09:00 óra. Hírszolgálat

1956. október 29. 9:00 ● 10:08

00:00 00:00

A műsor leirata

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja! Kedves Hallgatóink!
Pontos időjelzést adunk. Tárogatónk 9 órát jelez.

Tárogató

Kedves Hallgatóink! Most a Szabad Magyarország Hangjának Hírszolgálata következik.

New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap este úgy döntött, hogy tárgyalás alá veszi a Szovjetunió magyarországi beavatkozásának ügyét. 9 hatalom képviselője szavazott a nyugati nagyhatalmak javaslata mellett, ellene csak a Szovjetunió. Jugoszlávia tartózkodott a szavazástól.
Szoboljev szovjet küldött felszólalásában arra hivatkozott, hogy a budapesti kormány nem emelt panaszt a Biztonsági Tanácsnál, sőt maga kérte a szovjet csapatok segítségét. Hangoztatta, hogy Magyarországon fasiszta és reakciós elemek a rendszer megdöntésére törtek, és ebben a három nyugati nagyhatalom támogatta őket. Javaslatot tett a vita három-négy nappal való elhalasztására. Javaslatát a Tanács leszavazta.

A következő felszólaló Lodge amerikai küldött volt. Kijelentette, hogy az amerikai nép mély rokonszenvet érez a magyar nép iránt, és együtt érez minden ország népével, amely szabadságáért küzd. A magyar nép nem követel egyebet, mondotta, mint szabadságjogát, amelyet számára az ENSZ Alapokmánya és a nagyhatalmakkal, így a Szovjetunióval is kötött békeszerződése is biztosít. Szoboljev – mondotta az amerikai küldött – az Egyesült Államokat merészeli megvádolni a magyar belügyekbe való beavatkozással akkor, amikor a szovjet fegyveres erők a szabadságharcosok ezreit mészárolják le. A Szovjetunió példa nélküli brutalitással avatkozott be Magyarország belügyeibe. A szovjet propaganda képtelenségeinek is lehetnének már határai – mondotta Lodge. Hallatlan, hogy Magyarország ártatlan lakosságának tömeggyilkosa emeljen vádat azok ellen, akik csak karitatív alapon, szeretetadományok formájában nyújtottak segítséget az arra rászorulóknak. Lodge reményének adott kifejezést, hogy a Szovjetunió hajlandó a dolgokat reális világításban szemlélni, és rendszabályait ehhez képest módosítani.

Dixon brit ENSZ-delegátus felszólalásában megindokolta, miért kérte a magyarországi helyzet megtárgyalását. Hangoztatta, hogy Magyarországon idegen csapatok avatkoztak be az események folyásába, ami szöges ellentétben áll az ENSZ Alapokmány elveivel. Nem kétséges, hogy idegen fegyveres erőnek a magyar belügyekbe való beavatkozása nemzetközi probléma, ami a Biztonsági Tanács elé tartozik. Dixon visszautasította a szovjet ENSZ küldöttnek azt a meghatározását, amely a magyar szabadságharcosokat ellenforradalmároknak nevezte. Ami Magyarországon történik, mondotta Dixon, az az egész nemzet megmozdulása szabadságának és függetlenségének visszanyeréséért.

Cornut-Gentille Franciaország nevében drámai hangon ecsetelte a magyarországi fejleményeket, hangsúlyozva, hogy Magyarországon immár csaknem egy hete peregnek olyan események, amelyek az egész világot felrázzák. A francia küldött hangsúlyozta, hogy kormánya szükségesnek tartotta a vita napirendre tűzésének kérését, mivel erre nyomasztó tény, és erkölcsi kötelezettségei kényszerítették.

A magyarországi helyzet rendkívül súlyos, és veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Leszögezte, hogy a szovjet beavatkozás Magyarországon súlyos megsértését jelenti azoknak a jogoknak, amelyeket a nagyhatalmakkal kötött békeszerződés számára biztosított. A francia kormány nem szándékozik más ország belügyeibe beavatkozni, de meggyőződése, hogy a magyar népnek megvan a joga ahhoz, hogy saját maga válassza meg kormányzási formáját, szabadon, külső nyomástól mentesen.

Felszólalt a vitában Brilej, jugoszláv ENSZ-küldött is. Hangsúlyozta, hogy kormánya aggodalommal figyeli a magyarországi helyzet fejlődését. Kormánya bízik abban, hogy a budapesti kormány és a magyar nép a jelenlegi súlyos helyzetből megtalálja a kiutat, és problémáit az érdekeinek legmegfelelőbb módon oldja meg. A jugoszláv kormány nem támogatja a magyar kérdésnek a Biztonsági Tanács elé vitelét, de nem szavaz a vita napirendre tűzése ellen, mert ellenzi külföldi csapatok alkalmazását belügyek megoldására.

A vita többi felszólalója ugyancsak a leghatározottabb formában elítélte a szovjet katonai beavatkozást Magyarországon. A Biztonsági Tanács tegnap esti ülése öt és fél óra hosszat tartott. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének történetében ez volt a harmadik eset, hogy a Biztonsági Tanács vasárnapi napon ült össze. A Tanács egyelőre még nem hozott határozatot. Cornut-Gentille bejelentette, hogy a Tanács még nem fejezte be vitáját, és újból összeül a magyarországi szovjet fegyveres intervenció vitájának folytatására. A vita folytatásának időpontját egyelőre még nem közölték.

Magyarország nyugati határövezetéből érkező jelentések egyöntetűen arra mutatnak, hogy az ország nagy területei szilárdan a szabadságharcosok kezén vannak. A szabadságharcosok megerősítették pozíciójukat a szombathelyi térségben, valamint a Kecskemét-Kiskunhalas-Szeged körzetben, ahol a hírek szerint további hét magyar hadosztály állt át a felkelőkhöz. Az ország egyes pontjairól újabb harcokat jelentenek.

Budapesten a Magyar Távirati Iroda és a Szabad Nép ma reggeli száma azt jelenti, hogy a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat. Ugyanakkor egy angol távirati ügynökség arról számol be, hogy szovjet harckocsik újabb támadást intéztek egy kaszárnya ellen, ahol több ezer munkás, katona és diák tartja állásait. Nyugati újságírók, akiknek alkalmuk volt a nyugat-magyarországi szabadságharcosokkal beszélni, azt jelentik lapjaiknak: a felkelők bizonyos fenntartással és gyanakvással fogadják a szovjet csapatok kivonásáról szóló kormánybejelentést. A közhangulat ebben foglalható össze: "akkor hisszük, ha látjuk".

A Szabad Győri Rádió jelentése szerint a szombathelyi járműjavítóban polgári őrséget állítottak fel a rend és a fegyelem biztosítására. A járműjavító munkásai kijelentették, hogy addig nem kezdik el a munkát, amíg a szovjet csapatok Magyarország területén állomásoznak. A járműjavító pártfogásba vett két politikai foglyot, akit tegnapelőtt este szabadítottak ki.
Tatán megalakult a Nemzeti Tanács, és a tatai dolgozókhoz csatlakoztak a tisztiiskolások, továbbá a baji egységek. A tatai Nemzeti Tanács nyilatkozatot tett közzé, ami jelenti, hogy a győri Nemzeti Tanács ismert pontjaival egyetértenek.
Egy zalaegerszegi jelentés szerint a lovászi olajbányászok is saját kezükbe vették az olajmezők irányítását. A 10 tagú Munkástanács ugyancsak felállította követeléseit, amelyek között első helyen áll az a követelmény, hogy vonják ki a szovjet csapatokat azonnal az ország területéről. A zalaegerszegi jelentés szerint az olajmezőn rend van, az olajbányászok azonban nem szállítanak olajat, nehogy az általuk termelt olaj szovjet kezekbe kerüljön.

A Borsod megyei Munkástanács rádiója a tanács felhívását közölte a magyar munkásokkal és a szabadságharcosokkal. A Munkástanács felhívásában új ideiglenes kormány megalakítását követeli, a Rákosi rendszert kiszolgált összes miniszterek mellőzésével. A Borsod megyei Munkástanács további követelménye, hogy ez a kormány csakis általános és szabad választások útján jöjjön létre. A jelenlegi helyzetre való tekintettel Nagy Imre ideiglenesen csakis a legszükségesebb minisztériumok betöltésével alakítson kormányt. Ennek a független kormánynak első tevékenysége az legyen, hogy Magyarország területét hagyják el azonnal a szovjet csapatok. A szovjet megszálló csapatok tehát ne támaszpontjaikra, hanem saját hazájukba, a Szovjetunióba vonuljanak vissza. Az új államhatalomnak csak két karhatalmi szerve legyen, a rendőrség és a honvédség. Az Államvédelmi Hatóságot be kell szüntetni. A statáriumot el kell törölni, és teljes amnesztiát kell biztosítani valamennyi szabadságharcos és hazafi részére, aki a felkelésben bármilyen formában részt vett. Két hónapon belül ki kell írni az általános választásokat több párt részvételével. Mindennek érdekében a jelenlegi kormányt azonnali lemondásra kell felszólítani, és Nagy Imre alakítsa meg a fentiek figyelembe vételével új, ideiglenes kormányát – hangzik a Borsod megyei Munkástanács kiáltványa.

Varsó. Hivatalosan bejelentették, hogy Wyszynski bíboros visszatért a lengyel fővárosba. A bíborost egyben visszahelyezték prímási funkcióiba. Megérkezése után telefonon azonnal érintkezésbe lépett a Castel Gandolfoban időző Szentatyával.

Híreink közlését befejeztük. Legközelebb 10 órakor mondunk híreket.

Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja!

Információk

Adásba került1956-10-29 9:00
Hossz0:10:08
Cím09:00 óra. Hírszolgálat
MűsorkategóriaHírszolgálat
Műsor letöltése MP3