Nemzetközi sajtószemle

Nemzetközi sajtószemlét közvetítünk.

A New York-i napilap a Journal American legutóbbi számában George Sokolsky, a neves amerikai publicista vezércikket írt Magyarország és a csatlósállamok sorsáról, amely többek között a következőket mondja:
Kegyetlen sors sújtja a magyar népet, és amit a magyaroknak el kell szenvedniök a szovjet imperializmustól, azt a lengyelek, keletnémetek, bolgárok és románok is osztályrészül kapják majd. A Szovjetunió ugyanis, látszólag az utolsó pillanatban arra határozta el magát, hogy példát statuál a szabadságukhoz ragaszkodó népeknek, hogy lássák, mi vár reájuk, ha megpróbálnak kitörni a szovjet rabságból. A Kremlnek ugyanis, még van elég ereje ahhoz, hogy kiszúrja áldozatainak szemét. Halált hozó tankok taposták a hős magyarok testét, foszforos bombával lőttek rájuk a szláv tatár szörnyetegek, akik birodalmakat építenek, és ugyanakkor imperializmus elleni szabadságharcosoknak szeretnék álcázni magukat. Civilizált népeket döntenek gyarmati sorsba, és ugyanakkor ők rikácsolnak a gyarmati hatalmak ellen. Mondjunk gyászmisét Magyarországért? Helyezzük Szent István koronáját egy szláv rabszolga koponyájára? Vajon mi, akik annyit izgultunk azért, hogy az igazság ne szenvedjen csorbát a Közel-Keleten, hátat fordíthatunk-e a magyarországi romoknak? Elfordíthatjuk-e tekintetünket csupán azért, mert a látvány nem kellemes? A látvány elszörnyít? A béke drága minden ember szívének. De csak addig, ameddig nem gyalázattal kell fizetni érte. Magyarország volt a második a csatlós országok között, amely szembefordult a Kreml-el, hogy kivívja szabadságát. Jugoszlávia volt az első. De Tito helyzete sokkal könnyebb volt. Jugoszláviában nem állomásoztak szovjet csapatok, Tito egy ütőképes hadsereget tartott kezében. Titónak külországbeli szövetségesei is voltak, akik segítették őt, többek között az Egyesült Államok, amely milliárd dollárokat juttatott számára. Tito persze örömmel fogadta az ajándékot, azzal a feltétellel, hogy az ajándékkal ne járjon elkötelezettség. És nem is járt, még akkor sem, amikor Tito újra csatlakozott Kreml-beli barátaihoz. Magyarország nem volt olyan szerencsés, mint Jugoszlávia. Magyarországnak harcolnia kellett a szabadságért. A magyar népnek utcáról utcára kellett küzdenie a túlerőben lévő szovjet hordákkal. Diákok estek el, hogy szüleik szabadságban élhessenek. Legyőzték az oroszokat. Legyőzték az árulókat is, akik a megszállókat szolgálták. A magyarok és oroszok a békéről és a szovjet csapatoknak visszavonásáról tárgyaltak, amikor mint egy fogát vicsorgató, hátulról támadó sakál, amelynek nincs bátorsága szemtől-szembe támadni, az oroszok ezer tankkal fogták körül Budapestet, elfogták a tárgyalófeleket, bomba- és ágyútüzet zúdítottak a népre és újra rabigába döntötték az országot. Népirtás volt ez, és az ma is! És mit tesznek az Egyesült Nemzetek, akik a népirtás ellen vannak, akik bűnnek nyilvánítják, ha egy idegen ország csapatai lerohannak egy népet, akik imperializmus és kolonializmus ellen vannak? Az Egyesült Nemzeteknek Magyarországért kellene aggódnia, nem a Közel-Keletért. Az angolok és franciák el fogják hagyni Egyiptomot, de a Szovjetunió nem szándékozik elhagyni Magyarország területét. A Nyugat elpuhult és fél a nagy tettektől. Az oroszok viszont nem haboznak a kockázattól. Ez a különbség a Nyugat és a Kelet között. Ha Magyarországnak sikerült volna felszabadulnia, mindegyik csatlós állam elszakadt volna a Kremltől. Éppen ezért a Szovjetunió számára döntő fontosságú volt, hogy a magyarok ne szabaduljanak fel. A szovjet hadsereg teljesítette a Kreml urainak parancsát. A mi kormányunkban voltak, akik arról álmodtak, hogy az orosz hadsereg egy napon fellázad kommunista parancsolói ellen. Soha egyetlen tény sem mutatta, hogy az orosz hadsereg más lett volna, mint a szovjet hierarchia hatalmi eszköze. Most aztán döntő bizonyságot kaptunk, hogy ez valóban így van. Az orosz hadsereg egy lelkiismeretlen, brutális katonai szerkezet, mely könyörtelenül gyilkol és pusztít. Szegény Mindszenty kardinális. Milyen nagy remények éltek benne. És most ő is menekült, aki tétlenségre kárhoztatva kénytelen nézni, amint valamikor boldog és gazdag országa pusztul, könyörtelen ellenség markában vergődik. Egy olyan ellenség markában, akit a félrevezetett Nyugat tett volt győztessé, politikailag és morálisan is vétkezve. Sztálin, leggonoszabb pillanataiban sem tudta volna túlhaladni a szovjet mostani urainak szadizmusát. Úgy hírlik, hogy Zsukov marsall parancsnokol a Kreml magyarországi csapatainak. Nos, ha ez igaz, ő sem érdemli meg az emberi fajtához való tartozás elnevezését.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung a hajszálon függő világbékéről ír vezércikket. Megállapítja, hogy a szovjet Angliához és Franciaországhoz intézett háborús fenyegetésével a magyarországi gaztetteiről akarta elsősorban elterelni a figyelmet. Az egész közel-keleti válságot propaganda célokra igyekeznek felhasználni. Kérdéses, hogy háborús fenyegetésük Angliában és Franciaországban nem fogja-e épp az ellenállási készséget feltüzelni. A vezércikkíró, Hans Baumgarten szerint - aki a lap egyik kiadója is -, a világbékére pont az a veszélyes, hogy a szovjet a Közel-Keleten túlságosan exponálta magát. Tisztára presztízskérdésből is elindíthat valaki végzetes akciót. Ebben a helyzetben a világ szeme Washingtonra néz. Minő kiutat találhatnak az amerikaiak, amikor Moszkva nyilvánvalóan meg akarja akadályozni a szuezi kérdésnek az Egyesült Nemzetektől elhatározott megoldását. Célja az, hogy csak Nasszer helyzetét erősítse és az arab országok jelenlegi Nyugat-ellenes hangulatát oroszbarát hangulattá változtassa. A Frankfurter Allgemeine Zeitung vezércikke a következőket állapítja meg:
Láthatjuk a hatalmak nemzetközi érdekei tökéletesen össze vannak bonyolódva. Ebben a helyzetben a Fehér Ház sajtófőnöke, Hagerty, azt tette, ami voltaképp egyedül lehetséges. Újra a jogot és az erkölcsöt veszi mértékül. Kijelentette, hogy a Szovjetunió tartozik a világnak avval, hogy visszavonja csapatait Magyarországról, mielőtt a közel-keleti ellenségeskedések megszüntetéséről beszélne. Nem szabad az emberi jogoknak kétféle mértékét alkalmazni, aszerint, hogy diktátorok vagy demokraták sértik meg őket. A szovjet eddig ezt csinálta, és jó sikerrel. Anglia és Franciaország azonban, mint Mollet megállapította, éppen ennek akartak véget vetni az egyiptomi akcióval. A világnak és nekünk sem az a véleményünk, hogy a két hatalom ehhez a helyes eszközt, vagy a kellő időpontot választotta. De még lehetetlenebb időpont és még rosszabb eszköz, ha a szovjet két nappal a magyar vérfürdő után odaáll, és az erkölcsbírót játssza. Hagerty mondatában már egy közvetítő javaslatféle rejtőzik, Kelet és Nyugat erőszakos beavatkozásainak idegen országok ügyeibe egyszerre kell abbamaradniok. Az ilyen beavatkozásokat nem menti az, ha már tizenegy éve és nem csak tizenegy napja tartanak. Épp ellenkezőleg! Egy válság gyógyulásához vagy halálához vezethet. Oroszország még most is megpróbál álszent eszközökkel tovább dolgozni. Ezt az eljárást abba kell hagynia! Addig is annál hatalmasabb felelősség hárul az Egyesült Államokra, a felelősség a fáradozásért, hogy a harcoktól rázott világot az utolsó pillanatban a végzetes feszültség megváltó feloldásáig elvezesse.

Nemzetközi sajtószemlét közvetítettünk.