Rendkívüli vöröskeresztes program

1956. november 12. 22:56 ● 03:51

00:00 00:00

A műsor leirata

Minden feltétel nélkül engedélyezzék a Magyarországra irányított segélyszállítmányokat! Tegyék lehetővé a Nemzetközi Vöröskereszt szabad működését!

A Magyarország köré vont vörös tankfüggönyön kezdetben még a külföldről felajánlott, önzetlen emberbaráti segítség is megtört. A szovjet szuronyok tetejéről kormányzó Kádár-féle társaság azt a felelőtlen kijelentést tette, hogy a magyar nemzeti büszkeség nem engedi meg a nyugati orvosszer- és élelmiszersegély elfogadását. Visszautasították mindazt a gyógyszert, kötszert, élelmiszert és ruházati anyagot, amelyet a Nyugat a Nemzetközi Vöröskereszt útján akart Magyarországra eljuttatni. Majd a szovjet blokk országai mindennel ellátnak - ígérgették. Később a nyomasztó ínség taktikája megváltoztatására kényszerítette a forradalminak álcázott kormányt. Bejelentették, engedélyezik a vöröskeresztes szállítmányokat, de azzal a feltétellel, hogy azok Jugoszlávián keresztül, a jugoszláv-magyar határon át érkeznek. Ennek a feltételnek az indoklása ismét ellentmondott a tényeknek és a nemzetközi gyakorlatnak. Minden bizonyíték nélkül azt állították, hogy az Ausztria felől küldött vöröskeresztes szállítmányokban a múltban fegyvert és hadieszközöket rejtettek el, s így segítették nyugatról a szabadságharcosokat. Kell-e bizonygatni ennek az állításnak a képtelen voltát? A Nemzetközi Vöröskereszt valóban semleges és kizárólag jótékony célú intézmény, amelynek szigorú előírásai kizárólag emberbaráti segítséget tesznek lehetővé. Ugyanakkor azonban a genfi konvenció rendelkezései módot adnak arra is, hogy a szállítmányokat megvizsgálják és tartalmukat ellenőrizzék. Így tehát semmi akadálya sem volt annak, hogy a szovjet csapatok és magyarországi kiszolgálóik meggyőződhessenek a vöröskeresztes küldemények tartalmáról, akármelyik határon át érkeznek.

A nyugati határon keresztül történő segélyszállítmányokat eltiltó parancs nemcsak embertelen, hanem újabb megsértése azoknak a nemzetközi egyezményeknek, amelyekhez annak idején még a Szovjetunió is csatlakozott. Ausztriában száz- és százezer tonna gyógyszer, élelmiszer és ruhanemű gyűlt össze, amelyeket a szabad világ önzetlenül és minden politikai feltétel nélkül gyűjtött össze, és kíván a szenvedő magyar népnek eljuttatni. A szállítmányok nemcsak tehergépkocsikon, hanem repülőgépeken és nagy befogadóképességű dunai uszályokon is eljuthatnának rendeltetési helyükre. A nyugaton tudják, mennyi érték és élet pusztul el Magyarországon, de tudják azt is, hogy sok emberi életet lehetne még mindig megmenteni. Legújabban engedélyeztek ugyan egy 15 szerelvényből álló szállítmányt Ausztriából Magyarországra, azonban ez édeskevés. A sebesültek tízezrein, a hajléktalan éhezők százezrein kell segíteni, és a szabad világnak megvan a módja, eltökéltsége a megfelelő segélyakciók lebonyolításához. A Szovjetunió és a kommunista kormány nem kísérletezhet tovább félmegoldásokkal, részletengedményekkel. Engedjenek szabad utat a segítőkészségnek, és ne tetézzék bűneiket ártatlan emberek szenvedéseinek meghosszabbításával, az életmentés megakadályozásával! A Nemzetközi Vöröskereszt segélyakciója az emberi szolidaritás olyan megnyilvánulása, amelyből nekik is ki kell kapcsolniuk minden politikát.

A Nemzetközi Vöröskereszt segélyakciójának korlátozás nélküli engedélyezésével foglalkoztunk.

Információk

Adásba került1956-11-12 22:56
Hossz0:03:51
CímRendkívüli vöröskeresztes program
MűsorkategóriaKommentár
Ismétlések
1956-11-12 22:56
Műsor letöltése MP3