16:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 30. 16:00 ● 09:41

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja a 13, 16, 19 és 25 méteres rövidhullámon. Kedves hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 16 órát jelez.

Tárogató

Kedves hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Nagy Imre újabb nyilatkozatot tett a Kossuth Rádióban. Kijelentette, hogy a mind szélesebben kibontakozó forradalom és a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította az országot. Azt mondotta, hogy az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben életre hívott koalíciós pártok együttműködésének alapjaira helyezi. A kormányon belül szűkebb kabinetet létesít, amelynek tagjai: Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a Szociáldemokrata Párt által kijelölendő személyiség. Nagy Imre bejelentette, hogy a kormány előterjesztést tesz a Népköztársaság Elnöki Tanácsának Kádár János és Losonczy Géza államminiszterré való kinevezésére. Nagy Imre újabb ígéretet tett arra, hogy kormánya felhívja a szovjet csapatok parancsnokságát a szovjet csapatok azonnali kivonására Budapest területéről. Újból kilátásba helyezte azt is, hogy a szovjet csapatoknak az ország területéről való kivonására tárgyalásokat kezdeményez a szovjet kormánnyal. Nagy Imre hangoztatta, hogy a forradalom által létrehozott demokratikus helyi, önkormányzati szerveket kormánya elismeri, rájuk támaszkodik és támogatásukat kéri.
Nagy Imre után Tildy Zoltán beszélt. Bejelentette, hogy a kormány Kós Péter ENSZ-beli megbízatását visszavonja, új delegációt fog küldeni, amely már a jelenlegi kormány álláspontját képviseli. Bejelentette továbbá, hogy a parasztságot sújtó begyűjtési rendszert a mai nappal megszüntetik. A kormány megvizsgálja a parasztság többi jogos követelését, és döntéseit rövidesen közölni fogja. Tildy azt ígérte, hogy a kormány gondoskodni fog a múlt tévedéseinek és tévelygéseinek megszüntetéséről. Tildy bejelentette még, hogy október 23-át, a szabadságharc megindulásának napját nemzeti ünneppé nyilvánítják.
Erdei Ferenc nyilatkozatában felszólította párthíveit, hogy állítsák talpra a Nemzeti Parasztpártot.

A Miskolci Rádió közölte a borsodi munkástanács felhívását. A munkástanács közleménye sürgeti a Varsói Szerződés azonnali revízióját. Ezt a szerződést Rákosiék és Gerőék kötötték meg, annak tehát ma már nincsen érvénye. A Varsói Szerződés - hangzik a Borsod Megyei Munkástanács közleménye - sérti a magyar nép szuverenitását. A Borsod Megyei Munkástanács közleménye felhívást intéz az ENSZ-hez. A magyar nép nevében kéri az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy ne fogadja a hazaáruló Kós Pétert, aki a volt és jelenlegi magyar kormány nevében teszi nyilatkozatait. Felszólítja a Biztonsági Tanácsot, hogy a varsói szerződés 4., 7. és 8. pontja értelmében haladéktalanul lépjen közbe a szabadságáért küzdő Magyarország érdekében, és kérjen fel egy semleges államot a magyar ügy képviseletére.
A pécsi, dorogi, tokodi, tatabányai és tatai munkástanács ugyancsak határozatot hozott, hogy addig nem termel szenet, amíg Magyarországról az utolsó szovjet hadosztályt ki nem vonják.

A Győr Megyei Nemzeti Tanács felhívta a budapesti kormányt, hogy azonnal szüntesse be a harcot, és bejelentette, hogy a Dunántúl népe egységesen áll a főváros lakosság mellett. Az ország vidéki kerületei - főleg a Dunántúl - külföldi laptudósítók jelentése szerint szilárdan a szabadságharcosok kezén van. A szabadságharcos csoportok politikai összetételüktől függetlenül egyöntetűen a szovjet csapatok azonnali távozását, és az ország teljes függetlenségének helyreállítását követelik.

A Szabad Győr Rádiójának jelentése szerint a balatonszabadi nagyadó, a magyaróvári, a szombathelyi és a Szabad Győr Rádiója közös műsort fog sugározni. A balatonszabadi rádió munkástanácsának felszólítása értelmében az összesített dunántúli műsor csak a magyar nemzeti célok szolgálatában fog állani. A Szabadi Rádió Munkástanácsának célja a nemzet közvéleményének egységes és tárgyilagos tájékoztatása, hogy a szétforgácsolódás veszélye megszűnjék.
Megállapítható, hogy a Győri Szabad Rádió adását erősen zavarják. A zavarás Csehszlovákia területéről történik. A zavaróállomás, minden valószínűség szerint Pozsony területén van.

New York. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország diplomáciai képviselői megkezdték annak a javaslatnak szövegezését, amelyet a magyarországi szovjet beavatkozás ügyében a Biztonsági Tanács elé terjesztenek. A tanács - mint ismeretes - a szovjet tiltakozás ellenére úgy döntött, hogy a magyar kérdést megvitatja. Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez egymásután érkeznek be a tagállamok jegyzékei, amelyekben tiltakoznak a magyar szabadságharc letörése és a Szovjetunió magyarországi beavatkozása ellen. Ausztria, Törökország, a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Argentína, Olaszország, Írország, Spanyolország, Kanada, Norvégia és Svédország küldött idáig jegyzéket az ENSZ-hez, helyeselve a nyugati nagyhatalmak lépését, és sürgetve a magyar kérdés rendezését.
Izraeli csapatok a Sínai-félszigeten az éjszaka folyamán 100 kilométeres térségben behatoltak Egyiptom területére. Közben folytatták előrevonulásukat, mintegy 20 kilométernyire megközelítették a Szuezi-csatornát. Egyiptom mozgósította haderejét.

Iszmailiából jelentik, hogy egyiptomi gyalogság és páncélosalakulatok átkeltek a Szuezi csatornán és kelet felé nyomulnak előre.
A három nyugati nagyhatalom az izraeli támadás következtében előállott helyzet megvitatását a Biztonsági Tanács elé viszik.
Egy 1950-ben kötött megállapodás arra kötelezi a nyugati nagyhatalmakat, hogy egy palesztinai háború kirobbanás eseten, a megtámadott fél segítségére sietnek.
A Biztonsági Tanács ma délután foglalkozik a közel-keleti helyzettel.
A Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy foglalkozik Franciaország panaszával is,
amely szerint Egyiptom fegyvereket csempészett Algériába.

A francia minisztertanács egyébként ma délelőtt a közép-keleti helyzetet tárgyalta meg. Utána a Mollet francia miniszterelnök Londonba utazott. Ott tartózkodik Pineau külügyminiszter is, hogy a brit kormány tagjaival a közel-keleti helyzetről tárgyaljon.
Londonban Eden miniszterelnök rendkívüli minisztertanácsra hívta össze kormánya tagjait.

Az iraki kormány arról biztosította Egyiptomot, hogy az izraeli konfliktusban támogatja Egyiptomot. A szír hadsereget készültségi állapotba helyezték.

Varsó. Wyszynski bíboros, akit a lengyel hatóságok szabadon engedtek, tegnap átvette prímási hivatalát. A hír közzététele után percek alatt hatalmas tömeg gyűlt össze a bíborosi palota előtt. A tömeg lelkesen üdvözölte az érseket, aki az erkélyre lépve áldást osztott, és nyugalmuk megőrzésére hívta fel az egybegyűlteket.
Varsó. Rokosszovszkij szovjet tábornagy, a kormány eddigi hadügyminisztere, szabadságra ment. Ben, a Monde tudósítója úgy értesült, hogy Rokosszovszkij már nem tér vissza Lengyelországba. Közben Bordzilowski tábornokot nevezték ki a kormány ideiglenes új hadügyminiszterévé.

Kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük. Legközelebb 17 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-30 16:00
Hossz0:09:41
Cím16:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3