Rendkívüli kommentár

Most Kádár János beszédéről hallanak kommentárt.

Budapesten és az ország egyes vidékein még áll a harc, de Kádár János a szovjet bábkormány elnöke elérkezettnek látta az időt, hogy odaálljon a mikrofon elé és munkát, együttműködést kérjen az ország lakosságától. Kádár János valószínűleg pontosan tudja, milyen erőket mozdított meg a Szovjetunió a magyar szabadságharc leverésére, hány hadosztályt vonultatott fel, és milyen utasításokat kaptak a katonák. Tudja azt is, hogy a magyar nép milyen erővel fordult szembe ezzel a hadsereggel, mennyi fegyver van a kezében, és milyen hatalom a munkamegtagadás, ami az egész országra kiterjedt. Mindezek számbavétele után szükségesnek látta, hogy elmondja vasárnapi rádióbeszédét, amely minden köntörfalazás, hamisítás és hazudozás mellett valami képet ad a bábkormány helyzetéről, és azokról a módszerekről, amelyekkel a forradalmat leszerelni, a termelést megindítani, és a nép együttműködését biztosítani akarja. Látja, hogy nincs olyan törvényes, vagy törvénytelen államhatalom, amely nép nélkül kormányozhatna, és kivezethetné az országot abból a borzalomból, amelybe a szovjet beavatkozás döntötte. A szovjet fegyverek elegendők lehetnek arra, hogy vérbe fojtsák egy nép legnagyobb, legszentebb megmozdulását, és elegendők arra, hogy nyakára ültessenek olyan kormányt, amelyhez a népnek semmi köze. De nem elegendők arra, hogy biztosítsák a kormányzás feltételeit, meginduljon a termelés, normális mederbe terelődjék az élet. Ehhez a nép együttműködése kell. Ezt próbálta Kádár János megszerezni.
Nézzük, hogyan. Most ne beszéljünk arról, hogy milyen képet adott a nemzet szabadságharcáról. A magyar nép, amely ezt a szabadságharcot vívja, mindenkinél jobban tudja, mi történt. Kádár János átlátszó hamisítási kísérlete, amely a moszkvai előírást követi, csak arra jó, hogy bebizonyítsa, mennyire nem látnak, vagy nem akarnak látni a Forradalmi Munkás- és Paraszt Kormány tagjai. Ennek a kormánynak első és legfőbb célja, hogy fenntartsa a népi demokrácia vívmányait. Pontosan ezek ellen a vívmányok ellen indult meg a harc, ezektől a vívmányoktól akart szabadulni az ország minden rétege, elsősorban az ifjúság, munkásság és katonaság, amely ma is élén jár a nagy nemzeti megmozdulásnak. Kádár János ezzel szemben fenntartja a csatlós állapotot, a gyarmati sorsot, amelynek minden bajunkat köszönhetjük. A forradalom semlegességet akart, szabad kezet és utat minden irányban, a bábkormány csökönyösen ragaszkodik ahhoz az állapothoz, amelyet Sztálin világhódító rögeszméje és katonai előretörése teremtett. A nemzet fellázadt annak a pártnak az uralma ellen, amelynek Magyarországon sohasem voltak gyökerei, és amely csak a szovjet haderő erőszakosságával és törvénytiprásával tudott hatalomra jutni. Ezt a pártot a forradalom elsodorta. Éppen Kádár János ismerte be a bukást akkor, amikor még szabadon beszélhetett, mázolta át a párt és a pártlap címtábláját, és vallotta be, hogy nem lehet többé milliós párt. A bábkormány fenntartja ennek a pártnak egyeduralmát, önkényesen kijelenti, hogy a kormány a nemzeti egységfront kormánya, és a jövőben csak olyanoknak ígér szerepet a közéletben, akik ennek a rendszernek az alapján állnak. A pártdiktatúra tehát marad.
A forradalom világraszóló erővel követelte a szovjet csapatok kivonulását, ezt a követelést tette magáévá az Egyesült Nemzetek Szervezete, és ettől harsog a világközvélemény. Kádár János ugyanakkor kijelenti, hogy aki a szovjet csapatok kivonulását akarja, az az ellenforradalom, az imperialista járom és a nemzeti függetlenség elvesztése mellett adja le szavazatát. Mindaz tehát, ami ellen a magyar nép történelme legszebb, leghősiesebb küzdelmét vívja, a bábkormány tervei szerint marad. Ezzel szemben történnek némi változások. Kádár János bejelenti, hogy átlagosan 10 százalékkal emelik a munkabért. Mit jelent ez az ígéret, arról véleményt mond majd a magyar munkásosztály, amelyet ezzel a mézesmadzaggal próbálnak most kétségbeesett helyzetükben a munkapad mellé csalogatni. A Kádár-bábok elfogadják a Kossuth-címert, és ígérik, hogy a honvédek egyenruhája megfelel majd a magyar hagyományoknak. Március 15-ét piros betűs ünneppé nyilvánítják. Megengedik, hogy az iskolában a tanuló szabadon választhassa meg, milyen idegen nyelvet akar tanulni. Ha még ez sem elég, megfordítják az osztályozás sorrendjét, ezentúl nem egyest, hanem ötöst kap a rossz diák, mint régen. A túlságosan kompromittált Rákosi-figurákat állítólag eltávolítják a társadalmi és állami élet vezető posztjairól, azt tanácsolják nekik, hogy térjenek vissza a kaptafához. Elrendelik az Államvédelmi Hatóság felszámolását, mintha ez nem történt volna már meg, és mintha nem volna mindegy, milyen néven, ÁVÓ, vagy R csoport megjelöléssel működik a politikai hóhérszervezet. Fenntartják a begyűjtési rendszer eltörlését. Próbáljanak meg most öt szem gabonát begyűjteni. Ígérik, hogy a hajléktalanoknak lakást adnak a fölösleges és ugyancsak összebombázott miniszteri épületekben, sőt, a kommunista pártirodákban is.
Kedves hallgatóink, ez minden, amit Kádár János ígér, és aminek alapján a nép együttműködését kéri. Ugyanakkor fenntartja a csatlósállapotot, a pártdiktatúrát, és a szovjet katonai megszállást. Nemcsak Kádár János, mások is látták, hogy a mai helyzetből valahogyan kibontakozást kell keresni. Kézenfekvő volt a feltevés, hogy a szovjet hatalom és bábkormánya megpróbál valamit, aminek az alapján legalább remélheti a nép bekapcsolását, a termelő munka megindítását, annak a rémületnek, kínzó gyűlöletnek az enyhítését, ami a normális élet kialakulását lehetetlenné teszi. Kádár János is érezte ennek szükségességét, de megvalósításával adós maradt. Ez a beszéd nem kibontakozás és nem alapja esetleges kibontakozásnak. Nem ezért folyt annyi vér, nem ezért hozta meg a magyar nép történelme legnagyobb áldozatát. Tökéletesen félreismeri a helyzetet, aki ennek az ajánlatnak az alapján bármilyen enyhítést remél. Ha Kádár János és a mögötte álló erők azt hiszik, hogy ennek a felszólításnak hatására a magyar nép elárulja a forradalmat, megtagadja még temetetlen halottait, kiadja kezéből nagyon is hatásos fegyvereit, akkor hamarosan meg kell győződniök, milyen súlyosan tévedtek. Ha már eljutottak addig a felismerésig, hogy nép nélkül, nép ellen, népet gyilkoló idegen fegyverekkel nem tudnak kormányozni, akkor el kell jutniok odáig is, hogy a nép együttműködését csak a nép kívánságainak teljesítésével tudják megszerezni. A magyar nép ma nem beszélhet. Tettekkel beszél. Az ellenségtől sem szavakat, nem ebben a beszédben jelentkező megrögzöttséget és sötét szándékokat, hanem cselekedeteket vár.

Szignál

Kádár János beszédéről hallottak kommentárt.