20:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 28. 20:00 ● 09:34

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19 és 41 méteres rövidhullámon. Kedves Hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 20 órát jelez.

Tárogató

Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Nagy Imre ma délután beszédet mondott a Kossuth Rádióban. Bejelentette, hogy a rend védelmére és a közbiztonság helyreállítására haladéktalanul megalakul az új karhatalom a honvédség és a rendőrség alakulataiból, valamint a munkások és az ifjúság felfegyverzett osztagaiból. Kormánya megállapodott a szovjet kormánnyal, hogy szovjet csapatok azonnal megkezdik kivonulásukat Budapestről, és az új karhatalom megalakulásával egyidejűleg elhagyják a főváros területét. A budapesti kormány ugyanakkor tárgyalásokat kezdeményez a szovjet kormánnyal a két ország közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderő teljes kivonásáról.
Nagy Imre kijelentette, hogy kormánya a két ország közötti kapcsolatokról szóló tárgyalásait a szocialista országok közötti egyenjogúság és nemzeti függetlenség alapján kívánja folytatni. A rend helyreállítása után egységes, új államrendőrséget szerveznek, és az államvédelmi hatóságot megszüntetik. Nagy Imre hangsúlyozta, hogy senkinek semmiféle bántódása nem lesz a fegyveres harcokban való részvétele miatt. A kormány javaslatot terjeszt az országgyűlés elé, hogy az ország címere ismét a Kossuth-címer legyen. Március 15-ét ismét nemzeti ünneppé nyilvánítják. A kormány előzőleg már bejelentette, hogy elrendelte a "tüzet szüntess!"-t, és utasította a fegyveres erőket, hogy csak akkor tüzeljenek, ha őket megtámadják.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormánya a magyarországi szovjet beavatkozás ügyét a Biztonsági Tanács elé terjesztette. A három nyugati nagyhatalom arra kérte a világszervezetet, hogy az ügyet a lehető legsürgősebben tűzze napirendjére. A Biztonsági Tanácsot ma este tíz órára hívták össze. Az ENSZ 11 tagú Biztonsági Tanácsának soros elnöke Cornut-Gentille. Állandó tagjai az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió, továbbá Nemzeti Kína. A hat választott tag jelenleg Belgium, Ausztria, Jugoszlávia, Peru, Kuba és Pakisztán. A három nyugati nagyhatalomnak a Biztonsági Tanácshoz intézett jegyzéke hangsúlyozza, hogy a szovjet katonai beavatkozás Magyarországon a magyar nemzet jogainak súlyos sérelmét jelenti. A négy nagyhatalom ezeket a jogokat a magyar békeszerződésben ünnepélyesen biztosította.

Győr Város Ideiglenes Nemzeti Tanácsa követeli, hogy a Nagy Imre kormány adja át a Kossuth Rádiót a magyar írók kezébe. Újpesten éjjel egy órakor megalakult a Nemzeti Tanács, a munkásság vette át a hatalmat a magyar honvédséggel együtt. Győrött és Magyaróváron ma délután temették a győri és mosonmagyaróvári szabadságharc mártírjait. Egy svéd üzletember, aki tegnap érkezett ki Budapestről Ausztriába, részletes beszámolót adott a sajtónak budapesti élményeiről. Csodálattal emlékezett meg a magyarok magatartásáról. "A legsúlyosabb pillanatokban úgy tűnt, hogy mindenki mindenki ellen harcol és a bűnözők és felelőtlen elemek számára a fosztogatásokra bő alkalom kínálkozott. Fosztogatásra azonban nem került sor. Senki sem nyúlt a betört kirakatablakok mögé. Senki sem fosztogatott az üzletekben." A svéd szemtanú leírja, mint vonult a tömeg a budapesti amerikai követség épülete elé. "A tömeg vérrel áztatott nemzeti színű lobogókat vitt, amikor a követség épülete felé felvonult. Maradandó, mély élmény számomra – mondotta a svéd szemtanú –, amit a budapesti dráma borzalmas óráiban láttam. A budapesti kórházak úgyszólván órák alatt megteltek sebesültekkel. Az orvosok és a polgári lakosság emberfeletti önfeláldozásról tett tanúságot."
Egy szabadságharcos az osztrák határra érkezve elmondotta, hogy a forradalmárok Felsőgallára is kiterjesztették ellenőrzésüket. A szovjet csapatok azon a vidéken kaszárnyáikban tartózkodnak, és nem vettek részt a küzdelemben. Londonba az a hír érkezett, hogy a szabadságharcosok Fóton elfoglalták a biztonsági rendőrség titkos fegyver- és tüzelőszerraktárát. További hír szerint több kórházba került szovjet katonáról megállapították, hogy Romániából vezényelték át őket Magyarországra.
Triesztbe érkezett olasz utasok elmondották, hogy megfigyelésük szerint a fontosabb városok a szabadságharcosok kezén vannak.

A magyar eseményekkel kapcsolatban az osztrák kormány tagjai ma rendkívüli minisztertanácsot tartottak. A kormány elhatározta, hogy azzal a felhívással fordul a Szovjetunióhoz: járuljon hozzá, hogy a harc és vérontás megszűnjék Magyarországon. Az osztrák kormány szóvivője a következőket mondotta. "Azt kívánjuk, hogy a helyzet Magyarországon normalizálódjék. Ez hozzájárulna az európai béke megerősítéséhez és biztosításához. Ennek érdekében helyre kell állítani a szabadságot Magyarországon. Ezt kívánja az emberi jogok érvényesülése is."
Bécs lakossága nagy tömegekben mozdult meg a Vöröskereszt ama felhívására, hogy minél nagyobb segélyben kell részesíteni Magyarország népét.

A szabad földön élő magyarság szervezetei a genfi Vöröskereszthez fordultak a magyarországi szabadságharc áldozatainak megsegítése érdekében. A Vöröskereszt genfi központja telefonfelhívást intézett az egész világ vöröskeresztes szervezeteihez, a magyarországi események áldozatainak megsegítésére. A svájci kormányi is nagyobb összegű hitelt szavazott meg a cél megvalósítására. Magánosok, társadalmi, egyházi és politikai szervezetek is megmozdultak Svájcban, és özönlik a ruha-, élelmiszer-, pénz-, gyógyszer- és kötszeradomány a Vöröskereszt genfi központjában. A baseli, zürichi és lausanne-i kórházak előtt sorban állnak az önkéntes véradók. Eddig két repülőgép indult a zürichi repülőtérről Bécsbe gyógyszerekkel és kötszerekkel megrakva. A Svájci Vöröskereszt első vonata megérkezett a magyar határra. A Svájci Vöröskereszt mindent elkövet, hogy az ország belsejébe is eljuttassa segítségét.

A vasárnap esti órákban újabb vöröskeresztes repülőgép indult el Bécs felé, a baseli pályaudvaron pedig útra készen áll egy ruhaneműeket, élelmiszert, kötszert, gyógyszert és vérplazmát tartalmazó vöröskeresztes szerelvény.

Az amerikai közvéleményt az elnökválasztási küzdelem ellenére elsősorban a magyarországi szabadságharc ügye foglalkoztatja. Vonatkozik ez különösen New Yorkra. Még jobban felfokozta az érdeklődést az a hír, hogy a nyugati nagyhatalmak az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitték a szovjet csapatok magyarországi beavatkozásának ügyét. A vasárnap reggeli New York-i lapok szokásos heti összefoglalói valósággal külön magyar számnak tekinthetők. "Megdőlt az a hazugság, hogy a diktatúra demokrácia is lehet, megdőlt az a hazugság is, hogy a szovjet rendszer munkásbarát" – írják a lapok. "A moszkvai kormány, amely terrorja alatt tartja a belföldi munkástömegeket, nem lehet barátja a külföldi munkásságnak sem. Nem barátja sem az európai, sem az ázsiai, sem az afrikai munkásoknak. Még piroslik a vére azoknak, akik Magyarországon a szabadságért harcoltak. Ezekben a pillanatokban nem lehetünk könnyelműen optimisták. De azt érezzük, hogy a szabadság él, a szabadság halhatatlan, a szabadság része az emberi léleknek."
Az amerikai magyarok a Biztonsági Tanács ülése alkalmából tömeges felvonulást rendeznek az ENSZ székháza előtt.

A Voix Quvriere, a svájci kommunista párt hivatalos lapja a legnagyobb meglepetésnek a nyugati hírügynökségek és a szabad magyar rádióállomások anyagát is közölte a magyarországi szabadságharcról. A Voix Quvriere elítélte a Szovjetunió magyarországi intervencióját. A világ összes kommunista pártjára nézve katasztrofálisnak minősítette a fegyveres szovjet beavatkozást Magyarországon.
A svájci szociáldemokraták szócsöve szerint a magyarországi események halálos csapást mérnek a világ összes kommunista pártjaira. A lap különösen az olaszországi párt szovjetellenes hivatalos közleményét tartja nagy jelentőségűnek. "Nem vitás, hogy a magyar események teljesen átalakítják az egész világ összes munkásmozgalmait."

Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük. Legközelebb 21 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Információk

Adásba került1956-10-28 20:00
Hossz0:09:34
Cím20:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3