20:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 29. 20:00 ● 10:09

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja a 13, 16, 19 és 41 méteres rövidhullámon. Kedves hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 20 órát jelez.

Tárogató

Kedves hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

A Győri Nemzeti Tanács, mint az egyik nyugati hírügynökség jelenti, igyekszik összehangolni a különböző vidéki városokban megalakult forradalmi tanácsok működését. A tudósító beszámol arról a jelenetről, amely a Győri Nemzeti Tanács épülete előtt zajlott le, amikor a munkások tudomására jutott, hogy Nagy Imre megalakította a Hazafias Népfront kormányát. A munkástömegek izgatottan fogadták a hírt, és csak akkor nyugodtak meg, amikor a Győri Tanács szóvivője közölte velük, hogy a Tanács nem hajlandó tárgyalni a régi rendszerhez tartozó kommunistákkal. A tömeg a szabadságot éltette, és nyugatbarát jelszavakat hangoztatott. A nyugati tudósító szerint a Tatán állomásozó 7 magyar hadosztály a szabadságharcosok pártján áll.
A Győr Megyei Nemzeti Tanács felhívta a budapesti kormányt, hogy félreérthetetlenül és ténylegesen szüntesse be a harcot, és ezt rádión közölje az ország népével. A Dunántúl népe egységesen áll Budapest lakossága mellett. A Miskolci és Nyíregyházi Munkástanács a Miskolci Rádióban közleményt ismertetett. A Borsod megyei Munkásság és diákság a közleményben követeli a szovjet csapatoknak nem csak Budapest területéről, és nem csak saját támaszpontjaikra való azonnali visszavonását, hanem az ország területének haladéktalan elhagyását is. Ezen kívül azt kívánják, hogy minden, a Rákosi-rendszert kiszolgált talpnyaló és kompromittált minisztert távolítsanak el. Ma délután közölték, hogy Bebrits Lajos közlekedésügyi és postaügyi miniszter lemondott. Bebrits ellen a szabadságharcosok részéről több kifogás hangzott el.

Az egyik budapesti kórház egyik fiatal orvosa ma délben Bécsbe érkezett. Ezeket mondotta. "Magyarországon eszmeileg megszűnt a kommunizmus, és semmivé vált a szovjet mítosz. A délelőtt folyamán nem volt harc Budapesten. Három nagy ellenállási front alakult ki a magyar fővárosban, a Széna téri földalatti építkezéseknél, a Bartók Béla útnál és a Mária Terézia laktanya vidékén. A szabadságharcosok itt sündisznó-állásokba vonultak vissza. A kórházak műtőiben éjjel-nappal operálnak. A sebesültek a folyosókon és a hivatali szobákban rögtönzött ágyakon feküsznek. A halottakat a Nyugati pályaudvarra viszik. A budapesti harcokban valószínűleg sok ezer ember vesztette életét.

A magyar orvos így folytatta: "A honvédség nem állt a kormány oldalán. Az egyedül az ávósokra támaszkodott. Ma délelőtt még sok szovjet harckocsit lehetett látni a fővárosban. Valamennyi budapesti hidat szovjet harckocsik őrzik, és a hídfőknél elhelyezett páncéltörő ágyúk tartják megszállva. A Budapestről kijövő utasokat szovjet páncélosok és géppisztolyos ávósok igazoltatják. A nyugati határ felé haladtunkban - folytatta a fiatal magyar orvos - harcokat nem láttunk. Esztergom előtt szovjet páncélosok állták el az utat, az országútra irányított ágyúcsőtorokkal. Itt is tovább engedtek minket. Esztergom után azonban már csak szabadságharcos őrségekkel találkoztunk, és azok nem gördítettek akadályokat utunk elé. A felfegyverzett egyetemistákon és gyári munkásokon kívül honvédség és rendőrség küzdött a szabadságharcosok soraiban."

Az osztrák határra érkezett fiatal magyar orvos hangsúlyozta, hogy a szabadságharcosok tiszta és szabad választásokat követelnek, amelyeken valamennyi demokratikus párt önálló listán és önálló programmal indulhat. A nép mondja meg, hogy kiket és milyen mértékben akar támogatni. Az eddigi jelszavak teljesen elvesztették hitelüket.

London. Selwyn-Lloyd angol külügyminiszter az alsóházban részletesen beszámolt a magyarországi helyzetről. Selwyn-Lloyd mindenekelőtt megbélyegezte a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok és a titkosrendőrség magatartását, hangoztatva, hogy ezek a kötelékek határtalan kíméletlenséggel léptek fel a magyar nép ellen. A magyarság azonban nem tört meg, és úgy látszik, hogy a népnek az ország nagy területein sikerült kezébe ragadnia az ellenőrzést. A brit kormány - mondotta emelt hangon Selwyn-Lloyd, és maga a brit nép a legmélyebb rokonszenvvel és csodálattal követi a magyar nép hősi küzdelmét. Az angol külügyminiszter ezután azzal a kérdéssel foglalkozott, milyen jogalapja van a szovjet csapatoknak a Magyarországon való állomásozásra? Rámutatott arra, hogy a budapesti kormány szerint a szovjet csapatok a Varsói Szerződés értelmében tartózkodnak Magyarországon. A Varsói Szerződés azonban semmiképpen sem írja elő, hogy ezek a szovjet csapatok a magyar lakosság ellen is bevethetők, és hogy a magyar nép felkelésének elnyomására további szovjet csapatok vezényelhetők az országba. Erre a szovjet magatartásra a Varsói Szerződés nem nyújt semminemű jogalapot - mondotta az angol alsóházban Lloyd külügyminiszter.

Gaitskell, a brit munkáspárti ellenzék vezére kijelentette, hogy Anglia népét mélyen megrendítette a szovjet harckocsik és csapatok bevetése fegyvertelen magyar tömegek ellen. Az angol nép a legmélyebb rokonszenvvel tekint mindazok felé, akik a harcokban megsebesültek. Gaitskell, az angol alsóház összes pártjainak lelkes éljenzése közben emelt hangon kijelentette, hogy az angol nép nevében csodálattal adózik a magyar nép bátorságának. Egy egész nemzet áll harcban, hogy kivívja függetlenségét és jogait. Az angol Munkáspárt vezére végül annak a reményének adott kifejezést, hogy a szovjet csapatok gyorsan kivonulnak Magyarországról.

A segítség a világ minden részéből özönlik Magyarország felé. Az angol légierő 21 gépe 25 ezer font értékben 700 mázsa élelmiszert és gyógyszert szállított egy nyugat-németországi támaszpontról Bécsbe. A Nyugatnémet Vöröskereszt 15 teherautót, köztük négy betegszállító kocsit indított útnak Münchenből a magyar határra. A gépkocsikon nagyszámú vöröskeresztes személyzet utazik az országba. Egy holland repülőgép kétezer egység vérplazmát szállított Magyarországra. Hollandia egyébként egy nagyobb orvos csoportot akar küldeni. Svájcból ugyancsak egy repülőgép szállított gyógyszereket Budapestre. A svájci pilóta a Ferihegyi repülőtéren szállt le. Egy olasz személyszállítógép ma ugyancsak Bécsbe érkezett, fedélzetén gyógyszerekkel. A Szentatya elrendelte, hogy azonnal indítsanak útnak négy vagon élelmiszert és gyógyszert Magyarországra.

Torinóból egy mozgókórház indul a határra. A nemzetközi segélybizottság, egy amerikai magánszervezet nagyarányú akcióra készül a magyar nép megsegítésére.

Svédországban a Vöröskereszt és a Segítsd a gyermeket Szervezet gyűjtést indított a magyar nép támogatására. A két szervezethez egy nap alatt kétmillió svéd korona, vagyis 250 ezer dollár érték futott be.

Róma. Az olasz fővárosban ma 50 ezer főnyi tömeg tüntetett a magyar szabadságharcosok mellett. Az öt órás tüntetésen a tömeg bejárta Róma belvárosának utcáit. A tüntetők között nagyszámban voltak diákok, akik Szabad választásokat követelünk Magyarországon!, és Szabadságot a mártíroknak! föliratú táblákkal vonultak föl. A közlekedés az olasz főváros központjában órákon át megbénult. Számos tüntető nemzeti színű magyar zászlókat lengetett. A tömeg fölvonult az L'Unita-nak, az olaszországi kommunista párt központi lapjának szerkesztősége elé is, és egy vörös zászlót égetett el az épület előtt.

Varsó. Wyszynski lengyel bíboros, akinek kiszabadulását tegnap jelentették Varsóban, ma első ízben jelent meg a nagy nyilvánosság előtt. A lengyel katolikus egyház feje a varsói prímási palota balkonján megjelent és üdvözölte az ujjongó tömeget. Wyszynski bíboros rövid beszédében a lengyel probléma nyugodt megfontolására szólított fel, és arra kérte a hívőket, hogy ne tüntessenek. Lengyelország prímása ma fogadta a lengyel püspöki kart. Később a lengyel katolikus küldöttsége is megjelent a prímási palotában.

Kedves hallgatóink, híreink közlését ezzel befejeztük. Legközelebb 21 órakor mondunk híreket.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-29 20:00
Hossz0:10:09
Cím20:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3