15:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 25. 15:00 ● 10:51

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19 és 25 méteres rövidhullámon. Kedves Hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 15 órát jelez.

Tárogató

Kedves Hallgatóink! Most a szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

Budapest. A magyarországi kommunista párt Politikai Bizottsága délelőtti ülésén leváltotta Gerő Ernőt, és a párt első titkárává Kádár Jánost tette meg. Kádár és Nagy nyilatkozatának beolvasását a budapesti rádió délutánra helyezte kilátásba. Ugyancsak a budapesti rádió egyik délutáni közléséből kitűnőleg a harcok Budapest egyes pontjain még folynak. A magyar fővárosban tartózkodó külföldi sajtótudósítóknak hivatalos korlátozó intézkedések folytán eddig nem volt meg a lehetőségük, hogy a szokott keretben tájékoztassák lapjaikat az események alakulásáról. Ennek következtében a pillanatnyi budapesti helyzetről egyelőre nem lehet megbízható képet alkotni. Osztrák újságíró körökben úgy tudják, hogy a tegnapi nap folyamán több munkás- és parasztdelegáció próbált Nagy Imre miniszterelnök elé kerülni. Kérelmük az lett volna, hogy a miniszterelnök tiltakozzék a szovjet intervenció ellen, és gondoskodjék arról, hogy a szovjet csapatok azonnal szüntessék be a tüzelést a magyar lakosságra. Nagy Imre a munkás- és parasztküldöttségeket nem fogadta.

A külföldi sajtó részben a magyar főváros rádiójának jelentései alapján, részben szemtanúk beszámolóira támaszkodva bő jelentésekben tájékoztatja olvasóit a budapesti drámáról. A sajtó részleteket is közöl a kedd este óta gyors egymásutánban pergő magyarországi eseményekről. A nyugati lapok fenntartás nélküli rokonszenvvel írnak a magyar nép megmozdulásáról, és már kommentálják az eseményeket.

A New York Times "Budapest mártírjai" címmel megállapítja, hogy az egész világ mélyen gyászolja a magyar felkelés elesett hőseit. Párhuzamot vonva az 1849-es eseményekkel, rámutat arra, hogy a két nemzeti megmozdulás közötti összehasonlítás annyiban nem teljes, hogy a '48-as szabadságharc leverésére nem magyar áruló kérte az orosz segítséget, hanem az akkori bécsi önkény. Ezt a szégyenteljes szerepet ma Nagy Imre vállalta – írja cikkében a New York Times. Ugyancsak ez a lap egy újabb cikkében arra mutat rá, hogy hivatalos washingtoni helyen a magyarországi és lengyelországi eseményeket – a Tito Moszkvával való szakítása óta – két legnagyobb horderejű fejleménynek tekintik a vasfüggöny mögött. Teljesen függetlenül a magyarországi felkelés kimenetelétől a magyar nemzet megmozdulása a szovjet politikát a legsúlyosabb helyzetbe juttatta.

A nyugatnémet sajtó kivétel nélkül nagy címek alatt ír a budapesti eseményekről.
A Süddeutsche Zeitung tegnap kiérkezett utasok beszámolóira hivatkozva kiemeli, hogy a tüntető tömeg ellen kirendelt magyar csapatok egy része megtagadta az engedelmességet. Sokan csatlakoztak a felkelőkhöz, és fegyverrel valamint lőszerrel támogatták azokat. A német és osztrák lapok jelentése szerint a tüntető tömeg tegnap újból megkísérelte a gyűlölt Sztálin-szobor ledöntését, miután az első kísérlet kudarccal járt, mert a drótkötelek elszakadtak, amelyeket a szobor nyakára dobtak. Egy munkás tegnap forróvágóval fűrészelte el a szobrot térdeinél, úgyhogy a bronzszobrot végül is ledöntötték talapzatáról. A hatalmas tömeg, amely a több mint három órán keresztül dolgozó munkás minden mozdulatát feszült figyelemmel kísérte, szavalókórusokban adott kifejezést Moszkva elleni gyűlöletének.

A bécsi Presse című lap így ír. "A bécsiek szíve a bátor budapestiekért dobog, akiknek a nemzet szabadsága drágább saját életüknél."
A Neues Österreich rámutat arra, hogy ha majd a csatlósállamok történetét egyszer megírják, a legjelentősebb fejezet az lesz majd, amely Magyarországgal foglalkozik.
Az Arbeiter Zeitung kiemeli, hogy amit ma Magyarországon követelnek, az nem titoizmus többé, hanem tényleges demokrácia. Nagy Imre, az új miniszterelnök azonban nem a "magyar Gomulka", nem a nemzeti függetlenség szimbóluma, hanem legföljebb a fogyasztási javak termelésének, az életszínvonal emelésének és az engedményes parasztpolitikának a szószólója.
Az Arbeiter Zeitung a forradalmárok számára a fegyverletétel esetén kilátásba helyezett amnesztiáról azt írja, hogy a világ őrködni fog afelett, hogyan fogja Nagy Imre és kormánya ezt az ígéretét megtartani. A magyarországi népfelkelés egyet világosan megmutat – írja a szociáldemokrata lap –, azt, hogy a nép nem akar többé hallani a kommunista diktatúráról.

A drámai budapesti események mély visszhangjára találtak hivatalos körökben is. Dulles külügyminiszter az Amerikai Magyar Szövetség vezetősége előtt kijelentette, hogy kormánya a legmélyebb együttérzéssel figyeli a magyar nép küzdelmét szabadságának és függetlenségének visszanyerésére. A magyar emigráció vezetői tegnap táviratban fordultak az ENSZ-hez. Ebben rámutatnak arra, hogy a szovjet beavatkozás Magyarország belügyeibe beleütközik az ENSZ alapokmányának rendelkezéseibe. A magyar emigráns vezetők az ENSZ sürgős közbelépését kérik. Az Európai Rab Népek Szövetsége a szabad világ népeihez intézett nyilatkozatában hasonlóképpen foglalt állást a szovjet intervenció ellen.

Varsó. A lengyelországi kommunista párt Központi Bizottságának nyolcadik teljes ülése jóváhagyta az ország politikai és gazdasági feladatairól szóló határozati javaslatot. A határozat lényegében magáévá teszi azokat az irányelveket, amelyeket Gomulka, a párt újonnan megválasztott első titkára nevezetes múlt hétvégi beszédében körvonalazott. A lengyelországi kommunista párt különben egy további határozati javaslatot is elfogadott, amely elítéli az antiszemitizmus minden formáját.
A Trybuna Ludu mai számában cikket közölt a szovjet-lengyel barátság szükségéről, kiemeli azonban, hogy a két ország közötti viszony alakulása kizárólag az egyenlőség elvének tiszteletben tartásával történhetik.

A Daily Mail közli a Le Monde című francia lap tudósítójának varsói jelentését, az ott lezajlott, a magyarság melletti rokonszenvtüntetésekről. Tegnap este mintegy 4000 diák és diáklány vonult fel két hatalmas, különálló csoportban a Szovjetunió és Magyarország varsói külképviseleteinek épülete elé. A szovjet nagykövetség előtt megjelent hatalmas tömeg Rokosszovszkij eltávolítását követelte. A budapesti kormány képviseletének épülete előtt felvonult tömeg a budapesti és magyarországi eseményekkel kapcsolatban a magyar nép iránti rokonszenvének adott kifejezést. "Veletek vagyunk!" – kiáltotta a tömeg. Ezután a főpályaudvar épülete elé vonultak, amikor elterjedt Wyszynski bíboros szabadlábra helyezésnek híre. A felvonult diákok tömegét a szovjet nagykövetség épülete elől gépfegyverrel rendelkező biztonsági csapatok oszlatták szét. Tüntetés zajlott le tegnap a lengyelországi kommunista párt központi épülete előtt is. Több ezer diák és munkás igyekezett az épületbe benyomulni. A diákokat, akik Gomulkát éltetve és Moszkvát szidalmazó szavakkal illetve próbáltak a párt épületébe benyomulni, katonaság szorította vissza.
A lengyel igazságügyi hatóságok közlése szerint a kormány három kivételével szabadlábra helyezte a poznani perek valamennyi vádlottját. A szabadlábra helyezettek között hét olyan személy is van, akiket a bíróság a poznani felkeléssel kapcsolatban börtönbüntetésre ítélt.

Most a nemzetközi politika egyéb eseményeiről számolunk be.
Marokkóban folytatódnak a franciaellenes tüntetések és terrorcselekmények. A tüntetéseket öt algériai nacionalista vezető letartóztatása robbantotta ki. Terroristacsoportok Meknesz közelében felgyújtottak 38 tanyát, és megöltek 29 európait. A terrorcselekmények elleni tiltakozásként ma több mint 40 ezer Marokkóban élő francia tisztviselő abbahagyta a munkát.
Kairóban az egyiptomi kormány szóvivője bejelentette, hogy Egyiptom a jordániai légierő megerősítésére öt lökhajtásos repülőgépet küldött az országnak. New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma este folytatja vitáját a Jordánia és Izrael közti feszült helyzetről.

Híreink közlését befejeztük, legközelebb 16 órakor mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Információk

Adásba került1956-10-25 15:00
Hossz0:10:51
Cím15:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3