A magyar ügyvédségre váró feladatokról

Kedves Hallgatóink! Most Lovas László kommentárját olvassuk fel a magyar ügyvédségre váró feladatokról és arról a szerepről, amely a megújhodó magyar közéletben rájuk vár.

Nagyon nehéz meghatottság nélkül hallgatni a magyar ügyvédek forradalmi bizottságának kiáltványát, amelyet a győri Szabad Petőfi Rádió ismertetett legutóbb. Különösen nehezen fojtja el meghatottságát a kommentátor, akit személyében is a legszorosabb kötelékek fűztek és szabadjon kimondani, hogy érzése szerint fűznek is a magyar ügyvédséghez. Ki tagadhatná, hogy azok a magyar ügyvédek, akik valóban méltók erre az elnevezésre, teljes szívvel csatlakoznak népünknek az idegen zsarnokság elleni csodálatos szabadságharcához. Ki vitathatná, hogy ott a helyük a tiszta erkölcs és az erkölcsből fakadó igazságon alapuló jog uralmáért vívott küzdelemben? Ki ne értene egyet a magyar ügyvédek nemzeti bizottmányának ama megállapításával, amely az isteni törvényekből és a haza szent eszméjéből fakadó jogban látja hazánk újjáépítésének biztosítékát? És ki ne csatlakoznék a forradalmi bizottság kiáltványának ama tételéhez, amely szerint a magyar ügyvédségnek mély és igaz meggyőződése, hogy meg kell szűnnie az erkölcs és a lélek elnyomásának. Az igazság és a jog eszméjét zászlajára tűző magyar ügyvédség századok nemes hagyományának folytatója. A magyar alkotmány és szabadságjogok védelmezői sorában tisztes hely illeti meg az advocatus-t és Kossuth Lajos a budapesti Ügyvédi Kamara örökös dísztagja mellesleg ügyvéd is volt. Nem változtat ezen a megítélésen az a körülmény sem, hogy mint minden más foglalkozási ágban, az ügyvédek között is akadtak jellemtelenek, kufár haszonlesők és gerinctelen szolgák. De az igazi jogász, az alapvető emberi jogok tiszteletére felépülő jogrend gyakorlati harcosa volt és marad mindvégig. Az a furcsa, sokszor szemérmesen megbújó ma valami, amit igazságérzetnek nevezünk, elkísérte az ügyvédet a mindennapi élet küzdelmeibe és megadta magatartásának alaphangját. Feltéve - és ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy méltó volt a magyar ügyvéd megtisztelő fogalmához. Mindez az elmúlt idők során pozitív és negatív értelemben is beigazolódott. Vajon véletlen volna, hogy minden parancsuralom, tekintet nélkül "színére", jóformán elsőnek a szabad ügyvédség munkáját tette lehetetlenné. A zsarnokság és az egyén jogait képviselő, a megsértett jogrend helyreállításán fáradozó jogász között nincs és nem is lehet megalkuvás. A védelem szabadságának korlátozása a vádlott érdekeinek mellőzése, az ügyvédi képviselet lehetőségeinek és terjedelmének csökkentése, mindenkor egyenes arányban áll a diktatúra uralomra jutásának mértékével. Mennél totálisabb a zsarnokság, annál szűkebb térre szorul az ügyvéd munkája. Ugyanígy nem véletlen, hogy a sztálinista rémuralom egyik elsőszámú céltáblája éppen a magyar ügyvéd volt. Puszta esetlegesség lenne, hogy az elmúlt idők során vezető pozícióból szinte teljesen hiányzott a jogászi szaktudás? Ne beszéljünk ezúttal az úgynevezett törvények, rendeletek, a törvényerejűnek csúfolt ukázok tartalmáról. De vajon véletlen-e, hogy még ezeket a jogfosztó, tébolyult rendelkezéseket is szinte egyik napról a másikra ki kellett cserélni, át kellett írni? Foltozni, fejelni, talpalni kellett őket, mert jogtudatlanok, a jogászi gondolkozás analfabétái eszkábálták őket össze. A mértéktartó, a való élet követelményeivel számoló gyakorlati jogász, sohasem lett volna képes ilyen szörnyűségekre. Az ügyvédi hivatásról vallott magas normán nem változtat annak a maroknyi csoportnak a magatartása sem, amely az elmúlt időszakban "vezető szerepet" bitorolt. Lehet-e védőügyvédnek nevezni például azt a dr. Kovács Istvánt, aki védelem ürügyén a vérbírákkal és Alapi Gyula vészügyésszel versenyt vádolta a Rajk-ügyben és a különböző politikai kirakatperekben "képviseletére" bízott vádlottakat. De emlékszünk még az úgynevezett katonai, kémkedési és hűtlenségi ügyek zárt főtárgyalásain elhangzott olyan védőbeszédekre is, amelyek egyenesen arra szólították fel a "tisztelt" bíróságot, hogy hozzon minél súlyosabb ítéletet, mert az ügyésszel egyetértésben a vád minden pontját igazolva látják. Akadt sajnos - nevét sem érdemes említeni -, olyan hivatalból kirendelt gonosztevő is, aki egyszerűen megtagadta a védelem előterjesztését, mondván, hogy védence bűnére nem talál semmi enyhítő körülményt. A Budapesti Ügyvédi Kamarára, a Magyar Jogász Szövetségnek csúfolt kommunista különítményre ejtőernyős partizán módjára rátelepedett Kovács Istvánnak és hasonszőrű társainak pusztulniok kell az ügyvédi közéletből. Kenyéradó gazdájukkal, Molnár Erik "gazságügyi" miniszterrel együtt, akiről még a szabadságharc kitörése előtt állapították meg - még saját jobb érzésű párthívei is -, hogy igenis és személyében is része van a törvénytelenségek elkövetésében. Vajon lerontja-e, csökkenti-e az ügyvédi hivatásba vetett hitet a szabadságáért, ha kell harccal, de ahol, és amíg lehet törvényesen küzdő jogásznemzet fogalmát, ez a tisztességes ügyvédek számához képest mondhatjuk elenyésző selejt? Aligha! Hiszen a vádolva védők, az ügyvédek kolhozokba kényszerítők saját karuk árulói tulajdonképpen nem is tartoztak az ügyvédség kötelékébe. Beszervezett ÁVH-sok voltak, éppen úgy, mint ahogy az államvédelmi pribékek között az ÁVH állományához tartozó bírák és ügyészek is akadtak. A győztes szabadságharc gondoskodni fog róla, hogy valamennyien elvegyék megérdemelt és törvényes büntetésüket. Megtisztulásával egyidejűleg fokozott erővel, súllyal és jelentőséggel kezdhet hozzá az ügyvédi kar azokhoz a feladatokhoz, amelyekre ezekben az időkben talán elsősorban hivatott. Túl a mesterségbeli részen, az évek során elkövetett igazságtalanságok jóvátételén ugyanis fontos szerepkör vár a magyar ügyvédre. A most alakuló nemzeti tanácsokra gondolunk, amelyeknek munkájában nagyon is szükség van a tisztességes ügyvédsegítő, formáló, és ha kell tanácsadó közreműködésére. Ezek az intézmények csak most kezdenek kialakulni, tartalmat, hatáskört és feladatokat kapni. Nagyon sok függ az indítástól, a kezdettől. Attól, hogy a legszélesebb tömeg, az egyetemes nemzet saját szerveinek tekinthesse azokat. Ebben a munkában önzetlenül, egyéni érdekét is félretéve részt kell vállalnia a magyar jogásznak. Olyan részt, olyan szerepet, amely elfeledteti azokat a bűnöket, amelyeket a kar néhány elvetemült tagja követett el, és amelyekért felelőtlen általánosítással esetleg sokan hajlandók voltak az egész ügyvédséget elítélni. De nemes, tisztes és jogászhoz méltó szerep vár a magyar ügyvédre a felelősségre vonások körül is. Felelősségre kell vonni, meg kell büntetni mindenkit, aki vétkezett a nép ellen, aki megsértette a jog és igazság parancsait. De éppen azért, mert ügyvédek, követelniök kell, ahol és ahogy lehet, keresztül kell vinniük, hogy a bűnösök a szabad magyar bíróság előtt feleljenek. Oda kell hatniok, hogy a nép ne az utcán ítélkezzék, hanem arra hivatott képviselői útján, a tárgyalóteremben. Tiszta forradalmunk, a mocsoktalan szabadságharc követeli meg tőlük ezt a magatartást! Elsősorban és éppen azért, mert - ügyvédek!

Szignál

Kedves Hallgatóink, Lovas László foglalkozott az ügyvédek helyzetével és avval a szereppel, amely a megújhodó magyar közéletben rájuk vár.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!