09:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 27. 9:00 ● 10:22

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19, 25 és 31 méteres rövidhullámon. Kedves Hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 9 órát jelez.

Tárogató

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

A szabadságharc úgyszólván az egész országra kiterjedt. A forradalmárok a vidéki városokban éppúgy szemben állnak a szovjet elnyomókkal, mint a fővárosban. Budapesten a város különböző pontjain egész éjszaka folytak a harcok. Szovjet harckocsik több helyütt beavatkoztak, és lőtték az épületeket. A belügyminiszter ma reggeli közleménye hangsúlyozza, hogy a szabadságharcosok ellen további hadműveletek szükségesek. A közlemény felhívja Budapest népét, hogy egyelőre senki se hagyja el lakóhelyét. Harcokat jelentettek Magyaróvárról, Komáromból, Győrből, Szolnokról és az ország több más városából. Miskolcon munkásbizottság vette át az ügyek vezetését. Győrött és Pécsett Ausztriába érkezett utasok szerint a szabadságharcosok vannak túlsúlyban. Bécsi jelentések szerint tegnap súlyos összeütközésekre került sor Magyaróvárott. Több száz tüntető a kaszárnya elé vonult, hogy eltávolítsa arról a szovjet csillagot. Ebben a kaszárnyában van az ávósok egyik parancsnoksága. Az ávósok tüzet nyitottak a tüntetőkre. Szemtanúk szerint az ávósok brutális közbelépésének több halálos és sebesült áldozata volt. Utasok szerint Magyarország nyugati részét nagyrészt a szabadságharcosok tartják hatalmukban. A munkások mindenfelé sztrájkolnak. Az osztrák távirati iroda jelentése szerint szabadságharcosok erős osztagokkal megszállták a határvidéket Hegyeshalom és Magyaróvár között. Várják a szovjet csapatok támadását. Az osztrák csendőrséget Burgenlandban megerősítették. Csendőrjárőrök figyelik a határt. Parancsot kaptak, hogy ha menekültek érkeznének osztrák területre, azokat vegyék nyomban védelmükbe. Hegyeshalom közelében magyarországi kommunista határőrök gépfegyverfészkeket ástak. A géppuskák csöve nyugatra van irányítva. Hegyeshalomnál egy magyar betegszállító kocsi jelent meg. A kocsi utasai kötszereket és orvosságot kértek az osztrákoktól a magyaróvári sebesültek számára. Az osztrákok megadták a kért segítséget. Sebesültek is érkeztek az osztrák határra.

Ausztriába érkezett utasok elmondták, hogy a magyar szabadságharcosok a legnagyobb elkeseredéssel küzdenek a szovjet harckocsik ellen. Ennek egyik oka az, hogy a szovjet katonák többször brutálisan és embertelenül léptek fel, s harckocsikból fegyvertelen tüntetőkre is tüzet nyitottak. Ez volt az eset például tegnap előtt, amikor nagyobb számú tüntető vonult fel a parlamenthez. Fegyver nem volt náluk, zászlókat lobogtattak. A szovjet harckocsi mégis közéjük lőtt. Egy másik utas elmondotta, hogy az Astoria szállót harckocsik felgyújtották, és csupán romok maradtak az épületből. A magyar forradalmárok piros-fehér-zöld karszalagot viselnek. Jelszavuk: "Szabadság vagy halál"! Egyes utasok azt hallották, hogy Nyugat-Magyarországon is több helyőrség átállt a forradalmárokhoz. Nyugat-Magyarországon átutazva az Ausztriába igyekvő utasoknak az volt a benyomásuk, hogy az egész országrész a szabadságharcos forradalmárok ellenőrzése alatt áll. Az egész szabad világ sajtója ma is változatlanul vezető helyen foglalkozik a magyarországi szabadságharc legutóbbi fejleményeivel.

Most a brit, a francia és az amerikai sajtó állásfoglalását ismertetjük.
Brit lapok cikkeikben a szemtanúk és a nyugati hírszolgálati irodák jelentései alapján részletes tudósításokban írják le az eseményeket, és azt követelik, hogy a szovjet csapatok jogtalan beavatkozásának kérdését vigyék az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. A Times rámutat arra, hogy a varsói megállapodásra való hivatkozás a szovjet csapatok igénybevételére teljesen helytelen. A budapesti kormány nyilatkozataiban elferdített képet ad a harc céljairól és a szabadságharc résztvevőiről.
A News Chronicle vezércikkében leszögezi, hogy az egész világot megrendítették azok a módszerek, amelyekkel a budapesti kormány a szabadságharc letörését megkísérli. Az egész világ előtt fel kell tárni a szovjet csapatok borzalmas kegyetlenkedését a hős szabadságharcosok ellen és ünnepélyes formában kell elítélni az ENSZ Alapokmányának a Szovjetunió által való durva megsértését - írja a News Chronicle.
A Daily Express hangsúlyozza, hogy ma még senki sem tudja, hogyan végződik a szabadságharc. Azonban már most meg lehet állapítani, hogy a szovjet presztízst igen súlyos csapás érte.
A Daily Mail tudósításában nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a magyarországi események tanúbizonysága szerint a Szovjetunió a jelenkor legkíméletlenebb kizsákmányolója és imperialista hatalma.
A francia lapok közül idézzük a baloldali kommunistaellenes Franc-Tireur cikkét. A lap meglepetését fejezi ki, hogy Tito jugoszláv államfő nem tiltakozik a szovjet csapatok beavatkozása miatt. A szovjet csapatok harca a szabadságharcosok ellen a legsúlyosabb megsértése annak a közös nyilatkozatnak is, amelyet a Szovjetunió és Jugoszlávia tett a kelet-európai országok függetlensége ügyében.
A konzervatív Figaro a szabadságharc negyedik napján megállapítja, hogy a harc Magyarországon nem a desztalinizálási eljárás folytatásáért, hanem az egész kommunista rendszer ellen folyik. A szabadságharcban az egész nép, annak minden társadalmi osztálya részt vesz. A szabadságharcosok követelései között első helyen áll a szovjet csapatoknak az országból való azonnali távozása, és az ország függetlenségének helyreállítása – írja a lap.
Az amerikai lapok közül idézzük a New York Times vezércikkét. A hős magyar nép kivívta az egész világ bámulatát – írja a lap. Az események tanúbizonysága szerint Magyarország népe harcba szállt az idegen elnyomó ellen. A városokban a munkások, diákok és a hadsereg egyesült a harcban az ország felszabadításáért – írja a New York Times.

Róma. Martino olasz külügyminiszter kijelentette a parlamentben, hogy a varsói paktummal nem lehet igazolni a szovjet csapatok beavatkozását Magyarországon. Még ha kérte is a budapesti kormány a szovjet haderő segítségét, akkor is alkotmányellenes a szovjet beavatkozás. Martino külügyminiszter így folytatta: az olasz kormánynak joga és kötelessége, hogy kifejezésre juttassa szolidaritását a brutális szovjet gyilkosok áldozataival szemben. Az olasz képviselők hangosan kiáltozták: éljen Magyarország, éljen Magyarország! Martino külügyminiszter így fejezte be felszólalását: az egész olasz nép nevében tiszteletünket, csodálatunkat és rokonszenvünket fejezzük ki a magyar és a lengyel nép iránt. Mélyen fájlaljuk, hogy olyan sokan áldozták életüket a szabadságért és függetlenségért.

Párizs. Az amerikai, az angol és a francia kormány haladéktalanul tanácskozásokat kezd a magyar helyzet ENSZ elé terjesztése kérdésében. Pineau francia külügyminiszter kijelentette, hogy a kérdés valószínűleg rövidesen az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül. A nyugati nagyhatalmak vádat kívánnak emelni a Szovjetunió ellen, csapatainak egy független állam belügyeibe való erőszakos beavatkozása miatt. Pineau a továbbiakban rámutatott arra, hogy a Sztálin-mítosz lerombolása vezetett a jelenlegi vasfüggöny mögötti eseményekhez. "Biztosra veszem – mondotta –, hogy ez a folyamat átterjed magára a Szovjetunióra is. Megindultak a dolgok és az úton nem lehet többé visszafordulni. A Szovjetunió súlyos hibát követett el, amikor parancsot adott tankjainak, hogy letörjék a magyar szabadságharcot."

Strasbourgban az Európa Tanács parlamentje határozatot hozott, amelyben felhívja a tanácsban képviselt 16 nemzet kormányát: tegyen lépéseket az Egyesült Nemzetek szervezeténél a Szovjetunió lengyelországi és magyarországi beavatkozása ellen. A határozat sürgős intézkedésekre kéri a kormányokat, tekintettel a magyarországi és lengyelországi fejleményekre. A határozat hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács Közgyűlése örömmel üdvözli a lengyel és a magyar nép bátor kiállását, amellyel félreérthetetlen formában tudomására adták a világnak, hogy hazájuk függetlenségéért és a szabadság győzelméért harcolnak. A határozat végül a szabad választások biztosítását követeli a közép- és kelet-európai államokban. Hangsúlyozza, hogy minden más politikai lépés újabb lázadásokhoz, felkelésekhez vezet majd, amelyet a Szovjetunió sem tud vérbe fojtani.

Madrid. A spanyol kormány elhatározta, hogy tiltakozik az ENSZ-nél a szovjet csapatok véres beavatkozása ellen Magyarországon. A spanyol kormány megfelelő intézkedést kér az ENSZ-től az ügyben.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-27 9:00
Hossz0:10:22
Cím09:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3