Hangjáték

Kedves hallgatóink! Hangjáték sorozatunk új darabja következik. Ez a dráma Honoré de Balzac, a nagy francia regényíró egyik történelmi regényének, A suhánoknak rádióváltozata.

Zene

„-A suhán, a suhán.
-Itt vannak a suhánok.
-A suhánok a város szélére állnak.
-A suhánok a mezőkön vonulnak, suhánok az erdőkben, a folyó mentén.
-A suhánok mindenütt. Halljátok?”

„Kik a suhánok? Egy titokzatos tábor, különös hadsereg. Van, és nincsen. Vagy mondjuk így: sehol sincsen és mindenütt ott van. Rendszerint nem látni szemmel, de érezni a jelenlétüket, néha néma tiltakozásban a forradalmi terror embertelenségei ellen, néha – és amint halad az idő, mind gyakrabban – megfoghatatlan és leleplezhetetlen ellenséges cselekedetekben, szakadatlan küzdelemben a forradalmi kormányzat rendőruralma, terror csapatai, katonasága, kémei ellen. Kik a suhánok? Ki van a soraikban?”

„-Ellenforradalmárok, a reakciós parasztok, arisztokrata bitangok.
-Ez nem igaz, brigadéros, és ön is jól tudja, hogy ez nem igaz. A suhánok a francia nép. Ott van a soraikban a paraszt, a földmunkás, a polgár. Ott vannak a történelmi Franciaország képviselői is. A suhánok az egész nép.”

„És mit akarnak a suhánok?”

„-Elpusztítani a nagy forradalom vívmányait, helyreállítani a királyságot, a régi rendszert.
-Ez nem így van … kisasszony, és ön is jól tudja, mi az igazság. A suhánok rendet és nyugalmat, becsületet és igazságot akarnak, békét a népnek az országban és békét a nemzetnek a világban. Méltó és megbecsült helyét a nemzetek között. A suhánok nem a haladás, hanem a terror ellen küzdenek. A suhánok azért harcolnak, véreznek és szenvednek, hogy az ember visszanyerje emberi jogait és méltóságát.”

„1799 szeptemberében vagyunk Bretagne-ban, Franciaország nyugati részén. A poros országút kanyarogva vezet a szelíd dombokon át, az ezerszínű ködben, Mayenne nevű kisváros felé. Micsoda különös menet vonul az országúton. Az élén egy század gyalogság halad, a forradalmi hadsereg piros hajtókás, kék egyenruhájában. Vállukon puska, övükön tölténytartó és hosszú … Egy fiatal tiszt vezeti a századot, Gérard kapitány. A század mögött furcsa sereg vonul: egy csomó fiatal bretagne-i földműves, kecskebőr ködmönt, hosszú, szűk, gyolcs lábravalót viselnek. Cipőjük nincsen, egyikük-másikuk fapapucsban jár, a legtöbbjük mezítláb. Mintha egyenesen a mezei munkából álltak volna menetbe. A parasztfiúk között polgári ruhás férfiakat látunk, az egyik jobb öltözetet visel, a másik szegényeset, a harmadik vasárnapi ruhájában van. Munkásokat is látunk a csapatban, megismerjük őket ellenzős, kék vászon sapkájukról. Lehetnek vagy 150-200-an. Nehezen haladnak előre a köves, poros hegyi úton az erdők alján. Nehéz a lábuk, még nehezebb a szívük. Újoncok. Kényszer rekrutálással fogta őket be a forradalmi kormány a hadseregbe.”

„-Dél van. Kapitány! Gérard kapitány!
-Parancsára.
-Igenis Hulot brigadéros.
-Fél óra pihenőt a csapatnak, kapitány polgártárs.
-Parancsára, brigadéros polgártárs.
-Század, állj! Oszolj! A rekruták is letelepedhetnek. Aki hozott magával ennivalót, ebédelhet.
-Így, rendben van, mi ide ülünk, kapitány.
-Igenis, brigadéros.
-Micsoda szánalmas látvány ez az újoncok csapata.
-Majd másképpen lesz, ha már szolgáltak egy ideig a hadseregben, beöltözve, kiképzetten.
-Aztán jó katonák lesznek-e belőlük?
-Az a mi dolgunk, kapitány, jó katonákat csinálni belőlük.
-Nem akartak szolgálni, szökdöstek, bujkáltak.
-Nem a maguk jószántából, nem a maguk meggyőződéséből. A suhánok lázítják őket a katonai szolgálat ellen, a forradalmi kormány parancsai ellen.
-Kemény parancsok, adjuk meg. Adók, rekvirálások, bekvártélyozás, kényszer újoncozás.
-A forradalmi kormányzat nehéz helyzetben van, kapitány. Sorra veszítjük a csatákat az országhatáron túl, ha így megy tovább, minden háborúnkat elveszítjük. Idebent az országban állandó a nyugtalanság, különösen errefelé, a nyugati vidékeken. Érlelhetetlennek kell lennünk. Százmillió frank kell a hadsereg fejlesztésére. Kivesszük azoknak a zsebéből, akiknek van.
-Azt mondják, errefelé üresek már a zsebek.
-Akkor az emberek bőre alól szedjük elő a pénzt. Százezer emberre van szüksége a hadseregnek.
-Akkor sor alá állítjuk azt is, aki csak csont és bőr?
-Mi ez, kapitány, ez a furcsa beszéd? Ez nem a forradalmi hadsereg tisztjének a hangja.
-Úgy tapasztaltam, brigadéros, hogy az emberek elégedetlenek, nyugtalanok ezen a vidéken.
-Ez a suhánok bűne.
-Vagy a forradalmi kormányzat hibája.
-Mi az ördög? Bagolyhuhogás fényes nappal?
-Furcsa dolog. Amióta reggel útnak indultunk, már hallottam egy párszor.
-Hé, ki az ottan?
-Nézzétek csak! Állj, vagy lövök.
-Mi ez a zsivaj?
-Valakit elfogtak. Talán szökni akart.
-… őrmester, mi történik ottan?
-Kapitány úrnak jelentem alássan, elfogtunk egy gyanús csavargót.
-Állítsák ide elém.
-Igenis, brigadéros úr. Ezt az embert fogtuk el. Az erdőben bujkált.
-Különös alak. Hogy hívnak, hé?
-Senki sem hívott tisztelt polgártárs.
-Szamár. Mi a neved?
-Földindulás.
-Mi ez? Kötekedni mersz velem?
-Ez a becsületes nevem. Így ismer mindenki a környéken.
-Mintha álnév volna.
-Jó név az, amely azt mondja, amit jelent. Olyan erős vagyok, mint a földindulás. Azt ugyan már tapasztalta az úr, hogy mi a földindulás.
-A ruhád gyanús. Olyan, mint a suhánok öltözéke.
-A parasztok egyszerű ruhája van rajtam.
-Mit kószálsz erre fickó? Mi dolgod itten?
-Mondjam-e, hogy éppen csak erre jártam? Úgysem hinné el. Tehát inkább őszintén beszélek. Azért jöttem, hogy elfogjanak és ön elé állítsanak, brigadéros úr.
-Az ilyesmire könnyen ráfizet az ember.
-Nem az, aki jó ügyben jár. Különben sem vagyok nagyon ijedős legény, félni sem szoktam.
-De mit akar? Bárminek hívják is, polgártárs.
-Inteni, figyelmeztetni. Ha úgy tetszik, kérni akarom.
-Nem értem. Inteni, kérni? Mire?
-Eressze szélnek a kényszer újoncokat. A parasztnak az eke mellett van a helye, nem a hadseregben.
-Hogyan merészelt így beszélni?
-A paraszt nem csatázni akar, hanem békésen dolgozni a családja, a hazája javára, Isten tiszteletében.
-A parasztnak kötelessége minden más polgárral együtt megvédeni a hazáját.
-Franciaországot senki sem fenyegeti, de a forradalmi hadsereg fenyegeti Európa békéjét.
-Gazság, amit mondasz!
-Nem gazság az, brigadéros úr, ez az igazság.
-Vasra veretlek, nyomorult suhán!
-Nem sokáig lesz a bilincs rajtam.
-Agyonlövetlek!
-A magamfajta ember nem fél a haláltól. Brigadéros úr, hagyja elszéledni a rekrutákat, engedje békében hazatérni őket. Ha okosan viselkedik, semmi bántódása sem esik a katonáinak, de ha nem fogadja meg a tanácsomat…
-Mi az? Fenyegetsz?
-Tegye vissza a pisztolyát a tokjába, brigadéros úr. Ha csak egy hajam szála is meggörbül, egyetlen katonája nem kerül le élve erről a dombról. Figyeljen csak!
-Hát te vagy az a híres bagoly? És a társaid?
-Az egész dombot és erdőt körülfogják az embereim.
-Csapdába estünk.
-Kötözzétek meg!
-Ez a válasz?
-Állítsátok a fához! Kivégezni!
-Nem engem!
-Vigyázz! Ne hagyjátok szökni!
-Ott rohan, eltűnt a szikla mögött.
-Őrmester, riadót fújni!
-Suhánok! Isten, a haza és a nép nevében. Újoncok, fussatok szét! Földindulás, itt vagyunk.
-Mi ez? Ezer, meg ezer ember?
-Az erdőből, a sziklák mögül, a völgyből, özönlenek felénk.
-Nem tudjuk tartani magunkat.
-Legalább a saját bőrünket mentsük meg.
-Erre be, a sűrűbe. Valahol csak van egy mellékút ki az erdőből.
-Visszavonulunk. Katonák, utánam!”

„Hulot brigadéros az adjutánsával ziláltan érkezett meg Mayenne városába, a szétszaladt kényszer rekrutáltak nélkül, s jelentette vereségét Párizsnak. Új utasításokat kapott, meg kellett tudnia, ki szervezi a parasztság ellenállását, ki a suhánok vezére. Megígérték, hogy munkájában illő támogatást fog kapni, a kellő pillanatban majd megtudja, ki a segítőtársa. A brigadéros vállalta a megbízást, nemcsak kötelességből, hanem bosszúvágyból is. Fűtötte a harag, a magát Földindulásnak nevező suhán és ismeretlen vezére ellen. Fogadkozott, hogy elfogja, hóhérkézre juttatja őket. Néhány héttel a vesztett csata után polgári öltözetben utazik Hulot brigadéros a Bretagne-i Fougères kisváros felé, hogy személyesen nézzen körül a suhán mozgalom középpontjában.”

„-Utolsó állomásunk Fougères előtt, polgártársak és polgártársnők. Fél óra pihenő következik. Aki akar, bemehet a vendégfogadóba egy kis frissítőre.
-Meddig tart az út Fougères-ig?
-Jó öt óra.
-Gyere Alfonz fiam, szálljunk ki.
-Igen.
-Szívesen innék egy pohár tejet.
-Igen anyám, menjünk.
-Furcsa. Milyen ismerős ez a hang Verneuil kisasszony. Már hallottam valahol.
-Az ember néha téved, polgártárs. De kellemes hang, mindenesetre.
-Ki lehet ez az asszony és a fiatal férfi?
-Nem tudom. A fiatalember tengerészkadét egyenruhát visel.
-Nagyon kellemes.
-Tessék Verneuil kisasszony.
-Egész szép és kényelmes ez a vendégfogadó.
-Igen.
-És híres, jó a konyhája polgártárs.
-Úgy.
-Erre tessék, polgártársnő.
-Köszönöm.
-Foglaljanak helyet annál az asztalnál, az ablak mellett.
-Hű, nézzék csak! Egy egész szakasz dragonyos kísérte a postakocsit.
-Miért csodálkozik rajta, polgártárs? Manapság nem biztonságos az út ezen a vidéken.
-Ezt nem sokan mondták el eddig a mi vidékünkről.
-Azt nem tudja kocsmáros, hogy ez a vidék hemzseg a suhánoktól? Hogy minden bokorban lázadó lapul? Hogy akkor errefelé jár…
-…polgártárs, kaphatunk-e valami enni-innivalót?
-Hogyne, tengerészkari polgártárs. Máris oda jövök.
-Ez …
[-Ezt nem sokan mondták el eddig a mi vidékünkről.
-Azt nem tudja, kocsmáros, hogy ez a vidék hemzseg a suhánoktól? Hogy minden bokorban lázadó lapul? Hogy aki errefelé jár…
-…polgártárs, kaphatunk-e valami enni-innivalót?
-Hogyne, tengerészkadét polgártárs. Máris odajövök.]
-Ez a hang, Verneuil kisasszony. Ön azt mondja, hogy segítségemre küldték ide. Jó, örömmel fogadom egy szép fiatal hölgy segítségét, akkor is, ha voltaképpen nem tudom, hogy kicsoda is ön valójában.
-Egy személyes ismerősétől hoztam önhöz ajánlólevelet brigadéros, a Hadi Minisztériumból.
-Barátom szava és az ön szeme Verneuil kisasszony elegendő ahhoz, hogy teljes bizalmamat bírja.
-Nem azért vagyok itt, hogy bókokat halljak.
-Egy szép fiatal lány nem veheti zokon egy öreg katonától, ha hódol neki. Ez az országrész veszedelmes vidék, férfiak vidéke, elszánt harcosok vidéke. Tudja-e ön, hogy megbízatása esetleg veszélyes feladatokat ró önre?
-A köztársaság parancsára semmilyen feladattól sem riadok vissza.
-És harcol minden fegyverrel?
-Ami csak rendelkezésemre áll.
-Ravaszsággal, kegyetlenséggel? A szépségével is?
-Mit kíván tőlem?
-Meg akarom tudni, ki az az asszony, és az a fiatal tengerészkadét ott, annál a másik asztalnál.
-Miért brigadéros?
-Egy katona nem kérdez, hanem teljesíti a parancsot. Ám egy szép fiatal lánynak szabad kérdeznie is, és én felelek. Miért akarom megtudni, hogy kicsodák ők ketten? Mert gyanúsaknak tartom őket. Próbáljuk csak megkörnyékezni ezt a furcsa párt. Jöjjön! Megengedi asszonyom? Útitársak voltunk a postakocsiban, nemde? Talán megoszthatnók egymással a reggeliző asztalt is.
-Kérem, ha úgy tetszik.
-Ez a hölgy régi ismerősöm, egy bajtársam leánya, Verneuil kisasszony.
-Örülök, hogy megismerkedhetem önökkel és önnel, Verneuil kisasszony. Ha jól hallottam, mikor beszálláskor a postakocsis a keresztnevét is olvasta a listáról, a…
-Marie a nevem.
-Igen, Marie. Én Alphonse Mont… Alphonse Dua vagyok és ez a hölgy az édesanyám.
-Fougères-be utaznak?
-Igen.
-A város környékén barátaink élnek, az ő házukba megyünk.
-Áh, baráti kastély.
-Házat mondtam, polgártárs.
-Óh, ilyen kitűnő megjelenésű és modorú emberek, mint önök, kastélyba valók, arisztokrata házba.
-Nem tehet róla, aki véletlenül annak született.
-De amíg csak egyenlőséget nem teremtett a forradalom ember és ember között, addig az arisztokraták előnyt húztak véletlen születésükből. Nemde?
-Ön minek született polgártárs?
-Atyám szegény munkás volt, proletár.
-És ha nem csalódom, ön most a forradalom jóvoltából a proletári születéséből kíván előnyt húzni.
-Anyám, kérem, ne használja a …
-Asszonyom, ez lázító beszéd.
-De őszinte.
-Ön tengerészkadét polgártárs. Szabadságon van?
-Nem, fiatal hölgy, rövid pihenő után barátaink házánál, máris utazom tovább, bevonulok a bresti hadi kikötőbe.
-És hol végezte tanulmányait, fiatalember?
-A párizsi kadét iskolában.
-Hohó, várjunk csak! Ott csak tüzéreket és gyalogsági tiszteket képeznek ki.
-De én, én kivétel vagyok, illetve most helyeztek át a haditengerészethez, ahol aztán…
-Furcsa, furcsa. Nem találkoztunk mi már valahol, kadét polgártárs?
-Nem emlékszem önre. Nem hiszem, hogy találkoztunk volna.
-A mayenne-i dombokon. Gondolkozzon csak!
-A fiam nem járt arra!
-A hangja olyan ismerős, hogy szinte félreismertetem. Mintha csak pontosan hallanám. Nem mondaná…, jobban mondva nem kiáltaná a kedvemért éles hangon azt, hogy suhánok, Isten, a haza és a nép nevében.
-Ez gyanúsítás! Önnek nincsen joga faggatni minket!
-Hulot brigadéros vagyok. Nemcsak jogom, hanem kötelességem is faggatni mindenkit, akit gyanúsnak tartok. És önöket gyanúsnak tartom. Az a határozott gyanúm, hogy önök a suhánokkal vannak összeköttetésben. És az a határozott gyanúm, hogy ez a fiatalember itt nem tengerészkadét és a neve sem Alphonse Dua, hanem Alfphonse Montorant, a suhánok titkos vezére.
-Ön téved. Itt vannak a papírjaim.
-Hamis papírok is lehetnek. De majd ha alaposan kivizsgáljuk az ügyet, kiderül minden. Én önöket a forradalmi kormány nevében letartóztatom.
-Uram Isten!
-Várjon brigadéros! Még ne hívja a katonáit. Kérem, jöjjön velem a másik asztalhoz. Beszélnem kell önnel.
-És addig a gyanúsítottak megszöknek.
-Szavatolok érte, hogy nem szöknek meg. Alphonse Dua, vállalhatom a felelősséget önökért?
-A kezem, a lelkem, a szívemet adom rá önnek, Verneuil kisasszony.
-Jöjjön brigadéros! Így. Itt nyugodtan beszélhetünk. Ön nem fogja letartóztatni ezt az asszonyt és a fiát.
-Ki akadályozhat meg abban, hogy…
-Én.
-Ön nem parancsol nekem, fiatal hölgy.
-Tessék, olvassa ezt.
-Egy levél? Nem, nyílt parancs. Szigorúan bizalmas. A köztársaság minden közegéhez, tisztjéhez, tisztviselőjéhez. Marie Verneuil kisasszony a legfontosabb állami megbízatásban utazik. Minden kívánsága feltétel nélkül teljesítendő. Mintha csak saját magam parancsáról volna szó. Joseph Fuser.
-Íme.
-Fuser, a mindenható rendőrminiszter?
-A főnököm.
-Verneuil kisasszony, polgártársnő, minden szava parancs. Mit kíván?
-Ne zaklassa úti társainkat brigadéros! Hagyja őket nyugodtan tovább utazni!
-Kérem, ahogy kívánja.
-De az a gyanúm…
-Tudom, hogy ez az asszony és a férfi a kormány ellensége. A gyanúja, azt hiszem, teljesen alapos. Én ráadásul azt is sejtem, hogy ez a fiatalember nem a fia ennek az asszonynak.
-Csapjon le rájuk!
-A magam módján, brigadéros. Hogyan is mondta az előbb? Harcoljak ellenségeink ellen egy asszony minden ravaszságával, kegyetlenségével, és szépségével. Nos, ezt fogom tenni. Az ön parancsa az, hogy engedelmeskedjen nekem. Az én parancsom pedig az, hogy juttassam Alphonse Montorant-t és társait rendőrkézre, vagy térítsem meg őket a forradalom ügyéhez.
-Óh, értem.
-Most visszaülünk az asztalukhoz. Kérem, viselkedjék okosan.
-Asszonyom, polgártárs, úgy látszik, tévedtem az előbb. Bocsánatot kérek, hogy zaklattam önöket.
-Semmi hiba sem történt.
-Polgártársak és polgártársnők! Beszállás! Indulunk tovább Fougères felé.
-Remélem, nem utoljára találkoztunk egymással, Verneuil kisasszony.
-Biztos, hogy nem.
-Induljunk, Verneuil kisasszony!
-Menjünk!

Fougères-ben vagyunk, néhány héttel később. Marie Verneuil szépségével és okosságával a kisváros társadalmának kedvencévé vált. Hulot brigadéros ismerte a titkát: Marie, a hatalmas rendőrminiszter bizalmasa és feladata az, hogy leleplezze, vagy megtérítse a suhán mozgalom vezérét. De annak is hamarosan híre terjedt, hogy Marie volt az, aki útban a város felé megmentette Madame Duát és állítólagos fiát a börtöntől, talán a haláltól. Marie ezért elnyerte a suhánok bizalmát is. Hulot brigadéros sem maradt tétlen időközben. Egységbe vonta a városkában és a környező falvakban állomásozó köztársasági csapatokat, haditervet készített, hogy az első alkalmas pillanatban lecsapjon a suhánokra, akik láthatatlanul ott keringtek körülöttük és éjszakánként egyre idegesítőbben volt hallható a falvakban, a tanyákon az ismert hang. A kisvárosban pedig a vásártéren, és ahol sűrűbben jártak az emberek, egyre-másra felhangzott a jelszó:
Istenért!
A hazáért!
A népért!
A szabadságért!
A légkörben napról napra fokozódott a feszültség. Az emberek érezték, hogy valami készülőben. Marie Verneuil gyakran találkozott baráti társaságban a fiatal kadéttal. Alfonse egy este ott találta Marie-t egyedül, egyik barátja házában, egy fényesen kivilágított szobában.

-Marie, nem haragszik rám, hogy a keresztnevén szólítom?
-Én is a keresztnevén szólítom magát, Alfonse.
-Szóval, ha szabad így mondanom, bizalmas viszonyban vagyunk egymással és mégis valójában olyan keveset tudunk egymásról. Annyit elárulhatok, hogy amióta csak ismerem, nagyon sokat gondolok magára. Talán nem titok maga előtt Marie, hogy mélységes hatással volt rám. Nem csak az, ahogy megmentett egy kellemetlenkedő katonától, ez az ész dolga. Fontosabb az, amit a szívemben érzek. De maga, Marie, igazában nem tudom, kivel állok szemben. És be kell vallanom, néha aggasztó gondolataim vannak. Hogyan akadályozhatta meg, hogy Hulot brigadéros tovább zaklasson? Milyen hatalma volt hozzá? Azután, nem csak magam tapasztalom, de szerte a városban mesélik, hogy maga nagyon jóban van a köztársaságiakkal.

-Miért akar faggatni Alfonse? Most nem válaszolhatok. De egy napon mindent meg fog tudni rólam.

-Földindulás, te vagy az?
-Én vagyok, Alfonse úr.
-Van valami újság?
-Semmi biztos. Az embereim állandóan figyelik Verneuil kisasszonyt. Veszedelmes dolog kísérni, mint az árnyék. Tegnap ott volt Hulot brigadéros szállásán. Még hat köztársasági tiszt és kém volt jelen. Nagy tanácskozás folyt. Tegnapelőtt a városerdőben sétált egyedül. Az embereim figyelték. Kocsi állt meg az országúton. Kiszállt belőle egy férfi, találkozott Verneuil kisasszonnyal. Pár percig beszélgettek és a hölgy borítékot adott át az ismeretlen férfinek. Akkor az ember kocsiba szállt, de a kocsi nem hajtott be a városba. A legközelebbi postaállomáson egy emberem kikérdezte a gyanútlan kocsist és a fickó elárulta, hogy a kocsi küldöncszolgálatot teljesít Párizs és egy csomó vidéki város között. Alfonse úr, ez a kocsi a rendőrminiszter személyes küldöncét hordozza.
-Fucher, Marie a rendőrminiszter kémje volna? Szörnyű gondolat!
-Alfonse úr, a brigadéros sejti, hogy ön kicsoda, hogy ön a mi mozgalmunk vezére. Hogyan sejtheti? Kitől tudhatja?
-Marie-tól nem.
-Aflonse úr, ön nem csupán egy ember, ön az ellenállási mozgalom lelke, a suhánok vezére. Én csak egyszer parasztember vagyok, de jó a szemem, helyén a fejem. Én látom, hogy ön szereti Verneuil kisasszonyt. A szívügyeibe nem szólhatok bele, de a nagy ügyet nem szabad kockáztatnunk. Ne legyen bizalmas Verneuil kisasszonyhoz! Az égre kérem, ne szolgáltassa ki neki önmagát, az ügyünket, mert csak szereti.
-Marie Verneuil nem árulhat el.
-Remélem, szerelme nem rendőrkém. De kérem, tegye próbára. Ismerje meg a titkos gondolatait, mi pedig résen leszünk.

A próbatételre hamarosan alkalom adódott. Madame Dua estét adott barátai tiszteletére és vendégül hívta Marie Verneuil-t is. Rábeszélte Alfonse-t, hogy faggassa ki és leplezze le Marie-t, kit a köztársaság ügynökének sejtett. Az ünnepségről tudomást szerzett Hulot brigadéros is. Megtudta, hogy valamennyi vezető suhán jelen lesz az estélyen, és intézkedett.

-Alfonse, az erkélyablakból láttam, most érkezik Marie, a nagy szerelem. Légy óvatos! Többről van szó, mint valami kis kalandról, vagy akár nagy szívügyről.
-Vigyázni fogok.
-Én majd fogadom az előcsarnokban, te várj rá a hátulsó szalonban. Gondoskodom róla, hogy beszélgetés közben senki ne zavarjon.
-Óh, Verneuil kisasszony! Isten hozta!
-Jó estét, asszonyom!
-Szólíthatom Marie-nak? Tegezhetem? Sok jogom nincs hozzá, eddig nem voltunk barátok, de, de úgy érzem, kötelességem, hogy megóvjalak egy nagy veszélytől, és csalódástól. Marie, Alfonse nem a fiam, hanem a kedvesem.
-Nem igaz.
-Ez a szerelmes lány hangja. De amit mondtam, az a valóság és Alfonse csak meg akar bizonyosodni felőle, hogy te Marie a köztársaságiak érdekében dolgozol és a suhánok kezére akar adni.
-Nem hiszem, de ha igaz volna is, nem fog sikerülni neki.
-Óh, légy óvatos, ha vele beszélsz, kedvesem!

-Marie!
-Itt vagyok Alfonse. És most majd meglátjuk, ki szereti igazán a másikat, ki az őszinte, becsületes ember.
-Miért ilyen haragos a pillantásod, Marie?
-Alfonse, én nemcsak szerelmes nő vagyok, hanem egy jó ügy harcosa is.
-A köztársaságé?
-Franciaországé. Ha kell, meg is halok érte. De rettenetesen fájdalmas volna, ha annak a kezétől vesznék el, akit szeretek.
-Nem értelek. Tőlem félsz? De ha nincs okod félni…
-Ítéld meg magad. Tudod, hogy ki vagyok.
-Majd megmondom én. Váratlan látogató vagyok, igaz? Bocsánat Alfonse úr, de most már biztosat tudok. Megvizsgáltuk közelebbről a kisasszony szállását, meg poggyászát, mialatt nem volt otthon. Ez a nő Danton özvegye és Fucher rendőrminiszter bizalmasa kémje. Ez a nő rendőrkézre akarja adni önt, Alfonse úr. Nyaktiló alá akar juttatni minden suhánt. A nép nevében…
-Tedd el azt a tőrt, Földindulás! Hozzá ne merj nyúlni.
-Uram Isten!
-Beszélj velem nyíltan, Marie. Ne félj, bárki vagy is. Amíg én élek, bánódás nem érhet. Megvédelek. Bárki vagy is, szeretlek.
-Alfonse, szerelmem.
-És merek veled beszélni nyíltan, őszintén. Én Alfonse Montorant vagyok, az ellenállás vezére. Elhiszem, hogy te, Marie őszintén szolgálod azt az ügyet, amelyben hiszel. De ha a mi ellenségeink ügyében hiszel, rossz ügyet védsz. Mi a népért élünk, harcolunk és ha kell, halunk az egész népért, s a terror, a kizsákmányolás, az elnyomás, a népakarat meghamisítása ellen. Ha nem tartozol hozzánk, most arra kérlek, állj közénk. Nemcsak azért, mert szeretsz és mert szeretlek, hanem mert minden becsületes férfinak és nőnek az ellenállás táborában a helye.
-Mi az? Mi történt?
-Hulot katonái körülfogták a házat. Végünk van.
-Adjátok meg magatokat, lázítók! A köztársaság kormánya nevében követelem. 10 perc gondolkodási időt adok, azután támadunk.
-Haljunk meg fegyverrel a kezünkben? Jó, de előbb ezt az áruló asszonyt…, végzek vele.
-Hozzá ne nyúlj!
-Vagy meneküljünk, hogy tovább harcolhassunk? Alfonse úr, én ismerem a titkos utat ki ebből a házból.
-Ha megmenekülünk, tovább harcolhatunk. De előbb, Marie, most szabad akaratod szerint dönthetsz. Maradhatsz, elárulhatsz Hulot brigadérosnak, vagy velünk menekülhetsz. Ha vállalod az én szerelmemet és vállalod a nép ügyét én mellettem…
-Vállalom. Veletek maradok.
-Ez már beszéd. Indulhatunk! Alfonse úr, Verneuil kisasszony, erre. Utánam!

Így tért meg a rendőrminiszter kéme az igaz ügyhöz életre-halálra. Búcsúzzunk most Alfonse Montorant-tól, a suhánok, a nép ellenállásának vezérétől. Búcsúzzunk szerelmétől, a szép Marie Verneuil-től, aki Alfonse oldalán akar élni és halni a nép ügyéért. A sötét éjszakába menekülnek, mentik életüket, mely nemcsak az övék, hanem a népé is. Talán sohasem látjuk őket többé, de ha elbuknak is a népért vívott szakadatlan, néha nyílt, néha titkos harcban, mögöttük van az új vezér, a földből nő ki, a nép tömegeiből, hogy tovább vezesse az ellenállás kérlelhetetlen harcát az elnyomók ellen.

Kedves hallgatóink! Balzac, A suhánok című regényének hangjáték változatát adtuk elő.

Zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Szünetjel