Rendkívüli kommentár

1956. november 08. 15:19 ● 06:47

Béry László
00:00 00:00

A műsor leirata

Csak nagyon buta rendszer képzelheti, hogy mindaz, ami ma Magyarországon történik, nem jut el a világ nyilvánosságához. A Szovjetunió Magyarország elleni merényletét azzal kezdte, hogy lezárta a nyugati határt. Felállította páncélosait az útvonalakon, hadserege elfogott vagy visszatérésre kényszerített minden szállítmányt, amely segítséget vitt a magyar népnek. Vasfüggöny helyett acélfüggönyt eresztett le a nyugati határon, hogy a menekülők, a tanúk, el ne mondhassák, milyen alávaló népgyilkosságra vetemedett egy kilencmilliós néppel szemben a világ egyik legnagyobb katonai hatalma, a kommunista állam. Ez a szándék meghiúsult. A világ pontosan tudja, mi történik most Magyarországon, hogyan borított el minden erkölcsi és társadalmi rendet a Szovjetunió beavatkozása, milyen vadállatok szabadultak rá a magyar népre, hogyan dühöng a gyáva orosz pribékek és a mögöttük meghúzódó kommunisták rémuralma.
A Szovjetunió nemcsak a kijövő híreket akarta elfojtani. Másik célja volt, hogy megakadályozza a külföldi segítség eljutását a magyar néphez. Amikor a szövetséges baráti hatalom, a kommunizmus országa romba dönti városainkat, éhséget, nyomort, fagyhalált áraszt szét az országban, a szabad világ ruhát, gyógyszert, ennivalót küld, szinte elképzelhetetlen mennyiségben. Láttuk a ruhahegyeket, a gyógyszert szállító végtelen teherautó-oszlopokat, a különvonatok százait, amelyek a szabadságharc első napján már rohantak Magyarország felé. A szabadságharcosok nem tudták lebonyolítani a küldemények átvételét, éjjel-nappal dolgoztak, de nem volt elég szállítóeszköz, gépkocsi, vasút. Bécsben és az osztrák határon már nem tudták elhelyezni a világ minden részéből érkező küldeményeket. Orvosok, ápolónők, önkéntes segítő személyzet várta türelmetlenül, hogy megkezdhesse szép munkáját, a magyar nép megsegítését. Ablaküveg, építőanyag, gépek tömege volt útban Magyarország felé, szinte napok alatt el lehetett volna tüntetni azokat a sebeket, amelyeket a győzelmes forradalom ütött az ország testén.
A Szovjetunió mindezt meghiúsította. Rábafüzesnél ott áll a Dán Vöröskereszt százharminc autója, százötven főnyi személyzettel, tizenöt sebészorvossal, könyörgött, hogy engedjék be Magyarországra, mindegy, akárhova, az oroszok napokig váratták őket, aztán kijelentették, hogy Dunántúlon nem volt harc, sebesültek nincsenek. Budapesten voltak ugyan harcok, sebesültek is, de van elég orvos, gyógyszer és kötszer; tehát a magyar nép nevében, a magyar nép nevében köszöni a felajánlott segítséget, de nem reflektálnak rá!
Kedves hallgatóim, száz meg száz ilyen segíteni akaró küldemény vezetője áll kétségbeesetten a magyar határon, sokan már visszafordultak. Nem tudjuk, mi lesz az összegyűjtött anyaggal, gyógyszerrel, élelmiszerrel, ruhával. Kádár János segítségért üvöltöz a rádión keresztül a szomszéd államokhoz, és arcra borul a Szovjetunió megígért segítsége előtt. Tudjuk, mit jelentenek a szovjet ígéretek.
A Nemzetközi Vöröskereszt genfi központja ma éjjel felhívással fordult a szovjet kormányhoz, engedélyezzen tűzszünetet Budapesten, hogy a Vöröskereszt dolgozói elvihessék az utcáról a sebesülteket. A genfi Vöröskereszt azt a hullámhosszat használta, amelyet nemzetközi veszély vagy háború idején lehet csak igénybe venni. Első eset, hogy a Vöröskereszt ezen a hullámhosszon megszólalt. Követelte, hogy tartsák be a nemzetközi hadviselés szabályait, a magyar harcosokkal szemben is tiszteljék a polgári lakosság jogait. Emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Vöröskeresztnek Budapesten három működő csoportja van, ezen kívül más szervezetei az ország többi városában. A harcok olyan hevesek, hogy senki más nem meri gondjaiba venni a sebesülteket, akik élet-halál között feküsznek az utcán.
A Szovjetunió kormánya nem válaszolt erre a felhívásra. Helyette budapesti csapatai válaszolnak azzal, hogy válogatás nélkül lőnek asszonyokra, gyermekekre, klinikákra, kórházakra. Ma már nyilvánvaló, hogy ki akarják éheztetni a városokat, mindenekelőtt a fővárost. Ennél aljasabb hadviselést nem ismer a modern történelem. A Szovjetunió nagyobb hadsereget vont össze Magyarországon, mint amilyent a nyugati szövetségesek annak idején, Rommel és az olasz csapatok ellen, Afrikában harcba vetettek. Ez a több mint kétszázezres, nehézfegyverekkel felszerelt szovjet haderő megbukott Magyarországon. Csak úgy mert beavatkozni, hogy csalással, hazudozással, gyáva köntörfalazással előbb megszállotta a vasútvonalakat, a repülőtereket, körülvette a városokat, elfoglalt minden fontos hadászati pontot; csak így mert szembefordulni a ruhátlan, alig felfegyverzett, éhes szabadságharcosokkal. S megtörtént a csoda, ez a rongyos, szent tűzben égő hadsereg napok óta feltartja, veri a Vörös Hadsereget; minden nap újabb szégyenbélyeget süt a nagyhangú hencegő szovjet vezetők homlokára. Az egyenlőtlen harcba most ez a horda aljas eszközökhöz nyúlt, válogatás nélkül mészárolja a fegyvertelen népet, megakadályozza a betegek, sebesültek megsegítését, pusztítja kórházainkat, felfalja az élelmiszerkészleteket, lábbal tiporja a nemzetközi szerződéseket, amelyeket maga is aláírt. Olyan gyűlöletet kelt maga iránt az egész világon, amelyet a nyugati rendőrségek már alig tudnak féken tartani.
Kedves hallgatóink, érezzük a kérdést: hát történhetik mindez büntetlenül? Bizonyosan nem. A Szovjetunió nagyobb erőket hívott ki maga ellen, mint a világszervezetek és a nemzetközi rendőrcsapatok. Ezeket az erőket nem lehet se tankkal, se nehézágyúval, se rablógyilkosokkal, se kiéheztetéssel megbénítani.

Információk

Adásba került1956-11-08 15:19
Hossz0:06:47
CímRendkívüli kommentár
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-11-08 15:19
SzerkesztőBéry László
Műsor letöltése MP3