Nemzetközi helyzetismertetés

1956. november 11. 20:50 ● 04:19

Radnai Endre
00:00 00:00

A műsor leirata

A magyar ügy tárgyalásáról az Egyesült Nemzetekben új határozatot hoztak. Ezt világítjuk meg most következő rövid nemzetközi helyzetismertetésünkben.

Az Egyesült Nemzetek rendkívüli Közgyűlése, amely pénteken heves vita után meghozta a magyar ügyben a Szovjetuniót súlyosan elítélő határozatát, szombaton még egyszer összeült. Ennek az ülésnek inkább formális jelentősége volt. Lodge, amerikai fődelegátus javaslatára kimondották, hogy a magyar kérdést, annak további ellenőrzését átadják az Egyesült Nemzetek hétfőn kezdődő rendes Közgyűlésének, a sürgősség kimondásával. Erre a határozatra szükség volt, mert különben nem lett volna nemzetközi fórum a már meghozott határozat keresztülvitelének ellenőrzésére. A sürgősség kimondása pedig azt jelenti, hogy a magyar ügy a másik nagy nemzetközi problémával, a közel-keleti kérdéssel együtt minden más napirendi pontot megelőzve kerül a rendes Közgyűlés elé. Ezzel elejét vették annak, hogy a magyar kérdés elkeveredjék a most összeülő rendes Közgyűlés rengeteg napirendi pontja között. A sürgősség kimondása következtében a magyar ügyet bármikor, soron kívül elő lehet venni, a főtitkárt bármikor fel lehet szólítani jelentésének megtételére. A Szovjetunió a rendkívüli Közgyűlésnek ezt az utolsó aktusát is igyekezett megzavarni. A szovjet delegátus vette magának a bátorságot, hogy a magyar ügynek a rendes Közgyűlés napirendre tűzését újra a magyar belügyekbe való beavatkozásnak minősítse. Lodge amerikai fődelegátus azt válaszolta: "Jelentéseink vannak arról, hogy a szovjet katonák védtelen emberekre, kórházakban fekvő betegekre, asszonyokra és gyerekekre tüzelnek. Vajon ez nem tekinthető a magyar nép belügyeibe való beavatkozásnak?" Erre a kérdésre a szovjet delegátus nem válaszolt. Mit is válaszolhatott volna? Ugyancsak néma maradt a szovjet delegátus, amikor Krishna Menon, India fődelegátusa szólalt fel.
Krishna Menon két nappal ezelőtt az Egyesült Nemzetek többségi határozata ellen szavazott, amiért akkor élesen meg is támadták. Most szükségesnek tartotta megállapítani, hogy életbevágóan fontos kérdés a magyar helyzetről szóló főtitkári jelentés mielőbbi elkészítése. Kifejezte reményét India delegátusa, hogy a magyarországi kormány nem akadályozza meg az Egyesült Nemzetek megfigyelőinek magyarországi útját, és hogy a magyar népnek megadják a módot arra, hogy saját útját igényei szerint maga választhassa meg.
Az Egyesült Nemzetek nagy parlamentje hétfőn kezdi meg ülésezését. Ritkán volt ENSZ Közgyűlésnek olyan jelentősége, mint a mostaninak. Talán az ENSZ fennmaradásáról, talán a világbékéről kell majd döntenie. Az ülés fontosságát eléggé mutatja, hogy 35 tagállam külügyminiszterével képviselteti magát New Yorkban. Hammarskjöld főtitkár ezt a ritka alkalmat arra akarja felhasználni, hogy zárt ajtók mögött, bizalmas konferenciákra hívja meg a külügyminisztereket. A főtitkár nagyon bízik az ilyen közvetlen megbeszélések sikerében. Az a tapasztalata - ezt igazolta az egyiptomi kérdésben rendezett bizalmas külügyminiszteri konferencia is -, hogy ilyenkor az államférfiakat nem feszélyezi országuk közvéleményének nyomása, a megbeszélések szenvedélytől mentesek és reális légkörben bonyolíthatók le. Hammarskjöld főtitkár a jelek szerint a már folyamatban lévő ENSZ-akciók mellett ilyen titkos külügyminiszteri konferencián is módot akar adni arra, hogy az égetően sürgős magyar kérdésben az ENSZ-re váró feladatokat megvitassák.

Rövid nemzetközi helyzetismertetésünkben az Egyesült Nemzetek hétfőn összeülő rendes Közgyűlésének jelentőségét ismertettük.

Információk

Adásba került1956-11-11 20:50
Hossz0:04:19
CímNemzetközi helyzetismertetés
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-11-11 20:50
SzerkesztőRadnai Endre
Műsor letöltése MP3