Széljegyzetek

1956. október 24. 16:31 ● 01:33

Béry László
00:00 00:00

A műsor leirata

Széljegyzeteink következnek.

Szignál

Balogh Balázs beszél.

Nem tudjuk, hogyan született meg Nagy Imre felhívása, azt sem tudjuk, hol mondotta el, csak éreztük hangjában a rémületet, amely mindenkinek a lelkét eltölti, aki a nép ilyen elszánt, fenséges, lenyűgöző megnyilatkozásával szembekerül. A világ szeme most Magyarországon, nemcsak a szeme, a füle is, milliók hallgatják a budapesti rádióadásokat, amelyeken nem nyilatkozhatik meg a nép, csak a gyűlölt rendszer küldi világgá felhívásait, hiedelmét és hazudozását. Nagy Imre beszédéből mégis értesült a világ valamiről, ami sok mindent megmagyaráz. Ebben a beszédben árulta el Nagy Imre akaratlanul, hogy a harc nemcsak az utcán folyik, hanem a gyárakban is. Nemcsak a fiatalság, a többi társadalmi réteg, a fegyveres erők tagjai küzdenek szabadságukért, hanem a munkásság is helytáll a gyárakban, birtokába vette az üzemeket, harcol és védekezik. Végre magáénak akarja tudni a gyárat véresen, keményen, világraszólóan mond véleményt a rendszerről, amely az ő nevében zsákmányolta ki és fosztotta meg a szabad emberi élet minden lehetőségétől. Ez a vallomás ütött át Nagy Imre felhívásán. Ezért, és csak ezért volt érdemes meghallgatni.

Információk

Adásba került1956-10-24 16:31
Hossz0:01:33
CímSzéljegyzetek
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-10-24 16:31
SzerkesztőBéry László
Műsor letöltése MP3