Munkásrovat

1956. október 22. 11:40 ● 09:05

Kobele József
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Munkásrovatunk következik.

Szignál

Ebben a rovatunkban minden hétköznap dolgozók problémáival foglalkozunk. Az aktuális politikai és gazdasági események vizsgálatán keresztül bemutatjuk a szabad munkások helyzetét, és összehasonlítjuk a hazai üzemek viszonyaival. Mai adásunkban bevezetőül Péter Mihály rövid kommentárját hallják a budapesti kormány árpolitikájáról, azután beszámolunk a keletnémet munkások sztrájkmozgalmáról. Végül a Dagens Nyheter című svéd lap a dolgozók helyzetéről írt cikkét ismertetjük.

Májusban a budapesti kormány elrendelte bizonyos árucikkek árának leszállítást, hogy ezzel dokumentálja jó szándékát. Az árleszállítás azonban alig terjedt ki néhány iparcikkre, és az élelmiszerek közül is csak bizonyos kategóriákat vettek be a listába. Az 1 forintos zsírár-csökkentés legfeljebb újabb pesti tréfák születéséhez vezetett, de nem befolyásolta a munkások jövedelmének alakulását. Ennek ellenére úgy véltük, hogy a rossz kezdet után átfogóbb intézkedések következnek, és hatósági ellenőrzéssel megindul az árak lemorzsolódása. Az új kormányprogram ugyanis az életszínvonal emeléséről beszélt, és arról, hogy ezt az emelést elsősorban árcsökkentéssel, és az alacsonyabb bérek rendezésével kívánja elérni. Az árcsökkentés alkalmas módszer az életszínvonal növelésére, de csak abban az esetben, ha következetesen végrehajtják, és kiterjed a legfontosabb közszükségleti cikkekre. Az említett májusi árleszállítás után azonban bizonyos árucikkek egy-kettőre elfogytak, a többiek pedig lassan, észrevétlenül új árakon jelentek meg a piacon, részben a korábbinál is magasabb áron. A hivatalos kormánypolitika a korábbi ígéretek ellenére néhány hónap alatt kiegyenlítette a kereskedelem hasznán vágott rést, és új tetőzött jövedelmekkel duplázta meg. A csendes áremelkedés azonban nem lehetett annyira csendes, hogy az érdekeltek figyelmét elkerülte volna. Kénytelen-kelletlen a lapok is foglalkoztak vele. Nem elég azonban írni a problémáról. Az emelkedő árak bizonyítják az inflációs tendenciát, amely ellen a munkásság csak a bérek emelésével tud védekezni. A dolgozók joggal követelnek bérkiegyenlítést, hiszen még a tervben előírt béremelés is elmaradt az elmúlt esztendőkben, és az árcsökkentések sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A kormány munkásjólétről beszél, miközben a feszített normák és alacsony bérek mellett árpolitikájával is a sztálinizmus idejéből jól ismert módszerekkel fokozza a kizsákmányolást.

Szignál

Németország keleti szovjet övezetéből egymással ellentmondó hírek érkeznek a munkások sztrájkmozgalmáról. Menekültek állítása szerint Magdeburgban, Erfurtban és Chemnitzben az üzemek dolgozói beszüntették a munkát, hogy így tiltakozzanak a magas normák és a csökkenő bérek ellen. A hangulat hasonlít az 1953-ban Berlinben kitört fölkelés előtti napokhoz. Akkor is, mint most a magas normák és az alacsony bérek miatt indult el az építők menete a Sztálin Allee-ról, hogy aztán magával sodorja százezreket és milliókat. Mi sem természetesebb, minthogy a kelet-német kormány cáfolja ezeket a híreket, annak ellenére, hogy a kelet-német szakszervezet lapja a Die Tribuna 2 nappal ez előtt Magdeburgból keltezett cikkében beismerte a munkások elégedetlenségét. A kiadott cáfolat után azonban már újabb menekültek érkeztek, akik a részletekről is tudtak. Az egyes üzemekben, mint mondották, heves viták folynak. Munkaidő alatt egyik gyűlés éri a másikat. A felszólalók a normák eltörlését követelik. Kelet-Németországban is szorít a sztálinizmus által szabott cipő. Ugyanilyen jelenségek tapasztalhatók a többi népi demokráciákban is. Az üzemekben is fel kell számolni az elmúlt évek maradványait, és meg kell szüntetni mindazokat az intézményeket, amelyek a munkások kizsákmányolását szolgálták. A szabadabb beszéd légkörében megformálódnak a követelések, és kimondják, ami évek óta a szívükön fekszik. A keletnémet kormány cáfol, és szeretné titokban tartani a fejleményeket. Ennek azonban az az ára, hogy minél hamarabb teljesítsék a dolgozók jogos követelését. Ellenkező esetben elkerülhetetlen a termelésben már eddig is fellépő zavarok fokozódása, amely kedvezőtlenül befolyásolhatja az export tervek teljesítését. A munkások közös fellépéssel éppen a termelésen keresztül kényszeríthetik a keletnémet kormányt eddigi politikájának feladására.

Szignál

A Dagens Nyheter című stockholmi lap munkatársa budapesti beszámolót közöl a munkások helyzetéről. Megállapítja, hogy külsőleg úgy látszik, mintha a lakosságnak jó dolga lenne Magyarországon. Az üzletek kirakatait nézve látja az ember a bőséget, és megtudhatja, hogy a vásárlás szabad, a jegyrendszer teljesen ismeretlen. Kelet-Németországhoz képest az emberek ruházata is valamivel jobb, és nem látszik az éhség lépten-nyomon az arcokon. Ha azonban az árakat összevetjük a bérekkel, azonnal kitűnik, hogy a magyar munkás élete se nem könnyű, se nem gondtalan. Az átlagbér alig 900 forint. Hivatalos adatok szerint 1000-1200, de a munkások szerint 700 forint körül mozog. Azért számolunk 900-al, mert ez a kétféle értékelés közepén fekszik. Tegyünk egy rövid összehasonlítást az árak és bérek között: Egy kiló kenyérért 40 percet kell dolgozni és 15 órát 1 kiló vajért. 1 pár cipőért csaknem 100 órát, tehát több mint fél hónapot. Egy hétig kell dolgozni egy ingért.
A lap ezután felsorolja a különféle közszükségleti cikkek árait, majd összehasonlítja a forint értékét a különféle nyugati valutákkal. Az összehasonlításból kiderül, hogy 100 svédkorona ára 402 forint. Amiből viszont következik, hogy a magyar munkás 1 havi fizetése a svéd munkás keresetének alig egynegyede. A cikk azután így folytatódik:

Az újonnan épült házak bérét törvény szabályozza és aránylag alacsony. Meglátogattam néhány házat a Béke téren. Elmondották, hogy ez a vidék azelőtt teljesen elhanyagolt volt. Most ahhoz képest az új házak látása tetszetős. Egyszobás lakás bére azonban 96 forint, és ehhez legalább 80 forint a fűtés, a gáz és a világítás. Nincs bent folyó meleg víz és legtöbbjében nincs fürdőszoba. Az újonnan épült normál lakások körülbelül megegyeznek a közép-európai színvonallal. Megnéztem a kétszobás lakásokat is. Ezeknek bére körülbelül 130 forint, a házmester bevezetett egy egyszobás lakásba. A tulajdonosa Horváth Pál előmunkás az egyik Pest környéki gyárban. Horváthné elmondta, hogy 1300 forintot keres az ura, és ebből 1000 forintot fölhasznál a háztartásra, a nagyobb gyerek kint alszik a konyhában, a 2 éves kislány egy ágyban alszik az anyjával. A helyzetet csak akkor értettem meg, amikor megmagyarázták, hogy egyrészt nagyobb lakást nem engedhetnek meg maguknak, másrészt kapni se lehet.
Befejezésül a cikkíró a következőket írja:

Hivatalosan közölték velem, hogy korábban bizony nehéz volt a magyar munkások sorsa, de most már túl vannak a nehezén. Sok munkással beszéltem, de ezek közül egy se osztotta a hivatalos optimista nézetet. Becslésem szerint az ellenzék több 80 százaléknál is.

Szignál

Munkásrovatunkban Péter Mihály rövid kommentárját, a keletnémet helyzet ismertetését, egy stockholmi újság magyar munkásokról szóló cikkét hallották.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-22 11:40
Hossz0:09:05
CímMunkásrovat
MűsorkategóriaMunkásműsor
Ismétlések
1956-10-22 11:40
SzerkesztőKobele József
Műsor letöltése MP3