Helyszíni közvetítés Veszprém megyéből

1956. november 03. 15:30 ● 18:44

Kobele József
00:00 00:00

A műsor leirata

Szignál

Kedves Hallgatóink! Folytatjuk riportsorozatunkat, amelyben ezúttal veszprémi tudósítást hallanak.

Szignál

Ma a szabad Veszprém megyéből adunk helyszíni közvetítést kedves hallgatóinknak. Egyik nemzeti bizottsági taggal folytunk beszélgetést arról, hogyan is zajlott le a forradalom Veszprémben és környékén:

- Mondd, kérlek, mi váltotta ki és hogyan, kik indították el nálatok az eseményeket?
- Az első, a kezdeményező lépést a veszprémi egyetemi ifjúság tette meg. A budapesti hősi forradalom eredményeinek hatására a megye lakosságának követeléseit hat pontban foglalta össze. Ezek megtárgyalására nagygyűlést hirdetett meg. A munkásság, a parasztság, értelmiség, a honvédség és a forradalmi ifjúság szabadon választott küldöttei nagy számban jelentek meg ezen a sorsdöntő napon. A hat pontot egyhangúlag fogadták el és számos újabb követeléssel bővítették ki. A nagygyűlés egy emberként követelte, hogy a szovjet csapatok azonnal vonuljanak ki hazánk területéről, a legrövidebb időn belül tartsák meg az általános és a titkos választásokat. A honvédség nevében Sánta alezredes bejelentette, hogy a katonaság már letette az esküt a nép forradalmára és a magyar munkásokra nem fog fegyvert fogni. A megyei szénbányászati tröszt nevében egy dudari bányász Rákosi, Farkas és Gerő nyilvános felelősségre vonását és a magyar bányákban a kényszermunka azonnali eltörlését követelte. A fémfeldolgozó munkásság követelte a szovjet érdekeltségek köztulajdonba vételét és a kiszipolyozó normarendszer megszüntetését. A Füszért felszólalója, aki maga is több mint négy évet töltött szovjet fogságban, a Szovjetunióban még mindig visszatartott magyar hadifoglyok és elhurcolt polgári személyek azonnali hazaszállítását követelte. A megye katolikus papságának képviselői a kötelező hitoktatás bevezetését kérték. Az egyik állami vállalat képviselője javasolta, a nemzeti és felekezeti ünnepek visszaállítását és az államosított családi házak visszajuttatását és a nyugdíjak azonnali rendezését. A gyűlést követően megválasztották a Veszprém megyei nemzeti forradalmi tanácsot, mely minden erejével a szabadságharc nagy céljának megvalósításáért, a szabad, független, semleges és boldog Magyarország megvalósításáért küzd.

Kedves Hallgatóink! A megye forradalmi ifjúságának felkérésére felolvassuk a Veszprém megyei újság 1956. november 3-i szombati számának vezércikkét: "Veszprém megye lakossága kér minden magyart, hogy velük együtt egy emberként követelje: oroszok, menjetek haza! Ruszkije páigyitye dámoj! A három szónak kell bevésődnie minden igaz magyar hazafi, minden hazáját féltő és szerető honpolgár szívébe. Szívébe? Nem elég! Vérünkké kell válni ezeknek a szavaknak! Nem szabad, hogy egy percig is elaltassuk tiltakozó lelkiismeretünket mindaddig, míg idegen hatalom tapodja a sokat szenvedett, végre magára talált magyar hont! Oroszok, menjetek haza! - visszhangzik a kiáltás szerte a hazában. Szuronyotok árnyékában egy gyilkos klikk, egy nemzetveszejtő, önös érdekeket szolgáló, szent hagyományainkat eltipró, honfiak vérébe gázoló gyalázat hágott a nemzet nyakára. Oroszok, menjetek haza! Ne engedjétek, hogy fasizmust elűző fegyvereiteket egy a népünk gondolatvilágától elrugaszkodott maroknyi tébolyult a magára talált nép ellen fordíthassa! Ne engedjétek, hogy fegyvereitekre népünk virágának, ifjúságunknak színe-javának vére tapadjon! Oroszok, menjetek haza! Egy nép lángoló követelése szólít benneteket. Becstelen ügyért parancsolták páncélosaitokat, ágyúitokat Budapestre. A nép ellen szólítottak titeket. Nép ellen, mely éppúgy szereti a regényes Bakonyt, mint ti a kincses Uralt. Akiknek ugyanúgy csillog a Balaton tükre, mint néktek a Kaszpi-tenger szelíd vízfodra. Hát engedhetnétek-e ti, hogy fővárosotok utcáin orosz vért ontson az idegen önkény? Nem. Biztosan nem hagynátok. Hát csak mi tűrjünk mindent? Mi nézzük tétlenül, hogy néhány elvetemült, két vagy még több állampolgársággal rendelkező bitang őrült hatalomvágya egy nemzetet küldjön a síri világba? Nem nézzük tétlenül, szólítunk benneteket: menjetek haza! Jusson el hozzátok szívünk, szabadságunk legbensőbb szava, mely mától kezdve lapunkból kiált felétek, mindaddig, míg utolsó katonátok, utolsó szuronyotok, utolsó páncélosotok ki nem vonul e hazából! Magyarok, ne szűnjetek meg ismételni, követelni szabadságunk legelemibb biztosítékát: oroszok menjetek haza!"
A szabad Veszprém megye első szabad sajtóterméke a Veszprém Megyei Hírlap. Kis formátumban jelent meg, jeligéje fent középen: Semleges Magyarországot, jobb sarokban a Kossuth-címer díszíti. Mai számától, az első évfolyam második száma 1956. november 3-i szombati kelettel, minden számában: Ruszkije páigyitye dámoj! - Oroszok, menjetek haza! jeligével van ellátva. A lap számos, érdekes, új, helyi és országos vonatkozású hírt közöl. A lap tartalmát az alábbiakban ismertetjük: "Megalakult Pécsett a Független Kisgazdapárt. Kovács Béla beszéde. Pécsett a megyei tanács székházában szerdán tartotta alakuló ülését a Függ..., Független Kisgazdapárt Az ülésen több száz régi kisgazdapárti tag vett részt, közöttük a baranyai falvak küldöttei. Az alakuló ülésre meghívták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt volt főtitkárát is. Kovács Béla rövid beszédben üdvözölte barátait, ismerőseit, a Kisgazdapárt tagjait: "Most nem mint kisgazda jöttem közétek, hiszen engem annak idején kizártak a Független Kisgazdapártból. Azért jöttem, hogy köszöntsem régi barátaimat, egykori harcostársaimat. A börtönben sokat gondolkodtam azon, hogyan fogad majd a magyar nép. Elhiszi azt a sok rágalmat, mely rám és a Kisgazdapártra szórtak az elmúlt években? Örömmel látom, hogy a rágalomhadjárat nem sikerült. A nép bízik a Kisgazdapártban, az egyedüli pártban, mely 1945 után valóban a függetlenséget és a szabadságot akarta megteremteni Magyarországon." Ezután arról beszélt, miképpen került az új kormányba. Elmondotta, hogyan akart Nagy Imre új nemzeti kormányt alakítani Kovács Béla részvételével. Mivel Nagy Imrével korábban is kapcsolatban állt és támogatta azt a törekvését, hogy megszabadítja az országot Rákositól, Gerőtől és cinkosaitól, elvileg hozzájárult a kormányban való részvételhez. Ezután a Független Kisgazdapárt újjáalakulásáról, jövőbeni működéséről szólt: "A Kisgazdapártnak szervezkedési szabadsága és joga van. Kérdés, hogy a szervezkedő párt a régi programot, a régi gondolatot hirdesse-e? A régi világról ne álmodjon senki, a grófok, bankárok és kapitalisták világa végérvényesen lezárult. Nem kisgazda igazán az, aki ma 1939-ben és 1945-ben gondolkodik. Az elmúlt 10 esztendő keserves, de hasznos iskolája volt a Kisgazdapártnak és ennek az évtizednek a tanulságait felhasználva kell átalakítanunk a párt programját és átalakítanunk a magunk gondolkodását is. Nem tudok és nem is akarok programot hirdetni a Kisgazdapárt számára. Előbb beszélnem kell a budapesti pártvezetőkkel, hogy végleges programot teremthessünk. Egy bizonyos: ennek a programnak az alapelvei az új, szabad, független Magyarország megteremtése kell, hogy legyen." Szólott a parasztság jelenlegi helyzetéről is. Kifejtette, hogy munkásságának és az értelmiségnek megvan a maga érdekvédelmi képviselete, ugyanúgy meg kell teremteni majd a parasztság számára. Majd röviden ismertette nézetét a magyar külpolitikáról. "Amikor a magyar szabadságharcosok az orosz tankok ellen harcoltak, akkor az ország függetlenségéért harcoltak. Ez nem jelenti azt, hogy mi ellenségünknek tekintjük az orosz népet, de nem lehet egyoldalú politikát folytatni, meg kell nyitni Magyarország kapuit minden nemzet előtt. Minden állammal egyenrangú kapcsolatot kell teremteni, és nem lehet az ország sorsát egy-egy katonai blokk érdekeivel összekapcsolni. A magyar nép semleges Magyarországot kíván."

Kedves Hallgatóink! Riportsorozatunkban veszprémi riportunkat hallják.

A négy párt képviselőinek megbeszélése Veszprémben. A Hazafias Népfront Veszprém megyei elnöksége szerdán délután megbeszélésre hívta össze a Független Kisgazdapárt, a Magyar Dolgozók Pártja, a Nemzeti Parasztpárt és a Szociáldemokrata Párt, valamint a Nemzeti Forradalmi Tanács, az egyetemi ifjúság és a szabad szakszervezetek megyei vezetőit. Valamennyi párt képviselője kijelentette, hogy a többivel együttműködve akar küzdeni hazánk függetlenségének, demokráciájának biztosításáért. A két parasztpárt jelenlévő képviselői azt is kijelentették, hogy a parasztegység megvalósításáért küzdenek, azon vannak, hogy a két párt mielőbb egyesüljön. A megbeszélésen elhatározták, hogy a négy párt és a szabad szakszervezetek két-két küldöttel képviseltetik magukat a szerda esti küldöttgyűlésen, ahol a pártok megalakulását is figyelembe véve újjáválasztják a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsot.
Újjáválasztották a megyei nemzeti forradalmi tanácsot. Megalakult a városi nemzeti forradalmi tanács. Szerdán este a vármegyeház nagytermében összeült a város munkástanácsainak küldöttgyűlése, mely fontos határozatokat hozott. A néphatalom újonnan választott legfelsőbb szerveibe a következők kerültek: a megyei nemzeti forradalmi tanácsba doktor Brusznyai Árpád tanár, Dömötör Lajos földműves, a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője, Ferenczi László rendőr őrnagy, Mészáros Sándor vasutas, Molnár Tamás széntröszt, Monori Gyula pedagógus, Pál Ferenc megyei tanácsi osztályvezető, doktor Horváth Ferenc közigazgatási szakember, a Kisgazdapárt egyik vezetője, Kiss Gaál Imre százados, Szűcs István MEFESZ, Sági Ferenc MEFESZ, a megyei nemzeti forradalmi tanácsba egy katonát a honvédség, egy főiskolást a keszthelyi mezőgazdasági akadémia, egy dolgozót a megyei tanács delegál, tizenegy helyet pedig fenntartanak a járási forradalmi tanácsok küldötteinek részére. Így összesen 25 tagú lesz a megyei nemzeti forradalmi tanács.
A városi nemzeti forradalmi tanács tagjai a következők lettek: Angeli Sándor kereskedelmi dolgozó, Arnhoffer István kőműves, Bíró Sándor egyetemista, doktor Farkas György, a széntröszt jogásza, doktor Héthelyi Ferenc orvos, Jónás Oszkár ügyvéd, Szabó János egyetemi tanár, Zágon Ist..., Sándor vasutas. Ezenkívül a fémfeldolgozó egy munkást, a helyőrség egy katonát, a paraszt lakta területek pedig egy földművest küldenek. A továbbiakban a küldött..., küldöttgyűlés egyhangúan úgy határozott, hogy a közüzemekben valamint a szolgáltatóiparban tovább folyjon a termelés és azok az üzemek is kezdjék el a munkát, melyekben a további állás miatt komoly műszaki kára származhat az országnak. A szülők kérésére határozatot hozott a küldöttgyűlés az óvodák, napközi otthonok megnyitására és arra, hogy az általános iskolákban az ünnep után kezdődjék meg a tanítás.
Moszkvába szökött Gerő, Hegedüs és Piros. A hazaáruló Gerő, Hegedüs és Piros Moszkvába szökött, de hiába. Így se menekülhetnek meg a felelősségre vonás elől.
Ismét megjelent a Keszthelyi Újság. Október 31-én hétéves szünet után ismét megjelent a Keszthelyi Újság első száma. Követeli többek közt, hogy Keszthelyt és környékét csatolják ismét Zala megyéhez. A lapot a járási forradalmi tanács adta ki.
Veszprém forradalmi ifjúsága üzeni: Köszönjük neked, Nyugat, hogy nem feledkeztél meg sokat szenvedett népünkről, mely ezeréves történelmi őrhelyén oly sokszor vívott véres csatát életéért, szabadságáért és nem egyszer érted is.
Lefegyverezték és letartóztatták a veszprémi ávósokat. A veszprémi ávósok, annak ellenére, hogy Tamás helyettes ÁVH-vezető ígéretet tett az összetartásra, kiszivárogtak a laktanyából és a Szentkirályszabadján állomásozó orosz parancsnokságtól kértek védelmet. Az orosz parancsnok tegnap közölte velünk, hogy nem nyújt számukra további menedéket. Az ávósokat a megyei nemzeti forradalmi tanács utasítására lefegyverezték és letartóztatásba helyezték.
Helyzetjelentés más megyékből:
Miskolc. Miskolcon kedden este a Független Kisgazdapárt, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt felhívást adott ki a városi és megyei szervezeteknek, hogy az újjászervezési munkát azonnal kezdjék meg. Az éjszakai órákban az MDP Borsod Megyei Bizottsága lemondott. Ideiglenes intézőbizottság alakult, amely a pártelnökség megválasztásáig irányítja a párt munkáját.
Rend és nyugalom Pécsett. Pécsett és Baranyában szerda az első nap, amikor teljes rend és nyugalom van. A városban a közüzemek a megszokott módon dolgoznak és részlegesen megindult a munka a szénbányákban is, hogy Pécset és Baranya megyét ellássák szénnel. A politikai pártok képviselői délelőtt ültek össze, hogy megtárgyalják a megyei és városi szervezetek megalakítását. A városban a katolikusok, de a más vallásúak körében is általános megelégedést váltott ki Mindszenty József hercegprímás kiszabadulásának híre. A MEFESZ javaslatára a lakosság többsége követeli, hogy a korábban megalakult megyei nemzeti tanácsot váltsák le, mert tagjai között még több Rákosi-párti van. Az ÁVH működése gyakorlatilag is megszűnt, a fegyveres hatalom szilárdan a nemzetőrség kezében van. Szerdán megjelent Pécsett a Szabad Dunántúl című napilap első száma. A Kossuth-címeres újság első oldalon ismerteti, hogy újból megkezdik működésüket a korábban feloszlatott pártok. A lap tudósítást közöl arról, hogy Pécsett a volt MSZT székházában a Tudományok és Művészetek Házát akarják megnyitni, a volt tiszti klubban pedig a kamaraszínház kap helyet. A Szabad Dunántúl egyik legérdekesebb cikkének címe "Mennyi urániumércet vittek el Kővágószőlősről?" A tudósító megírja, hogy a bányát felfegyverezett munkásőrség őrzi és a forradalmi események idején is rendben folyt a fenntartási munka. Grósz György üzemvezető elmondotta, hogy jelenleg kutatóvágatokat hajtanak és rövidesen egy kísérleti fejtésben is megindul a munka. Eddig mintegy 15 mázsa nyersanyagot vittek el, főként laboratóriumi célokra. A lap közli a Baranya megyei munkástanács felhívását, hogy indítsanak mozgalmat a hősök árváinak befogadására.
Békéscsaba. Az iskolákban megkezdődött a tanítás, az üzletek nyitva vannak, a pártok megkezdték a szervezkedést, a megyei forradalmi bizottság támogatja Nagy Imre kormányát. Csütörtökön Függetlenség címmel új politikai napilap jelenik meg.
Debrecen. A keddi délutáni rádiónyilatkozatokat a megye és a város területén nagy érdeklődéssel és megnyugvással fogadták. Nyomban meg is indult a szervezkedés. A debreceni kommunisták ültek össze először és megálla..., megalakították a Magyar Kommunista Párt debreceni szervezeteit. Programukban feladatként jelölték meg a forradalmi pártok megvédését és továbbvitelét a bűnös elemek, akik pusztításhoz, testvérharchoz vezették a népet, felelősségre vonását. A Független Kisgazdapárt debreceni szervezete szerdán délután alakult meg. A Parasztpárt szervezetének élén doktor Balogh István, a Déri Múzeum igazgatója áll. A debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány tíztagú küldöttsége kedden este a fővárosba indult, hogy a magyar kormánnyal megbeszélje Debrecen és Hajdú megye dolgozóinak állásfoglalását.

Kedves Hallgatóink! Riportsorozatunkban veszprémi riportunkat hallották.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja.

Szünetjel

Információk

Adásba került1956-11-03 15:30
Hossz0:18:44
CímHelyszíni közvetítés Veszprém megyéből
MűsorkategóriaTudósítás
Ismétlések
1956-11-03 15:30
SzerkesztőKobele József
Műsor letöltése MP3