21:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 30. 21:00 ● 09:11

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja a 16, 19 és 41 méteres rövidhullámon. Kedves hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 21 óra 1 percet jelent.

Tárogató

Kedves hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

A budapesti rádió ismertette Janza Károly honvédelmi miniszter bejelentését, amely szerint a szovjet fegyveres erők parancsnokságával való megegyezés alapján, a szovjet csapatok ma megkezdik a fővárosból való kivonulást, és azt október 31-én virradatig befejezik. Szovjet részről mindeddig nem erősítették meg ezt a bejelentést. Az események egyébként olyan rohamosan követik egymást Budapesten, hogy alig lehet nyomon követni.
Nagy Imre azt mondotta, hogy az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben életre hívott koalíciós pártok együttműködésének alapjaira helyezi. A kormányon belül szűkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza, és a szociáldemokrata párt által ezután kijelölendő személy.
Nagy Imre után Tildy Zoltán bejelentette, hogy a kormány Kós Péter ENSZ-beli megbízatását visszavonja, új delegációt fog küldeni, amely már a jelenlegi kormány álláspontját képviseli.

Ezeket a legutóbbi budapesti bejelentéseket a Miskolci Rádió közleményei előzték meg. A rádióban felolvasták a Borsodi Munkástanács felhívását, amelyben a Varsói Szerződés azonnali revízióját sürgetik. Ezt a szerződést Rákosiék és Gerőék kötötték meg, nem lehet tehát további érvénye. "A varsói szerződés - hangzik a továbbiakban a Borsod Megyei Munkástanács közleménye - sérti a magyar nép szuverenitását." A tanács egyben felhívást intéz az ENSZ-hez. A magyar nép nevében kéri az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy ne álljon szóba többé a hazaáruló Kós Péterrel. Felszólítja a Biztonsági Tanácsot, hogy a Varsói Szerződés 4., 7. és 8. pontja értelmében haladéktalanul lépjen közbe a szabadságáért küzdő Magyarország érdekében, és kérjen fel egy semleges államot a magyar ügy képviseletére.

A Szabad Győr Rádiója bejelentette, hogy ma délután Győrben tanácskozásra ülnek össze a Dunántúli Nemzeti Tanácsok. A Győr-Sopron Megyei Nemzeti Tanács felszólította a Dunántúl megyéinek és városainak tanácsait, hogy azonnal indítsák el Győrbe megbízottaikat a Dunántúl által követendő közös politikai program megvitatására.
A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács rádióközleményéből az derül ki, hogy egyes nemzeti bizottságok megalakítása után polgárőrségeket szerveztek. Ezekbe helyenként ávósok is be akartak szivárogni, de a polgárőrségek elutasították őket.

A továbbiakban ismét a budapesti rádió híreiből ismertetünk szemelvényeket. Háromnegyed 5 órakor közölte a budapesti rádió, hogy Legfőbb Ügyészség dolgozói, Nonn György legfőbb ügyészt lemondásra szólították fel. Egyöntetűen elítélték eddigi bűnös tevékenységét. A budapesti rádió hozzáfűzte, hogy Nonn György tevékenyen részt vett a statárium kihirdetésében és annak minden eszközzel való végrehajtásban. A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya egyidejűleg intézkedett - hangoztatta a budapesti rádió -, hogy a tudomása nélkül esetleg egyes helyeken a felkelésben való részvétel címén fogva tartottakat azonnal helyezzék szabadlábra. Ugyancsak a budapesti rádióban ismertették a hírt, amely szerint Tildy Zoltán fogadott egy munkásküldöttséget, és ez előtt kijelentette: kívánatosnak tartaná, ha Mindszenty József hercegprímás visszatérne Esztergomba, és a prímási teendők ellátásával részt venne a tornyosuló feladatok végzésében.

Az amerikai kikötőmunkások szövetsége határozatban kimondta, hogy szovjet hajók ki- illetve berakodását a szövetség tagjai mindaddig nem vállalják többé, amíg szovjet csapatok tartózkodnak Magyarországon.

Az Osztrák Szakszervezetek Szövetsége táviratot intézett a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsához, és felkérte, járjon közbe a szovjet kormánynál annak érdekében, hogy szovjet csapatok semmi esetre se avatkozzanak be többé a magyarországi eseményekbe. A távirat másolatát az Osztrák Szakszervezetek Tanácsa átadta az éppen ausztriai körúton lévő szovjet szakszervezeti küldöttségnek, és felkérte ezt is, szorgalmazza Moszkvában a magyarországi szovjet beavatkozás mielőbbi megszüntetését.

Franciaországból megindult a segélyküldemények áradata Magyarország felé. Egy francia katonai repülőgép indult el reggel Le Bourget repülőteréről Bécsbe, a Francia Vöröskereszt első adományával. A gépet számos második is követi. Az első küldeményben 2500 csomag tetanusz és üszkösödés elleni szérum, nagy mennyiségű vérplazma, egy tonna kondenzált tej és sok orvosság van. A gép ma délben már Bécsbe érkezett. A francia lapok egybehangzóan azt írják, hogy mindenkinek elsőrendű kötelessége Magyarország megsegítése.

Ma délután repülőgépek, teherkocsik, vasutak szállítják majd Ausztriába az adományokat. Valóságos légihidat építenek ki Párizs és Bécs között a Magyarországnak szánt segítség szállítására.

A nyugatnémet szakszervezetek berlini vezetősége felhívta tagjait, hogy melegen karolják fel a Magyarország megsegítésére indított akciókat. A szakszervezeti vezetőség ezeket írta felhívásába: "Minden támogatást megérdemelnek azok, akik a magyarországi parancsuralom megdöntésére harcot indítottak. Minden nyugat-berlini szakszervezet igyekezzék elősegíteni, hogy a különböző gyűjtési akciók teljes sikerre vezessenek."

A Nemzetközi Vöröskereszt vezetőjének ma délután két ízben sikerült összeköttetést teremtenie a vöröskereszt Genfből Budapestre küldött megbízottaival. Beckh, a vöröskereszt Magyarországra küldött küldöttségének egyik tagja, ma délután elhagyta Budapestet és megkísérli egy szállítmánynak az ország keleti részébe való eljuttatását. A másik svájci megbízott, Bovey Budapesten végzi a segély szétosztását.
A Bécs és Budapest között létesített légihíd az egész nap folyamán zavartalanul működött és a svájci repülőtársaság, a Swissair DC3 típusú gépei többször megtették a Bécs és Budapest közötti utat, gyógyszer, élelmiszer, kötszer és ruha adományokkal.

A lengyel rádió közlése szerint, elbocsátották állásából Turkiel szovjet tábornokot, a lengyel légierő főparancsnokát.

Lodge amerikai ENSZ-küldött röviddel azelőtt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése megkezdődött volna, jegyzéket nyújtott át, amelyben az Egyesült Államok közli, hogy felszólította Izraelt Egyiptom elleni katonai akciójának azonnali megszüntetésére. Azt várják, hogy Lodge határozati javaslatot terjeszt a Biztonsági Tanács elé, amely kimondja a "tűzet szüntess" megállapodás késedelem nélküli elrendelésének szükségességét.

Eden miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britannia Franciaországgal egyetértésben felszólította az egyiptomi kormányt, járuljon hozzá ahhoz, hogy brit és francia csapatok ideiglenesen bevonuljanak a port-szaidi, iszmailiai és szuezi kulcspozíciókba. A brit és a francia kormány felszólította Egyiptom és Izrael kormányát, hogy adjon választ 12 órán belül Eden bejelentésére.

Híreink közlését befejeztük. Legközelebb 22 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-30 21:00
Hossz0:09:11
Cím21:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3