Széljegyzetek

Bajtársaim! Volt oroszországi elítélt társaim a közös nyomorúságból! Emlékeztek-e még keserű könnyeinkre a dzsezkazgani rézbányák, a Pakro- és Petro-centrálék labirintusában? Emlékeztek-e még keserű kenyerünk ízére - az MVD-gyilkosok bilincseire, akik az utolsó és végső erőnket is kipréselni igyekeztek - s még a reményt, a szabadság utáni vágyat is ki akarták ölni lelkünkből? Tíz esztendő rabsága és nyomorúsága eggyé forrasztott bennünket. Egyek voltunk a szibériai haláltáborokban, egy tálból ettünk volt magyar tisztek és egyszerű munkás, miniszteri tanácsos és magyar paraszt. Ti otthon vagytok most és tudom, nem hiába. Érzem erőtöket, Gézák és Pisták, Lacik és Jánosok. Tudom, ti elsők voltatok a barikádokon. Emlékeztek? Azt mondtuk, számunkra nincs többé hely e világon. Otthon ellenségnek titulálnak, a Nyugat meg úgy sem ért meg bennünket. Hát mégsem így történt. Ti megmutattátok, hogy van hely számotokra. Ti harcot vívtatok az elnyomás ellen, a szabadság kivívásáért. Tartsátok jól kezetekben a fegyvert! S ne feledjétek soha a drótsövények tövében legyilkolt bajtársakat! Emlékezzetek Vorkutára, Kingirre, ahol már egyszer megállottuk helyünket, hol egyszer már megtettük a magunkét! Emlékezzetek és ne feledjetek! Üdvözöllek benneteket, bajtársaim - a közös nyomorúságból!

Szignál