Az Emlékezés Napjának londoni ünnepe az együttérzés jegyében

Most hangulatképet adunk az Emlékezés Napjának londoni megünnepléséről, amely vasárnap a magyar szabadságharccal való együttérzés jegyében folyt le.

November 11-e az "Emlékezés Napja" Angliában. A két háború között az 1918-as fegyverszünet emlékünnepe volt, a győztes ünnepe. Az ünnep neve és jelentősége azóta megváltozott. Az "Emlékezés Napja" a hála és az áhítat ünnepe lett november 11-éből. Vasárnap az Emlékezés Napján, Londonban Magyarországra gondolt mindenki. Férfi, asszony gyászkarszalagot visel, mint más évben soha. A magyarokért viseli, hősi halottaikért. Az angolok az elesettekre és sok polgári halottukra emlékeznek. Emlékeznek arra, amit el kellett viselniük és tudják, hogy ez nem volt hiábavaló. Anglia szabad ország maradt. Békésen kivonulnak az elesettek emlékművéhez, egy csupasz kőoszlophoz London szívében. Itt kétpercnyi csenddel áldoznak a halottaknak. Piros pipacsot viselnek a gomblyukaikban, piros pipacsot tesznek le a hősi halottak oszlopának lábához. Hogy miért éppen pipacsot? Flandria mezőit, ahol négy esztendőn át harcoltak a lövészárkokban, rengeteg pipacs borította. A legnagyobb halom pipacs vasárnap a londoni magyarok koszorúja körül volt a hősi emlékműnél. Délben a lengyelek miséje után tették le oda. Babérkoszorúk, fekete fátyol, fehér és piros rózsa van rátűzve. Mellette őrt áll egy magyar legény, nemzeti színű szalagot köt a fekete zászlóhoz. Az angolok egész nap meneteltek az út közepén kettesével és letették virágjaikat. Nem álltak meg, csak egyszer, amikor délben a templom elütötte a 12-öt. Ágyúszó és néma csendben két percig állt az élet egész Londonban. Most a mieinkért, a magyarokért álltak, mert rájuk gondolt mindenki. Csak a galambok repülnek fel ijedten. Békegalambok? Vajon igaziak? A véget nem érő embersor a Westminster templom kertjébe ment, kicsi fakeresztre ráírta hősi halottjának nevét és az emlékezés koszorúja mellé tűzte a fűbe. Pipacskoszorú kerül pipacsos fakeresztre. Messziről olyan az egész, mint egy dunántúli rét. Mi is betűzzük a kis keresztet, a miénken ez áll: "A magyarokért". A Hyde Parkban a tiszteletadás után tömeggyűlésre hívták össze Anglia diákjait a londoni egyetemek. Itt volt Linz, Manchester, Oxford, Cambridge küldöttje is, sok ezren. Diáklányok a rendezők, diákfiúk a szónokok. A lemenő Nap sugarai rávetődnek a mi szűzmáriás magyar lobogónkra. Csak én képzelem, hogy Mária mosolyog? Egyedül mosolyog. A diákok komorak, elszántak és haragosak. Segíteni akarnak, de nem úgy mint a felnőttek, csak szavakkal - mondják -, ők ezt kimondhatatlanul szégyellik. A hősi emlékmű mellett most már fáklyák lobognak és a templomkertben sok százezer mécses ég a tábla körül, amelyen ez olvasható: "Alkonyatkor és napkeltekor emlékezünk rátok." Azután újra találkoztam a diákokkal. Lengetik a magyar zászlót és most már vidámabban. Gondolom, tüntetni mennek a szovjet követség elé, meg a kommunista pártközpont elé, mint ahogy napok óta minden este teszik. Itt említjük meg, hogy London polgármestere a következőket mondotta az angol rádióban: "Ma, az Emlékezés Napján indítom meg az országos gyűjtést Magyarországért. Felszólítottam az ország valamennyi polgármesterét, hogy segítsen a gyűjtésben. Azóta 11-en jelentkeztek telefonon és fejenként ezer fontot küldtek. A gyűjtést Churchill kezdte el 1000 fonttal. Mindnyájan követni fogjuk példáját. A gyűjtés eredménye máris 40 ezer font."