Műsorismertetés

1956. október 22. 17:30 ● 04:48

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! Most ismertetjük 22 óráig terjedő műsorunkat.
Műsorismertetésünk után, azaz öt perc múlva Londoni negyedóra következik. Londoni levelezőnk a szovjet diszkoszvetőnő nagy port felvert ügyében hozott ítélet kapcsán bemutatja, mi különbség van az angol igazságszolgáltatás és az úgynevezett szocialista törvényesség között.
17 óra 50 perckor strasbourgi különtudósítónk jelentését továbbítjuk az Európa Tanács üléséről.
18 órakor és a továbbiakban minden órakezdéskor híreket mondunk.
A 18 órás hírek után sportprogramot, majd 18 óra 20 perckor nemzetközi sajtószemlét adunk.
A nyugat-berlini ipari kiállításon Amerika első ízben mutatta be teljes terjedelmében az űrhajózásra vonatkozó terveit, és az e téren elért eddigi eredményeket. A berlini kiállításnak ezt a részét ismerteti Kova Kálmán helyszíni riportja 18 óra 30 perckor.
A 19 órás hírek után műsortájékoztatót hallanak, majd megismételjük az Ifjúság hangjának tegnap esti műsorát, amelyben a nagy érdeklődés mellett folyó kvízolimpiánk második részét közvetítjük.
A 20 órás hírek után munkáshíradó következik. Elöljáróban a budapesti kormány árpolitikájával foglalkozik Péter Mihály, utána szólunk a keletnémet munkássztrájk mozgalmáról, végül ismertetjük egy svéd lap cikkét, amely a magyar dolgozók helyzetéről számol be olvasóinak. Nyugati lapszemle sorozatunkban a Neue Zürcher Zeitung keresztmetszetét mutatjuk be 20 óra 20 perckor. Az újságot átlapozva képet nyerünk arról, hogyan vélekedik a semleges lap a világhelyzetről, az időszerű nemzetközi témákról, és mi foglalkoztatja leginkább a svájci közvéleményt.
20 óra 35 perckor operettmuzsikát játszunk. Szép melódiák, szép hangok című sorozat.
Az elmúlt évek során három kis ország: Finnország, Irán és Jugoszlávia rázta le magáról a Szovjetuniót. Hozzájuk csatlakozik most Lengyelország, ahol a szemünk előtt folyik küzdelem a nemzeti függetlenségért. Erről szól Sebők Tibor külpolitikai helyzetmagyarázata 20 óra 50 perckor.
A 21 órás hírek után Balogh Balázs kommentárját hallják. A kommentár vizsgálva a lengyelországi események hátterét és tanulságait, bemutatja, milyen előzmények vezettek a varsói fejleményekhez, és minek köszönhető Gomulkáék győzelme. A hét arcképe sorozatban az olaszországi kereszténydemokrata párt főtitkára, Amintore Fanfani portrévázlatát rajzoljuk meg 21 óra 20 perckor.
Falusi hallgatóink számára továbbítunk műsort 21 óra 30 perckor. Az első részben Zoltán Károly személyes tapasztalatai alapján beszél a világhíres holland kertgazdálkodásról, a második részben János gazdával és Márton sógorral arról folytatunk rövid eszmecserét, milyen intézmények, illetve rendelkezések támogatják nyugaton a parasztok önállóságát.
21 óra 45 perckor amerikai magyarok üzennek rokonaiknak és ismerőseiknek.

Kedves Hallgatóink, műsortájékoztató hangzott el. Az ismertetett műsorszakasz három hullámsávon teljes egészében hallható, éspedig a 13, 16, valamint a 19 méteres rövidhullámon. Műsortájékoztatóval legközelebb a 19 órás hírek után, azaz 19 óra 10 perckor jelentkezünk.

zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-22 17:30
Hossz0:04:48
CímMűsorismertetés
Műsor letöltése MP3