefonja megszólal és Rajcsányi László hív engem a telefonhoz. Kér, hogy cáfoljam meg a halála hírét. De az ilyen örömhírek sajnos ritkák.

Október 28, vasárnap.

A szombatról vasárnapra átmenő éjszakán pillanatnyi csend állott be. Kora reggel azonban újból hallom a gépfegyverkattogást. A hozzám befutó hírek szerint, az utcán szabadon közlekedni még mindig nem lehet. A vendéglők és az élelmiszerüzletek azonban rendeletet kaptak, hogy reggel tíz órától délután egy óráig tartsanak nyitva.

Szignál

Kedves Hallgatóink! Szemtanúk beszélnek című rendkívüli előadásunk keretében a magyarországi szabadságharc egy külföldi újságíró tanújának beszámolóját hallották.

Szignál

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!
Szünetjel