19:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 23. 19:00 ● 10:31

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! Bejelentjük, hogy adásunk a 31 méteres rövidhullámon 22 óra 35 percig szünetel. Műsorunkat tovább folytatjuk, a 13, 16 és 19 méteres rövidhullámon.
Most pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 19 órát jelez.

Tárogató

Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Budapest. Piros László belügyminiszter visszavonta az utcai gyűlések és felvonulások betiltásáról szóló rendelkezését. A belügyminiszter a magyar diákság rokonszenv-tüntetését kívánta megakadályozni, amelyet ma délutánra tűztek ki a Lengyel Nagykövetség épülete előtt. Ma délután két órakor a DISZ központi vezetősége megkezdte tanácskozásait. A központi vezetőség helyesli a budapesti ifjúság rokonszenv-tüntetését a lengyel eseményekkel kapcsolatban. A központi bizottság elhatározta, hogy részt vesz a tüntetésben, és ezért ülését felfüggesztette. Gerő Ernő, a magyarországi kommunista párt első titkára visszaérkezett Belgrádból. Este 20 órakor beszédet mond a budapesti rádióban.
A Petőfi Kör tegnapi ülésén nagy jelentőségű határozatokat hoztak. Mindenekelőtt követelik a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának azonnali összehívását. Az ülés előkészületeinek munkájába be kell vonni Nagy Imre volt miniszterelnököt is. A Petőfi Kör szükségesnek tartja, hogy a párt teljes őszinteséggel feltárja a nép előtt az ország gazdasági helyzetét, és azonnal hozzálásson a második ötéves terv elveinek felülvizsgálásához. A párt központi bizottságának és a kormánynak minden rendelkezésére álló eszközzel biztosítani kell a demokratikus szocializmus fejlődését Magyarországon. Ennek keretében valódi szerepet kell juttatni a Hazafias Népfrontnak, és teljesíteni kell a munkásosztály jogos politikai követeléseit. A Petőfi Kör javasolja továbbá, hogy Nagy Imre és mindazok, akik a demokratikus szocializmus megvalósításáért küzdenek, méltó helyet kapjanak a párt vezetésében és a kormányban. Javasolják továbbá, hogy Rákosi Mátyást ki kell zárni a Központi Bizottságból, és meg kell fosztani törvényhozói mandátumától. Farkas Mihály ügyében nyilvános bírói tárgyalást kell tartani. Felül kell vizsgálni a központi bizottság helytelen és szextáns határozatait. Nyilvánosságra kell hozni az ország külkereskedelmi szerződéseinek gazdasági mérlegét, és a magyar uránium felhasználásával kapcsolatos terveket. A szovjet-magyar viszonyt a teljes egyenlőség alapjára kell helyezni. Hangzik a Petőfi Kör határozata.
Közzétesszük a záróközleményt a magyarországi és a jugoszláviai kommunista párt vezetői között Belgrádban folyt tanácskozásokról, amelyet október 15-én [...] hangoztatják, hogy szükségesnek látják a további erőfeszítéseket a rendezetlen nemzetközi kérdéseknek tárgyalások útján való megoldására. Vonatkozik ez a leszerelésre, a tömegpusztító fegyverek eltiltására, a kollektív biztonsági rendszer megteremtésére, a német nép egységének demokratikus úton történő létrehozására, és a szuezi kérdés békés megoldására. Hozzáteszi a közlemény, hogy a megenyhült nemzetközi légkörben fokozódott az ENSZ tekintélye és szerepe feltétlenül [...] ez az együttműködés elősegíti a kapcsolatok fejlődését Jugoszlávia és Magyarország között, és a két nép közötti barátság megerősítését. A két párt közötti együttműködésnek a teljes bizalom, őszinteség, egyenjogúság, önkéntesség és az egymás ügyeibe való be nem avatkozás, az elvi szempontokból kiinduló és az elvtársias bírálat szabadságát magában foglaló eszmecsere alapján kell történnie. Ezeknek az elveknek következetes alkalmazása lehetetlenné teszi - mondja a közlemény, hogy megismétlődjenek a múlt hibái, amelyek a munkásmozgalomnak súlyos kárt okoztak. Sürgeti végül a közlemény a kölcsönös tapasztalatok kicserélését.

Varsó. Ben, a Monde tudósítója ma esti telefonjelentésében közli, hogy Gomulka, Ochab és Cyrankiewicz valószínűleg pénteken Moszkvába utazik. A lengyel küldöttség utazásának hír szerint az a feltétele, hogy a szovjet csapatok Lengyelországban visszatérjenek támaszpontjaikra. A lengyel vezetőknek egyre több gondot okoz a lakosság szovjetellenes érzelmeinek megfékezése. Boroszlóban tegnap a milícia tagjai csak a legnagyobb üggyel-bajjal tudták feltartóztatni a tüntetőket a szovjet hadsereg által lakott területek megtámadásától. A tömeg le akarta rombolni a Szovjet-Lengyel Baráti Társaság épületét is. A felső-sziléziai Gliwicében a szovjet hadsereg emlékművét a tüntetők ledöntötték. A lodzi textilmunkások sztrájkba léptek, és a szovjet csapatok azonnali távozását követelik. Poznanban a Sztálin Üzem munkásai a gyár nevének azonnali megváltoztatását követelik. Varsóban a törvényhozás mai ülésének megnyitása után változásokra számítanak a kormányban. Hasonlóan személyi cserékre kerül sor a pártszervezetek vezetőségében is. Több vidéki párttitkárt máris leváltottak. A lengyel fővárosban ma délután újból ellenőrizhetetlen hírek keringtek a szovjet csapatok hadmozdulatairól. Gdansk és több más lengyel kikötő előtt a szovjet flotta egységei jelentek meg. A kommunista párt központi bizottságának egyik titkára Gdanskba utazott, hogy a helyszínen tájékozódjék a helyzetről. Ellenőrizhetetlen hírek szerint több lengyel nagyváros környékén szovjet csapatösszevonásokat figyeltek meg, és szovjet csapatok gyülekeznek a Buk folyó keleti oldalán is a szovjet-lengyel határnál.
Lengyel politikai körökben kijelentették, hogy az új vezetőség semmi körülmények között sem enged a szovjet nyomásnak, így egy esetleges szovjet fegyveres beavatkozás háborút jelenthet, amelynek során a szovjet vezetők csak saját csapataikra számíthatnának. A lengyel hadsereg egységei egymás után üdvözlik a nagy fordulatot, és a mozgalom magára a légierőre is kiterjedt. A légierő vezérkara tegnap ülést tartott, amin a szovjet vezetők nem jelentek meg. A vezérkar tagjai határozatot hoztak a demokratizálás és a sztálinisták elleni harc folytatása érdekében.
A lengyel rádió bejelentette, hogy a Politbüro felmentette állásától Witaszewski helyettes hadügyminisztert és helyébe Spychalski tábornokot nevezte ki. A lengyel kormány egyidejűleg Spychalskit a hadsereg Politbürojának főnökévé nevezte ki.

Poznan. A lengyel államügyészség javasolta a poznani bíróságnak, hogy engedje szabadon mindazokat az őrizetbe vett személyeket, akiket nem gyilkossággal vagy rablással vádolnak.

Bonn. A Szovjetunió megválaszolta a bonni kormánynak a német egység ügyében készített jegyzékét. A szovjet válasz nyilatkozattételre kéri fel a német kormányt, hogy hajlandó-e szerződést kötni a Szovjetunióval valamint a többi kelet-európai országgal, és lemondani az erőszak használatáról. A szovjet jegyzék egyébként megismétli azt a már ismert moszkvai álláspontot, hogy a német egység csak a nyugat-német kormány és a kelet-németországi kommunisták közti tárgyalások eredményeképpen jöhet létre. A szovjet jegyzék szerint a két német államnak egymás közt megállapodásra kell jutnia. A szovjet kormány a maga részéről hajlandó segédkezet nyújtani a szükséges megállapodások létrehozására - hangoztatja a moszkvai jegyzék.

New York. A Nemzetközi Atomértekezlet, amelyen 82 ország képviselői vesznek részt, elfogadta a felállítandó Nemzetközi Atomerő Szervezet statútumát. Az alapszabály tervezet akkor lép életbe, ha legalább 18 ország ratifikálta a megállapodás szövegét.

Párizs. Francia vadászgépek tegnap leszállásra kényszerítettek egy Rabatból Tuniszba tartó repülőgépet az algériai partvidéken. A repülőgépen az algériai lázadók öt vezetője utazott, és hazatérőben volt a marokkói szultánnal folytatott megbeszélésekről. A vezetőket a hatóságok őrizetbe vették. Burgiba tuniszi miniszterelnök utasította párizsi, londoni és washingtoni nagyköveteit, hívják fel az illetékes kormányok figyelmét arra, hogy a letartóztatás nyomán a helyzet válságosra fordult. A marokkói miniszterelnök és a külügyminiszter repülőgépen Párizsba utazott, hogy érintkezésbe lépjen a francia kormánnyal a fejlemények megvitatására. Tuniszban az események nyomán tüntetésekre került sor, amelyek elsősorban a fővárosban élő európaiak ellen irányultak.

Párizs. A francia minisztertanács elhatározta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa előterjeszti az Athos nevű hajó lefoglalása ügyét. Mint ismeretes, az Athos fegyvereket szállított az algériai felkelőknek. A fegyvereket Egyiptomban rakodták be.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését ezzel befejeztük. Legközelebb 20 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-23 19:00
Hossz0:10:31
Cím19:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Megjegyzés[…] adáshiba
Műsor letöltése MP3