13:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 24. 13:00 ● 10:20

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink!
Most pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 13 órát jelez.

Tárogató

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Nagy Imre a budapesti kormány új miniszterelnöke ma délben rádiószózatot intézett Budapest népéhez. Megígérte a következetes demokratizálást a párt, az állami politikai és gazdasági élet minden területén. Minden lehetősége megvan annak, mondotta Nagy Imre, hogy politikai programunkat a magyar népre támaszkodva, a kommunisták vezetésével a kormány megvalósítsa. A program lényege Nagy Imre szerint a magyar közélet széles demokratizálása a szocializmus építésében, a nemzeti sajátosságok kidomborítása és a dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítása. Ehhez azonban Nagy Imre szerint az szükséges, hogy a rend, fegyelem és a nyugalom helyreálljon. Felkérte a magyar népet, hogy szilárdan álljon helyt, őrizze meg nyugalmát és segítsen megszilárdítani a rendet. Meg kell akadályozni a vérontást. Nagy Imre ígéretet tett arra is, hogy nem a bosszúállás, hanem a megbékélés politikáját akarja folytatni. Ezért a kormány elhatározta, hogy mindazokat, akik önként és azonnal leteszik a fegyvert, abbahagyják a harcot, nem vonják statáriális eljárás alá.
A hajnali órákban Magyarországon ostromállapotot hirdettek ki. A budapesti kormány nem tudott megbirkózni a nemzeti erőkkel, és a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok beavatkozását kérte. A budapesti rádió, amelynek épülete előtt egy nyugati jelentés szerint fegyveres összetűzésre sor került, már a tegnap késő esti órákban adásaiban zavart árult el. Tíz órai hírszolgálatában megszakította a belföldi hírek folyamatát, és a nemzetközi hírek ismertetésére tért át. A hajnali óráktól kezdve egymást követték a fontos bejelentések. Előbb azt közölte a budapesti rádió, hogy a Minisztertanács ismét elrendelte a gyülekezési, csoportosulási és felvonulási tilalmat.
Egy órával később a belügyminisztérium közleményét olvasták fel, amelyben felhívással fordultak Budapest lakosságához, hogy 9 óráig csak feltétlenül halaszthatatlan ügyben közlekedjék az utcán. A következő fontos bejelentés az volt, hogy a Központi Bizottság Nagy Imrét beválasztotta a Politbüroba, és miniszterelnökké való megbízását javasolta. Gerő Ernő a párt első titkára marad. Egy későbbi közlés szerint Nagy Imre miniszterelnöki megbízása meg is történt. A Politbüro összetétele a következő. Apró Antal, Gáspár Sándor, Gerő Ernő, Hegedüs András, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Köböl József, Marosán György, Nagy Imre, Szántó Zoltán. A Politikai Bizottság póttagjai Losonczy Géza és Rónai Sándor. A Központi Bizottságba a következő tagokat választották be, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Münnich Ferenc és Nagy Imre. A Központi Vezetőség titkárai Gerőn kívül Donáth Ferenc, Kádár János, Kállai Gyula. A kora délután kibocsátott közlemény szerint a budapesti Minisztertanács elrendelte a gyülekezési, csoportosulási és felvonulási tilalmat. A belügyminisztérium 14 óráig kijárási tilalmat rendelt el.
Az elmondott drámai fejlemények előzményeit foglaljuk össze a továbbiakban: A tegnapi nap folyamán a budapesti egyetem falain belül valamint a főváros különböző pontjain tízezrekre menő tömeg gyűlt össze az értekezleteken és tömeggyűléseken. A főiskolai hallgatók már a reggeli órákban nagy felvonulásra készültek fel. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értekezletét a Petőfi Kör készítette elő. Ezen a gyűlésen az egyetemi tanár felolvasta az ifjúság memorandumát arról, hogy a kormányzásban és az ország életében milyen változásokat követel a magyar ifjúság. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia tanárai és tanulói ugyancsak gyűlést tartottak és határozatot hoztak, hogy csatlakoznak a főiskolai hallgatók határozataihoz. A budapesti főiskolák ifjúsága röviddel az egyetem falai között tartott gyűlések után a pesti Duna-parton lévő Petőfi-szobor elé vonult fel a Kossuth-nóta éneklése közben. Zászlóin ezeket a felírásokat lehetett olvasni: "Éljen a lengyel ifjúság. Bem és Kossuth barátsága jelében a szabadságért." A felvonuló diákok között volt látható több ismert egyetemi tanár. A magyar zászlók mellett lengyel zászlókkal is hirdették a két nép barátságát. A Petőfi-szobor előtti ünnepség délután 3 órakor kezdődött, amidőn Sinkovits Imre színművész elszavalta Petőfi Nemzeti Dalát, majd felolvasta a főiskolai ifjúság követelését.
A műszaki főiskolai hallgatók a Bem-szobor előtt gyűltek össze. Csatlakoztak hozzájuk más egyetemi karok diákjai is, nemzeti színű kokárdákkal a mellükön. A Bem-szobor előtti tömeggyűlésen részt vett egy zárt alakulatban felvonuló mintegy 800 főnyi tiszt és katona is. Az ifjúsághoz és katonákhoz a munkásság és a kormányhivatalok tisztviselőinek nagy tömege csatlakozott. Végül mintegy 50 ezer főnyi tömeg jelenlétében kezdődött az ünnepség a nemzeti Himnusz eléneklésével. Ezután Veres Péter a Magyar Írószövetség elnöke felolvasta a szövetség elnöksége által elfogadott 7 pontból álló határozatot. A határozat bevezető szavai így kezdődnek: "Történelmi fordulóhoz jutottunk el. E pillanatban az egész népnek tömörülnie kell a fegyelmezett harcban. A párt és az állam vezetői mindeddig nem adtak a népnek életre való programot. Felelősségre vonjuk mindazokat, akik csökönyösen Sztálin és Rákosi rendszerének visszaállításával kísérleteznek."

Nyugati szemtanúk megállapítása szerint a tegnapi tömeggyűlések és tüntetések békés hangulatban zajlottak le. A New York Times budapesti tudósítójának jelentése szerint az első kilengés a budapesti rádió épülete előtt történt, és előzménye a következő volt.
Az épület elé vonult tömeg küldöttséget menesztett a rádió épületébe. Közben Gerő eltávolítását követelte. Öt, katonákkal megrakott tehergépkocsi bukkant fel, és megkísérelte utat vágni magának a tömegbe. Nem tudott azonban előbbre haladni, és így visszafordult. A tüntetők tovább vártak. Amikor azt látták, hogy küldöttségüket a rádió épületében feltartóztatták, a kaput kezdték feszegetni. A politikai rendőrség ekkor könnyfakasztó bombákat dobott a tömegbe, és amikor ez nem vezetett eredményre, fegyverét is használta.
Az egyik nyugati hírközlő iroda ugyancsak fegyveres összetűzésről számol be, amely a Sztálin-szobor tövében zajlott le. Itt ugyancsak óriási tömeg gyűlt össze, amely megkísérelte a Sztálin-szobor ledöntését. A szobor talapzatánál őrt álló ávósok ekkor a tömegbe lőttek és meg nem erősített hír szerint ennek egy halálos, valamint több sebesült áldozata volt.

A lengyel főváros lakossága a legnagyobb érdeklődéssel fordult Cyrankiewicz miniszterelnöknek és Gomulkának ma délutánra várható beszéde elé. A lengyel parlament ülésének megnyitása után egy képviselő javaslatot terjesztett a ház elé, amelyben arra kérte a kormányt, hogy tájékoztassa részletesen a házat a legutóbbi napok eseményeiről. Indokolásában hangsúlyozta, hogy ezek a napok rendkívüli jelentőséggel bírnak a lengyel átalakulás folyamatában. A képviselőház az indítványt elfogadta, és Cyrankiewicz miniszterelnök ma részletesen nyilatkozik a helyzetről. A varsói rádió ma reggeli adásában bejelentette, hogy Gomulka, a lengyelországi kommunista párt első titkára ma délután 3 óra 15 perckor beszédet mond Varsóban a kulturális intézmény épülete előtt lévő téren. A rádió felhívta Varsó egész lakosságát, hogy tömegesen vegyen részt a nagygyűlésen.

A legutóbbi 24 óra eseményei között figyelmet érdemel az az egyelőre még meg nem erősített hír, amely szerint Gomulka és Hruscsov több telefonbeszélgetést folytatott. Hruscsov ezek során közölte a lengyelországi kommunista párt első titkárával, hogy egyetért meghirdetett politikájával, és hogy elrendelte a lengyelországi szovjet csapatmozdulatok leállítását. Hruscsov ugyanakkor állítólag közölte Gomulkával azt is, hogy a moszkvai Pravda visszavonja a közelmúltban a lengyel sajtó ellen intézett támadását. Hruscsov szerencsét kívánt Gomulkának első titkárrá történt megválasztásához. A varsói jelentés szerint Hruscsov a telefonbeszélgetések során merőben más, sokkal barátságosabb hangon beszélt Gomulkával, mint legutóbbi varsói látogatása során.
Az elmúlt 24 óra fejleményeivel kapcsolatban Ben, a Le Monde című lap különtudósítója beszámol arról, hogy Stettinben, Gdanksban és Krakkóban megkezdődött a helyi pártszervezetek titkárainak eltávolítása. Ezt a hírt részben megerősíti a stettini rádió egyik adása, amelyben beszámol a gdanski munkások és tanulók nagygyűléséről.

Híreink közlését ezzel befejeztük. Legközelebb 14 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-24 13:00
Hossz0:10:20
Cím13:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3