12:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 28. 12:00 ● 14:57

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves Hallgatóink! Most pontos időjelzést adunk, az első harangkondulás 12 órát jelez.

Déli Harangszó

Szól a harang Budapesten, Rómában, Bécsben, Kölnben, Párizsban, mindenütt, ahol
a kereszténység templomot épített és harangot kongat ebben az órában. Hirdeti a nándorfehérvári győzelem emlékét, egy maroknyi nép örök és világraszóló dicsőségét. 500 éve annak, hogy Nándorfehérvárnál Hunyadi János serege megállította az áradatot, amely a kereszténység szellemét és erejét fenyegette. A keresztény világ erre emlékezik minden délben, ezt a győzelmet köszöni meg Istennek és a nándorfehérvári seregnek a déli harangszó. A harc, amelyben Hunyadi félezer évvel ezelőtt világraszóló győzelmét aratta, ma is áll. Első vonalában ma is a magyar nép harcol, és ezekben az ünnepi pillanatokban áhítattal gondol a hősökre, akiknek az útját járja.

Himnusz

Déli Harangszó

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

New York. Ma estére összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy megvitassa a Szovjetunió magyarországi beavatkozásának ügyét. A kérelmet Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok kormánya terjesztette elő, és ahhoz csatlakozott Kanada és Argentína, továbbá Spanyolország is lépéseket tett arra, hogy a szovjet beavatkozás kérdését az ENSZ elé terjesszék. A nyugati nagyhatalmak a Biztonsági Tanácshoz intézett jegyzékükben hangsúlyozzák, hogy a szovjet katonai beavatkozás a magyar nemzet jogainak súlyos sérelmét jelenti. A nagyhatalmak ezeket a jogokat a magyar békeszerződésben ünnepélyesen biztosították. Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok a magyarországi helyzetre való tekintettel a sürgősség kimondását kérte. Az ENSZ főtitkársága haladéktalanul eleget tett a kérésnek, és minden eddigi szokástól eltérően mára, vasárnapra, közép-európai idő szerint esti 10 órára összehívta a Biztonsági Tanácsot.
Dulles külügyminiszter beszédet mondott a magyar helyzetről. Hangsúlyozta, hogy mindazoknak, akik békében élvezik szabadságukat, kötelességük, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák azt az ügyet, amelyért magyarok ma életüket adják. Amerika továbbra is támogatni kívánja a világ rab népeit. Ezeknek a népeknek tudniok kell, hogy Amerika gazdasági erejével segítségükre siet, ha termelésük ismét saját, és nem egy idegen kizsákmányoló hatalom érdekeit szolgálja. Dulles hangsúlyozta, hogy Amerika a felszabaduló népeknek nyújtandó támogatását nem fűzi politikai feltételekhez, nem katonai szövetségest keres bennük. Amerika egyetlen célja, hogy a magyar és a többi kelet-európai népet ismét ott lássa egy új, boldogabb, választófal nélküli Európában. "Meg vagyunk győződve – mondotta az amerikai külügyminiszter –, hogy ha ezek a népek most visszakapják függetlenségüket, ezzel mérhetetlenül megszilárdul a béke Európában".

Budapesten az éjszaka folyamán a további súlyos összeütközések voltak. Ezt a budapesti rádió beismeri, fegyveres gócok fennállásáról beszél ma reggeli adásában.
Magyaróvári és hegyeshalmi értesülések szerint a Dunántúl legnagyobb része a magyar szabadságharcosok kezén van. Hegyeshalomnál tegnap a határőrség átállt, letépte sapkájáról a vörös csillagot, és kitűzte a Kossuth kokárdát. Hasonló események történtek a soproni, szombathelyi, veszprémi és pápai laktanyákban is. Az osztrák-magyar határ teljesen nyitva áll. Szentgotthárdnál és Kőszegnél ma reggel magyar családok érkeztek látogatóba osztrák területre. Magyaróvárott a város társadalma ma temeti ünnepélyes szertartás keretében a kommunista vérengzés 101 áldozatát. A holttesteket a városháza előtti téren ravatalozzák fel, délután 2-kor temetik az áldozatokat.

Nickelsdorf. A hegyeshalmi helyőrség külföldi újságírók nagy csoportja előtt hangsúlyozta, hogy az egész magyar hadsereg, a határőrség és a vámkirendeltség a szabadságharcosokhoz csatlakozott. Olyan magyar csak az ÁVO tagjai között akad, aki magyarokra tüzelt. Gépkocsikon a szabadságharcosok több csoportja érkezett a nickelsdorfi határállomásra, hogy az elsősegély jellegű gyógyszer- és élelmiszerküldemények átvételéről tárgyaljon. E csoportok tagjaihoz az összesereglett külföldi újságírók különböző kérdéseket intéztek. "Milyen kormányt kíván a magyar nép?" – hangzott az első kérdés. A válasz ez volt: "olyan kormányt kívánunk, amely magába tömöríti mindazokat a pártokat, amelyek valóban a munkásság, a parasztság és a többi társadalmi réteg érdekeit képviselik." A következő kérdés az volt: "hajlandók-e támogatni Nagy Imre kormányát?" A válasz így hangzott: "mi, magyar ifjúság, mindaddig hallani sem akarunk Nagy Imréről, amíg nem tisztázódik, hogy ő volt-e az, aki a szovjet csapatok beavatkozását kívánta, avagy sem. Ha ő volt, akkor takarodnia kell." Az összegyűlt magyar hatósági emberek és szabadságharcosok kérdésekkel ostromolták a nyugati újságírókat: "mennyit tud a nyugat abból, ami Magyarországon lezajlott? Tud-e a szabadságharc győzelméről?" A szabadságharcosok egyik képviselője nyilatkozattal állt az újságírók elé: "tájékoztassák a nyugati közvéleményt arról, hogy nem vagyunk hajlandóak többé olyan rendszert támogatni, mint az előző volt, amelyet nem fűztek baráti kapcsolatok a nyugathoz. Barátságban kívánunk élni a nyugati népekkel." A határrendőrség egyenruháját viselő fiatal tiszt felkérte az újságírókat, közöljék lapjaikkal, hogy egyetlen határőr sem akadt, aki szabadságharcosokra tüzelt volna. "Amint értesültünk a szabadságharc kitöréséről – mondotta a fiatal tiszt –, leszakítottuk a vörös csillagot sapkáinkról, és egy emberként csatlakoztunk a szabadságharcosokhoz. A helyi lakossággal együtt megalakítottuk a munkásság és katonák tanácsát. Sohasem lennénk képesek arra, hogy magyar testvéreink ellen fegyvert emeljünk. Egyek vagyunk velük, egy a célunk. Mindenekelőtt azt kívánjuk, hogy a szovjet csapatok távozzanak innen, és azután megteremtsük az igazi demokrata szellemű rendet hazánkban."
Tegnap este több gépkocsioszlop ment át Ausztriából Magyarországra, azzal a rendeltetéssel, hogy orvosságot, orvosi műszereket és vérplazmát vigyen a magyar lakosságnak. Az egyik oszlop Budapest felé vette útját.

Bécs. Ahogy egyre több és több hír szivárog át Magyarország felől, ahhoz képest nő az osztrákok csodálata és megrendülése. A sajtó a magyar csodáról, a XX. század legdöbbenetesebb eseményéről ír. "Nincs ember, aki ezekben a sorsdöntő napokban gondolatban ne Magyarországon időzne" – írja a Neue Tageszeitung. "Az együttérzés hulláma öntötte el a világot, és mindenütt feszült figyelemmel várják a további fejleményeket."
A bécsi Arbeiter Zeitung így ír. "Korunk diktatúráinknak történetében Magyarországon fordult elő első ízben, hogy egy egész nemzet felkelt az önkényuralom ellen. A kommunista zsarnokok csak a szovjet páncélosok erőszakos beavatkozásának segítségével tudják magukat tartani, ha erről egyáltalán még beszélhetünk. Lángba borulva és véresen áll a világ előtt a bizonyíték: a kommunista kormányzatnak egyetlen alapja a szovjet parancs, a szovjet erőszak. A csatlósokat saját népük elkergetné, valamennyiüket már holnap. A kommunizmus hazugságait, amelyekkel a tényeket elhomályosították, most túlharsogja a magyar nemzet egyetlen nagy kiáltása: ki az oroszokkal!"
"Feszült érdeklődéssel és együttérzéssel kísérjük a magyarországi eseményeket – írja a bécsi Presse –, jól tudva, hogy kimenetelük hatással lesz a mi sorsunkra is. Ha a magyar csoda testet ölt, a nép megszabadulna a kommunizmustól, Ausztria is bizakodóbban nézhetne a jövőbe."

London. Ezekben az órákban folyik az angol fővárosban élő magyar írók nagygyűlése. A Hódolat Magyarországnak címmel meghirdetett gyűléshez csatlakozó táviratokat intézett Duhamel, a francia Akadémia tagja, valamint Albert Camus, az élő francia írók egyik legnagyobbja. "Mindazok Franciaországban – hangoztatja a baloldali író –, akiket ez a szó, hogy szabadság, saját harcaikra, eszményeikre és szenvedéseikre emlékezteti, testvér módjára egyesülnek ugyanabban a reményben, amely magyar földön írókat, értelmiségieket, diákokat, az egész népet egységbe fogja, és talpra állítja a zsarnokság ellen."

Genf. A Vöröskereszt Szervezetek Nemzetközi Szövetsége az éjszaka folyamán közölte, hogy Magyarországi Vöröskereszttől kapott telefonértesülés szerint a sebesültek száma 10 ezer és 50 ezer között mozog. Budapestről segítséget kértek a sürgősség jellegével. A nemzetközi szövetség központjából nyomban felhívással fordult a világ valamennyi vöröskereszt szervezete felé. A magyarországi felhívásban gyógyszereket, kötszereket, élelmiszert kértek. A genfi központban közölték, hogy az Amerikai Vöröskereszt 25 ezer dolláros hitelt nyitott a magyarországi segítség számára.

Ezzel híreink közlését befejeztük. Legközelebb egy óra múlva mondunk híreket.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Információk

Adásba került1956-10-28 12:00
Hossz0:14:57
Cím12:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3