Rendkívüli vöröskeresztes program

Most ismertetjük a genfi vöröskeresztes konvenciókat. Elsőnek a hadra kelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására szóló egyezményt.

A Magyarország elleni példátlan szovjet orvtámadás tragikus óráiban emlékeztetnünk kell az úgynevezett genfi konvenciókra, amelyeket Magyarország, éppen úgy, mint a Szovjetunió, 1954-ben elfogadott, és ünnepélyesen törvénybe iktatott.

Ezúttal először az első konvenciót ismertetjük, amely a harcok sebesültjei iránti bánásmóddal foglalkozik. Lényege, hogy az ellenség, amikor megsebesült, vagy beteg, nem tekinthető többé ellenségnek, hanem csupán sebesült embernek, akin az erkölcs és vallás törvényei szerint mindenkinek segítenie kell. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a genfi konvenció előírásai alól a Szovjetunió azon a címen sem vonhatja ki magát, hogy tulajdonképpen nem is visel Magyarország ellen háborút. Az egyezmény második szakasza ugyanis így szól:

Ezt az egyezményt nemcsak hadüzenettel induló háború esetén kell alkalmazni, hanem minden fegyveres összetűzésnél. Mégpedig akkor is, hogyha az abban részt vevő felek egyike, vagy másika nem ismerné el a hadiállapotokat. Az egyezményt kell alkalmazni abban az esetben is, ha a szerződő felek országát, vagy területük egy részét csupán megszállja egy másik hatalom. Ugyanezek a szabályok érvényesek akkor is, ha a megszálló csapatokkal szemben nem fejtenek ki fegyveres ellenállást.

Az egyezmény pontos előírásokat tartalmaz arra a bánásmódra, amelyben a fegyveres erők tagjait és azokat, akik nem harcolnak, részesíteni kell. Ezeket a szabályokat a vöröskeresztes egyezmény harmadik szakasza tartalmazza.

Mindazokat, akik nem vesznek részt a harcokban, ide értve a fegyveres erőknek azokat a tagjait, akik letették fegyverüket és azokat, akik betegség, sebesülés, vagy más okból harcképtelenné váltak, minden körülmények között emberséges bánásmódban kell részesíteni. Ilyen emberséges bánásmód jár ki nekik tekintet nélkül faji, vallási, nemi, születési, osztályhelyzet, vagy bármilyen más különbségre.

Pontosan meghatározza ez a szakasz az egyezmény ellen elkövethető legsúlyosabb bűncselekményeket. Ezek a következők:

Az élet és testi épség elleni támadások. Gyilkosság, megcsonkítás, kegyetlen bánásmód és kínzás. Túszok szedése. Az emberi méltóság megsértése, különösképpen megalázó bánásmód.

A törvénytelen kivégzéseket, rögtönítélő bíráskodást is eltiltja ez az egyezmény.

Mindenféle ítélethozatal és kivégzés tilos szabályszerű bírósági főtárgyalás lefolytatása nélkül, amikor is mindazokat a jogi követelményeket biztosítani kell, amelyeknek betartásával civilizált országokban a rendes bíróságok működnek.

Különös gondot fordít az egyezmény a biztosítékokra, vagyis arra, hogy a szembenálló felek a gyakorlatban is betartsák a szabályokat. Elsősorban a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságnak kell ellenőrzési jogot adni, hogy kiküldött szervei, és tagjai útján ellenőrizhesse a sebesültekkel és a polgári lakossággal szembeni bánásmódot. De az egyezményt aláíró országok arra is kötelezettséget vállaltak, hogy szabad mozgást, és a helyszínen való tájékozódás lehetőségét biztosítják az úgynevezett védőhatalmak kiküldöttjeinek. Ilyen védőhatalmakat a háborúban, vagy összetűzésben részt vevő felek mindegyike megnevezhet. A védőhatalmak ellenőrzésre kiküldötteit diplomáciai előjogok illetik meg. Ezen kívül is mód van azonban arra is, hogy bármely semleges hatalom, emberbaráti szervezet felajánlhassa segítségét és jó szolgálatait.

Részletes szabályokat tartalmaz az egyezmény a sebesültekkel való bánásmódra is. Így többek között kimondja:

A sebesülteknek nyújtandó segély sorrendjét csupán állapotuk súlyossága határozza meg, vagyis a legsúlyosabb sebesülteket kell legelőször orvosi kezelésben részesíteni, tekintet nélkül rangjukra, arra, hogy az ellenséghez tartoznak, vagy bármilyen más körülményre. Az asszonyoknál tekintettel kell lenni mindenben női mivoltukra.

Kifejezetten hangsúlyozza a genfi egyezmény, hogy ugyanilyen bánásmód illeti meg nemcsak a fegyverrel harcoló katonákat, hanem az ellenség támadása ellen védekező polgári lakosságot is, amelynek még nem volt ideje szabályszerű fegyveres alakulatokba szerveződnie, feltéve, hogy ezek a népfölkelők betartják a háború szabályait és szokásait. Az egyezmény elrendeli azt is, hogy azokat, akik sebesülten, vagy betegen az ellenség kezére kerülnek, hadifoglyokként kell kezelni, és számukra mindazokat a jogokat biztosítani kell, amelyek a hadifoglyokat a nemzetközi szabályozás szerint megilletik. A sebesültek gondozását és ellátását lehetővé kell tenni a polgári lakosság számára is, és biztosítani kell, hogy ezt az emberbaráti tevékenységüket szabadon gyakorolhassák. Senkit sem szabad bántalmazni, vagy elítélni amiatt, mert segítséget nyújtott sebesülteknek. Messzemenő védelmet biztosít az egyezmény az orvosoknak és az ápolószemélyzetnek, ide értve a sebesülteknek ellátására és gondozására kirendelt segédszemélyzetet is. Kórházakat, a sebesültek és betegek ellátására szóló intézményeket és épületeket mindenképpen kímélni kell a hadviselő feleknek, és azokat elfoglalás után sem szabad más célra igénybe venni.

Az egyezmény végül pontos szabályokat tartalmaz a vöröskeresztes konvenció megszegése esetében. Ezenkívül azonban háborús bűnnek számít ezeknek a rendelkezéseknek a megsértése, és a nürnbergi katonai törvényszék ítéletei bizonyítják, hogy a háborús bűnösök felelősségre vonása a gyakorlatban is bekövetkezik.

A genfi vöröskeresztes egyezménynek azt a részét ismertettük, amely a sebesültek és betegek helyzetének javítására vonatkozik.