Munkáskommentár

Szignál

Munkáskommentárunk következik.

Szignál

Rendkívüli órákat élünk, egymást váltják az események. Kormányválság, és idegen beavatkozás jellemzi a helyzet komolyságát. Függetlenségért, szabadságért folyik a küzdelem. Mi a munkások feladata ebben a történelmi pillanatban? Erről szól mai adásunkban Péter Mihály.

A lengyel rádió két nappal ezelőtt azzal kezdte a változások bejelentését, hogy átléptük a Rubicont, nincs visszatérés többé. Azóta egyre érkeznek a hírek a lengyelországi eseményekről. Hírek, amelyek a lengyel nemzeti függetlenség kivívásainak különféle állomásairól számolnak be. A lengyel példa nálunk se maradhatott hatás nélkül. Történelmünkben annyiszor találkoztunk, ha szabadságról, függetlenségről, nemzeti önállóságról volt szó. Érthető, ha ma is találkozunk a történelmi órán. Két nép, két nemzet ugyanazokért a jogokért küzd. Aki magyarul érez, és magyarul gondolkozik az bizonyára tudja és érzi, hogy mi a feladata ezekben a napokban. A kormány és párt vezetői elébe akartak állni az áradásnak, föl akarták tartóztatni a jogokért felvonuló tüntetőket. Gerő Ernő a párt nevében tartott beszédében arra szólította fel a munkásokat, hogy védjék meg az általa képviselt ideálokat. Szálljanak síkra a rendszerért, amely számukra eddig csak bilincseket adott. Pártegységről papolt, fokozott éberségről, demokráciáról, hazafiságról. Először azzal kell foglalkozni, mit is jelentenek ezek a szavak. Pártegység alatt Gerő és a hozzá hasonló régi sztálinisták, a Politbüro korlátlan uralmát értik. Csak kétféle ember ismernek, parancs[olókat] és engedelmeskedőket. Ők néhányan odafent elhatározzák, hogy mi az igazság, és a többiek lent az üzemekben vagy végrehajtják zokszó nélkül, vagy a rendőrséget, a terroruralmat szabadítják magukra. Az általa képzelt pártegységben a más véleménynek a helye a börtönben és internáló táborokban van. Az egységet úgy képzeli, hogy mindenki más hallgat, csak a pártigazság néhány hirdetője mondhatja meg a véleményét. Ehhez kívánta a munkások segítségét. Azt akarta, hogy megint a munkásosztály maga őrizze bilincseit. Elég volt bilincsekben, szolgaságban élni. Gerő arra is hivatkozott, hogy fejleszteni kívánja a szocialista demokráciát. Szépen csengő szavak ezek, de Gerő nem jelent garanciát arra, hogy tartalma megegyezik a nép követelésével. Eddig a szocialista demokrácián egy törpe kisebbség káderlapokkal, rendőrséggel, erőszakkal gyakorolt uralmát értették. A népi népuralomban csak a Rákosiaknak, a Gerőknek volt szavuk. Hát ezt őrizze a munkásság, ehhez adjon segédkezet? Az általa hirdetett szocialista demokrácia csak játék a szavakkal, évek óta folytatott csalárd játék. Ennek a jelszónak használatával kötötték béklyóba a munkásosztály kezét. A szocialista demokrácia hangoztatásával számolták föl a szabad szakszervezeti mozgalmat, a munkásság érdekvédelmi szervezetét, és tették szolgává a közéletben, és az üzemben egyaránt. A népi demokratikus rendszernek semmi köze sem a néphez, sem a demokráciához. Váltig hangoztatták a munkásosztály vezető szerepét. Folyton arról beszéltek, hogy miénk a gyár, miénk a kormányzás joga, de az üzemben csak hajsza jutott osztályrészül, és odahaza a csengőfrász esztendőkig. Legjobb munkásainkat, legjobb vezetőinket egymás után hurcolták el. Megteltek a börtönök, és internáló táborok, de a Gerők szabadságról beszéltek, népi demokratikus szabadságról, függetlenségről, nemzeti önállóságról. Külpolitikánk és belpolitikánk legfőbb irányítói ma sem tudnak magyarul. Ebben a nagy függetlenségben lehetővé vált, hogy az ország érdekei ellenére olyan gazdaságpolitikát folytatunk, amely háromszoros termelésemelkedéssel még mindig csak kolduskenyeret adott. Hová tűnt a különbség? Ki fölözte le a hasznot? Ki rakta zsebre mindazt, amit két és félmilliónyi üzemi munkás izzadságával kitermelt. Se politikailag, se gazdaságilag nem voltunk önállóak. Adót fizettünk, sápot. Miért? A nemzeti függetlenség azt jelentené talán, hogy a szovjet kormány anyagi támogatására önként vállalkozott az ország népe? Önként adjuk oda az ország ásványi kincseit? Olajat, bauxitot? Önként lettünk ipari átjáró ház? Hozzánk csak azért érkezett a nyersanyag, hogy drága energiával feldolgozzuk megint, és küldjük vissza a szovjetnek a gazdasági egyenlőség nevében. A forint és rubel viszonya, a megszállók elhelyezése, a számukra létesített külön üzletek, a kormány szovjet imádata, és ennek megannyi megalázó megnyilatkozása mind, mind ezt a nemzeti önállóságot szimbolizálják. Paraszt-munkás szövetség? Igenis volt ilyen szövetség az elmúlt évtizedekben. Az elnyomottak szövetsége. A kizsákmányoltak szövetsége. A faluból a városba hajtott ipari munkások, és a városból erőszakkal a falura telepített munkások szövetsége. Lassan érett az ország vetése. Népünk türelmes, sokáig hallgat, vár, összeszorítja a fogát, de minden elnyomásnak van határa. A Gerők, a munkások és parasztokra való hivatkozással akarták kiszorítani a kormányzatból azokat az erőket, amelyek hajlandók lettek volna a magyar ügy képviseletére. Most megtalálta egymást a város és a falu. Gerő tegnap még patriotizmusról papolt, de ma már mindent megtesz a sztálinista hagyományok megmentésére. A régi módszereket akarja tartósítani, a káderlapokat, a dróton rángatott rendőrséget, a félelmet akarja megtenni kormányzati eszközzé. Az események úgy elsodorták Hegedüst a helyéről, mint az őszi szél a sárguló falevelet. Nagy Imre jött a helyére. Lehet, hogy sokan bizalommal várták, de első intézkedésével, a statárium elrendelésével eljátszotta ezt a bizalmat. Nem igaz, hogy a munkások fosztogattak. Nem igaz, hogy népünk a történelmi órákban méltatlanul viselkedett a történelmi szerephez. A börtönök falát ostromolták, hogy szabadságot adjanak azoknak, akiket a Gerők még ennyi idő után is ártatlanul fogva tartanak. Erejüket akarták bizonyítani a diktátor hatalmával szemben. A munkásosztály sohase fogja megérteni, hogyan járulhatott hozzá az újonnan alakult kormány a szovjet csapatok beavatkozásához. Nincs olyan magyar ember, aki vállalhatja a felelősséget azért, hogy nálunk is, mint egykor Kelet-Németországban, és alig néhány hónapja Poznanban, szovjet tankok és ágyúk oltsák ki a munkások vérét. Ahelyett, hogy a jogos követelések megvalósításáról gondoskodtak volna, vérbe akarják folyatni a munkások és parasztok megmozdulását? A megdöbbenés azonban nem állíthatja meg a cselekvésre indult kezeket. A hatalom és a jog a munkásság oldalán van. Gerőék visszakívánják a sztálini időket, de a történelmi fejlődést nem tudják megakadályozni. A harc a jogokért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért folyik. A demokratikus kibontakozást a kormány reakciós erői még szovjet segítséggel sem tudják feltartóztatni. Átléptük a Rubicont, nincs visszatérés.

Szignál

Péter Mihály munkáskommentárját hallották.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!