Nagy Imre vasárnapi beszédéről

Kedves hallgatóink, most felolvassuk Balogh Balázs kommentárját.

Ha valakinek egy pillanatig is kétsége lett volna az iránt, érdemes volt-e a harc, kell-e tovább harcolni, megjött-e a kommunista kormány esze, lehet-e elfogadható megegyezésre jutni ezzel a mostani kormánnyal, akkor Nagy Imre vasárnapi beszéde eloszlatott minden kételyt.
A beszéd kedves hallgatóm, nem veszélytelen. A vasárnapi beszédet gázbombának szánták, lehetnek ebben a kormányban olyanok, akik így akarják elkábítani, megmérgezni a népet, ezzel akarják kicsalogatni fegyvereit. Ezt a harcot a magyar nép nemcsak halálmegvetéssel, szinte emberfeletti lelkesedéssel vívta, hanem a forradalom történetében páratlan okossággal és körültekintéssel is. A népnek ez a politikai bölcsessége talán még félelmesebb fegyver, ez ellen irányul most a kommunista vezetés minden kétségbeesett igyekezete. Még mindig nem jöttek rá, hogy ennek a rendszernek, ennek az embereknek Magyarországon nem hisz senki. Nincs egyetlen értelmes ember városban vagy falun, aki komolyan venné a kommunista ígérgetéseket; hinne azoknak, akik 12 éven keresztül mindig csak hazudtak, s akik ezen a történelmi fordulóponton is süketek és vakok a nép nyíltan hangoztatott, vérrel megpecsételt követeléseivel szemben.
Mikor jönnek rá, hogy ezt a népet becsapni többé nem lehet? Hogy a sarokba szorult féreg vinnyogása csak arra jó, hogy igazolja a harcot, és még nagyobb erőt, lelkesedést öntsön a legelemibb emberi jogaiért küzdő, óriássá magasztosult népbe. Értse meg végre Nagy Imre és társasága, amely mögötte lapít, ezeknek az ígérgetéseknek az értéke nulla. Értsék meg végre, nem azért folyik a harc, hogy a nép kikényszerítsen olyan engedményeket, amelyek már régen esedékesek voltak, s amelyeket meg kellett volna tenni anélkül is, hogy egy puska eldördült volna vagy egy tüntető kivonult volna az utcára. A nép nem azért harcolt, hogy elismerjék; nem reakciós, kártékony elem, ellenforradalmi banda; és nem azért, hogy a Nagy Imre észrevegye az elmúlt korszak súlyos bűneit. Nem kíváncsi azokra a jelszavakra, amelyeket ebben az elmúlt korszakban Nagy Imre elődei is hangoztattak. Torkig van a bér és norma ígéretekkel, a termelőszövetkezetekkel, az egész halandzsával, és az életnívó emeléséről szóló üres ígérgetéssel.
Értsék meg végre, a nép az egész kommunista rendszer ellen lázadt fel, ezt akarja megdönteni, és nem őrült meg, hogy önként kiadja kezéből a fegyvert, átmentse azt a gonosz uralmat, amelynek alapvető intézményeihez a Nagy Imre kormány még ezekben a véres történelmi órákban is konokul és ostobán ragaszkodik.
Mi ennek a rendszernek az alapja? A szovjet fegyveres erő. Ennek ki kell takarodnia az országból. A magyar nép a világ legnagyobb ámulatára szembefordult ezzel az erővel. Mindenki látja, hogy elsősorban ennek a gyűlöletes, jogtalan, képtelen állapotnak a megszüntetése ellen harcol. Csak Nagy Imre nem akarja észrevenni, csak ő tart ott még mindig, hogy tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról.
Kedves hallgatóink! Nagy, történelmi pillanatok hoztak már meglepetéseket. Megtérítettek tévelygőket, gyávákból csináltak hősöket. Budapesten és az országban tízezrek haltak meg, egyik sem volt felelős pozícióban, és nem várta, hogy haláláért hála és dicsőség övezze a nevét. Tízezrek és százezrek vállalják ma is a halált, csak Nagy Imrét nem tudta megmozdítani a történelem vihara. Nincs bátorsága odaállni szovjet gazdái elé és kimondani, hogy lemond. Odaáll a nép oldalára. A nép követelését nem teljesíti. Nem kellene félnie, ezért a követelésért ma már nem mernék agyonlőni, vagy szovjet munkatáborba vinni. Ezt a bátorságot, ezt a csepp tisztességet nem meri vállalni Nagy Imre. Ehelyett kézzel-lábbal kapaszkodik a gyűlölt rendszer alapvető intézményeihez, amelyekben a valóságban Magyarországon már túlhaladt az idő.
Ha még mindig nem tudja, miről van szó, megmondjuk újra. A magyar nép a kommunista diktatúra eltüntetését kívánja! Nem akar szovjet megszállást. Nem akar egypártrendszert. Nem akarja, hogy idegenből szalasszanak minisztereket, párttitkárokat, miniszterelnököket a nyakára. Olyan államban és olyan kormánnyal akar élni, amelynek céljait és összetételét szabadon, függetlenül, maga határozza meg. A magyar nép nem fogadja el Lenin dogmáit; gyűlöli, utálja és még a mostani szabadságharc előtt gyakorlatilag megbuktatta azt a bárgyú, és gonosz elképzelést, amelyet a hivatalosan is őrültnek nyilvánított Sztálin erőszakolt rá a meghódított országokra. Nem akar lemondani a földjéről, nem akarja, hogy gyárait, két keze munkáját idegen célok szolgálatába állítsák, és olyanok vezessék, akik annyit értenek a vezetéshez, mint hajdú a harangöntéshez. A magyar nép egészen máshol akarja látni a Nagy Imre-féle úgynevezett kormány tagjait, és a mostani fejvesztettségben született új pártvezetőséget.
Nem politikus, nem államférfi, nem vezető, aki ezeket a kézzelfogható, hősi harcban világosan kifejezett követeléseket nem hallja, vagy nem akarja meghallani. Kicsiny, ügye... ügynök, vagy politikai vaksággal megvert szellemi nyomorék, aki ma is trükkökkel kísérletezik, és kiállítja magáról a bizonyítványt. Személyében reprezentálja a sztálini korszak legnagyobb tévedését és legsúlyosabb bűnét, azt a feltevést, hogy a nép buta, nem gondolkodik, hogy be lehet csapni és hazudozással, meg erőszakkal be lehet terelni egy idejétmúlt politikai rögeszme igájába. Nevezzék sztálinizmusnak, népi demokráciának, szocialista rendnek, vagy a fogalmak szemérmetlen megcsúfolásával, demokratikus fejlődésnek; ebből a magyar nép nem kér, és nem azért harcol, hogy levitézlett árulók ezt a szörnyűséget visszacsempésszék. Van még lehetőség, hogy Nagy Imre jóvátehesse a bűnöket, szolgálatot tehessen a népnek, amelynek kegyeiért most rimánkodik. De ennek a lehetőségnek a meglátásához és felhasználásához emberség, tisztesség és magyarság kellene.

Kedves hallgatóink, Balogh Balázs kommentárját olvastuk fel.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!