10:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 05. 10:00 ● 09:29

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19, 25 és 31 méteres rövidhullámon. A pontos idő 10 óra. Híreket mondunk.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az elmúlt éjszaka tartott ülésén határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében az ENSZ felszólítja a Szovjetuniót, hogy haladéktalanul hagyjon fel Magyarország ellen irányuló fegyveres támadásával és vonja ki csapatait az egész ország területéről. A közgyűlés 50 szavazattal, 8 ellenében fogadta el az ezzel kapcsolatos határozati javaslatot. Mind a 8 nemleges szavazatot kommunista vezetés alatt álló országok képviselői adták le. A szavazástól tartózkodó 15 ország javarészben az afrikai és ázsiai országok képviselőiből tevődik össze, akiket minden bizonnyal az késztetett erre az állásfoglalásra, hogy az egyiptomi angol-francia közbelépés a nyugati tábor ellen hangolta őket. Nem változtatott ez azonban azon a tényen, hogy a határozati javaslat óriási szótöbbséggel elfogadott határozat rangjára emelkedett. Ennek értelmében az ENSZ Közgyűlés felkéri Hammarskjöld főtitkárt, hogy kijelölt képviselőin keresztül gondoskodjék a magyarországi helyzet mielőbbi, és a helyszínen történő megvizsgálásáról. Ezt megejtve, a lehető legrövidebb időn belül terjesszen jelentés a közgyűlés elé a szovjet visszaélések megszüntetését szolgáló megoldásról. A határozati javaslat elfogadása előtt, francia indítványra némiképpen módosították. A francia képviselő azt kívánta, hogy a szöveget úgy egészítsék ki, hogy világosan kitűnjék az idegen beavatkozás ténye. A következő teendő az volt, hogy az ENSZ Közgyűlés felszólította a szovjet és a magyarországi kormányt, hogy biztosítsa a Hammarskjöld főtitkár által kijelölt megfigyelők mozgási szabadságát Magyarországon.

A nyugati hírszolgálati irodák bécsi tudósítói a legutóbbi 24 óra magyarországi eseményeit a következőkben foglalják össze. A szovjet hadsereg tényleges katonai diktatúrát létesített Magyarországon. A szovjet csapatok által kormányként a magyar népre erőszakolt kommunista csoport azt állítja, hogy a szovjet erők megtörték a kommunistaellenes szabadságharc ellenállását. Ugyanakkor kiáltványukban hangoztatják, hogy sikerül majd a rendet néhány napon belül helyreállítani. A budapesti rádió egyre-másra közli a szolnoki szovjet katonai parancsnok úgynevezett első számú rendeletét, amely azzal fenyegetőzik, hogy mindenkit a szovjet rögtönítélő bíróság elé állítanak, aki ma délutánig nem teszi le a fegyvert. A bécsi tudósítók ezekben a közleményekben teljes bizonyságát látják annak, hogy a budapesti rádió kommunista ellenőrzés alá került, és hogy mögötte csupán a szovjet szuronyokra és harckocsikra támaszkodó bábkormány és hatóságok állnak. A szovjet csapatok által előretolt kommunista árulók akarva, nem akarva elárulják, hogy semmi gyökerük sincs az országban - jelentik a továbbiakban a nyugati hírszolgálati ügynökségek. Mi sem jellemzőbb erre, mint felhívásuknak az a része, amelyben felszólítják a kommunista rendszer követőit, hogy hagyják el óvóhelyeiket, és csatlakozzanak a szovjet szuronyokra támaszkodó bábkormányhoz. E felhívásukat szembetűnő ellentmondásként nyomon követi a szolnoki szovjet katonai főparancsnok említett első számú rendelete, amely az éjszakai órákra kimenési tilalmat rendelt el. Bécsi vélemény szerint a magyarországi szovjet katonai diktatúra távol áll attól, hogy megszilárdulásáról lehetne beszélni. A helyzet kaotikus, a szabadságharc tényleges elfojtásáról egyelőre szó sincs, annak ellenére, hogy amerikai hivatalos kormánykörök véleménye szerint a szovjet kormány legalább 12-20 hadosztályt vetett be a magyarországi szabadságharc elnyomására.

Nenni, a kommunistákkal eddig szövetségben volt baloldali Olasz Szociáldemokrata Párt vezetője mélységesen elítélte a szovjet csapatok terrorakcióit Magyarországon. A szovjet támadás - mondotta Nenni, olyan helyzetet teremtett, amely példa nélkül áll a nemzetközi munkásmozgalom történetében. A világ dolgozói nem szentesíthetik a szovjet hatalmai politikát, és felhívják a Szovjetuniót, vizsgálja felül a helyzetet, és tegyen ígéretet csapatainak Magyarországról való visszavonására. Nenni nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy október 23-án ezt már megbélyegezte a magyarországi szovjet beavatkozás. A szovjet kormány október 30-i nyilatkozata azt a reményt keltette a világon, hogy a Szovjetunió belátta hibáit és az elkövetett tévedések jóvátételére törekszik. Azt reméltük - mondotta Nenni, hogy a szovjet kormány végül is visszavonja csapatait Magyarországról, és ez a kivonulás csak napok kérdése. Sajnos nem ez következett be. A legújabb szovjet beavatkozás drámai helyzetet teremt Magyarországon, ahol újból vér folyik, és a hol a Szovjetunió csak a szuronyok hegyén maradhat hatalmon. A világ dolgozói - mondotta tovább Nenni, támogatják a magyar nép kívánságait a szovjet csapatok visszavonására, és az ország semlegességének kimondására, hogy a szocializmus, a demokrácia, a szabadság és a függetlenség légköre legyen megvalósítható Magyarországon.

A szovjet csapatok magyarországi támadása az egész világon mély felháborodást váltott ki. Ma már a kora reggeli órákban megkezdődtek a tüntetések és a tiltakozások az orvtámadás miatt.

Stockholmban a diákság vérrel átitatott rongybabát dobott be a szovjet nagykövetség épületébe. A nagykövetség előtt tüntető tömeg a szovjet diplomaták azonnali távozását követelte.

Koppenhágában mintegy 10 ezer főnyi tömeg gyűlt össze az egyetem épülete előtt. A szónokok megbélyegezték a Szovjetunió magyarországi orvtámadását. A tüntetők ezután a szovjet nagykövetség elé vonultak, ahol a rendőrség csak nagy erőfeszítések árán tudta visszatartani a tüntetőket a nagykövetség megrohanásától.

New Yorkban a Szent Patrik katedrálisban misét mondtak a magyar népért és Mindszenty József bíborosért. A szentmisére a New Yorkban élő amerikai magyarság nagy számban kivonult.

A brit külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy ma reggel brit és francia ejtőernyős alakulatok szálltak le egyiptomi területre. Az angol-francia hadvezetőség nem közölt további részleteket a harcokról. A rádióadásokban azonban figyelmeztették az egyiptomi lakosságot a partraszállási hadműveletekre. Az angol rádió azt a tanácsot adta a port-fuadi lakosságnak, hogy haladéktalanul keressen menedéket az óvóhelyeken. A port-szaídi lakosságot figyelmeztették, hogy ne közelítse meg a kikötő környékét, és lehetőleg húzódjék a város nyugati részébe. Az egyiptomi hadsereg és az úgynevezett nemzeti gárda közvetlenül az angol-francia hadműveletek megkezdése előtt elfoglalta állásait. Egyiptomi részről a hajnali órákban közleményt tettek közzé a vasárnap éjszakai hadműveletekről. E szerint a hétfőre virradó éjszaka brit és francia bombázók Port-Szaíd, Iszmailia, Szuez és Alexandria hadi berendezéseit bombázták.
Izraeli részről kijelentették, hogy a Sínai-félszigeten az egyiptomi haderő fölött aratott győzelem után Izrael kész tárgyalásokba bocsátkozni arab szomszédaival. A Sínai-félszigeten tegnap csak szórványos harcokra került sor, az izraeli haderő egységei megtisztították a területet az egyiptomi haderő maradványaitól. Izraeli járőrök több helyen megközelítették a Szuezi-csatorna keleti partjait.

Az ENSZ Közgyűlése ma reggel magyar időszámítás szerint 4 óra 14 perckor újabb rendkívüli ülésre ült össze a közel-keleti helyzet megvitatására. Hammarskjöld ENSZ-főtitkár a kanadai külügyminiszter által beterjesztett határozati javaslat alapján azt ajánlotta a rendkívüli közgyűlésnek, hogy a világszervezet állítson fel egy nemzetközi rendőri alakulatot a közel-keleti béke helyreállítására. Ebben a nemzetközi rendőri alakulatban az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Nemzeti Kína csapatai nem foglalhatnak helyet. Hammarskjöld javasolta továbbá, hogy az új alakulat vezetését Burns, kanadai tábornok, az ENSZ fegyverszüneti ellenőrző bizottság elnöke vegye át. A közgyűlés több mint két órán át tartó vita után egyhangúan elfogadta az ENSZ rendőri alakulat felállítását célzó határozati javaslatot. 57 tagállam szavazott a javaslat elfogadása mellett, míg 19 állam tartózkodott a szavazástól. A javaslat elfogadását egyetlen tagállam sem ellenezte.

Kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Információk

Adásba került1956-11-05 10:00
Hossz0:09:29
Cím10:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3