Nemzetközi sajtószemle

Nemzetközi sajtószemlét közvetítünk.

Először is nyugat-berlini lapvéleményeket ismertetünk:
A pártoktól független Der Tagesspiegel szerint a magyar példa ismét megmutatta, hogy az ENSZ épp azoknak a nemzeteknek a jóakaratától és együttműködésétől függ, akikhez felhívásai szólnak. Az is bebizonyult ismét, hogy a Szovjetuniónak semmi szándéka elfogadni az ENSZ határozatait, nemcsak a magyar ügyben, de az egyiptomiban sem. Világosan kitűnik ez abból, hogy milyen ellenkezéssel fogadja a nemzetközi rendőrcsapatokat Közép-Keleten. Nasszer, úgy látszik, még mindig nem tudott dönteni, hogy engedjen-e a szovjet nyomásnak. A lap hozzáteszi, hogy az ENSZ-nek meg kell mutatnia, tud gyorsan is cselekedni, mert másképp ő lesz a vesztes a magyar ügyben.
A kormánypárti Der Tag Kuznyecov, szovjet delegátus megjegyzésével foglalkozik. Kuznyecov ugyanis azzal vádolt egyes amerikai, angol és francia köröket, hogy ők szították a magyar forradalmat. A lap evvel szembeállítja Gomulka nyilatkozatát és megállapítja: a lengyel kommunista pártvezér becsületes önbírálatban megmondta, hogy a poznani felkelést a kommunista vezérek évek óta elkövetett hibái okozták. Gomulka tehát világos jellemzését adta a helyzetnek és ezt ma már mindenki láthatja a világon. Állapítja meg a Tag.

A szociáldemokratákhoz közelálló Telegraph azt írja, hogy a Kreml urainak képe a vörös forradalom 39. évfordulóján mindenhol csaknem a diadalittas győzteseké, akik leverték a magyarországi ellenforradalmat. A kommunista újságok ezt akarják elhitetni, de a valóságban azt lehetett látni, hogy igen zavarban voltak. A lap szerint erre meg is van minden okuk, mert politikájukat a teljes elszigetelés veszélye fenyegeti.

A független Berliner Morgenpost Jugoszlávia helyzetével foglalkozik. Megállapítja, hogy a magyarországi fejlemények Belgrádot nehéz helyzetbe hozták. A dolgok mai állása azt bizonyítja, hogy a legutóbbi jaltai szovjet-jugoszláv egyezmény teljesen haszontalan. És a fejlemények azt is megmutatták, hogy Hruscsov vonala a szovjet politikában végzetes vereséget szenvedett. Jugoszlávia természetesen nem helyeselhette a dolgok magyarországi fejlődését, mert a rendszer, amit a magyarok kívántak maguknak, ellenkezett a titoizmus szocialista eszményeivel és a parlamentáris demokráciával egyezett. A Berliner Morgenpost szerint Belgrád helyzete azért oly nehéz, mert nyilván többet várt Oroszország és az orosz politika desztalinizálásától, mint amennyit kezdettől fogva lehetett volna várni.

A Der Kurier külpolitikai vezércikke "Jog az erőszak ellen" címet viseli. Megállapítja, hogy a békéért aggódó emberek számára rettenetes csapást jelentett a magyar tragédia és csak egy kis bátorítás a szuezi konfliktus enyhülése. A lap azután így elemzi a helyzetet:
A magyar népet sújtó kegyetlen sors megmutatta, milyen keveset jelent a jog, ha egy lelkiismeretlen nagy hatalom dönt afelett, hogy a nép mire törekedhet és hogyan. Megmutatta azt is, hogy milyen keveset ér el a gyakorlatban a világ többi része, a kommunistaellenesek és a semlegesek, akármilyen hevesen mondják is ki erkölcsi ítéletüket. A szovjet azért nem törődik a többi nemzetek jóformán egyöntetű véleményével, amelyhez csak a csatlósai nem csatlakoztak, mert az atom- és hidrogénbombától való félelemre épít, tehát részben egy blöffre, mert az atomháborúra gondolva bizonyára Moszkva sem érzi magát 100 százalékig biztonságban. Mindenesetre a semleges országoknak, Indiával az élükön, lett volna okuk megvizsgálni, hogy mennyiben voltak önkéntelen úttörői a most már nekik is kellemetlen bolsevizmusnak, amikor virtuóz módon játszottak az antikolonializmus elavult hangszerén. Persze a Kreml urai számára a magyar tragédiából nem termett babér. Az 1917-es októberi forradalom hagyományos emlékünnepén még sohasem láthatták magukat annyira elhagyatva, mint az idén, egyedül a szolgai csatlósok nem nagyon imponáló koszorújától körítve. A nem kommunista világ meglehetősen egyöntetű véleménye a magyar ügyről biztató jel lehetne, ha maga a szovjet nem csinált volna belőle tekintély-kérdést. Most a dolognak olyan kimenetelére kell törekednie, amellyel elsősorban csatlósai körében meg tudja őrizni a látszatot.
A lap aztán megállapítja, hogy a Szovjetunió visszatérése a sztálinizmushoz avval is járt, hogy a szabad világ egyszerre a legnagyobb bizalmatlansággal nézi Moszkvát. Felteszi a kérdést, hogy ezután a hirtelen irányváltozás után, mi legyen a nyugati, elsősorban a német politika. Válasza a következő:
Hűvös realizmus a további szovjet magatartásra beállítva. Akár sztálinisták, akár hruscsovisták kormányozzák a Szovjetuniót, az Egyesült Államok mellett ez az ország a második világhatalom, amely nem kapcsolható ki a problémákról, melyek mindenekelőtt minket, németeket érdekelnek a legközelebbről. A legközelebbi jövőt természetesen fátyol borítja, de ha eloszlik a köd, akkor készen kell lennünk a jog további harcára a nyers hatalom ellen. Egyszer valahol ez a harc győzelemre fog vezetni.

Befejezésül a bécsi sajtóból ismertetjük a szociáldemokrata Arbeiter-Zeitung cikkét a nemzetközi hadseregről. A lap a szuezi konfliktusból indul ki, mérlegeli, hogy mit tudott eddig elérni az ENSZ és aztán felteszi a kérdést: mit kell tenniük az Egyesült Nemzeteknek Magyarországért?
Egyes körök azt ajánlják, hogy a Szovjetuniót atomháborúval kell megfenyegetni, de az atomháború, amely Budapestet és Bécset sem kímélné meg, vajmi keveset segíthetne a magyarokon. A világra most ráborul egy szovjet Napóleon sötét árnyéka, a Nagy Orosz Forradalom elkésett katonai örökösül. Keveset tudunk Zsukov marsallról, de az egyetlen, amit sajnos biztosan tudunk, az a tény, hogy fütyül az adott szóra és a becsületre, hogy képes tárgyalófeleit a biztonság érzésébe ringatni és akkor rájuk rontani. Hogy ennek Nyugaton milyen hatása lesz, az világos. A Hruscsov-korszak enyhüléséről most kisült, hogy puszta epizód volt. Még akkor is, ha ennek az intermezzónak a hőse még mindig ott bolyong a termekben és kérdezgeti, hol maradnak a nyugati diplomaták, akikkel oly szívesen csevegett. Most alighanem egy ideig kevesebbet lehet a diplomaták hangját hallani, mint a katonákét. És ez Zsukov érdeme.
Az Arbeiter-Zeitung cikke aztán még a következőket állapítja meg:
De ne feledkezzünk meg a magyarországi események másik tanulságáról sem. A szovjet uralom alatt szenvedő népek tudni sem akarnak a kommunizmusról. Senki sem szereti, aki megismerte. A szovjet hatalmasok eddig megpróbálták ezt a felismerést mindenképpen elleplezni. Budapest lángjai azonban rávilágítottak: most tudja az egész világ, ez a Szovjetunió gyöngéje, egy érv a háború ellen a szovjet számára. A magyar fölkelés okozta nehézségek adnak némi reményt arra, hogy a szovjet vezetők végül mégis hajlandóságot fognak mutatni a megegyezésre. Pillanatnyilag a helyzet veszélyes. De olyan, amelyben nemcsak a nagy, de a kisebb dolgok is fontosak. Egy nemzetközi rendőrcsapat, amely a világ egyik részében helyre tudja állítani a békét, lényeges szerepet játszhat. A nemzetközi hadsereg tehát nem alkalmas eszköz arra, hogy a Szovjetuniót valamire kényszerítsék. De egy békés rend felépítésének kezdete lehet, és ez talán még ki is fog fejlődni. Talán eljön egyszer az a nap, amikor minden nagyhatalom elismeri az Egyesült Nemzetek akaratát. Ez a pillanat épp ma sajnos igen messzinek látszik. De mégis ez a cél, amelyet már most szem előtt kell tartanunk és ezért vagyunk a nemzetközi hadsereg hívei, és ezért köszöntjük örömmel a felállítását. Ezzel fejezi be cikkét a bécsi Arbeiter-Zeitung.

Nemzetközi sajtószemlénket ezzel befejeztük.