Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázat

Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázatunk következik. A szovjet kelet-európai politikája teljesen összeomlott. Ennek jelentőségét ismerteti New York-i politikai munkatársunk, Hegyi András írása.

A magyar forradalom még nem fejeződött be, politikai eredményei még nem kristályosodtak ki, nemzetközi téren azonban máris valami rendkívülit teljesített: megbontotta a közép- és kelet-európai szovjet status quót. A status quo nem ismeretlen fogalom a külpolitika történetében. Általában megszokott jelenség, hogy a győzelmes háborúk után minden hatalom igyekszik a számára kedvezően fejlődött helyzetet - vagyis a status quót védelmezni. De még nem fordult elő a modern történelem folyamán, hogy a nemzetközi bizalommal oly mértékben visszaélve, a közvetlenül érdekelt népek akaratát oly kíméletlenül eltaposva alakítottak volna ki politikai helyzetet, mint a Szovjetunió tette Közép-és Kelet-Európában. E helyzet minden részesének egyformán jogtalanságot, elnyomást, kizsákmányolást hozott. Ezért nyitott külön fejezetet ez a status quo. Ez a status quo története és fennállása pártatlan veszélyt hozott a nemzetközi békére és biztonságra.
A szovjet politika mereven visszautasított minden kísérletet, amelyről azt gyanította, hogy a status quo megváltoztatását vonhatja maga után. Békés együttélést hirdetett, fűt-fát ígért, negédesen mosolygott, ha kellett, de mihelyt odáig jutottak a dolgok, hogy a status quo került veszélybe, azonnal hangot, magatartást változtatott, hidegen elzárkózott minden további lépés, tárgyalás elől. Ezért ellenezte például a szabad választásokat a megszállt országokban. A hivatalos megfogalmazás természetesen úgy szólt, hogy ez beavatkozás lenne szuverén országok belügyeibe. És nyomatéknak, hogy mennyire nem óhajt tágítani álláspontjáról, utal a szovjet hatalom fegyveres erejére. A Vörös Hadseregnek a status quo fenntartása körüli szerepét legutóbb a varsói paktummal próbálta legalizálni.
A történelem azonban földi vonatkozásban, így külpolitikai vonatkozásban sem ismer örök, változhatatlan helyzeteket. Nem igen volt még status quo, amely túlélt volna 3-4 nemzedéket, sok esetben még a saját szerzőit sem élte túl. A szovjet status quóról sem gondolta a világ, hogy végtelenségig fog tartani. De hajlott afelé, hogy nehéz megbontani, hacsak nem akarja egy külső hatalom az atom, sőt hidrogénbombák háborúját kockáztatni. Akadtak kitűnő elmék, akik őszinte aggodalommal úgy látták, hogy a mai helyzet hosszú időre megmerevedik és a moszkvai moloch közép- és kelet-európai uralmában egyelőre elképzelhetetlen a változás. Nem sokan voltak ilyenek, de voltak, és az események mintha gyakran igazat adtak volna nekik.
Az ember azonban sokszor beleesik abba a hibába, hogy a történelmet valami mechanikus préselő masinának tekintse, amely már jól ismert, vagy előre pontosan kitervezett klisékkel dolgozik. Belemerülve a hétköznapok gondjaiba, gyakran megfeledkezik Isten emberi aggyal előre le nem nyomozható történelemformáló hatalmáról. Mindszenty hercegprímás ezt tegnapelőtt, a börtönből való kiszabadulása után a következő egyszerű szavakkal fejezte ki: "Isten az, aki a történelmet alakítja. A történelem olyan, mint egy orgona, amelyen Isten keze játszik."
Nem kell messze mennünk ennek igazolásáért. Gondoljunk csak a legutóbbi napok eseményeire. A vasfüggöny mögötti világ már hetek, hónapok óta tele volt vibráló feszültséggel. Különösen két országra állt ez. Lengyel- és Magyarországra. Lengyelországban Gomulka még minden különösebb belső megrázkódtatás nélkül át tudta venni a hatalmat a sztálinistáktól. De már ez a fordulat is súlyos presztízsvereséget hozott a Szovjetunió számára. Hruscsov kénytelen volt lenyelni, hogy egy függetlenebb, bár még kommunista vezetés alatt álló rezsim rendezkedjék be Varsóban.
Magyarországon is ilyen irányban kezdtek rohanni az események. De közbejött valami, ami már nem szerepelt az eddigi klisék között. A kommunisták hívására beavatkozott a szovjet hadsereg és vérbe akarta fojtani a tömegek függetlenségi vágyát. A kihívó aktusra nemzeti fölkeléssel, forradalommal válaszolt az ország. Az első órákban azt hitte a világ, hogy az egész vállalkozás egy napon belül össze fog omlani, mint előzőleg Kelet-Berlinben és Poznanban. A klisék megint nem váltak be. Magyar diákok, munkások, katonák, az egész külföld csodálatát felkeltve megrendítették a földet, a budapesti kommunista rendszer és protektora, a szovjet katonai hatalom alatt. A kormány egyik engedményt a másik után ajánlotta fel, a szovjet katonai hatalom pedig sok kíméletlen, de hiábavaló taktikázás után elhatározta, hogy engedve a szabadságharcosok követelésének, kivonul - egyelőre legalábbis Budapestről. Ehhez csatlakozott a keddi moszkvai nyilatkozat, amely közölte, hogy a Szovjetunió hajlandó a varsói paktum tagállamaival tárgyalni a szovjet csapatoknak Magyarországról, Lengyelországból, Romániából való kivonulása tárgyában. Nem lehet kétséges, hogy a Szovjetunió a magyarországi fejlemények, a magyar nép elszánt, megalkuvást nem ismerő forradalmi kiállása és nem utolsó sorban a mögéje fölzárkózó nemzetközi közvélemény kényszerítették ennek tárgyalási készségnek bejelentésére. A szovjet moloch katonai hatalmához kapcsolódó közép- és kelet-európai status quo fennállása óta először, megingott, meglazult.
Nehogy félreértsük egymást, kedves hallgatóink, nem azt akarom kihozni ebből, hogy most, mivelhogy a szovjet csapatok kivonultak Budapestről és a moszkvai rádió bejelentette a Szovjetunió tárgyalási készségét, hogy most már minden megoldódott. Egy fecske nem csinál nyarat, még kevésbé a szovjet csapatoknak a főváros határára való visszahúzódása, vagy a moszkvai rádió nyilatkozata. Ezek üres ígéretek, taktikai mozdulatok is lehetnek. Az óvatosság, előrelátás, higgadt megfontoltság tehát soha sem volt annyira indokolt, mint most. De hiszen, ha ezt valahol tudják, akkor odahaza Magyarországon tudják a legjobban. A magam részéről csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy Nyugaton is tisztában vannak vele. A New York Times például azt írta tegnapi vezércikkében, hogy - idézem:
"A bátor magyar nép fegyverrel harcolta ki a különböző ígéreteket Nagy Imre és a Szovjetunió részéről. De az ígéretekből csak akkor lesz valóság, ha a magyarok nem teszik le a kezükből a fegyvert, vagyis továbbra is résen állnak."
De még, ha ezzel a szükséges óvatossággal is közelítjük meg a történteket, akkor is kétségtelen, hogy a magyar forradalom összezúzta a szovjet hatalom sérthetetlenségének mítoszát, a vasfüggöny mögötti satus quo megdönthetetlenségének hamis legendáját. Maga a tény, hogy a Szovjetunió kénytelen volt felvetni a visszavonulás gondolatát, ez már egymagában is bizonyos visszavonulást jelent az eddigi álláspontról és olyan presztízs vereséget, amilyet a világháború óta sohasem szenvedett Moszkva. Amerika egyik legjobb külpolitikai szakértője, Joseph Harsch a Christian Science Monitorban rámutatott arra, hogy ami Magyarországon történt, nem lesz elszigetelt jelenség. Előbb vagy utóbb kényszeríteni fogja a Szovjetuniót, hogy újra értékelje egész vasfüggöny mögötti helyzetét, és hogy például a jövőben nagyobb engedékenységet tanúsítson a német egység megteremtése körül. Egyszóval, a szovjet status quo még nem bomlott fel, de halálosnak látszó csapást kapott Magyarországon. A jövő útjának formálása igen nagymértékben a magyar nép kezében van. A magyar nép újra egyszer külpolitikai tényezővé emelkedett.

Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázatunk hangzott el. New York-i munkatársunk, Hegyi András írása a közép- és kelet-európai szovjet status quo megrendülésével foglalkozott.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!