Ifjúság hangja

Szignál

Itt az Ifjúság hangja! Jó napot kívánunk, magyar fiatalok! Az Ifjúság hangjának keddi, félórás műsorát közvetítjük.

Szignál

Kedves fiúk és lányok! Mai műsorunkban Tüske Péter Forrón szóró kávéfőző című rövid szatíráját, illetve Göre Gábort és kompániáját halljátok. Jó szórakozást!

Kedves ifjú hallgatóink! A Népszava a közelmúltban két olyan nagy jelentőségű eseményről adott hírt, hogy azon még mi sem térhettünk napirendre. Az egyik azt a szenzációt ismertette, miképp zajlott le a Magyar Televízió első helyszíni híradó-közvetítése, a másik pedig nem kisebb eseményt részletezett, mint a forrón szóró kávéfőző feltalálását, amelynek segítségével a Ganz Gyárban a Stuka villamost festegetik. Az egyszerűség kedvéért a két eseményt most egybefoglalva mutatja be önöknek Tüske Péter rövid szatírája. Megjegyezzük, hogy a következőkben elhangzó népi demokratikus új fogalmakat szó szerint vettük át a Népszava cikkéből, értük tehát a nevezett kommunista sajtótermék felelős. Figyelem! A Magyar Televízió helyszíni adása következik a Ganz Gyárból.

- Vigyázzon, Csucskó elvtárs, ne menjen, ne menjen úgy rá az egyes felvevőgéppel! A kettes gép meg egy kissé jobbra! Még, még, most már túlment, vissza! Elég! Figyelem! Csendet kérek, ha mondom! Tanka elvtárs!
- Tessék!
- Szíveskedjék csak idejönni!
- Valami baj van, Sátor elvtárs?
- A legnagyobb baj. 3 perc múlva kezdjük a közvetítést, mindenki a helyén van?
- De még hogy! Akit én rakok a helyére, az ott is van.
- Remélem, ott is marad. Figyelmeztesse, kérem az embereket, hogy nagyon ügyeljenek, kövessék a tőlem kapott utasításokat, és mindenki mindig mosolyogjon! Tükrözze vissza arcuk a munka örömét. Derelye elvtárs pedig legyen jobban meglepetve, amikor a nevén szólítom. Kösse a lelkére, hogy a kellő helyen se feledkezzék el a Kolumbusz tojásáról.
- Jó. Derelye!
- Mi az?
- Jobban meglepődni! Érti? És vigyázzon, ne hagyja ki az autóbuszt meg a tojást!
- A Petrenci meg lóbálja meg jobban azt a kávéfőzőt, és vidáman!
- Nagyon helyes.
- Petrenci, hé!
- Na.
- Vigyázzon a vidám lóbálásra!
- Csak bízza rám, Tanka elvtárs.
- Az a másik kettő, aki a Stuka villamost olajozza, azok meg előtte álljanak, ne mögötte, mint az előbb! Ha megint lelövik nekem a hatást, hát...
- Kizárt dolog, egyiküknek sincs vadászati engedélye.
- Akkor kezdhetjük!
- Vigyázat! Halotti csend! Csucskó, kész?
- Kész.
- Induláskor kapja be a lencsébe a gyárkéményt, aztán majd jöjjön rajta lassan lefelé, de álljon meg vele a fejemen! Indulás!
- Kedves dolgozó nézőközönség! Nagy napja van ma a televíziónak, Híradó műsorunk első helyszíni közvetítése pereg a szemeik előtt. Itt állunk a Ganz Gyár udvarán, sürög-forog a gyár körülöttünk, azaz hogy a gyár dolgozói forognak, sürögnek, teljesítik a tervet, sürögve-forogva tejesítik túl. Éppen most megy előttünk Tanka elvtárs, az ÜB elnöke. Bocsánat, még nem megy el, valahol késik. Na mi lesz? Na igen-igen-igen, mégis elmegy, már itt is van.
- Tanka elvtárs, tessék csak megállni egy kicsit. Látom, hogy csodálkozik.
- Hát, ahogy vesszük.
- Persze hogy csodálkozik, nem számított rá, hogy ilyen nagy napja lesz ma a Ganz Gyárnak, ugye?
- Ez stimmel.
- Mondjon hát valami szépet a mi kedves nézőközönségünknek!
- Várjon csak, ezen, ezen gondolkodni kell egy kicsit. Éljen ő..., mondjuk éljen Hruscsov!
- Hát ez valóban szép volt, fogadni mernék, hogy most mindenki tapsol a készülékük előtt és fenékig üríti poharát. Mit gondol, Tanka elvtárs, miért jöttünk mi éppen a Ganz Gyárba?
- Na miért?
- Mert hallottuk, hogy milyen nagy, mondhatnám hatalmas újítással lepték meg népi demokráciánkat.
- Ó kérem, az a kis forrón szórás, amit a mi újítóink kitaláltak.
- Igen-igen-igen, óriási feltűnést keltett a hír, éppen ezért be akarjuk mutatni a mi kedves közönségünknek, hogy az hogyan is megy. Remélem, láthatjuk.
- Kérem, ha kíváncsiak rá, hát szívesen megtesszük.
- Köszönjük szépen. De ni csak, ki jön itt? A Derelye elvtárs! Éppen háttal áll nekünk. Ó, Derelye! Most megfordul, már ide is ért, ejnye de miért van úgy meglepve, kedves Derelye elvtárs?
- Mert hogy..., hogy is mondjam csak, én nem vagyok a Derelye.
- Nem? Hát ez szinte hihetetlen.
- Kérem, én a Tarhonya vagyok.
- Akkor meg hogyan került ide? Én Derelyének nézném. Menjen csak gyorsan tovább! No, de most, most mégis csak Derelye elvtárs jön! Álljon meg egy szóra, Derelye elvtárs, ejnye hát miért van úgy meglepetve?
- Én?
- Maga.
- Ja, meg vagyok lepetve, mert tudja, hogy én vagyok a Derelye.
- Ugyan, hát ki ne ismerné a Ganz gyári Derelyét, a festőbrigád újítóját, aki kitalálta, hogy hogyan lehet kávéfőzővel befesteni a Stuka villamost. Mégpedig forrón szórva.
- Mi az, maguk már erről is értesültek?
- Értesültünk bizony. Hiába csodálkozik, az ilyesmi nem maradhat titokban. Mesélje el hát nekünk, hogyan fedezték fel a dolgot.
- Hát az-az úgy történt, hogy törtük rajta a fejünket a Petrenci elvtárssal.
- Meg velem.
- Ja és igen, a Tanka elvtárs törte a fejit velünk azon, hogy hát ki köllene találni valamit, amivel festéket tudunk megtakarítani. Támogassuk evvel is a nép államát.
- Kitűnő! És kitalálták?
- Hm, de ki ám! Összeültünk a Petrenci elvtárssal, azt mondta a Petrenci, izé a Tanka elvtárs, hogy izé, na Derelye - azt mondja - tudja hogy hol a hiba? Ott, hogy mi hidegen szórunk. Forrón kőne szórni, Derelye! Erre aztán nekiláttunk a Petre.., szóval az izé, a Tanka elvtárssal.
- Na és ment a dolog?
- Hát kezdetbe elég nehezen, sok volt a festőműhelyben a kétkedő, aki csak nehezen tudott megbarátkozni a gondolattal.
- Bizonyosan maradiak, akik beérték azzal a hőfokkal, amivel eddig is szórtak, ugye?
- Úgy-úgy, de a végén mégiscsak megjött a siker.
- Mire aztán az addigi kétkedők is úgy lelkendeztek a forró szórásért, mintha egész életükben mást se tettek volna.
- Ezt nevezem sikernek! De most már lássuk, miképp történik a dolog!
- Jó, akkor idehívom a Petrencit, nála van a kávéfőző.
- Nézzék, jön a Petrenci.
- Igen-igen-igen. Egyenesen felénk tart, és valamit lóbál a kezében. Hej, hogyan lóbálja, hogyan himbálja, milyen vidáman! Ó Petrenci elvtárs, ugyan mit lóbál ilyen jókedvűen? Ez bizonyára a kávéfőző.
- Áh nem. Ez egy sörösüveg, méghozzá üres, és hideg.
- Hol hagyta a kávéfőzőt?
- A Stuka villamosnál.
- Hát akkor siessünk oda!
- Na menjünk!
- Ugye kedves nézőközönség, milyen szép szívderítő dolog egy ilyen Ganz Gyár? Széltiben-kasul, amint folyik a munka, ahogyan a dolgozók sztahanovozzák a normát, helyesebben már nem sztahanovozzák! Az már bedöglött. De szép. Mégis szép! Mindenek felé csúcsosodnak az új munkacsúcsok, és lengenek a serkentő transzparensek fel és alá, fel és alá. Na, de itt állunk már a Stuka villamos előtt.
- Ez az ugye, Tanka elvtárs?
- Ez.
- Nézzék, kedves nézőközönség, hogyan olajozza két fürge kezű dolgozó a remek alkotmányt! Azaz most nem láthatjuk őket, mert már megint a kocsi túlsó oldalán állanak. A mindenségit neki!
Azt a mindenségit, de jól csinálják! Na jöjjenek csak ide előre, hogy a közönség is láthassa magukat! Hej, de szépen csepeg az olaj a kanna csücskös csöviből rá a csapágyra, amibe nem henyélnek a cseppek, mint egyes reakciós elemek, hanem serényen működnek a szebb jövő érdekében. De most aztán lássuk a forrón szóró kávéfőzőt!
- Itt van. Egészen olyan, mint egy kávéfőző, csak éppen hogy festünk vele.
- Íme, kedves nézőközönség, egy kávéfőző, amivel azonban a Stuka villamosnak adják meg a végső szépségét. És az hogyan történik az eljárás?
- Hát az úgy történik, kérem, hogy a kávéfőző fenekiben az anyag minden hígítás nélkül föl van forrósítva, utána a fenék előbb levegőt bocsát ki, aztán ...
- Nyomban rá pedig elkezd szórni.
- Forrón!
- És mi az előnye ennek az eljárásnak?
- Először is az, hogy szórás előtt nem köll hígítani.
- Aztán meg az anyag szép sima felület ad a leszórt kocsifalon.
- A legfőbb előny azonban, hogy az így elérhető megtakarítás milliós nagyságrendűnek ígérkezik.
- Teringettét, milliós nagyságrendűnek! Milyen óriási megtakarítás, pusztán az által, hogy nem langyosan, hanem forrón! Olyan egyszerű ez, mint a ö..., na mi lesz, Derelye elvtárs? Mint mi, mint mi?
- Mint az izé, a busz.
- Mint az autóbusz, maga szerencsétlen!
- Igen-igen, mint az autóbusz tojása.
- Nagyon helyes, mint a Kolumbusz tojása. Most pedig helyezzék üzembe a kávéfőzőt.
- Igenis.
- Először is elkezdődik a-a fenékben a forrósítás.
- Így érjük el aztat, hogy az anyag jobban tapad.
- Meg hogy finomabban szétterül.
- Mostan kinyitom a szelepet.
- Előbb levegő jön ki, amire a kávéfőző megkezdi a szórást.
- Mégpedig forrón!
- Hát ez óriási! Nézzék csak, kedves nézőközönség, milyen szép sima felület, milyen egyenletesen kenődik rá a Stuka villamosra a népi demokrácia tetterejének új bizonyítéka. Köszönjük, kedves elvtársak, ezt a szép bemutatót, köszönjük! Még csak azt mondják el kedves elvtársak, hogy milyen újításon törik most a fejüket?
- Hát azt gondoljuk mi a Petren.., azaz hogy a Tanka elvtárs azt gondolja velünk, ha ilyen nagy sikere lesz annak, hogy a kávéfőzőt szórásra használjuk, akkor annak is sikere lehetne, ha a kávét abban főznénk, ami eddig csak szórásra volt használatos.

Kedves ifjú hallgatóink! A Népszava egyik cikkének adatai nyomán bemutattuk Tüske Péter szatíráját, illetve a forrón szóró kávéfőző működését. És ezután, Göre Gábor és kompániája következik.

- Áldás békességet adjék az Úr, ifiasszony, hát itt vónék megeskedje meg a fenye.
- Hozta Isten kenteket Göre uram. Mégiscsak ide húzza a szíve hozzánk, mi?
- Hát szív húzza szívesen. De most az egyszer más is húzott ám!
- Na éspedig micsoda?
- Micsoda? Személyes megtámadtatás címén kívánnék fölszólamlani.
- Ejnye már, hát ki támadta meg kenteket bíró uram?
- Kegyedék.
- Micsoda?
- Ne tagadja, mer úgyis hiába! Hallottam én jól odafönt, hogy miről esett szó itten a mikrofonyotok körül. Mert ha éppen tudni akarja, abba a bizonyos gyorsfutásban engem illet meg az elsőség!
- Kendet?
- Engem egyedül. Mert olyan sebesen, mint én, nem futott még emberfia ezen a kerek földön. Ehol a két tanú rá a lajbi zsebbe.
- Hát bizony ez igaz.
- Magam láttam a két szömemmel.
- Nem tréfa ez? Há mikor esett meg a dolog?
- Mikor? Hát van annak már vagy 30 esztendeje.
- Na és aztán mondja csak, hol történt?
- Hol ám? Bugacon.
- Bugacon? Hát kend Bugacon atlétáskodott?
- Atlétáskodtam, mert úgy hozta magával a szükség a.
- És mondja má, nehéz ellenfele volt?
- Hogy nehéz-e? Nyomott az jó kilenc mázsát, ha nem tízet.
- Kilenc mázsát? Ugyan menjen már! Az lehetetlen.
- Már pedig az annyit nyomott.
- Kizárt dolog, bíró uram. Hát ilyen súllyal nem lehet futni.
- Na-na-na! Ehun vannak rá a tanúk e.
- Hát ezt még nekik se hiszem.
- Nem? Hát ki mondaná meg az igazat, ha nem a cigány?
- Naná! Hát én is kötöm ám az ebet a karóhoz, mert ha éppen tudni akarja, a dolog úgy esett, hogy ...
- Megálljék csak sógor, ebben a kérdésben én vagyok az illetékes kompetens. Nos, hát az úgy volt..., ott létesködtem Bugacon, mivelhogy a falumbeli tehenek jövendő boldogságát köllött eligazítanyom. De mielőtt kiballagtunk volna Bugacra, hát körülnézelődtünk egy kicsit a köcskeméti piacon. Ahogy ottan éppen szemügyre vételeztük a sok szép ludat, tyúkot, a jól megtermett kofaasszonyságokat, meg a többi aprójószágot, megakadt a tekintetem egy akkurátus csikóbőr kulacson. Áperte leszurkoltam érte az árát. Megtöltöttem jóféle köcskeméti barackpálinkával, de tudja, egy-kettőre kongani kezdett a kulacs.
- Há mer szó szót követett, mire hát a kulacs is csak egyre kotyogott.
- Hát aztán tudja olyan csuda jó kedvem kerekedett, hogy egyszerre csak lenn éreztem magamat a Paradicsomban.
- Lent? Menjen már! Hiszen a Paradicsom az fent van.
- Igen, de nem Kecskeméten. Az ottani paradicsom lent áll egy kosárba. Magam se tudom, tudja, hogy hogyan eshetett, de egyszerre csak benne vótam. Egybűl kipasszíroztam az egésznek a levit. Amire aztán olyan vörös lett tőle a... kevésbé böcsösebbik fertálom, mint mikor egy huszár mundér feszült még rajta. Ettől aztán annyira méregbe gyüttem, hogy rögvest toronyiránt vettünk a bugaci gémeskút felé. De hogy mögkurtítsuk az utat, hát átvágtunk a legelőn, mert a Kácsa egyre azt danolta, hogy hajrá előre a legelőre!
- Hát, mondta is hát!
- Csak ne dicsérd, ebadta! Mert ez a..., alig hogy rajta tapodtunk, máris észrevettük, hogy itt valami nem stimmöl. A Kácsa eltévesztette a nóta szövegit, vagy pediglen a köcskeméti gyorsvonat az útirányt. Mert egyszerre csak veszett robogás hallatszott mögöttünk. Amint aztán hátranézek, hát bizony látom, hogy nem ám a mozdony, hanem a község bikája! És egyenesen felém tartott, mivel hogy hátnézetből vörös voltam a paradicsomi szégyenbe eséstűl. Aztán fújt rám, tudja, a bestia, mint ahogy a napamasszony szokott, mikor a Belzebub vendégeskedik a bőrében.
- Mondja már aztán, nem rettent meg kend tőle?
- Én? Nem én! Csak annyit kajátottam, hogy mondom, hul egy fa! A legközelebbi eperfa sehogy se akart elibénk gyünni. Hogy aztán nehogy a bikának valami baja essék, hát jól a nyakam közé szedtem a lábamat. A bika meg utánam, egye meg a fenye. Na hiszen, volt ott egy olyan versenyfutás, tudja, hogy olyan még a világon nem egzisztált. A Kácsa előkapta a hegedűjét, aztán lassút ringatóst húzott a bikának, de az bizony kitartott a csűrdöngölős mellett. Már éppen az utolsó minutumba elértem a végállomást, az eperfa tetejit. Azt már ott is termett a bika. De már csak a fa tövit tudta a szarva hegyire rakni. Így is kis híja volt, hogy a fa nem indult el a bika menetrendje szerint.
- Hát ezt a menekülést igazán a szerencsének köszönhette bíró uram!
- Na, azt bizony a lábaimnak köszönhettem. Szerencséje az csak a fának volt, hogy kibírta a bika barátkozását. Le is mordultam rá a lombok közül. Ne, te beste, ne! Így hálálod meg nekem, hogy ippeg hozzád jövök háztűznézőbe? Mi? Mer tudja, ő volt az a személy, akit a teheneim bús özvegységinek fölvidítására kommendált nekünk a bugaci községtanács.
- Hát annyi bizonyos, hogy a bika nem viselkedett az alkalomhoz illő módon.
- Hát meg is mondtam a bugaci bírónak, hogy mondok: Nem lesz semmi a dologból, mert én bizony nem adom oda a mi gyöngéd, finomszívű Rózsi tehenünk kezit egy ilyen gonosz Pestának! Mert mi bikát akarunk hazavinni, nem pediglen mozdont.
- Csak biztosan azt hitte az a barom, hogy ő a bika.
- Na hát szóval egy szónak is száz a vége, hiába tették meg a nagy utat Bugacig, mi?
- Na lássa, ezt éppen nem mondhatnám.
- Nem?
- Mert az a bika úgy kiokosított engem abba a tekintetbe, hogy mit köllene csinálni azokkal a kommenistákkal, hogy hát hogyan szabadulhatna meg a világ a vörös veszedelemtűl.
- Hát ezt én nem értem. Mi köze lehet az ügyhöz egy bikának?
- He-he! Csakis a bikának, csakis a bikának, ifiasszony! Mit gondol, mért volt az, hogy a bika a Durbinccsal meg a Kácsával szembe hajlandó volt a békés loegresztenciára, de ellenem megindította az elsöprő rohamot?
- Ugyan már miért?
- Mert hogy attól a tapintatlan paradicsomtúl vörös lettem. Ha pedig a bika vöröset lát, hát úgy megvadul tőle, akárcsak én. Tehátlon rá kell ereszteni a bikákat arra ja vörös paradicsomra, úgy a szarvuk hegyire kapják ők a kommenistákat, tudja, hogy egyszeribe végük szakad nekik. Mert a bikákkal aztán nem tudnak kukoricázni!
- Hát mond valamit.
- Könnyen […] az a Hruscsov, meg a Bulganyin, amikor olyan finom úri emberekkel ül le tanácskozni, mint az a Dulek, meg a Szőllő Tóni. De próbálná meg a konferencolázást a bikákka! Megkergetnék ezek őket a kerek asztal körül, tudja fiatalasszony, úgy, hogy még egy árva nyekket sem tudnának nyekkenteni.
- Hát az ötlet remek! Mindig tudtam, hogy kend aztán okos ember, bíró uram.
- Van itt ész, ne féljen! Van itt ész! Hát bíró voltam én, mert akinek tudja, az Úristen hivatalt adott, annak észt is utalványozott ki hozzá. Éppen ezért most én fogom egybehívni a nyugati nagyhatolmakat, csináljanak egyszer velem egy olyan konferanszot. Majd én kioktatom őket, hogyha el akarnak bánni a kommenistákkal, akkor ne puskát, ágyút meg tankfegyvereket komendírozzanak ki ellenük, hanem a bikákat szaporítsák! Mert mihelyst elegendő bika lesz a világon, véget ér a kommenizmus.
- Na aztán mondja csak, hát mi fog történni akkor a kommunistákkal?
- Mi? Hát amelliket nem söpörték el maguk elől a bikák, azok legfellebb majd a bikák után söprögethetnek. Én magam fogom Hruscsovnak a kezibe nyomni a söprűt meg a lapátot. Had keresse meg azt az egy-két kupica pálinkára valót a randa. Na, de most már elindulunk, fiatalasszony, tudja, most gyüttek meg otthon ezek a fiatalok, akik odakint jártak legutóbb a Szovjetunióba. Mer Hruscsov elhatározta, hogy mögtermékenyíti a szibériai szűzföldeket. De bizonyosan nem bírta már szusszal, mert jónak látta egypár derék magyar parasztgyereket is segítségül híni a dologhoz, nehogy szégyenbe maradjon. Hát Isten megáldja magukat, fiatalasszony!
- Isten áldja!

Mai ifjúsági műsorunkban először Tüske Péter Forrón szóró kávéfőző című szatíráját, majd a Göre kompánia kis jelenetét közvetítettük. És ezzel ifjúsági műsorunk véget ért. A műsort szerkeszti Vér Károly.

Szignál

Az Ifjúság hangjának keddi, félórás műsorát közvetítettük. Magyar fiatalok, a viszont hallásra!

Zene

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!