Műsorismertetés

1956. október 21. 14:16 ● 04:33

00:00 00:00

A műsor leirata

Kedves hallgatóink, most ismertetjük mai műsorunkat.

Műsortájékoztatónk után, azaz öt perc múlva Gallicus Reflektora következik. Gallicus a magyar ifjúság szegedi lázadásával foglalkozik. A Berlini Ipari Kiállításon Amerika első ízben mutatta be teljes terjedelmében az űrhajózásra vonatkozó terveit és az e téren elért eredményeket. A berlini kiállításnak ezt a részét ismerteti Kova Kálmán helyszíni riportja, 14 óra 30 perckor. A 15 órás Hírek után Márai Sándor olvassa fel Vasárnapi krónikáját. Az Angliában szokásos októberi arató ünnepet és egyéb hagyományos szertartásokat ismerteti londoni Tükör című adásunk 15 óra 15 perckor. Az amerikai élet aktualitásairól, furcsaságairól számol be New York-i Notesz című adásunk 15 óra 30 perckor. Főbb tartalom: az első óceáni telefonvezeték ünnepélyes felavatása New York-ban, szakember véleménye a részletre vásárlás amerikai divatjáról, Amerika leghíresebb szállodájának jubileuma, zenés ismertető a legmodernebb tánc- és jazz zenéről. A 16 órás hírek után tánczenét játszunk 16 óra 50 percig. A tánczene szünetében érdekes rádióriportot közvetítünk azzal kapcsolatban, hogy Angliában üzembe helyezték az első, atomenergiával hajtott áramfejlesztő telepet. 16 óra 50 perckor Molnár József kommentárját hallják. Kommentárunk a lengyelországi helyzet alakulását tárgyalja. A 17 órás hírek után Károly atya vasárnapi szentbeszéde következik, majd katolikus egyházi híreket közlünk. 17 óra 25 perckor Széljegyzeteket olvasunk fel, utána jazzkedvelőknek közvetítünk zeneműsort. A 18 órás hírek után zenés üzeneteket továbbítunk 19 óráig. A Lengyelországban végbemenő drámai események várható külpolitikai hatását elemzi Sebők Tibor helyzetmagyarázata 19 óra 5 perckor. 19 óra 15 perckor Magyar nóta, cigány zene negyedórát közvetítünk. A Parasztfőiskola műsorát 19 óra 30 perckor továbbítjuk. Bevezetésül elmondjuk Varga Gyula Szőlőhegyen című szép versét. Ezt követően Horánszki László tart előadást a családi bérről, utána ősi Bretagne-i népdalokat hallanak. Végül a magyar reformkor egyik kiváló alakjáról Bezerédj Istvánról emlékezünk meg. New York-i munkatársunk beszélgetést folytatott Kállay Miklós volt miniszterelnökkel, aki a beszélgetés során elmondta, milyen élményekkel tért vissza dél-amerikai körútjáról. A beszélgetést 20 óra 5 perckor hallják. Az Ifjúság hangja a nagy érdeklődés mellett folyó Kvíz Olimpia második futamát közvetíti 20 óra 15 perckor. A játék szüneteiben nyugati sanzonokkal szórakoztatjuk hallgatóinkat. A 21 órás hírek után Gallicus Reflektorát sugározzuk. Gallicus arról elmélkedik, megoldódik-e a magyar országgyűlés nagy problémája Rákosi Mátyás mandátumfosztásával. Rádiószínpadunkon Balzac Les Chouans című történelmi regényéből készült hangjáték kerül felújításra 21 óra 15 perckor. A 22 órás hírek után ismét Márai Sándor vasárnapi krónikája van műsoron. 22 óra 15 perckor könnyűzenét játszunk, majd 22 óra 30 perckor Jazz fórum című zenés programunkat hallják. 23 órakor sporthíreket közlünk, utána tánczenét játszunk 23 óra 45 percig. A szünetben 23 óra 25 perckor hétfő reggeli és délelőtti műsorunkat ismertetjük. 23 óra 45 perckor interpellációs ülésünket közvetítjük. Kedves hallgatóink napi műsorunkat a Himnusz fejezi be.

Kedves hallgatóink, Műsortájékoztató hangzott el.
Műsortájékoztatóval legközelebb 23 óra 25 perckor jelentkezünk.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja.

Információk

Adásba került1956-10-21 14:16
Hossz0:04:33
CímMűsorismertetés
Műsor letöltése MP3