10:00 óra. Hírszolgálat

1956. november 08. 10:00 ● 18:08

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, a 13, 16, 19, 25 és 31 méteres rövidhullámon.
A pontos idő 10 óra. Híreket mondunk.

Az ENSZ közgyűlése a magyarországi helyzet megvitatására tegnap estére kitűzött ülését a közel-keleti helyzet megtárgyalásának elhúzódása miatt mára halasztotta. A közgyűlés magyar időszámítás szerint délután fél öt órakor ül össze. Az ENSZ-delegátusok közül többen azonban a közel-keleti vitától teljesen függetlenül megbeszéléseket folytattak egymás között a magyar vita előkészítésére. A pakisztáni ENSZ-küldött javaslattervezetet juttatott el a társdelegációkhoz, amely többek között sürgeti az ENSZ biztonsági alakulatok mielőbbi kiküldését Magyarországra, és az általános szabad választások megtartását az ENSZ égisze alatt.
Martino külügyminiszter, az olasz ENSZ-delegáció vezetője bejelentette, követelni fogja, hogy a Szovjetunió vessen véget Magyarországon az elnyomásnak. Ugyanakkor felhívja az ENSZ-t, hogy a lehető legrövidebb időn belül küldjön ki nemzetközi bizottságot és nemzetközi karhatalmat Magyarországra.

A Nemzetközi Vöröskereszt tegnap este rádiófelhívásban fordult a szovjet kormányhoz. Ideiglenes tüzet szüntess parancsot kér Budapestre, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt tagjai gondozásba vehessék a sebesülteket.

A Nemzetközi Vöröskereszt három csoportja tartózkodik Budapesten. Magyarországon ezenkívül 12 külföldi nemzetiségű vöröskereszt csoport tartózkodik. Budapesten helyenként a harcok annyira hevesek, hogy senki sem merészkedik az utcára, hogy a halottak között fekvő sebesülteket gondjaiba vegye.

Budapestről kiszivárgott megbízható értesülések szerint tovább folyik a szabadságharcosok ellenállása Budapest nyolcadik kerületében a Mária Terézia laktanyában. A laktanya legnagyobb része romokban hever. Ennek ellenére a honvédség és a szabadságharcosok teljes elszántsággal harcolnak. A szovjet gyalogságot harckocsik támogatják. A laktanyában harcoló szabadságharcosok között több száz fiatal egyetemista van. A többi munkás és munkáslány. A szabadságharcosok, köztük igen sok gyermek, a harckocsikra benzinnel telt üvegeket dobnak, és rakétapisztolyokkal lőnek rájuk. A szabadságharcosoknak sikerült eddig több mint száz páncélost megsemmisíteni. A szovjet csapatok vesztesége igen nagy. A szovjet főparancsnokság fő erejét Kelenföldön csoportosítja. Itt helyezték el a lőszerraktárt a kelenföldi villamos remízben, az üzemanyagraktárt pedig az autóbusz remízben. Súlyos harcok folynak a Vár környékén is, ahol a magyar honvédség tüzérség támogatásával áll ellen a szovjet csapatok ismételt támadásainak. A csepeli autógyárban lévő szabadságharcosok ellen a szovjet alakulatok súlyos akna- és géppuskatámadást intéztek, eddig azonban nem sikerült megtörniük a szabadságharcosok ellenállását.
A budapesti francia követség épülete közelében utcai harcra került sor, amely több mint másfél óráig tartott. A követségi épület megsérült. A francia követség tiltakozott a szovjet nagykövetségnél. Egy másik utcai harc színhelye az egyiptomi követség körzete volt. Az egyiptomi és a cseh követség épülete ugyancsak súlyos károkat szenvedett. Harcok folynak a Hadik laktanya környékén is, jóllehet az oroszok két nap óta gyújtóbombákkal lövik a laktanyát, amely teljesen romokban hever. A vízművek a harc következtében újabb károkat szenvedtek. A főváros nagy részében nincs vízszolgáltatás. A Ganz Vagongyárban szintén áll a harc. A gyár hatvan százaléka romokban hever. A szabadságharcosok a leghevesebb ellenállást Külső-Kőbányán a sörgyárban és a sörgyári pincékben fejtik ki. A szovjet csapatok itt száz harckocsit vetettek be az ellenállás letörésére. A szovjet híradós alakulatok hangszórós kocsikról szólítják fel megadásra a szabadságharcosokat, és teljes megsemmisítésükkel fenyegetőznek. A szabadságharcosokat lökhajtásos repülőgépekről, fedélzeti fegyverekkel is támadják. Az utcai harcok súlyos károkat okoztak a Nagykörúton. A gellérthegyi sziklapince körül ugyancsak heves harc tombol.

A szabad földön felfogott magyarországi rádiójelentések tanúsága szerint tovább folynak a harcok a Mecsekben, Komló vidékén, a Mátra és a Bükk hegységben, a Duna-Tisza közi városok külső kerületeiben, valamint Újpesten és Kelenföldön.
Belgrádból érkezett hírek arról számolnak be, hogy a szabadságharcosok Győrben és Pécsett is folytatják elkeseredett harcukat a szovjet csapatok ellen. A szovjet alakulatok 250 harckocsi, 100 páncélos jármű és igen erős gyalogsági kötelékek bevetésével intéztek támadást a mintegy hadosztály erejű szabadságharcosok ellen, akiknek soraiban a hadsereg tagjai, munkások, parasztok és diákok foglalnak helyet.
Az egyik magyarországi szabadságadó bejelentette, hogy a főváros utcáin igen sok sebesült elvérzett, mert a szovjet csapatok kegyetlenül tüzelnek azokra, akik megkísérlik a sebesültek elszállítását. Egy másik magyar szabadságadó felkérte az összes nyugati rádióállomásokat, hogy orosz nyelven tájékoztassák a szabadságharcosok ellen küzdő szovjet csapatokat az igazságról.

A nyugatnémet alsóház ma délelőtt fél tízkor rendkívüli ülésre ült össze a magyarországi események megvitatására. Adenauer nyugatnémet kancellár az ülésen kormánynyilatkozatot tesz. Az ülés kezdetekor az alsóház elnöke kegyeletteljes szavakkal emlékezett meg a magyar népnek szabadságáért és függetlenségéért folyó harcáról, és az ebben a harcban hozott véráldozatáról. Az alsóház tagjai az elnök szavait állva hallgatták végig. A nyugatnémet parlament rendkívüli ülésének további lefolyásáról következő adásainkban részletesen beszámolunk.

A szabad világ országaiban további tiltakozó tüntetésekre került sor a szovjet csapatok magyarországi brutális terrorja miatt.

New Yorkban már harmadízben tüntetett egy több mint háromezer főből álló tömeg a Szovjetunió ENSZ főhadiszállása előtt. A rendőrségnek alig sikerült a tömeget megakadályozni abban, hogy megrohanja a szovjet ENSZ főhadiszállást.

Baselban diákokból álló tüntetők a kommunista párt székháza előtt tüntettek. Behatoltak a hivatali helyiségekbe, és azok berendezését összetörték.
Genfben a tüntetők a szovjet konzulátus épülete elé vonultak fel. A feldühödött tömeg a konzulátussal szomszédos egyik kávéházból asztalokat, székeket és üvegeket ragadott fel, s ezekkel támadta meg a szovjet konzulátus vendégeit, akik az októberi forradalom emlékére rendezett fogadáson jelentek meg.

A belgiumi Liége-ben a tüntető diákok behatoltak a kommunista párt épületébe, és annak berendezését a Maas folyóba dobták. A kommunista székházban lévő Sztálin szobrot az ablakon keresztül az utcára hajították és elpusztították. Az osztrák fővárosban csak erős rendőri alakulatoknak sikerült megakadályozni a tüntetőket abban, hogy támadást intézzenek a szovjet követség épülete ellen. Izlandban a tüntetők megtámadták a kommunista párt parlamenti csoportjának vezetőjét, és megverték.

Párizs lakossága tegnap este nagy tömegtüntetést rendezett, amelyen tiltakoztak a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása ellen. A párizsi Champs-Élysées-n több mint húszezres tömeg vonult fel a híres Diadalívhez, a francia ismeretlen katona sírjához. A tüntető tömeg élén öt volt francia miniszterelnök haladt: Bidault, Pleven, Robert Schuman, Paul Reynaud és Pineau. Közöttük haladt Auer Pál volt párizsi magyar követ is. A tüntetők Magyarországot éltették, és a szovjet gyilkosok megbüntetését követelték. "Szabadítsátok fel Budapestet!" "Szovjet gyilkosok!" "Helyezzék törvényen kívül a kommunista pártot!" "Éljen a szabad Magyarország!" - és hasonló jelszavak hangoztak el. A tömegtüntetésben részt vett a francia nemzetgyűlés körülbelül háromszáz képviselője is. A hatalmas tömeg a francia ismeretlen katona sírjától a kommunista párt székháza elé vonult. Áttörte a rendőrkordont, szétzúzta a kommunista székház hatalmas vaskapuját, betört az épületbe, és azt több ponton felgyújtotta. A párt székháza az esti órákban lobogó lánggal égett. A magyarországi szovjet brutalitás miatt elkeseredett és feldühödött tömeg összetörte a földszinti és első emeleti helyiségek bútorzatát, és felgyújtotta. A tömeg egy része ezután a közelben lévő L'Humanité szerkesztőség épülete elé vonult, és köveket dobált az ablakokra. A szerkesztőség tagjai az ablakokból viszonozták a kőzáport. Sokan megsebesültek. Párizs fontos pontjait több ezer főnyi karhatalmi alakulat szállta meg. Acélsisakos felfegyverzett rendőrök őrzik a hidakat és a középületeket. A munkásság tüntetést rendezett a szovjet nagykövetség épülete előtt is. A nyomdászok egy része tegnap este óta sztrájkol. Lehetségesnek tartják, hogy a sztrájk elharapózik, a Parisien Liberé nyomdászainak példáját követve. Kommunista hajógyári munkások tüntettek Saint Nazaire-ben és Brestben is a szovjet beavatkozás ellen.

A svéd kormány bejelentette, hogy Bulganyin szovjet miniszterelnök és Hruscsov jövő év elejére tervezett stockholmi látogatását a svéd kormány lemondta. A kormányt a magyarországi tragikus események késztették arra, hogy felkérjék Bulganyint és Hruscsovot: halassza el bizonytalan időre svédországi látogatását.
A Szovjetunió bonni nagykövetségének az októberi forradalom emlékére rendezett fogadásán csak a nyugatnémet külügyminisztérium két tisztviselője jelent meg. A kormány tagjai és a közéleti vezető személyiségek a magyarországi eseményekre való tekintettel tüntetően távol maradtak az ünnepségről. A nyugati nagyhatalmak nagykövetségei részéről senki sem vett részt a fogadáson. A nyugati fővárosokban mindenütt hasonlóképpen bojkottálták a nyugati diplomaták a szovjet külképviseletek fogadásait.

A brit munkásmozgalom, amely az angol ellenzéki munkáspártot és a nyolcmillió tagot számláló szakszervezeti kongresszust képviseli, elhatározta, felkéri a Szovjetunió londoni nagykövetét, hogy fogadja megbeszélésre a mozgalom küldöttségét. A küldöttség a londoni szovjet nagykövettel a magyarországi helyzetet kívánja megvitatni.

Az IRC elnevezésű Nemzetközi Menekültügyi Szervezet elnöke, Duke egyhetes bécsi tartózkodásáról visszatért New Yorkba, és sajtóértekezleten számolt be a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet által a magyarországi menekülteknek ez ideig nyújtott segélyről. Az elnök hangoztatta, hogy a menekültügyi szervezet elsősorban a menekült magyar diákok és kiskorúak elhelyezéséről gondoskodik. Ezek a személyek megérdemlik a Nemzetközi Menekültügyi Szervezet legmesszebbmenő támogatását - hangoztatta a szervezet elnöke. A továbbiakban beszámolt arról, hogy az elmúlt nap folyamán tízezer dollár értékű orvosságon kívül nagyobb összeget bocsátott az Osztrák Vöröskereszt rendelkezésére. A nemzetközi segélyszervezet ez idő szerint az azonnali szükségletek kielégítésére félmillió dollárral rendelkezik. A szervezet végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy az osztrák-magyar határ megnyílása után mindent megtesz a magyar nép megsegítésére. Ragaszkodik azonban ahhoz, hogy a segély szétosztásáról Magyarországon saját maga gondoskodjék - mondotta Duke.

Az ENSZ közgyűlése tegnapi rendkívüli ülésén a közel-keleti helyzetet vitatta meg újból. A közgyűlés előtt két határozati javaslat feküdt. Az egyik javaslatot az ENSZ ázsiai és afrikai tagállamai nyújtották be, és ebben a brit, francia és izraeli csapatoknak Egyiptomból való azonnali kivonását követelik. A másik határozati javaslatot hét nemzet ENSZ-küldötte nyújtotta be, amely az ENSZ rendőri haderejének felállítására, valamint egy tanácsadó bizottság létrehozására szólítja fel a Világszervezetet. Az ENSZ közgyűlése az utóbbi határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. Tizenkét nemzet, nevezetesen a szovjet blokk kilenc tagállama, Egyiptom, Izrael és Dél-Afrika tartózkodott a szavazástól. A másik határozati javaslatot, amely a brit, francia és izraeli csapatok Egyiptomból való visszavonását követeli, 65 tagállam támogatta. Izrael a határozati javaslat ellen szavazott, míg tíz tagállam: Ausztrália, Belgium, Franciaország, Laosz, Luxemburg, Hollandia, Új-Zéland, Portugália, Dél-Afrika és Nagy-Britannia tartózkodott a szavazástól. A szavazás megejtése után Hammarskjöld ENSZ főtitkár azonnal értekezletre ült össze a héttagú tanácsadó bizottsággal, amelyben Brazília, Kanada, Ceylon, Kolumbia, India, Norvégia és Pakisztán megbízottai foglalnak helyet. Ez ideig tizenkét ENSZ-tagállam jelentette be, hogy csapatokat bocsát az ENSZ rendőri haderejének rendelkezésére Az Egyesült Államok felajánlotta, hogy repülőgépeken szállítja az ENSZ rendőri alakulatot Egyiptomba.

Az egyiptomi külügyminiszter táviratot intézett Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz. Ebben közölte, hogy Egyiptom az ENSZ határozatának megfelelően tiszteletben tartja a fegyverszüneti megállapodást. Ugyanakkor azonban hangoztatta, hogy brit és francia csapatok a tüzet szüntess egyezmény határidejének életbelépése után is folytatták katonai hadműveleteiket, és tüzeltek egyiptomi katonai alakulatokra, valamint polgári személyekre. A távirat szerint a brit-francia csapatok teljesen elvágták Port-Szaídot Egyiptom többi részétől.

Mollet francia miniszterelnök a nemzetgyűlés tegnapi ülésén kormánya nevében nyilatkozott a közel-keleti helyzetről. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ENSZ rendőri erejének Egyiptomban való jelenléte a legjobb biztosíték arra, hogy Egyiptom szuverenitásán ne essék csorba, és hogy egyetlenegy nemzet se tegyen kísérletet arra, hogy Egyiptomot érdekkörébe vonja. Mollet a továbbiakban hangoztatta, hogy Franciaország változatlanul kitart a Szuezi-csatorna nemzetközi ellenőrzése mellett, annak a határozati javaslatnak értelmében, amelyet a londoni szuezi konferencián 18 hatalom dolgozott ki. Az ENSZ nemzetközi rendőri alakulata, amely a csatorna szabad forgalmát biztosítja, a francia kormány véleménye szerint az első lépés a 18 hatalom határozatának megvalósítása felé vezető úton.

Lloyd brit külügyminiszter a brit néphez intézett rádióbeszédében a közel-keleti helyzetről nyilatkozott. Hangoztatta, hogy a brit kormány azért adta ki a tüzet szüntess parancsot, mert sikerült Egyiptomban olyan helyzetet teremtenie, amely reményt nyújt arra, hogy az egyiptomi problémát az ENSZ égisze alatt sikerül tartósan rendezni. A brit csapatok hadműveleteivel kapcsolatban a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy azok elsősorban a harci cselekmények megszüntetésére, valamint az izraeli és egyiptomi csapatoknak egymástól való szétválasztására irányultak. A brit kormány - mondotta Lloyd külügyminiszter - biztosítani kívánja az izraeli csapatoknak Egyiptom területéről való kivonását, valamint Izrael és az arab államok közti határ végleges megállapítását. A Szuezi-csatornával kapcsolatban a külügyminiszter kijelentette, hogy a brit kormány a csatorna forgalmára az 1888. évi megállapodás értelmében kielégítő rendezést követel.

Ben Gurion izraeli miniszterelnök a parlament tegnapi ülésén a közel-keleti helyzettel foglalkozott. A miniszterelnök anélkül, hogy félreérthetetlenül kijelentette volna, hogy Izrael visszavonja-e csapatait a Gázai-övezetből, hangoztatta, hogy Sinai történelmi jogon Izraelhez tartozik. A miniszterelnök állást foglalt az ENSZ rendőri haderejének Egyiptomba való kiküldése ellen. Hangoztatta, hogy Izraelnek az arab országokkal egyenként, közvetlen tárgyalások útján kell megállapodást létesítenie minden külső nyomás nélkül. A miniszterelnök beszéde után felvetette a bizalmi kérdést. A parlament 88 szavazattal a kommunisták 3 szavazata ellenében bizalmat szavazott Ben Gurion kormányának.

A lengyelországi államügyészség bejelentette, hogy visszavonták a poznani népfelkelésben részt vett 154 felkelő ellen kiadott vádiratokat. A bejelentés hangsúlyozza, hogy a felkelés előtti légkör nagymértékben befolyásolta a felkelők magatartását, és a felkelést nem lehet elkülöníteni azoktól az igen szegény élet- és munkakörülményektől, amelyek a felkelés kirobbanásához vezettek.
Poznanból érkező hír szerint a lengyel titkosrendőrség több tagja egy nyílt levélben a titkosrendőrség azonnali feloszlatását követelte. A nyílt levél hangsúlyozza, hogy az eddigi titkosrendőrség helyett, amely az elnyomás fegyvere volt, egy teljesen új szervezetet kell létrehozni.

Zágrábban a jugoszláv hatóságok betiltottak egy tervezett tüntetést, amelyen a résztvevők Egyiptommal szemben érzett együttérzésüket akarták kifejezésre juttatni a brit-francia támadás miatt. Nyugati megfigyelők véleménye szerint a hatóságokat a tüntetések betiltására az a félelem késztette, hogy a tüntetők esetleg kifejezésre juttatják szovjetellenes érzelmeiket is a szovjet csapatok magyarországi orvtámadása miatt.

Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük.
Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-11-08 10:00
Hossz0:18:08
Cím10:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3