Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázat

Kedves Hallgatóink, most Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázatunk következik.

A szuezi ügy alakulása azt mutatja, hogy Nasszer ezredest nemcsak a nyugati hatalmak akciói késztetik mérsékletre, hanem saját táborában is egyre erősödnek azok a vélemények és hangok, amelyek nagyobb óvatosságot követelnek. Ezek az óvatosság jegyében történő megfontolások kedvezőtlenek a Szovjetunió számára. A Kreml a szuezi vitában a nevető harmadik kényelmes szerepére készülődött, és a nyugati világgal szembeni arab bizalmatlanság fokozásán fáradozott. Közben azonban felvetődtek olyan meggondolások is, amelyek arra figyelmeztették az arab világ vezetőit, hogy a Szovjetuniótól is tartaniuk kell. És a szuezi ügy kapcsán legalább annyi egészséges bizalmatlanságra van szükség Moszkvával szemben, mint Londonnal és Párizzsal kapcsolatban. A Szovjetunió nem ok nélkül tette magát gyanússá, amikor Szuez kapcsán az arab és az egyiptomi függetlenség hangos szószólójaként és védelmezőjeként lépett fel. Nasszer ezredes íróasztalára időközben már bizonyára odatették annak az izgalmas politikai történetnek a dokumentumait, amelyek azt bizonyítják, hogyan szeretné a szovjet megsemmisíteni a dunai hajózás szabadságát. A Duna egyik legfontosabb pontján, a Fekete-tengeri torkolatnál ma a Szovjetunió a korlátlan úr. A torkolati hajózás több, mint száz éve egy nemzetközileg ellenőrzött európai bizottság igazgatása alatt állott. És a Szovjetunió ennek a nemzetközi szervnek a szétrobbantásával érte el, hogy végül uralma alá hajtsa az egész terület hajózását. Az évtizedes politikai akciót a Szovjetunió csak úgy, mint napjainkban a szuezi csatorna ügyében, az érdekelt állam, illetve államok szuverenitásának védelmével kezdte meg. Lapozzunk vissza a történeti dokumentumok között: A múlt század közepén a krími háború után a békét kötő hatalmak létrehozták a Duna torkolat hajózását irányító úgynevezett Európai Bizottságot. Ugyanakkor a Duna felső szakaszainak hajózását egy másik egyezmény biztosította. Ezt 1920-ban tökéletesebb formába öntötték és a partmenti államokon kívül csatlakozott hozzá Anglia, Franciaország és Itália is. A cári Oroszország ellenszenvvel nézte már a torkolati hajózást igazgató Európai Bizottság működését is. A Szovjetunió pedig egyformán folytatott aknamunkát az 1920-as Nemzetközi Bizottság és az 1856-os Európai Bizottság ellen. Amikor Hitler 1940-ben a háború elején a Duna felső és közép szakaszának part menti államait konferenciára hívta Bécsbe, erre az értekezletre a Szovjetunió is jelentkezett közölvén, hogy mint Besszarábia új tulajdonosa, joga van a Dunai ügyekhez hozzászólni. Arra a német ellenvetésre, hogy itt csak a közép és felső szakasz államainak konferenciájáról és érdekeiről van szó, Molotov Lizsinszki útján röviden azt válaszolta: nem számít. A Szovjetuniót minden dunai probléma érdekli. A hitleri diplomácia hogy továbbra is biztosítsa a szovjet semlegességét engedett a követeléseknek.
A Szovjetunió következő lépése az volt, hogy a Nemzetközi Bizottságból kiszorította Angliát, Franciaországot és Itáliát. Az elvi indokolás ugyanaz volt, mint most Szuez ügyében, hogy tudniillik a partmenti államok szuverén joga a dunai ügyek szabályozása és a három másik államnak ehhez semmi köze sincs. Amint látjuk, a szovjet taktika első lépése az volt, hogy egy nemzetközi érdekű vízi út ügyeinek megtárgyalásából ki akarta szorítani a nemzetközi testület legjelentősebb tagjait. A közérdekű problémák szabályozásánál ellenezte a közös, széles nemzetközi alapokon nyugvó szervezet működését és a nemzeti szuverenitás hangsúlyozásával minél kisebbre akarta csökkenteni az igazgató testületet. Amikor ezt elérte, második követelése az volt, hogy a Duna torkolat hajózását viszont első sorban azok az államok szabályozzák, amelyek ott vannak, vagyis csak Románia és csak a Szovjetunió. Hitler ekkor a saját maga által elfogadott szovjet érvek foglya lett. Mert miután hozzájárult ahhoz, hogy a partmenti államok ügyeiből kiszorítsák a távolabbi Angliát, Francia- és Olaszországot, most hozzá kellett volna járulnia ahhoz is, hogy a torkolati hajózás ügyeiből kiszorítsák Németországot, amely a torkolatnál nincs jelen. A diplomáciai vitát aztán időszerűtlenné tette a német-szovjet háború kitörése. A háború után azonban, a Szovjetunió – immár mint győztes hatalom – megvalósította terveit. Egy szovjet-román közös társaság címkéje alatt teljes és korlátlan ellenőrzése alá hajtotta a Duna torkolati hajózást. Egy Európai Bizottság által több mint 100 éven át kitűnően és közmegelégedéssel szabályozott testület helyébe a román szuverenitást állította, de ennek ürügyén meghódította a térséget és imperialisztikus módszerekkel rendelkezik a Duna torkolati hajózás felett. Ugyanezzel a menetrenddel, és ugyanezzel a felszabadítási szókinccsel halad most a Szovjetunió a szuezi körlet megszerzésére. Különbségek természetesen vannak. A politika erkölcsön és célkitűzésen azonban ez nem változtat. A Kreml a dunai kérdésben is először az angol-francia-olasz közreműködés ellen agitált, ahogy ma a Szuezi csatorna nemzetközi igazgatása ellen hoz fel aggályokat. Akkor is Románia szuverenitását tolta előtérbe, ahogy ma Egyiptom függetlensége mellett kardoskodik. Mindezzel beleszólási jogot verekszik ki magának, ahogy azt a Duna esetében tette. És végül ő maga tört annak az államnak, Romániának a szabadságára, amelynek számára olyan fennhangon követelte a szuverenitásból fakadó jogokat. Egyiptom számára tehát rendkívül tanulságos ennek a politikai, történeti folyamatnak a tanulmányozása. A szuezi kérdésben – ha pillanatnyilag higgadtabbnak látszanak is a vitatkozó felek –, még mindig sok gyújtóanyag van felhalmozva és a józan megfontolásnak még mindig sok szenvedéllyel és érzelmi tényezővel kell megbirkóznia. A dunai hajózás ismertetett története minden esetre azt bizonyítja, hogy nemzetközi fontosságú átkelőhelyek és vízi utak ellenőrzésére, szabályozására és működtetésére alkalmasabb a nemzetközi testület, mint egyetlen állam változó politikája. Nemcsak a szóban forgó csatornát használó államot, hanem az illető államterület birtokosa számára is nagyobb garancia, prosperitás és védelem tekintetében, ha közös megállapodások szerint cselekvő szélesebb körű testület, mint egyetlen ország védelmi ereje és gazdasági képessége, vagy képtelensége. A szuezi probléma lényege ma az: hogyan lehetséges egy vitathatatlanul közös érdek szabályozása úgy, hogy ez ne sértse egy szabad és független állam szuverén jogait. A nemzetközi együttműködés ma már minden államtól megköveteli, hogy saját maga és a köz érdekében, ilyen esetekben hozzájáruljon jogai korlátozásához. Ennek az elvnek az elfogadása vezetett nemrégiben Franciaország és Németország között a zár kérdés rendezéséhez. Az állami és gazdasági élet számos más területén minden egyes nyugat-európai ország, amely a Montanunióba tömörült lemondott szuverén jogainak gyakorlásáról egy nagyobb, közös jó érdekében. Ezt az elvet szeretnék érvényesíteni a nyugati hatalmak a Szuezi csatorna ügyében is. Ha a Szovjetunió ezt akadályozni igyekszik úgy nyilvánvaló, hogy ezt nem Egyiptom szuverenitása érdekében teszi, hanem azért, hogy a csatorna körletében döntő befolyást szerezzen épp úgy, ahogy a dunai hajózás esetében is tette. Valójában így a nemzetek jogaira hivatkozó szovjet politika jár az imperializmus útján és a nemzeti jogok fenyegetésével vádolt nyugati világ az, ami a modern és haladó politika számára vág új csapásokat.

Kedves Hallgatóink, Nemzetközi hír- és helyzetmagyarázatunk hangzott el.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.